Nem feltétlenül jelent jót ha az ember lánya Oikawa Tooru húga. Pláne akkor nem ha nem akar a személy vele egy iskolába járni és inkább a legjobb barátja suliját- pontosabban Tobio Kageyama- választja.

Ő és Kags nem jönnek ki jól amit valamilyen szinten meg tudok érteni.

A bátyám néha tényleg egy óriási fasz.

Az azonban fúrja az oldalam, hogy milyenek lehetnek személyesen a Karasuno fiú röpisek. Néhány meccsüket láttam, de személyesen csak Kageyamát és a kis napsugarat- aka Hinata- ismerem. És őket imádom.

Jó mondjuk ez sem teljesen igaz, mert egy osztályba járok Tanaka-val de vele nem beszélek sokat.

- [Nééév]- ugrott valaki a hátamra a tetőn, ebédidőben. Mindig ide járok enni, és ezt két személy pontosan jól tudja. Na és persze rendszerint ki is használják.

- Mondd, Hinata.- mosolyogtam megfordulva.

- Ma eljössz megnézni az edzést, ugye? Ké~rlek [Név]-senpai!- kérlelt ujjait összefonva.

- Nincs más választásom igaz?- kuncogtam.

- De nem ám! Ha kellett volna zsákban is elcipeltünk volna téged!- nézett rám egy kissé ijesztő mosollyal Kageyama.

- Ugyan már Kags, tudod, hogy amúgy se került volna rá sor. Nektek nem lehet nemet mondani. Ahhoz túl édesek vagytok.

Mondtam mire a narancs hajú fiú olyan vörös lett mint egy paradicsom. Kageyama meg sem lepődött, annyiszor hallott tőlem már efféle barátias bókokat.

Mivel olyan szépen kért a kis Chibi-chan, ahogy a bátyám mondja, elmentem az edzésre.

- Helló!- köszönt Kageyama mikor beértünk a terembe.

- Sziasztok!- ugrált Hinata.

- H-Helló..- intettem kicsit zavarban.

- Oh ez [Név]-chan!- kiáltott fel Tanaka.

- Hogy ki?- kérdezték szinte egy emberként a többiek.

- Sziasztok Oikawa [Név] vagyok, Tanaka osztálytársa. Örülök a találkozásnak!- hajoltam meg.

- Szia, én Daichi vagyok, a kapitány.- üdvözölt mosolyogva egy barna hajú, ha jól tudom végzős srác.

- Én pedig Sugawara! Szia [Név]-chan.- mosolygott valami eszméletlen édesen az ezüst hajú fiú.

- Sz-sziasztok..!- mosolyogtam Sugawara-ra pillantva.

Tekintetünk találkozott én pedig elpirultam. Szívem olyan hangosan dobogott, hogy csodálkoztam, hogy más nem hallotta.

- Rendben srácok, öltözzetek át aztán kezdődhet az edzés!- tapsolt Daichi.

A fiúk edzése elég izgalmas volt. Egy pillanatra sem engedték, hogy elnézzek róluk.

Bár az tény, hogy az edzés nagyjából ¾ részében Suga-t figyeltem. Ezt néha ő is észrevette és rám mosolygott. 

- És? Honnan ismeritek egymást?- tette fel a kérdést Yamaguchi mikor vége volt az edzésnek.

- Mármint én és Kags?

- Aha.

- Már elég régóta ismerem ezt az áfonya fejű szerencse csomagot. Én is a Kitagawa Daiichi-ba jártam a bátyámmal és így ismertem meg. Az igazság az, hogy nagyjából 1 vagy 1 és fél-

- Annyi, 1 és fél.- szólt közbe Kageyama.

- Oké, akkor egy és fél évig együtt is voltunk.

- Nem volt fura, hogy a csaj idősebb nálad? Oh Kageyama ez nem is tudtam. Egy idősebb csajjal járni...!- bökdöste oldalba a fiút Tanaka egy perverz mosoly kíséretében.

- Nem, mert jól megvoltunk.

- De akkor hogy-hogy szétmentetek?- érdeklődött Daichi a szendvicsét majszolgatva.

- Hát, jobbnak láttuk ha csak barátok maradunk. A bátyám nem igazán békélt meg a gondolattal, hogy vele járok ezért csak az utolsó 1 évet vállaltuk fel. Addig titokban ment minden.

- Értem. De ahogy látom még így is jól elvagytok.

- Ez természetes. Volt időnk kiszeretni a másikból.

- Vagyis akkor már csak barátságot éreztek a másik iránt?- kérdezte Suga egy kicsit kételkedve. Volt valami furcsa a hangjában. Féltékeny lenne? Ugyan! Ez badarság. Miért lenne?

- Részemről igen.- karoltam át Kageyama karját vigyorogva felnézve kék szemeibe.

- Én is már csak így érzek. Így volt a legjobb. És még mindig az én idiótám ez a- csupa kedvesség.- javított mondatán mielőtt kimondta volna. A fejem látván jobbnak látta más jelzővel illetni engem.

- Aha, és most van valakitek?

- Ez most vallatás?- nevettem fel.- Egyébként nem, nekem nincs. De Kags-nak va~n! Ugye? Ott van neked Akari-chan.

- I-igen ott van nekem..- vörösödött el.

- Ezaz! Elértem a kívánt hatást. Puszi a hasadra Kags!- szökdécseltem vidáman kuncogva.

Mindez már 1 hónapja történt. Azóta a fiúkkal sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk. Imádni valóak egytől-egyig.

- Hé [Név]!- kiáltott valaki a hátam mögül, mikor épp mentem volna haza. A hang tulajdonosa pedig nem volt más mint Suga. Szívem nagyot dobbant. Igen, én beleszerettem ebbe az anyáskodó, ezüst hajú fiúba.

- Hm?- fordultam meg magamra varázsolva a legszebb mosolyom.

- Meg tudnál várni? Edzés után be-beszélni szeretnék v-veled..

Mondta a tarkóját masszírozva miközben.. elpirult? Miért pirult el?

Na nesze, én is vörös lettem. Azt hiszem nem vagyok ura a testemnek.

- Persze, akkor megint nézhetlek? Akarom mondani, nézhetlek titeket?- helyesbítettem kínosan felnevetve.

- Aha, akkor gyere. A végén még elkésünk!- fogta meg kezem mosolyogva és elkezdett húzni.- Sziasztok!- köszönt mosolyogva ám továbbra sem engedte el a kezem.

- Helló, mindenki. Öhmm.. Suga..- mosolyogtam zavartan a fiúra aki kíváncsian nézett rám.

[Szemszín] szemeimmel a kezünkre néztem, mire ő is lepillantott. Azonnal rák vörös lett és elkapta kezét.

- S-sa-sajnálom! É-én csak izé, me-megfeledkeztem erről é-és öhm té-tényleg sajnálom!

- Ugyan ne szabadkozz, nem vészes.- mosolyogtam kedvesen.

A fiú csak vörös fejjel és összepréselt ajkakkal sarkon fordult és elkezdett öltözni jó távolt tőlem.

- Ejha [Név]! Szerintem meghódítottad a csapat anyját!- csapott hátba elismerően Tanaka.

- Mi?- vörösödtem el.

- Neked is bejö~n!- vigyorgott.

- Ne-ne beszélj hülyeségeket Tanaka!- vágtam oldalba.

- Ouh.. igen, teljesen összeilletek..!- fogta oldalát, mire én csak egy jót kacagtam.

- Ka~gs!- ugrottam a fiú hátára.- Mondd csak szeretsz engem?- kérdeztem gondolkodón államat kezdtem kocogtatni mutatóujjammal.

- Persze. Oh mit akarsz te tőlem, idegesítő nőszemély?- sóhajtott mosolyogva.

- Egy, ééén? ugyan semmit! Kettő, MI AZ HOGY IDEGESÍTŐ? HÁ' ÉN MENTEN KIHERÉLLEK!- kiabáltam tetetett idegességgel. Mindig ezt csináljuk, ez már nálunk szinte hagyomány.

És én imádom ezt a hagyományt. Így megbántás nélkül tudom őt sértegetni. Hát mondja azt nekem valaki, hogy ez nem szuper!

- Nyugi [Név]-chan!- tette vállamra kezét Noya.

- Oh, én nyugodt vagyok, ne aggódj Noya!- mosolyogtam rá kedvesen.- Mindig Is ezt csináltuk.

- A-ahaaa... Amúgy mindjárt kezdődik az edzés, szóval-

- Érem én. Megyek, már!- kuncogtam és már mentem is a szokásos helyemre.

Felmásztam a létrán és már a magasból nézhettem a fiúkat.

Oké, nem többes szám. Egy fiút néztem végig, mégpedig Sugamama-t.

Nekem csak fél órának tűnt, de valójában egy háromnegyed órás edzés lement. Letámolyogtam a létrán és mindenkit egyenként átölelve gratuláltam a jó edzéshez.

Utoljára mentem az ezüst hajúhoz.

- Akkor tu-tudnál jönni?- kérdezte félénken, mire csak egy hatalmas vigyorgó bólintást kapott válaszul.

Azt mondta menjünk a közeli parkba. Nem tudtam mennyire fog örülni a bátyám vagy akár a szüleim a késői hazaérkezésnek majd, de ez a gondolat is csak nagyjából 2 másodpercig foglalkoztatott.

Megfogta a kezem és maga után húzott az egyik padra. Kíváncsian fürkésztem arcát, hiszen nem igazán volt sejtésem miről akart beszélni. Volt néhány tippem de nem hittem, hogy bármelyik is igaz lehet.

- Szóval?- kérdeztem pár perc néma csend után.

- [Név] é-én azt hiszem.. vagyis tudom, ho-hogy na-nagyon tetszel már az első ta-találkozás óta és.. izé.. [N-név]-chan én.. szeretlek!- mondta kezeit ökölbe szorítva combján, összébb húzva magát és mindehhez tartozott még egy édesen elpirult arc és összeszorított szemei.

- Koushi.. nézz rám..- mondtam lágy hangon.

A fiú, neve hallatán csak még jobban elpirult, már ha ez lehetséges volt. Nagyokat pislogva nézett rám, kissé eltátott ajakkal.

Azok az ajkak.. te jó ég! Vajon milyen érzés lehet ha rátapadnak az enyémre? És az ízük?

- I-igen [N-név]-chan?

- Én is szeretlek..!- mosolyogtam, mire a fiú száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

- Nem szívatsz?

- Ilyennel én sosem viccelek! Kikérem magamnak!- fontam melleim előtt össze karom, felszegett állal.

- Én tudod mivel nem viccelek soha?

- Hm? Mivel?- kérdeztem kíváncsian csillogó szemekkel.

- Ezzel..- suttogta majd jobb kezét arcomra vezette így közelebb húzott magához.

Alig volt pár másodperc az egész. Mégis azt kívántam, hogy bárcsak örökre tartana ez a pillanat.

Mosolyogva fürkészte arcom. Az arcom, ami olyan vörös volt mint a homár.

Rettenetesen örültem. Szívem a torkomban dobogott, gyomromban a kis pillék szárnyra kaptak.

- Nem tudod mennyire meg akartam már ezt tenni [Név]...- suttogta.

- El tudom képzelni..- kuncogtam, majd egy édes csókkal ajándékoztam meg.

- Kicsit késő van. Hazakísérlek!- állt fel a padról majd kezét nyújtotta.

Ezer örömmel fogadtam el az ajánlatot. Megfogtam kezét mire ujjainkat összekulcsolta és a világ legaranyosabb mosolyával ajándékozott meg.

Te jó ég! Talán ez volt a második vagy a harmadik aminek a megírása minden egyes percét élveztem. Remélem észrevehető mennyire szeretem ezt a részt és azt is, hogy nektek is tetszett. A következő szintén egy haikyuu!!-s lesz, csak itt a drágalátos Nekoma csapatkapitányával (aki nem mellesleg gyerekeim apja) lesz együtt Reader-chan. Kéréseket még mindig ezer örömmel fogadok, szívesen írok valaki kérésére részeket. Puszi a bokátokra~ <3