Under_girl kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^
A "V/N" a vőlegény neve, a "L/N" pedig a lányod nevét jelenti

"I used to shut my door while my mother screamed in the kitchen
I'd turn the music up, get high and try not to listen
To every little fight, 'cause neither one was right"

Már tízéves korom óta gyűlöltem, ha otthon voltam. Ha a szüleim külön voltak, nem volt sok gond. Szeretve éreztem magam. Ám mikor összekerültek... Mindig veszekedtek. Ordibáltak, szitkozódtak, csapkodtak, leverték dolgokat és volt, hogy apa megverte anyát. Gyűlöltem gyerek lenni. Sokat sírtam, pánikbetegségem pedig csak nehezített a helyzeten. Nem foglalkoztak velem. Nem foglalkoztak azzal, amikor éppen alig kaptam levegőt, sírtam és remegtem egész testemben. Azt mondták majd elmúlik. Ők nem törődtek velem. Eleinte igen. Aztán minden kedves szó, aggódó tekintet, szeretetteljes érintés lassan eltűnt. Egyedül éreztem magam, a barátaim és bátyám sem tudtak elég támaszt nyújtani. Hiába sírhattam a vállukon, nem csendesült a lelkemben a vihar. Egyre többször veszekedtek a szüleim, egyre kisebb dolgokon egyre hangosabban. Lassan a zene sem segített, hiába tekertem minél magasabbra a hangerőt, azt is túlhatsogta anya vékony, ideges ordítása, apa mély kiabálása és az apróra, ripityára tört vázák, tálak, poharak, emléktárgyak zörgése és csörömpölése.

"I swore I'd never be like them
But I was just a kid back then"

A vőlegényemmel nem mentek jól a dolgaink az utóbbi időben. Amióta megvan a kicsi [L/N], sokkal többet járt el otthonról és sokkal többet ivott. Amikor nem volt különböző okok miatt otthon, mindig Satorival töltöttük az időt a kicsivel. A férfival már kiskorunk óta jó barátok vagyunk és mindig segített amiben csak tudott. Igazi tökéletes barátom volt. Viszont volt, amit nem bírtam neki elmondani. Olyan dolgokat, amiket [V/N]-nak/nek akartam elmondani. A szörnyű gyerekkorom miatt nem akartam sosem olyan anya lenni, mint az enyém volt. Nem akartam, hogy a szobájában összegömbölyödve, sírva zenéthallgatva próbálja átvészelni azokat az időket, mikor veszekszem a párommal.

- Az Isten szerelmére [V/N]! Hol a francban voltál eddig?- kérdeztem idegesen sziszegve részegen hazaért vőlegényem. Ne akartam felkelteni a lányunkat, szóval próbáltam minél halkabb lenni.

- Jaj hagyjál már! Oda megyek ahova akarok, pont nem te fogod megmondani, hogy hova mehetek és hova nem. Ki vagy te nekem?- mordult fel, s ledobdta magáról a cipőjét.

- Esetleg a menyasszonyod és a gyereked anyja? Gondolkozz már egy kicsit! Nem csak ketten vagyunk már! Ott a 2 éves [L/N] is, [V/N]! Ma is Satorinak kellett átjönnie, hogy el tudjam altatni!

- Már megint az a Satori! Satori így, Satori úgy! Hányok attól az elmebeteg fasztól, [Név]! Ha annyira kurvára jó ő a gyereknek, akkor húzzatok el hárman és soha ne is halljak felőletek!

- Jól gondold meg mit mondasz! Ezt akarod?- csaptam idegesen az asztalra, miközben megeredtek a könnyeim.- Nyolc kicseszett évet húztam le melletted! Nyolcat, érted? A gimiben végig kitartottam a flegma, elcseszett éned mellett! Egy kurva szót nem szóltam sosem! Sose akartalak megváltoztatni mert mindig így szerettelek!- ordídottam rá felzokogva. De meg sem rezzent. Keményen bámult a szemembe, majd egy undorító vigyor jelent meg az arcán.

- Pincsi.

- Dögölj meg!- sziszegtem ki fogaim közt, s egy Satoritól tanult szép ütéssel gyomorszájon vágtam.- Józanodj ki te részeges! Utána megbeszéljük!- söpörtem le egy poharat a pultról idegességemben, majd otthagytam az összegörnyedt vőlegényem és a felsíró lányomhoz siettem megnyugtatni. Ha már az én háborgó lelkem nem találhatott egy csendes zugot, őt szerettem volna megnyugtatni.

"The older I get the more that I see
My parents aren't heroes, they're just like me
And loving is hard, it don't always work
You just try your best not to get hurt"

Másnap a konyhába kiérve rátaláltam a barna hajú férfira, miként épp a fejét támasztotta tenyerével, az asztalnál ülve, egy pohár víz mellett. Csendesen elmentem mögötte, s végigsimítottam a hátát, mielőtt nekiálltam volna reggelit csinálni.

- Tegnap durva voltam veled...- kezdett neki rekedt hangon.

- Nem kifejezés.- motyogtam miközben bekevertem egy kis palacsinta tésztát.

- Nem így akartam megbeszélni veled a dolgokat. De szeretném őket megbeszélni veled.

- Akkor itt az alkalom. [V/N]... Tudod jól, hogy nem ilyen jövőt terveztem a lányunknak... Nem akarom, hogy olyan szörnyű legyen a gyermekkora, mint amilyen nekem volt. Nem akarom, hogy gyűlöljön minket és magát, az egész világot, hogy ne tudjon beilleszkedni, hogy összetörjön, hogy maszkot viseljen, hogy titkolózzón...

- Tudom jól...

- Nem akarom, hogy olyan fájdalmat érezzen éveken át, mint én. Egy rendes, normális családot szeretnék neki. És ennek a részese akarok lenni. Abban már nem vagyok biztos, hogy te is...

- Szeretnék az élete része lenni.- nézett rám.- Szeretem a lányunkat. Szeretlek téged. De...

- Valakit jobban szeretsz. Igaz?

"I used to be mad but now I know
Sometimes it's better to let someone go
It just hadn't hit me yet
The older I get"

Valahogyan éreztem, hogy ez lesz a vége. Próbáltam nem sírni, hisz éjjel már minden könnyem kibőgtem magamból. Volt időm gondolkodni, bőven. És nem vagyok hülye, pontosan tudtam jól, hogy ez lesz. Csak nem gondoltam, hogy így fog lezajlani az egész. Ahogy azt sem, hogy ennyire fog fájni.

Könnyes szemekkel tettem le elé a jegygyűrűt és keserédes mosollyal néztem a szemembe.

- Remélem vele szerencsésebb leszel, ha nem voltam elég neked. De a lányod ne hanyagold majd el, kérlek. Az nem érdekel, hogyha engem utálni fogsz vagy megvetsz, de neki legyél mindig ott. Kérlek.

- Ez természetes. [Név], ő a lányom. Egy részem. Nem fogom csak úgy otthagyni.

- És akkor most... Mi lesz?

- Maradhattok itt. Fizetem veled ugyanúgy a költségeit a háznak, de én nem maradnék.

- Biztos ez? Ne költözzünk mi?

- Nem. Amúgy se nagyon lenne hová mennetek. A szüleid külön vannak és egyáltalán nem is beszéltek.

- Satorinál talán... Mondjuk neki van 2 lakótársa...

- Majd ha találsz valakit, akivel biztosak a dolgaid és ideköltözik, akkor átveszi a költségeket tőlem. De addig maradjatok csak. Úgyis be van rendezve minden gyerekbiztosra, nem kell azzal vesződnöd.

- Sajnálom, hogy így alakultak a dolgaink...- sóhajtottam fel.- Szerettelek.. Még most is.- jelent meg halvány mosoly az arcomon, mire a férfi megfogta a kezem, s picit rászorított.- De talán így van megírva.

- Remélem találsz majd valakit jobbat nálam.- nyomott puszit a homolomra, majd felkelt és bement a szobánkba.
Beletúrtam a hajamba és elfeküdtem az asztalon. Fájt. Nagyon is. De kevésbé, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy majd összeomlok és könyörgök neki, hogy maradjon. De elengedtem. Könnyebb volt és jobb. Sokkal jobb megoldás volt, mint ragaszkodni ahhoz, ami sosem volt és sosem lesz az enyém.

"I used to wonder why, why they could never be happy
I used to close my eyes and pray for a whole 'nother family
Where everything was fine, one that felt like mine"

- Miért nem lehet normális családom?- sírtam Tendo karjai közt. Sok edzést kihagyott miattam, s ez az alkalom sem volt különb. Erősen tartott a karjaiban, miközben ringatott az ölében, ahogy egy réten ücsörögtünk.

- Majd lesz. Ha nem is ez, majd amit te alapítasz, az lesz.

- De én így nem bírom ezt!- öleltem szorosabban, mire éreztem, hogy kicsit bent tartotta hirtelen a levegőt. Kicsit talán túlságosan is megszorítottam.- Veled akarok egy család lenni! Vagy bárkivel, csak ne velük, Tendo!- zokogtam, mint egy óvódás kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.- Olyan, mintha nem is egy család lennénk... Mintha teljesen külön lennénk egymástól. Az űr teljesen körbeölel, nincs rendes anyukám, aki megvígasztalna és akivel minden meg tudok beszélni... És nincs rendes apukám, aki puskával várná a fiúkat, hogy senki ne bántsa meg a kislányát... Egy olyan családot akarok, ahol boldog lehetek, őszinte és nyugodt... Ahol... Ahol nincsenek hatalmas fájdalmak..- szipogtam nyakához fúrva arcom, s hüppögni kezdtem.- Nem boldogok egymással... Gyűlölik egymást. Minden nap csak veszekednek.. Nem.. Nem hallani tőlük egy kedves szót se egymáshoz. Tudom, hogy nehéz nekik, de... Nekem is az...

- Én mindig itt leszek neked, [Név]-chan..- suttogta az általában hangos és szarkasztikus és ijesztő fiú a fülembe.

- Köszönöm Tendo..- mosolyodtam el, miközben nyomtam egy puszit az arcára.

- Na most, hogy jobb a hangulatod... Kijött egy új horror! Megnézzük suli után?

- Hogyne!- nevettem fel.- Ha élvezed, hogy összepisilem magam a félelemtől.

- Azt élvezem, ahogy hozzám bújsz.- hajolt közel hozzám.

- Baka.- kuncogtam el magam.

"I swore I'd never be like them
But I was just a kid back then"

- Akkor sok sikert a továbbiakban.- ölelt magához a barna hajú férfi.- Kicsikém, téged pedig majd gyakran látogat majd apu.- nyomott puszit lánya arcára a férfi, mire [L/N] mosolyogva cuppantott puszit a szájára.

- Szejetjek apu. Pápá!- integetett mosolyogva a leányzó, mire picit elérzélenyültem.

A barna hajú eltűnt az autóval, így visszamentünk a házba a lányommal. Csináltuk a megszokott dolgainkat otthon, mikoris csengettek. Mivel [L/N] el volt foglalva a mesével a televízióban, így nyugodt szívvel nyitottam ajtót.

- Szia, [Név]!- mosolygott Satori s megölelt.

- Satori, szia!- öleltem vissza szorosan.- Jókor jössz.

- Most ment el?

- Nem olyan rég.- sóhajtottam fel, de nem engedtem el.

- Maradjak itt veled meg a kis Hercegnővel amíg túl leszel ezen az egészen?

- Nem nagy gond?

- Hülyéskedsz? Így többet ijeszthetlek halálra és a Hercegnőmmel is játszatjuk a Szépség és a Szörnyeteget.- mosolygott vidáman.- Csak jó lehet!

- Legyen.- mosolyogtam.- Akkor gyere, [L/N] bent néz valami mesét.

- HERCEGNŐM! ITT A CSÚNYA ROSSZ SZÖRNYETEG~~!- visongott gyerekesen miközben berohant és felkapta a díványról a kislányt, s megpörgette őt a magasban, miközben ő boldogan visongva kapálózótt az erősen tartó karok közt.

"The older I get the more that I see
My parents aren't heroes, they're just like me
And loving is hard, it don't always work
You just try your best not to get hurt
I used to be mad but now I know
Sometimes it's better to let someone go
It just hadn't hit me yet
The older I get"

Amióta [V/N] elment, Satori pedig besiklott a mindennapi életünkbe, kiegyensúlyozottabban élünk mindannyian. [L/N] szereti, hogyha énekel neki esténként és elmeséli a régi sztorikat, amiket átélt. A röpis dolgok pedig különösen érdekelték. A férfi kivette a részét a házimunkában is, valamint hogyha kellett valami, nem volt rest elmenni boltba vagy bárhova. Az első napokban még külön szobában aludt, aztán átjött a szobámba egyik éjjel és futonon aludt az ágyam mellett, majd rá fél, talán egy egész hétre már mellettem aludt.

Jó volt valakit magam és a kicsi mellett tudni. Valahogy jó érzéssel töltött el valaki mellett elaludni, aki karjaiban teljes mértékben biztonságban érezhettem magam. Satori mellett pedig nem aggódtam semmi miatt, ami felesleges lenne. Boldog voltam vele és jó volt látni azt, ahogy a lányommal kijönnek, s szinte már apjaként kezelte.

- Sato~!- vigyorogtam rá, miközben a kertben dobálgatta a röplabdát.

- Huh? [Név]! Igen?

- [L/N]-t elvitték egy szülinapi bulira, szóval arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová. Tudod.. Csak mi ketten, a gyerek nélkül.

- Mint egy randevú? Huuu~ [Név]-chan~!

- M-mint legjobb barátok..!-fordítottam el picit elpirosodott arcom. Hiába próbálom tagadni, magamnak sem tudok hazudni. Egyszerre utáltam és örültem annak, hogy kezdtem beleszeretni.

- Hogyne.- mosolygott, s átölelt a vállamnál.- Akkor csak barátként foglak megcsókolni.

- Úgyse teszed.

- Oh, erre nem vennék mérget.- vigyorodott el, majd nyomott egy puszit a számra.

"The older I get the more that I see
My parents aren't heroes, they're just like me
And loving is hard, it don't always work
You just try your best not to get hurt
I used to be mad but now I know
Sometimes it's better to let someone go
It just hadn't hit me yet
The older I get"

- Biztosan? Sze-szerinted meg tudom tenni?- néztem idegesen a mellettem ülő barátomra, aki combomra tette a kezét és bólintott.

- Menni fog. Tudom. Jobban vagy és sok idő eltelt azóta, ahogy eljöttél abból a pokolból. Megerősödtél és itt vagyok én is.

- Igazad van... Oké akkor.... Lépjünk túl a múlton..- megnyomtam a hívás gombot az "Anya" felirat mellett, s fülemhez emeltem a telefonom, miközben szorosan összekulcsoltam ujjainkat.

- Háló?

- Szia... Anya..- csuklott el a hangom.

- [Név]..? Hogy... Hogyhogy felhívtál?

- Le akarom zárni a múltat. Szóval... Tudnánk valamikor találkozni esetleg? Veled előbb akartam megbeszélni a dolgokat, mint apával.

- Holnap? Mondjuk... Hol is laksz?

- [Lakhelyed].

- Akkor mondjuk a/az XY kávézó?

- Megfelel.- mosolyodtam el, s a szorításom is lazább lett.- 10 körül?

- Rendben. Akkor holnap beszélünk. Szia kislányom.

- Szia anya.- mosolyodtam el, s ahogy letette, Satori szorosan magához ölelt és puszikat nyomott a fejem tetejére.

- Büszke vagyok rád. Holnap menjek veled?

- Nem kell, de köszi.- bújtam hozzá.- Hálás vagyok mindenért, Satori.- nyomtam lágy csókot ajkira.

- Érted és a kis hercegnőért bármit, bármikor.- döntötte nekem mosolyogva a homlokát.