_Saiko_chan_ kérésére itt is a következő rész, remélem tetszeni fog ^^ Guys... Ne engedjétek, hogy délután elaludjak, mert akkor az lesz a vége, mint most is, hogy nem tudok majd aludni este xD

A Shiratorizawa középiskola, 3. évfolyamú 1-es osztályába járva nem csoda, hogy Semi osztálytársa voltam. Már 3 éven keresztül szívok vele egy levegőt, de néhány "szián" és házi másoláson kívül nem igazán szóltunk egymáshoz. Nem arról van szó, hogy nem bírtuk egymást -elvégre én kifejezettem szerettem a társaságát- de ő a röpicsapat kulcsfontosságú embere, én meg... Nos, én vagyok. Nem hiszem, hogy azon a tényen kívül, hogy egy osztályba járunk és ugyanazok tanítanak ebből kifolyólag, lenne bármi más közös bennünk. Ő élvezi, hogy a lányok legeltetik rajta a szemüket és élvezi, hogy nem hétköznapi. Túl nagy volt a különbség köztünk, így nem is próbálkoztam be nála. Sehogyan sem láttam esélyt arra, hogy valaha is barátoknál többek leszünk. Ha pedig esetleg mégis bekövetkezne... Csúnya szívfájdalom garantáltan meglátogatna kézenfogva a keserűséggel és az önócsárlással.

Egy esős délelőtt épp készültem iskolába menni, de eléggé késésben voltam, szóval kihasználva a helyzetet, hogy anyám nem dolgozott, elkértem a kocsit, hogy időben beérhessek. Ahogy kezembe nyomta a slusszkulcsot, már siettem is a kocsiba. Nem volt túl nagy szám az autó, csak egy Nissan Almera N15. Kényelmes, jó állapotú kis autó, a család szeme fénye. Ahogy hajtottam a suli felé a megengedett sebességgel, észrevettem ahogy az egyik busz, ami az iskola közelében megáll, elhagyja a megállóját, Semi pedig szalad utána fejvesztve, de láthatólag a sofőrt nem hatotta ez meg, hisz nem állt meg. A fiú lihegve állt meg, majd idegesen szitkozódva túrt a hajába. Szívem megesett a megázott fiún, így begördültem elé, s lehúztam az ablakot.

- Kéne egy fuvar?- mosolyogtam rá. Semi meglepetten pislogott párat, majd tekintete könyörgött a szívességért, szóval mosolyogva megpaskoltam az anyósülést.- Huppanj be, elviszlek.

- Kösz, [Vezetéknév]-chan.- mosolyodott el hálásan, majd gyorsan be is szállt. Bekötötte magát majd megrázta elázott tincseit picit, így lefröcskölt, amint felnevettem.

- Tudod.. a kutyám is ezt szokta csinálni.- nevettem fel, majd elindultam.

- Ne haragudj. Majd valamivel meghálálom ezt is. Ma semmiképp nem akartam elkésni.

- Csaj ügyek?- pillantottam rá egy másodpercre, majd egyből vissza is vezettem a tekintetem az útra.

- Nem.- rázta meg a fejét.- Csak kivételesen otthon megcsináltam a házit.- erre felnevettem.

- Pezsgőt bontunk?

- Akár.- kuncogott fel, ami megmelengette a szívem.- Majd eljöhetnél az edzésre ma, aztán utána megünnepelhetnénk egy vacsival. Mit szólsz?

- Hmm... Ma iskola után önkénteskedek, de utána beugorhatok érted. Ma egész napra megkaptam a kicsikét.- paskoltam meg a kormányt.

- Önkénteskedsz?

- Van egy menhely nem olyan messze, a város határán. Oda megyek, ha időmből futja. Általában megsétáltatom az épp nekem kiosztott blökiket meg a szőrüket kefélem, kitakarítok utánuk meg ilyesmik. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek nekik.- mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott az az édes kis labrador kölyök, aki annyira a szívemhez nőtt már, amióta megmentettem egy nyomorult állatkínzó karmai közül.

- Biztosan megszerettek téged.

 - Oh, az biztos.- nevettem fel.- Mindegyik farkcsóválva szalad a ketrecük ajtajához, ahogy meglátnak. Egyszerűen imádom őket.- vigyorogtam, majd megálltam, mert pirosat kaptunk.- Tervben van egy örökbefogadás is.

- Akkor majd mehetünk együtt sétáltatni a kutyákat.

- Neked is van?

- A nénikémnek, de többet foglalkozok vele, mint ő.- vont vállat.

- Végülis nem lenne rossz.- mosolyogtam rá.- Az edzésnek mikor is lesz vége?

- 5, fél 6 fele.

- Addigra megpróbálok majd odaérni legalább a végére.

~ Time Skip ~

Ahogy értesülést kaptam a főnökömtől, hogy van egy kutya, akit meg kéne menteni, egyből elkértem a részleteket és a címet. Fényes nappal nem tehetek meg ilyesmit, így várnom kellett az egésszel. Azt mondta, hogy a kutyát egy iszonyat pici ketrecben tartja, nem engedi ki, maximum 2 hetente 1 alkalommal, valamint enni sem kap rendesen és vizet sem szokása adni szegénynek. Az agyvizem teljesen felforrt, ahogy ezeket megtudtam, de muszáj voltam higgadt maradni, vagy nekimentem volna a nőnek, aki ezt teszi szerencsétlen, ártatlan állattal.

Teljesen ki is ment a fejemből, hogy megbeszéltem Semivel, hogy érte megyek és ünneplünk. Akkor jutott eszembe minden, mikor rám írt, hogy megyek-e elé. Szitkozódva siettem, kapkodva összepakoltam magam után, majd indultam is a suli felé. Idegesen doboltam a kormányon és még a zene sem tudott megnyugtatni, ami a rádióból szólt, szóval inkább ki is kapcsoltam. Ahogy megérkeztem, Semi beszállt mellém.

- Szi-

- Segítened kell!- néztem rá idegesen, de tekintetemben ott volt a félelem is, ami letörölte a fiú arcáról a mosolyt.

- Mi a baj?

- Benne vagy, vagy sem?

- Miben is?- vonta össze a szemöldökét.

- Benne, vagy kint vagy?

- Öh... benne. Asszem.

- Szuper.- sóhajtottam fel valamelyest megkönnyebbülve, majd indultam is a megadott címre. A tél hamarosan megérkezik, így ilyenkor már igencsak sötét volt, épp remek egy kis felszabadításra.

- Hová is megyünk?

- Kiszabadítunk egy kínzott kiskutyát egy nyomorult nő kezeiből.

- Vagyis ellopjuk? Meg vagy huza-

- Nem lopunk. Életet mentünk.

De vitatkozni már nem igen volt ideje, ugyanis megálltam a ház előtt valamivel messzebb a céltól, majd kimászva a kocsiből zsebembe dugtam egy kis finomságot a kicsinek és már osontam is be.

- Hé! Velem mi lesz?- suttogta nekem a fiú.

- Ha azt mondom indulj, indulsz. Oké?

- De-

- Semi, oké?

- Jó, rendben...

Azonban a terv nem úgy sült el, ahogy azt reméltem. A gazdája épp kijött dohányozni, amikor a karomba kaptam a kiskutyát, s megindult felém, hangosan ordibálva. Zsebéből előhúzva valamit, miközben sietett felém, mire megláttam, hogy bicskát rántott. Bennem megfagyott a vér, s ledermedve guggoltam a kis ketrec előtt. Földbe gyökerezett lábbal guggoltam, miközben hallgattam, ahogy kiabál velem. Hirtelen felém dobta a szúró eszközt, mire valaki ellökött, így csak a vállam súrolta. Ettől visszatértem önmagamhoz, s ijedtem néztem Semire, aki éppen hogy ép bőrrel megúszta.

- Vidd a kocsiba!- nézett rám szigorúan, mire gyorsan kikaptam a reszkető japán spitz kutyulit a ketrecből és egyből beszálltam a kocsiba, majd reszketve kaptam fejem a ház kertje felé, ahol a nő (gondolom én) férje is kijött, s lekevert egyet Seminek.

- SEMI!- kiáltottam fel ijedten, ahogy a földre esett. Kipattanva a járműből berohantam, hogy felsegítsem, de már feltápászkodott, így csak lefogni bírtam.- Gyere! Menjünk!- rángattam be a kocsiba, majd elhajtottam. Ahogy elég messze értünk, leparkoltam, s ijedten néztem a fiúra.- Jól vagy? Jézusom, kezd feldagadni az arcod!- fogtam kezeim közé a pofiját féltve őt.- Ne haragudj..

- Semmi gond.- mosolyodott el halványan, ahogy kezeimre tette sajátját. Megsimogattam hüvelykujjammal a dagadó jobb arc felét, s szemeimbe könnyek gyűltek.- Hallod?- szólalt meg halkan.- Nem haragszom. Le fog menni a pukli.

- Miattam van...- suttogtam remegő, elvékonyodott hanggal.- Annyira sajnálom...!- sírtam el magam, miközben szorosan megöleltem. Lassan simogatta a hátam, arcát pedig fejem tetejére fektette.

- Inkább azt mondd, hogy te jól vagy-e. Megvágott?

- Az lényegtelen...- szipogtam mellkasába.

- Dehogy lényegtelen! Fáj?

- Picit csíp csak.. De túlélem.- vettem egy mély levegőt, majd reszketegen kifújtam, s elhúzódtam tőle.- Haza dobjalak?

- Megköszönném.- bólintott aprót. Az út alatt a kis spitz végig Semi ölében pihent, mi pedig nem beszéltünk, egyedül annyit, hogy hol lakik. Ahogy leparkoltam, a fiú nem szállt ki. Csak simogatta a kutyát.

- Semi..?- nem szólalt meg, csak rám nézve jelezte, hogy figyel. Lassan rá emeltem tekintetem, s egy lágy csókot nyomtam ajkaira.- Köszönöm. Mindent köszönök.- mosolyogtam rá halványan.- Na menj, holnap találkozunk.- paskoltam meg térdét, mire megcsókolt. Nem volt túl hosszú, de épp elég időt hagyott arra, hogy feleszméljek, s viszonozhassam.

- Holnap találkozunk, [Név]-chan.- nyomott még egy gyors puszit a számra, s kiszállt a kocsiból, majd még lehajolva beintegetett az ablakon, s ment is a házba. Én csak nagyokat pislogva bámultam utána, arcomról letörölhetetlen mosollyal.