Még nagyon régen kezdődött minden. Még csak 6 éves voltam, mikor a családommal meglátogattuk anyukám egyik kedves barátját.

- Okaa-san, okaa-san!- húzogattam édesanyám szoknyáját miközben a tükörben igazgatta haját.

- Igen, aranyom?- mosolygott le rám azzal a bizonyos mosolyával mellyel mindig mosolyt tudott húzni arcomra.

- Mikor megyünk? És lesz ott kivel játszanom?

- Persze, van egy kisfiú. A neve Tenko Shimura, nagyon kedves fiú.

- Woah! Meg akarom ismerni! Okaa-san, menjünk! Gyere, gyere!- csimpaszkodtam lábába, hogy el tudjam húzni de ő csak nevetett.

Mindig ezt csinálta. Kinevetett, ha valami komolyan érdekelt. De nem gúnyosan, nem, az én anyukám olyat nem tett egyszer sem. Olyan kedvesen és szeretetteljesen kuncogott mindig is, hogy öröm volt hallgatni. Mintha egy kis csengő csilingelését hallgatta volna az ember.

Hamarosan végre elindultunk. Nem vettem fel különösebb öltözéket, csak egy világos rózsaszín pulcsit rajta színes virágokkal és egy világosabb kék macskanadrágot. A cipőm pedig sima fehér tornacipő volt.

Mikor odaértünk egy kékes hajú nő nyitott ajtót mosolyogva.

- Áh, sziasztok. Gyertek csak be, Tenko-kun már nagyon várt téged pöttöm.

- Hol van? Hol van, néni?- kérdeztem izgatottan ugrálva.

- A bal oldali folyosón az első ajtó jobbra.- kuncogott a nő én pedig a lehető leggyorsabban vettem le cipőm és már rohantam is a szoba felé.

Belépve... oké, nem teljesen. Mondjuk úgy hogy kicsaptam és nagy robajjal ütközött neki a falnak mire az ágyon fekvő fiú rémülten esett le a pihe-puha ágyáról.

- Szia, [Név] vagyok.- vigyorogtam.

- Végre itt vagy [Név]-chan! Már nagyon vártalak!- virult ki arca- Én Tenko Shimura vagyok!

A kisugárzása hatott rám, csak még vidámabb és kíváncsibb lettem. A fiút nagyon aranyosnak tartottam, olyan életvidám és kedves volt.

Játszottunk az autóival, bújócskáztunk és minden mókás dolgot csináltunk egészen addig amíg el nem kellett mennünk.

Másnap át akartam menni megint játszani Tenko-kunnal mikor anyáék bejelentettek valamit.

Költöznünk kellett.

Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire ki voltam akadva.

Sírtam és hisztiztem rendesen, nem tudtak egyhamar lenyugtatni.

Rá 2 napra már költöztünk is, egyenest Londonba mivel apát kiküldte a cége. Mivel én semmit nem tudtam angolul ezért még barátaim sem voltak, teljesen elszigetelődtem a külvilágtól. Aztán ez persze változott az idő elteltével.

A nap mikor betöltöttem a 22-t, életem legszebb napja volt. Anyáék egy repülőjeggyel ajándékoztak meg, hogy meglátogathassam régi barátaimat.

- Köszönöm Okaa-san, Tou-san!- öleltem át őket könnyeimmel küszködve.

Másnap már bőröndjeimmel utaztam a gépen. 14 órát utaztam.11-kor indult a gép Londonból és így értem 9-re vissza szülővárosomba (8 óra az időeltolódás).

Az egyik unoka nővéremnél lettem elszállásolva. 16 év alatt sokat változott a hely és mint láttam a legtöbb gyerek álma még most is az hogy hős legyen. Azonban egy új forma lett a legnagyobb mintapélda, All Might személyében.

Elhatároztam, hogy ismerős arcokat keresek, szóval még a kipakolás előtt elindultam a városban. Éppen egy plázában sétáltam mikor egy ismerős alakot pillantottam meg. Velem szembe jött és könyökével nekem jött.

- T-Tenko-kun..?- kérdeztem halkan, boldogságtól megremegett hanggal.

- Hah..?- fordult vissza.- Te meg ki vagy?- méregetett gyanúsan.

- Tenko, ez tényleg te vagy?- fordultam meg, hogy jobban szemügyre vehessem. Kezeim lassan emeltem elnyílt számhoz. Szemeim ellepték a könnyek, remegtem.

Egyáltalán nem az rázott meg, hogy mi történt az arcával (oké az is benne volt), hanem, hogy ismét láthatom gyerekkori barátom. Azt a személyt akibe az első és egyben azt hittem utolsó nap beleszerettem. Akkor még nem tudtam mit kezdeni azzal a furcsa érzéssel de miután már jártam emberekkel, tudom, hogy az bizony szerelem volt.

- Még egyszer megkérdezem. Ki vagy?- hunyorított.

- Sajnálom, hogy nem voltam melletted akkor!- borultam karjaiba sírva.- Részvétem Tenko!

- Honnan ismersz te engem?

- Meg sem ismersz? Áh, igaz is eltelt 16 év!- váltam el tőle mosolyogva, könnyeim letörölve. Mielőtt folytattam volna, orrom kifújtam.- [Név], [Teljes Név]. Tudod a lány aki elköltözött.

Láttam ahogy elöntik az emlékek. Szép lassan fenyegető arcvonásai ellágyultak, teste leeresztett nem volt már olyan merev.

- [Név]...? Te.. tényleg te vagy?- emelte rám vörös szemeit.

- Igen, igen! Visszajöttem!- vigyorogtam.

- Nem felejtettél el?

- Hülyéskedsz? A kép amit akkor a szüleink csináltak rólunk ott volt bekeretezve az íróasztalomon. Egy pillanatig nem mentél ki a fejemből. Te kis fejturkász!- böktem meg játékosan mellkasát.

- És.. nem is félsz tőlem?

- Tenko-kun asszem ezt már akkor megdumáltuk. Nem tartok a képességedtől. Vagy.. másra értetted?

- Gyere velem!

Utasított és csuklyáját fejére húzva elindult. Természetesen követtem hiszen nagyon is kíváncsivá tett. Félelemnek nyoma sem volt bennem, csakis tömény érdeklődés. Na meg a pillangók a hasamban. Egy zsákutcában állt meg, nekem háttal.

Mögötte én is megtorpantam várva a válaszát.

- Tudod [Név], én már nem az vagyok aki voltam kis nyomorult koromban.

- Ezt hogy érted?

- Én bűnöző vagyok. Tudom, ezt nem kellene mindenféle kíváncsi kis... szóval magamban kéne tartanom, de jogod van tudni. Meg akarom ölni a Béke Szimbólumát és nem egy ember vére tapad az én kezemre.

Egy pillanatra kihagyott egy ütemet a szívem.

Ő.. gyilkolt. És gyilkolni is fog... Az én Tenkom ilyet sosem tenne.

- D-de attól még jó ember vagy.. nem? Mármint nekem sem ártottál, nem igaz Tenko-kun?- nevettem fel kínosan. Megfordult. Mélyen [Szemszín] íriszeimbe nézett, közeledett.

- Téged ha akarnálak sem tudnálak bántani... [Név]-chan.

- E-ezt me-meg hogy érted.. T-Tenko-kun?

Éreztem ahogy a fejem egyre csak vörösödik. Biztos vagyok benne, hogy akkor úgy néztem ki mint egy paradicsom.

- N-nem értelek Ten-kun... Mi az, hogy ha akarnál s-

Mondandóm azonban befejezni nem tudtam.

Megcsókolt!

Éreztem kissé érdes ajkait az enyémen, ami olyan részegítő volt. Ilyet még nem éreztem. Kék, rendezetlen hajába túrtam, amíg ő a kisujját felemelve szorította csípőmnél a pólóm anyagát.

- Úgy, hogy szeretlek. Azóta a nap óta. Őrültség tudom, de nem bírtalak elfelejteni, az pedig, hogy most itt vagy... Évek óta először boldog vagyok. Igazán boldog.

- Meg tudlak érteni..!

Karjaiba bújtam. Mélyen letüdőztem kellemes illatát.

- Ne hagyj el még egyszer, rendben? [Név]... Ígérd meg nekem!- nyomott puszit fejem búbjára.

- Megígérem.

Motyogtam mellkasába. Karjaiban biztonságot leltem, tudtam, hogy ha ő velem van akkor semmi bajom nem eshet.

Így lettem ennek a melegszívű férfinak a kedvese, későbbiekben pedig gyerekeinek anyja.

Ez a mi történetünk.

Tudom nem teljesen sikerült átadnom a karakter személyiségét de próbálkoztam. Kivel legyen a következő? Írjátok le kérlek komiba ^^