kirkom kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Nem mellesleg... Valaki megszánna és segítene a Bokutos könyvemmel? 👉🏻👈🏻*puppy eyes* Egyedül nehezebben haladok, mint mikor volt valaki, akivel együtt tudtam írni és jövő év január/február fele el szeretném kezdeni kitenni a részeket, viszont csak a prológus és az 1. rész van meg (az 1. sem teljesen, még kell bele egy kicsit, de azt megoldom). Úgyhogy valaki légyszike? TwT

A világot sosem láttam színesen, ahogy rengeteg ember sem ezen a bolygón. Eleinte nem volt zavaró, hozzászoktam, hogy egy színek nélküli világban nőttem fel, azonban ahogy sokan körülöttem elkezdtek látni, mármint igazán látni azt, ami a szemünk előtt volt, kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam. Nem az zavart, hogy ők boldogak, hogy megtalálták azt, aki nekik volt szánva az életben, hanem inkább az, hogy én nem. Kivancsi voltam milyen lehet színesen látni. Milyen lehet a piros, az ég kék színe, vagy mikor rózsaszínes-narancsos színt vesz fel a horizont, amely mások szerint az egyik legcsodásabb természeti jelenség. Meg akartam tapasztalni, de sajnálatos módon még nem találtam rá arra, aki végett csodálkodhattam volna akár egy virág szirmaianak színeiben is.

Az Inarizaki High volt hozzánk legközelebb lévő felső közép, így oda jelentkeztem. Nem volt nagy ismerettségem ott, egyedül Kitát ismertem, de vele sem voltunk elválaszthatatlanok, csak volt valaki, akihez tudtam fordulni, ha segítség kellett. Az első félévem egész unalmasan telt, nem volt semmi, ami miatt izgulgattam volna, ami miatt lelkesedhettem volna, vagy tarthattam volna. A vizsgákra tanultam, szóval semmi érdekes nem történt. Aztán jött a fordulópont, amire nem is számítottam.

Kivételesen torkomban dobogott a szívem, ugyanis majdnem elkéstem az egyik órámról. Előtte lyukasunk volt, így elugrottam egy közeli boltba venni magamnak reggelit, viszont azzal nem számoltam, hogy a világ összes létező piros lámpáját kifogom majd visszafele. Az iskola folyosóin rohantam végig, rajtam kívül csak néhány kósza diák sietett órára. Velem szembe jött egy sötét hajú srác, akit ki akartam kerülni nagy spintelés közepette, viszont megbotlottam az időközben kikötődött cipőfűzőm, és mindent elejtve hatalmasat taknyoltam a fiú előtt, aki megilletődve lépett hátra párat.

- Minden oké?- lépdelt végül elém és a kezét nyújtotta, mire megfogtam azt, segítségét elfogadva, s felkeltem. Ahogy pedig szemeibe néztem, megláttam, hogy a szemei sárgásan csillogtak.

- M-mi a..?- suttogtam magam elé. Körbe kezdtem kapkodni a fejem, mindent láttam. Minden színt, ami jelen volt akkor.

- Nem hittem, hogy így találok rád.- eresztett meg egy halvány mosolyt a fiú, ahogy elkezdte felszedegetni az elejtett füzeteim és csokis müzlijeim. Ahogy visszatértem a sokkból, siettem is segíteni felszedni mindent.

- Hát én sem.- nevettem fel halkan.- Már abban is kételkedtem, hogy van valaki egyáltalán számomra is. Köszi.- köszöntem meg, ahogy kezembe adta a felszedett dolgaim és inkább a táskámba is tettem őket.

- Mi a neved?- kérdezte zsebre dugott kézzel.

- [Név] vagyok, [Teljes Név].- mosolyogtam rá.- És te?

- Suna Rintaro.- biccentett.- Nem fogsz elkésni az órádról?- kérdezte a faliórára pillantva, mire belém hasított a valóság és egy pillanat alatt lefehéredtem, ahogy az órára kaptam a fejem. Bő 18 perc késésben voltam.

- Úgyis igazolatlan már, felesleges bemennem...- sóhajtottam fel.- Többet nem megyek le a kisboltba sem iskola időben...- mormogtam.

- Hát, nekem nincs most órám, szóval ha gondolod, akkor kimehetünk az udvart beszélgetni.

- Nem ellenzem.- mosolyogtam rá.

~~~

Amióta megismertem Rint, a világ nem csakhogy színesebb, de sokkal vidámabb hely is lett. Jó volt vele lenni, minden percet élveztem a jelenlétében. Nem kezdtünk el egyből járni, inkább csak barátkoztunk; egymással is, valamint a gondolattal is, hogy mi vagyunk egymásnak a kiválasztottak. De nagyjából 3 hónapnyi ismerettség után, Suna megkérdezett, hogy lennék-e a barátnője, nem csak a barátja.

~~~

Rinrin 💗: [Név], át tudnál jönni egy kicsit?

Me: Valami baj van?

Rinrin 💗: Nem, semmi gond. Csak szeretnék beszélni veled személyesen

Me: Fél órán belül ott vagyok ❤

Rinrin 💗: Oké

Rinrin 💗: Vigyázz magadra ❤

Mosolyogva dobtam az ágyra a telefonom, s siettem is csizmát húzni. Nem olyan rég értem haza a nagyszüleimtől, így nem kellett átöltöznöm. Miután magamra vettem a csizmám, jól kibélelt, piha-puha kabátom és a tőle ellopott sálam is, felkaptam a mobilom és már zártam is magam után a bejárati ajtót. Buszra szálltam, ahol kb 10 percnyi zötykölődés után leszálltam, s neki indultam a pár percnyi gyaloglásnak a fiú házáig. Becsengettem, ajtót viszont nem a várt személy nyitotta ki, hanem a kishúga.

- [Név]-san!- vigyorodott el azonnal, ahogy meglátott, én pedig mosolyogva magamhoz öleltem a lányt.

- Szia Atsuko-chan!- nyomtam puszit a 8 éves kislány arcára.- Rintaro itthon van, ugye?

- Ühüm.- bólintott.- Bent gubbaszt a szobájában.

- Szuper, köszi Pöttöm.- kócoltam össze ugyanolyan sötét haját, mint amilyen a bátyjának is volt. Becsuktam magam mögött az ajtót és a lánnyal a nyomomban bementem a fiúhoz.- Szió!- nyitottam be mosolyogva.

- Szia.- mosolyodott el, ahogy felült az ágyon.- Imouto-chan, kimennél?- nézett szigorúan a húgára a fiú, mire a lány kuncogva kiment, gondolom a szobájába iszkolt. Mosolyogva huppantam be Rintaro mellé az ágyba, mire ő közel húzott magához és úgy nézte tovább a filmet, ami a TV-ben ment.- Tudod, sokkal jobb színesben látni a műsorokat.

- Átérzem.- nevettem fel, ahogy karommal átfontam derekát.- De miről akartál beszélni?

- Rólunk.- e szóra közelebb húzott magához, én pedig érdeklődve figyeltem.- Tudjuk, hogy lelkitársak vagyunk, hogy egymásnak lettünk teremtve. Nem akarom, hogy emiatt erőltetettnek érezd azt, amit most mondani fogok, mert nem emiatt van, de... Örülnék ha a barátnőm lehetnél. Jó veled lenni, senkiben nem bíztam még annyira, mint benned, senki mellett nem lehettem teljesen önmagam.

- Awww Rinrin~!- vigyorogtam megfordulva, így a szemeibe nézve.- Boldogan lennék a barátnőd. 

- Tényleg?- szemei felcsillantak, arcára pedig csak ritkán látott, őszinte mosoly kúszott fel.

- Tényleg.- nyomtam puszit orrára, mire mosolya szélesedett, s maga alá fordítva csókolt meg.

~~~

A vele eltöltött idő minden kinccsel felért. Viszont az az egy év, amit nélküle kellett végigvigyek felső középben, nem volt a legkellemesebb. Nem mehettem át hozzá szünetekben, hogy aztán elkéssünk az óráról, mert leragadtunk csókolózni egy eldugott kis sarokban, ahol egyedül lehettünk, nem ebédelhettem vele, nem volt ki segítsen nekem a házikban. Lefoglalta az egyetem és az edzések is a fiút, így kevesebb időt tudtunk együtt tölteni. Viszont szabadidejének minden másodpercét nekem szentelte, miközben sokszor kért bocsánatot, hogy hanyagol engem.

- [Név]!- hallottam meg a világ legcsodásabb hangját magam mögül. Épp az egyik barátnőmmel beszélgetve jöttünk ki az iskola ajtaján, észre sem vettem, hogy egy olyan valaki állt mellette, aki már nem ide járt. Mosolyogva pördültem meg és barátom karjaiba ugrottam, amit ő mosolyogva fogadott, sőt, még meg is pörgetett.

- De jó itt látni!- mosolyogtam rá, mire gyengéden megcsókolt.- Hogyhogy itt?- kulcsoltam össze ujjainkat, ahogy elengedtem. Barátnőm mosolyogva elköszönt és magunkra is hagyott, mi pedig elköszöntünk tőle.

- Hamarabb végeztem ma, szóval úgy döntöttem, hogy eljövök eléd. Legalább a hazafele vezető úton is együtt lehetünk.- puszilt a hajamba, mire mosolyogva bújtam hozzá séta közben.

- Cuki vagy, köszönöm, Rinnie! Képzeld, az osztályban nekem lett a legjobb a felmérőm!- dicsekedtem a ma tudomásomra jutott remek hírrel.

- Ügyes vagy, gratulálok.- nyomott puszit kézfejemre.- Van kedved ezt megünnepelni egy süti mellett?

- Tudod, hogy édességre úgyse mondok nemet.- nevettem fel, mire a mellettem sétáló colos kuncogásba kezdett.

- Tartsd meg ezt a jó szokásod, szeretem nézni, ahogy eszel.

- Ha meg elhízok, rád fogom majd.- böktem játékosan oldalba.

- Csak nyugodtan, úgy is szeretni foglak.

- Akkor is, ha legurulok majd a hegyről séta helyett?- vontam fel a szemöldökeim szórakozottan.

- Akkor is.

- Hazudsz!

- Hazudtam én neked valaha?- erős gondolkodásba kezdtem, de mivel nem tudtam egy esetet sem felhozni néhány percem belül, a fiú felnevetett.- Na ugye.

- Jó, de na... Nem tudom elhinni, hogy úgy is elég szépnek tartanál...

- Nem azért szeretlek, ahogy kinézel, [Név]. Felőlem lehetsz alacsony, magas, nádszál, teltebb, rövid vagy hosszú hajú, pattanásos vagy sem, én úgy szeretlek, ahogy vagy. Amilyen vagy kívül és belül egyaránt. Úgyhogy nyugodtan szedj fel pár kilót, engem nem fog zavarni.

- Mondtam már mennyire szeretlek?- mosolyogtam rá meghatottan, mire apró, cuppanós puszit nyomott a számra mosolyogva.

- Én is ugyanannyira, hacsak nem jobban.