Itt is az új rész SugawaraIsMyHusband kérésére, remélem tetszik ^^

Szerettem a gyerekeket, nekem mégsem adatott meg soha, hogy sajátot nevelhessek. Való igaz, hogy az egyetem miatt kissé nehézkes is lett volna még rá is odafigyelni, de örömmel vettem volna az összes akadályt, ha lehetséges volna, hogy egy napon anya legyek. De ez nincs így. Barátaim sorra hagytak el, némelyik azért, mert jobbat talált, viszont a nálam valamelyest idősebb korosztályból azért dobtak el, mert ő nekik szükségük lett volna egy olyan valakire, akitől valóban lehetett volna gyerekük. Így hát feladtam az idétlen kapcsolatok keresését és magamra, illetve családomra fordítottam inkább a figyelmem.

Tekintve, hogy pályafutásom során szépen befutottam, mint író, így a magam ura lehettem valamennyire, amíg képes voltam tartani a határidőket, amiket én szabtam meg munkatársammal, aki ellenőrzi a hibákat az írásomban, addig akkor mehettem el otthonról szellőztetni a fejem, amikor csak akartam. Épp így jöttem kapóra nővéremnek, akinek el kellett utaznia férjével egy hétre, üzleti útra, így rám bízta a csupán 6 éves kisfiát, hogy vigyázzak rá. Mondta, hogy nem lesz sok gond vele, mert nagyon szófogadó fiúcska, valamint délután 2 előtt nem is zavarna sok vizet az ovi miatt, így természetesen bele is egyeztem. Amúgy is szerettem a kis csöppséget, ahogy testvérem is, így nem volt kérdéses a válaszom. Arra a kis időre, Sana, az unokaöcsém pedig hozzám költözött.

Jól megvoltunk kettecskén, plusz a kiskutyám, élveztük az első napunkat együtt, mikor nővérem hozzám hozta egyenest az óvodából. Rengeteget nevettünk és játszottunk, igazi felüdülés volt, hogy volt mellettem valaki. Éjjelre megbeszéltük, hogy megkapja a vendégszobát, de ha esetleg nagyon félne, nyugodtan átjöhet hozzám. Sana határozottan kijelentette, hogy neki aztán semmi félelme nincs és, hogy ő egy nagyon bátor fiú, ám hajnalban arra ébredtem, hogy lassan mellém kucorodott, amitől kicsit elmosolyodtam, s magamhoz öleltem.

Reggel is minden simulékonyan ment, hamar készen lettünk. Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit veszek fel, mert úgyse volt tervem az ovin kívül máshova is elmenni, így egy egyszerű fehér farmert és egy laza, vékony kötött pulcsit vettem fel, hajam csak felkontyoltam és az alapvető reggeli műveletek után, már kész is voltam. Nem tudtam, hogy reggeliznek-e majd ott, így azért megetettem vele reggel egy kisebb banánt, s már pattanhattunk is a kocsiba.

- Szeretnél zenét hallgatni?- néztem hátra a gyerekülésben kucorgó fiúra.

- Lehet?- csillantak fel szemei, mire felnevettem.

- Hogyne lehetne! [Név]-néninél mindent lehet! Mit hallgassunk? Jó a rádió?

- Ühüm.- bólogatott, mire nekiálltam keresgélni a csatornák közt, majd mikor jelezte, hogy valamelyik szám tetszik neki, otthagytam, s elindultunk. Énekelgetve telt az utunk, abszolút jókedvben. Mikor megálltam a kocsival, kipattantam és már kapcsoltam is ki unokaöcsém gyerekülését, majd kéz a kézben indultunk meg a nagy épületbe.

- Jó reggelt!- köszöntünk egyszerre Sanaval, ahogy beértünk. Egy fiatal férfi állt az ajtóban, várva az érkező ovisokat.

- Áh, jó reggelt!- mosolyodott el rám nézve, majd térdelt is le a fiúhoz, hogy segítsen neki levenni a cipőjét és átvenni azt bentire.- Téged még nem láttalak vele, általában az anyja vagy apja hozza Sana-kunt.- nézett fel rám mosolygósan.

- Igen, persze, én csak a heti beugrós vagyok. [Teljes Név] vagyok, az anyuka húga, örülök a találkozásnak.- nyújtottam a kezem mosolyogva, mire finoman megfogta kezem, s megrázta azt. Érintése gyengéd és puha volt, férfi kezet még nem éreztem ennyire finomnak.

- Sugawara Koshi vagyok, az egyik óvo bácsi. Szintúgy örülök.- mosolya széles volt, s ragyogó, tisztán sugárzott belőle a kedvesség.- Mikor jössz majd érte? Marad a 2 óra?

- Igen, igen, marad az. Lehet, hogy kicsit hamarabb jövök érte, de ez függ attól, hogy hogyan haladok.- bólintottam aprót, majd leguggoltam a kisfiúhoz, aki már nagy szemekkel bámult rám.- Nemsoká jövök, rendben? És ha lesz kedved, elmegyünk utána venni valami finomat, okés?

- Uuu, jó!- vigyorodott el a fiú, mire felkuncogva kitártam a karom, ő pedig szoros ölelésbe zárt.

- Legyél jó fiú, oksi? Szia Sana!- nyomtam puszit kobakjára, majd felálltam.- Akkor később még találkozunk, Sugawara-san! Minden jót!- intettem vidáman, mire ő is integetett egy kicsit, s én már el is indultam.

~~~

Mikor délután odaértem az oviba, elkezdtem keresni a termet, ahova nővérem mondta, hogy keressem majd a fiát. Kicsit eltévedtem, de viszonylag hamar megtaláltam. Kopogtam, majd benyitottam, mire sok-sok hatalmas szempár szegeződött rám, az az egy gyerek, akiért pedig jöttem, hangosan felvisítva kiáltotta a nevem, és boldogan szaladt oda hozzám, majd átölelte a lábam.

- Szia Sana!- nevettem vidáman és összeborzoltam kicsit a frizuráját. Az ezüst hajú férfi felkelt egy kislány mellől, akivel rajzolgatott, s elindult felénk.

- Papa, ugye visszajössz?- fogta meg a kislány az ujjait, ezzel visszatartva a férfit. Nem tudom miért csapott mellkason, hogy papának szólította őt, elvégre a nevét kívül semmit nem tudtam, mégis állandó gondolatom lett aznap. Erre kiderül, hogy nemcsak barátnője lehet, hogy van, de van egy gyereke is. Ennél nagyobb sorscsapást nem is foghattam volna ki.

- Persze angyalom.- mosolygott rá, mire elengedte, ő pedig oda tudott hozzánk jönni.- Szép napot, máris viszed?

- Máris?- vontam össze kérdőn szemöldökeim és az órámra néztem.- Késtem is pár percet.

- Oh, igaz is!- csapta fejbe magát.- Akkor kikísérlek titeket, a többiek vigyáznak addig a gyerekekre.- mosolyogva bólintottam csak egy hümmögéssel, s hárman elindultunk, hogy Sana átöltözhessen.

- Nagyon aranyos a kislányod.- szólaltam meg, hogy megtörjem kicsit a csendet, miközben bekötöttem a kisfiú cipőfűzőjét.

- Köszönöm. Egy igazi kis tündér.- mosolygott.

~~~

A napok lassan teltek, én pedig egyre felszabadultabban tudtam beszélgetni Sugával. Kedves volt és közvetlen, csak sajnos a szívem megint úgy döntött, hogy ellenem dolgozik és kezdtem érzéseket táplálni az ezüst hajú iránt. Csütörtökön viszont kicsit meglepődtem, mikor bevittem az unokaöcsém az oviba.

- Áh, sziasztok!- mosolygott szélesebben a férfi, ahogy beértünk.- [Név]-san, beszélhetnénk egy kicsit, miután bekísértem a gyerekeket?

- Oh? Persze. Valami gond van?

- Nem, semmi gond nincs, ne aggódj.

- Hát rendben..

Elköszöntem Sanatól, majd leültem az ő kis padjára, amíg vártam, hogy minden gyerek megérkezzen. Beletelt ugyan bő negyed órámba biztosan, de nem bántam, kellemes volt a sok gyerek közt lenni. Mikor végre elcsendesült a folyosó, s már csak tompán lehetett hallani a gyerekek kiabálását és vihorászását a termekből, Sugawara kijött, majd egy halvány mosollyal jött felém. Én felkeltem és megigazítottam a táskám pántját a vállamon, majd kérdő tekintettek vizslattam őt.

- Lenne kedved... Esetleg elmenni valahova miután mindenkit elvittek az oviból?

- Gondolom a gyerekekkel.

- Mehetünk velük is, de én..- itt kínosan elnevette magát, amitől a számra halvány mosoly görbült.- gondoltam letehetnénk valahol a gyerekeket és csak ketten. Persze, ha nem szeretnél nem kell, csak egy ajánlat.

- Neked nincs feleséged?- fontam keresztbe karjaim mellkasom előtt.- A lányodból gondoltam csak. Nem szeretném, hogy én legyek az, aki szétszakít egy családot.

- Sosem volt a nejem, viszont ő... Nos, nem igen akar részt venni a gyerek nevelésben. Csak hétvégente van vele a lányunk. Szóval... Ez nem akadály, szétmentünk, miután szült és rámakasztotta a kis angyalkám.

- Oh, sajnálom... Biztos nehéz lehetett egyedül vele..

- Ne sajnáld, megérte minden perce.- mosolygott lágyan.- De akkor.. Benne lennél a délutánban?

- Legyen.- bólintottam mosolyogva.

~~~

Abból az egy találkozóból még rengeteg lett. Nagyon sokszor összejártunk, hol a gyerekekkel, hol nélkülük, de mindenképp élveztem a vele eltöltött időt. Néhol egy-két elcsent csók, de nem volt kimondva, hogy járunk. Pedig olyan volt. Ha én mentem a kicsi Sanaért, akkor csókkal üdvözölt, vagy magához húzott és a nyakamra kaptam puszit.

- Mi akkor most mik is vagyunk egymásnak?- kérdeztem egyik este, mikor ott aludtam nála, miközben ujjaival babráltam.

- Hogy érted?- fúrta arcát nyakamhoz, miközben ujjainkat összefonta.

- Nem kérdeztél rá, hogy lennék-e a párod és kicsit.. Furcsa, hogy nem vagyunk hivatalosak.- motyogtam, s puszit nyomtam kézfejére.

- Akkor megkérdezlek most... Megengeded, hogy a párod legyek? Hogy mindenkinek eldicsekedhessek azzal, hogy te vagy nekem? Hogy több száz, sőt! Több ezer édes csókot csenjek tőled minden nap?- lehelete csiklandozta nyakam, mosolyog mégsem ettől lett szélesebb, hanem szavaitól. Ennél boldogabbnak nem igen éreztem még magam.

- Aww Koshi~! Örülnék neki!- nyomtam vigyorogva puszit arcára, mire fölém kerekedve, megtámaszkodott fejem mellett, s úgy fürkészte arcom.

- És az sem zavar, hogy van egy lányom?- hangja komoly volt, hisz pontosan tudtam, hogy a lánya a mindene. Kezeim felvezettem karján, s arcát fogtam meg.

- Imádom a lányod. Szóval nem, nem zavar, hogy van neked.- mosolyogtam rá biztatóan, mire elmosolyodott s lehajolt egy csókra, ami kezdett egyre forróbb lenni. Viszont a két lábon járó, aranyos, copfos fogamzásgátló benyitott a szobába, ezzel megakadályozva bármiféle romantikát. Koshi ledermedt, de olyannyira, hogy szája továbbra is nyakamon maradt. Én kapcsoltam először, így óvatosan letoltam magamról barátom, s aggódva néztem a csöpp kislányra.

- Aludhatok ma veletek?- szipogott az ajtóban toporogva.

- Persze, gyere csak.- paskoltam meg mellettem a helyet, mire odafutott, s lefeküdt mellém. Koshi lefeküdt másik oldalára, s karját átrakta lánya testén, de így még elért engem is, így kettőnket ölelte magához.

- Mi a baj tündérkém?- nyomott puszit a férfi, lánya könnyáztatta arcára.

- Rosszat álmodtam, apu..- hüppögte.

- Nem lesz semmi baj, itt vagyunk.- simogattam meg barna, puha tincseit, mire csak bólintott egyet, s lehunyta szemeit.

- Jó éjt apu. Jó éjt [Név]-anyu.- motyogta, s már vissza is aludt.

- H-hallottad?- néztem Koshira könnyes szemekkel, aki hatalmas mosollyal bólintott.- Az anyjának hívott... El-elfogad..- sírtam el magam halkan.

- Tudtam én, hogy szeret téged.- cirógatta meg arcom mosolyogva.- Meg valljuk be, jóval többet foglalkozol vele te, mint a biológiai anyja, így nem csoda, hogy anyjának tekint téged.

- Nem hittem, hogy valaha is eljön majd ez a pillanat..- szipogtam mosolyogva, ahogy az alvó kislányt néztem.- Ígérem, hogy a lehető legjobb anyukád leszek, Koemi-chan.- simítottam ki haját arcából óvatosan, s lágy puszit nyomtam halántékára.

- Már most csodás anyuka vagy.- mosolygott rám könnyektől fátyolos szemekkel Koshi. Le sem tagadhatta volna, hogy örült annak, hogy a lánya nem vonakodik attól, hogy a családjuk részese legyek.