Vanadyn kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ 

Reggelente olyan, mint egy zombi

Nagyon izgultam a mai nap miatt, olyannyira, hogy este aludni sem tudtam, szóval Koshit zaklattam, amíg el nem aludt a beszélgetésünk közepén. Onnantól kezdve csak gyomorgörccsel forgolódtam az ágyamban. Reggelem korán kezdtem, már 7-kor úgy döntöttem, hogyha aludni nem tudok, akkor kezdjek magammal valamit, így pedig elmentem letusolni és hajat mosni, majd reggelit csinálni a kis családomnak, miközben literszámra ittam a kávét, hogy ne akkor aludjak el, mikor a legkevésbé kellene. Épp a palacsintákat sütöttem ki, amikor videhívásban felhívott Koshi.

- Szió!- mosolyogtam a kamerába és a mikrónk tetejére tettem a telefonom, hogy úgy is láthassam, miközben hasznosítom magam.

- Jó reggelt, [Becenév]-chan!- mosolyodott el, ahogy meglátott.- Tudtál végül aludni? Ne haragudj, hogy elaludtam.- dörzsölgette álmosan a szemeit.

- Nem, nem tudtam. És nem gond, édesen szuszogtál.- kuncogtam fel és feldobással megfordítottam egy palacsintát.

- Eheh..- nevetett fel kínosan, de ásított egy hatalmasat.- Mikorra menjek át?

- Megyek én most. Úgyis mindig te jössz át reggelente.

- Hát oké.- túrt kócos hajába.

- Na akkor leteszlek, reggeli után megyek át. Szeretlek~!

- Én is téged, majd találkozunk.

Azzal mosolyogva kinyomtam a hívást. A palacsintasütéssel hamar meg voltam, így mindegyiket betöltöttem tetszőleges finomságokkal, mint kakaópor, fahéj vagy a nutella, majd egy cetlit írtam, miszerint elmentem, s már kaptam is fel magamra a cipőm és siettem párom háza felé. Ahogy megérkeztem, otthonosan nyitottam be hozzájuk, levettem a cipőim és elindultam Koshit megkeresni. Sehol nem volt, így bekukkantottam a szobájába.

- Hát itt vagy!- mosolyodtam el, ahogy megpillantottam az ismerős hajkoronát.

- Hát te?- nézett rám kómás fejjel a szekrényéből kibújva, egy szál boxerben. Arcom azonnal elfutotta a vér és nem tudtam megállni, hogy ne mérjem végig beharapott szájjal.- Épp hozzád indultam.- ástott hatalmasat.

- Dehát megbeszéltük, hogy én jövök.- néztem rá értetlenül és lehuppantam az ágyára.

- Igen?- borzolta össze amúgy is szerteszét meredező haját.- Lehet kicsit álmos vagyok még.- kuncogott fel édesen.

- Csak lehet?- nevettem fel.

Büszke rám

Idegesen szorongattam Koshi kezét, miközben sétáltunk a Kyoko-sannal megbeszélt találkozó helyünkre, ami történetesen egy egyszerű gyorsétterem volt. Koshi elmosolyodva elengedte a kezem és derekam átkarolva húzott közelebb magához, ami valamilyen szinten oldotta a feszültséget bennem, így szívem is kezdett lassabb ritmust felvenni a zakatolás helyett. Hamarabb értünk oda, mint a lány, így miután rendeltünk, majd kézhez is kaptunk az ételünk, illetve az italunk, egy asztalhoz, jól látható helyen le is ültünk egymás mellé.

- Tényleg nem kell izgulnod, [Becenév]-chan.- simított combomra és édesen rám mosolygott.- Ha nem tetszene neki az, ami köztünk van, akkor sem tehet semmit. Akár elfogadja, hogy a tiéd vagyok, akár nem, én téged szeretlek.- lehetlt lágy csókot ajkaimra, amit elmosolyodva viszonoztam.

- Úgy imádlak~!- bújtam hozzá vigyorogva, mire ő jó szorosan magához szorított és puszilgatni kezdte a fejem búbját.

- Khm... Sziasztok.- ült le velünk szembe Kyoko.

- Szia!- mosolygott rá Koshi, de nem eresztett, amíg nevetve le nem hámoztam magamról a karjait, hogy bemutatkozhassak.

- Szia, Shimizu-san. Én [Teljes Név] vagyok, Koshi barátnője.- varázsoltam arcomra legangyalibb mosolyom és kezem a lány felé nyújtottam.

- Shimizu Kyoko vagyok.- rázta meg a kezem.- Szóval valóban van barátnőd..- nézett a volt feladóra, aki bólintott egy büszke mosollyal arcán.

- Igen, van.- ivott bele az italába.- Én megmondtam.

- Ezesetben szeretnék elnézést kérni tőled, [Vezetéknév]-chan.- pillantott rám.- Remélem nem veszekedtetek amiatt, ami azon az estén történt.

- Semmi baj.- mosolyodtam el barátságosan.- És nem nevezném veszekedésnek, ami volt.- dőltem Koshi vállának.- Inkább csak volt egy kis mosolyszünet.

- De ezek szerint minden rendben, igaz?

- Tökéletesebb nem is lehetne.- nyomott arcomra puszit az ezüsthajú, mire felkuncogtam.- Örülök, hogy ilyen könnyen ment ez a találkozás. Mind a ketten fontosak vagytok nekem, szóval remélem jóban lesztek. Viszont én kimegyek a mosdóba, ha nem gond.

- Direkt szóltam otthon.- nevettem fel.

- Akkor nem kellett [Becenév]-chan, jó?- kuncogott.- Sietek vissza.- kaptam egy gyors csókot, mielőtt eltűnt a kisebb tömegben, majd a mosdóknál.

- Mondd csak, [Vezetéknév]-chan... Valóban szereted őt?

- Mi másért lennék mellette?- döntöttem oldalra a fejem kissé, miközben arcomon halvány mosoly jelent meg.- Ennyire soha, senkit nem szerettem még, mint őt. Próbálok minél kevésbé a terhére lenni és minél többet segíteni, hogy könnyebb legyen az élete.- nagyot haraptam a [Kedvenc kaja]-ból, majd miután lenyeltem, a lányra emeltem [Szemszín] íriszeim.- Nézd.. Nekem Koshi nagyon fontos és sokkal mélyebb az az érzés, amit iránta táplálok, mint puszta szerelem vagy vonzalom. Ez annál másabb... Bensőségesebb, erősebb.. Nem tudom pontosan mi az, de azt tudom, hogy a szívem érte dobog.

- Örülök, hogy ilyesvalakit talált, mint te.- mosolyodott el kissé.- Csak ragyog melletted. Már jó ideje ismerem, de ilyennek sosem láttam.

- Tényleg?- csillantak fel a szemeim, ajkaim pedig széles mosolyra húztam.

- De még mennyire!- vigyorgott mögöttem a fiú.- Te vagy a büszkeségem, Picim!- nyomta össze a pofim, mire fülig vörösödtem.

Álmodozó

Túl voltunk életünk első közösen megnézett meccsén. Természetesen a régi csapatát néztük összecsapni másokkal, ami teljesen feltüzelte. Egész végig kiabálva biztatta a volt csapatát a többiekkel együtt, akik eljöttek, hogy megnézzék a hátrahagyott csapatot. Iszonyatosan jól éreztem magam én is, olyannyira, hogy a nap végére a torkom is berekedt a szám pedig fájt a sor vigyorgástól. A meccs végeztével és a gratuláció után elköszöntünk a többiektől, majd egyenest hozzá mentünk. Az úton be sem állt a szája, csak áradozott arról, hogy milyen büszke is a srácokra. Náluk este még filmeztünk a kanapén elnyúlva, egymásba gabalyodva. Én teljesen rajta feküdtem, fejem mellkasán pihent, karommal pedig ahogy tudtam, magamhoz öleltem, míg ő karjaival körbefonta derekam, jobb lábát pedig az enyémmel kulcsolta össze. Néha-néha simogatta a hátam vagy a hajam, ahova párszor puszit is nyomott, de nagy részben a filmet figyeltük.

- [Név]?

- Igen?- továbbra is a Tv-t néztem, de figyeltem rá.

- Szerinted a mi gyerekünk is szeretni fogja majd a röpit?

- T-tessék?

- Szerinted a mi gyerekünk is szeretni fogja majd a röpit?- ismételte meg magát.- Én szívesen megtanítanám mindenre, amit tudok.

- Hogy jött ez neked ilyen hirtelen?- nevettem fel.

- Már egy ideje gondolkodtam ezen. Te hány gyereket szeretnél majd? Én minimum kettőt.- ahogy felnéztem rá, arca csak ragyogott a boldogságtól és izgatottságtól, így nem tudtam elfojtani a széles mosolyom.

- 2-3? De ráérünk még ezzel, nem gondolod?

- Tervezni sosincs elég korán.- nyomott puszit az orromra. Arcom, akárcsak egy érett paradicsom, élénk pirosba váltott át.- Tudod, hogy én leszek a legboldogabb, hogyha te is Sugawara leszel és egy szép nagy házban leszünk a gyerekekkel?- fülem mögé tűrt egy tincset, miközben mélyen szemeimbe nézve mosolygott.

- Hát még én.- bújtam nyakhajlatába, miközben halkan szipogtam.

- U-ugye nem bántottalak meg?

- Boldoggá tettél, Koshi.- motyogtam vékonyka hangon a nyakába fúrva arcom.- Méghozzá iszonyatosan nagyon..- szipogtam és szorosabban öleltem.

- Nagyon szeretlek. És egy nap ezek a nagy álmok meg is valósulnak majd, ígérem.- csókolt hajamba, mitől szívem egyre hevesebben és hevesebben vert a mellkasomban.

Szeret meglepetést okozni

Már vagy 2 órája ültem mellette a kocsiban bekötött szemmel, vele csacsogva és zenét hallgatva, de kezdte nagyon fúrni az oldalam, hogy hova is akar vinni. Semmi támaszpontot nem adott, annyit szedtem csak ki belőle, hogy említettem neki, hogy el akarok menni arra a helyre és, hogy meglepetés.

- Meddig utazunk még, elülöm a seggem, Koshi~!- nyafogtam.- Legalább ezt a cuccot hagy vegyem le a fejemről...

- Még pár óra, és nem. Aludj kicsit, még úgyis korán van.

- Pár óra?- nyikkantam fel.- Hova viszel te engem?

- Csak eladom a méhed.- nevetett fel.

- Baka!- kacagtam én is jóízűen.

Még jó pár órával később sem álltunk meg, de nem is számoltam, tekintve, hogy tényleg elaludtam. Mikor felkeltem már nem ment a kocsi. Megpróbáltam levenni a szemkötőm, de Koshi óvatosan rácsapott a kezemre.

- Még nem!

- De Koshi~~!

- Már csak pár perc, rendben? Én most kiszállok és elintézem az utolsó dolgokat is, de ne vedd le a szemfedőd. Rendben?

- Ahj... oké..- morogtam, mire kaptam egy puszit az arcomra, majd ajtócsapódás és egyedül maradtam. Unalmamban az ülésem döntögettem előre-hátra és dudolásztam, de aztán jött a megváltás, Suga visszaült mellém.- Levehetem?

- Le, igen.- egyből kaptam az alkalmon és felhúztam a fejemről a kendőt, majd az ölembe néztem, ahova éreztem, hogy belecsúsztattak valami könnyűt. 2 jegy csücsült a combjaimon a tokiói Disneyland-be. Szemeimbe könnyek szöktek, arcomra pedig egy irdatlan nagy mosoly.

- Koshi..- bicsaklott el a hangom, ahogy ránéztem.

- Boldog évfordulót, Szerelmem!- mosolygott angyalian, mire szorosan magamhoz öleltem.

- Köszönöm...! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Emlékeztél rá, hogy egyszer el akartam jutni ide?- néztem meghatódva a szemeibe.

- Már hogy ne emlékeztem volna rá? Minden szavadra odafigyelek.

- Istenem, annyira szeretlek Koshi~!- csókoltam meg boldogan.

- Én is téged, [Név]-chan, viszont van még egy meglepetésem. De azt majd később.- kacsintott, mire én kezdtem egyre jobban felpörögni.

Kézenfogva indultunk felfedezni a gyerekkori álmom helyszínét. Úgy éreztem magam mint egy nagyra nőtt óvodás a sok apróság közt, de nem tántorított ez el attól, hogy néhány eszméletlen jó dolog láttán izgatottan felsikkantsak és odarángassam párom, aki nevetve és mosolyogva hagyta, hogy össze-vissza rángassam kedvem szerint. Estig maradtunk, amikorra különleges előadást ígértek. Az első sorokban voltunk Sugával, kéz a kézben, összekulcsolt ujjakkal, fejem a vállának döntve. Azonban két egyáltalán nem ismerős, de még csak nem is ismert hercegnő és egy átlagos férfi volt aki bejött. Az egyik egy fiú volt, szürkés, rövid hajjal, röplabda mezben, a lány pedig... olyan volt mint én. Nem értettem semmit, de izgatottan néztem ahogy a fiú felkéri táncolni a hercegnő másom. A tánc végén beszaladt egy kislány hercegnő ruhában, de vészesen hasonlított a húgomra. A kislány a röpimezes srácnak nyújtott egy kis dobozkát, a fiú megköszönte, majd letérdelt a lány elé, mögöttük pedig megjelent a "lennél a feleségem?" felirat. A furcsa viszont az volt, hogy itt megállt az egész műsor. Értetlenül néztem a megkövült színészekre, mikor valaki megköszörülte a torkát mellettem. Oldalra néztem és Suga nézett rám mosolyogva, féltérdre ereszkedve, kezében egy kinyitott bársonyborítású dobozzal, benne egy gyönyörű gyűrűvel. Fel sem tűnt, hogy elengedte a kezem, annyira lefoglalt a műsor.

- [Teljes Név], Életem Szerelme vagy másként [Becenév]-chan.. Már régóta tervezgettem ezt az alkalmat, hogy hogyan tehetném a lánykérést tökéletessé a tökéletes lánynak? Igazán boldoggá tennél, hogyha egy szép napon a feleségemnek tudhatnálak.. Hozzám jössz feleségül?- arca mosolygott, viszont látszott rajta, hogy ideges volt. Boldogan elsírva magam hevesen bólogatni kezdtem, mire örömtelien felkiáltott, hogy "IGENT MONDOTT!", s a gyűrűt az ujjamra a tömeg éljenzése közepette húzta rá.

- Szeretlek!- borultam sírva nyakába. Boldogan mosolyogva szorosan ölelt magához a derekamnál fogva, majd szenvedélyes és érzelmes csókban részesített.

Egyszerűen tökéletes

Reggel arra ébredtem, hogy férjem mellettem fekve simogatja nagyra nőtt pocakom. Elmosolyodva fordultam felé, mire megkaptam, mint minden reggel, a jó reggelt csókom Koshitól.

- Szép jó reggelt, [Név]!- mosolygott rám, majd hasamhoz hajolva nyomott rá egy puszit.- Jó reggelt apa kis pocaklakó hercegnője!

- Neked is jó reggelt, Koshi..- ásítottam fel álmosan.

- Olyan jó ez a reggel, hogy jobb alig lehetne!

- Na mióta vagy fent, hogy ilyen eleven lettél? Vagy kicserélt téged valaki amíg aludtam?- nevettem fel.- Na mi miatt is ilyen jó a mai reggel?- néztem rá kíváncsian.

- Megálmodtam, hogy lesz egy öcsikéje.- simított hasamra

- Édesem... Még ki sem nyomtam magamból őt.. De remélem azért igazad lesz.- nyomtam mosolyogva csókot édes ajkaira.

- Biztosra megyek majd, hogy igazam legyen.- vonogatta szemöldökeit, mire elpirulva  elnevettem, miközben megcsaptam felkarját.

- A tanár úr egy kicsikét túlságosan elragadtatta magát, nem, sensei?

- Én? Ugyan, soha.- kuncogott.