NezumiKawaii kérte, valamint én is gondolkodtam azon, hogy ezt megírjam-e, de mivel volt rá igény, így itt is van. Ez ugye a "Karácsony sírásba torkollva" második része, remélem tetszeni fog ^^ Oh, valamint.. A "[L/N]" annyit tesz, hogy "lányod neve" csak lusta voltam mindig kiírni 😂

Ahogy Erwin beengedett, Hanji, a párja egyből sietett is teát készíteni. A konyhában az étkezőasztalhoz leültünk, majd miközben Erwin figyelmesen hallgatott, én próbáltam abbahagyni a sírást, ami csak nagyon nehezen következett be.

- Minden rendben?- simított hátamra a nő.- Mi történt?- aggodalmas tekintetek kereszttüzében álltam, így egy nagy levegővétel, majd annak kifújása után belkezdtem a sztoriba.

- Tudjátok, hogy megjelent egy cikk...- kezdtem bele, miközben a bögrével matattam. Hanji leült mellém és kezem megfogva próbálta közölni, hogy figyel.- Egy cikk, amiben a sajtó úgy beszél rólam és rólad -ekkor Erwinre pillantottam- mintha egy pár lennénk. Valaki sorozatos képeket csinált rólunk, mikor találkoztunk,  megöleltük egymást, adtunk egymásnak szokásos üdvözlő arcapuszit. Aztán mikor átadtuk egymás ajándékát és a nyakadba borultam az örömtől, ami ugye egy kismackó volt a picinek..

- Áh, igen.. Azt a cikket olvastam.- sóhajtott fel Hanji, Erwin pedig az orrnyergét masszírozta ingerülten.- De voltak már ilyen cikkek, akkor a törpe miért ezen akadt ki ennyire? Mert gondolom ez miatt dobott ki, nem?

- De... Viszont.. A cikkben kiderült, fogalmam nincs hogyan, de kiderült, hogy állapotos vagyok, aztán a kismaci miatt azzal színezték a sztorit, hogy Erwin a gyerek igazi apja, de mivel nekem ott va- volt Levi, így csak titokban tartjuk.

- Ja igen! Én személy szerint ahogy elolvastam a cikket egyb-

- Felhívott röhögve, hogy kinek volt ennyi fantáziája.- fejezte be a mondatát a férfi, halványan elmosolyodva. Ettől én is picit elmosolyodtam, örültem neki, hogy legalább az ő kapcsolatuk nem ment rá ettől az egész helyzettől.

- Te legalább így reagáltál.. Levi még azt is elfelejtette a szövegből, hogy terhes vagyok, csak a megcsalásra összpontosított...

- Nem mindenki bízik ilyen egyszerűen másokban. Én mindent elhiszek Erwinnek, mert tudom, hogy nem tenne semmit ellenünk. Majd a törpicsek is rájön erre. De addig is.. Meddig szeretnétek maradni?- mosolygott rám kedvesen Hanji.

- Csak ma. Utána hazamegyek anyámékhoz. Remélem nem gond.

- Dehogy gond!- mosolygott a nő.- A helyzettől eltekintve, örülök a találkozának. Megágyazok neked a vendégszobában, aztán ha kellene valami, csak szólj. Nehogy nekem egyedül érezd magad, pláne ne ezen a napon.

- Ahogy mondja. Ha csak beszélgetni szeretnél vagy valami.. Szólj és megyünk is.

- Köszönöm, igazán hálás vagyok..- suttogtam a bögrében lévő vöröses vizet kémlelve, arcomon halvány mosollyal.- Nem tudom mihez kezdenék, ha mára nem tudnátok otthont nyújtani.- kortyoltam a gyümölcsös teába, mire a szerelmes pár csak egy kedves mosoly kíséretében összenézett, majd rám.

- Ez semmiség. Jó barátunk vagy, és bármikor szívesen látunk.

Ettől valamivel jobban éreztem magam. Este, pontosabban lefekvéskor, csak forgolódtam és próbáltam nem sírni. Akaratomon kívül is Levire gondoltam, ami csak egyre inkább rontott a helyzetemen, hisz ő nem akar velem lenni. Viszont nem tudtam kiverni a fejemből, egyre jobban csak marcangolt az egész. Magam okoltam. Pedig mélyen tudtam, hogy meg kellett volna értenie és megbíznia bennem, s hogy és semmi rosszat nem tettem. Ahogy a köztünk végeszakadt kapcsolat sem miattam ment tönkre. Képtelen voltam pozitívan gondolkodni. Az egyetlen jó dolog, amire, vagyis inkább akire, gondolni tudtam az a gyerekem volt. Csak ő volt aki tudta tartani bennem a lelket, s megóvott a teljes lelki összeomlástól.

Reggel még Erwinéknél reggeliztem, majd szerencsémre a nő eldobott a vonatállomshoz, mivel már kinéztem magamnak egy vonatot, ami hazavisz. Hanji addig el sem ment, amíg fel nem szálltam a vonatra, aztán integetve köszönt el, mikor a szerelvény elindult. Leültem egy ülésre és fejem az ablaknak döntve hunytam le a szemeim. Vettem egy mély lélegzetet és egy fájdalmas sóhaj kíséretében kifújtam azt. Írtam anyámnak, hogy hazautazom, de természetesen egyből kérdezősködni kezdett, hogy Levivel megyek-e, meg, hogy hogyan vagyunk és egyebek. Én csak lezártam egy:

Me: Egyedül megyek, anya

Üzenettel. Nem akarta annyiban hagyni a dolgokat, de sikeresen megegyeztünk abban, hogy odahaza mindent elmondok nekik.

~ Time Skip ~

Végül elköltöztem. Egyedül, közel anyámékhoz, hogyha valami baj lenne, azért ne tartson sok ideig az átjövetel. Még a terhességem 6. hónapjában megtörtént a költözködés. Mára már a gyönyörű és egészséges, hamarosan 1 éves kislányommal élek kettecskén. Levi óta senkit nem engedtem magamhoz túl közel. Nem reménykedtem már abban, hogy visszajön, de nem álltam készen egy új kapcsolatra. Na meg csak a pici hercegnőmmel akartam foglalkozni. Mindent meg akartam adni neki, amit csak tőlem kitellt.

Ahogy már jóideje, a pici éles, mégis édes visítására ébredtem. Álmosan kikászálódtam az ágyból és bementem a mellettem lévő gyerekszobába, ahol a pici [L/N] már javában tombolt. A kiságya rácsába kapaszkodva állt és bömbölt.

- Jól van Nyuszi, itt van anyu..- kapcsoltam fel a villanyt, mire valamelyest megnyugodott.

- Ma!- nyújtózkodott alsó ajkát lebiggyesztve, mire mosolyogva felvettem és sok puszival halmoztam, mire a világ legédesebb hangját adta ki. Nevetett, mert csikizte a nyakára adott puszi. Imádtam a lányom kacaját. Akármilyen ideges voltam, ha meghallottam a hangját, a nevetését máris nyugodtabb voltam.

- Jól aludtál Nyuszim? Kérsz papit?- néztem rá miközben elindultam vele a kezemben a konyhába. [L/N] csak hevesen bólogatott és gagyogni kezdett valami számomra nem épp összefüggő szöveget. Leérve a konyhába beültettem az etetőszékébe és nekiálltam a reggelijének. Én általában joghurot adok neki kiflivel. Ezt ugyanis nagyon szereti. Néha adok mellé valami gyümölcsöt is, legtöbbször a joghurtba keverve, hogy megízesítse azt.

- Gyümi!- kiáltott fel [L/N] és maga elég kezdett mutogatni.

- Milyet kér a pici hercegnő?- mosolyogtam rá, s elétettem szedret meg epret, mire elvett egy szeder darabot s enni kezdte.- Azt hiszem az a nyerő, nemde?- nevettem fel, mire ő is felnevetett. A szedret egybenyomkodtam a joghurtjával, majd egy kis tálkába tettem, azt pedig elé, természetesen egy kiflivel az oldalán.

Amíg ő evett, bohóckodott és hangoskodott, magamnak is csinálam reggelit. Elsősorban egy kávét főztem le, majd elkezdtem a rántottát némi sajttal és sonkával elkészíteni. Mikor végeztem kiszedtem egy tálra, s a hercegnőm mellé ültem.

- Tették!- nyújtotta felém a megrágcsált kiflit, eláztatva a joghurttal.

- Nem kérek Aranyom. Hammold meg így ni! Hammm!- azzal bevettem a számba a saját kajámból.

- Hamm!- harapott bele a kiflijébe.

- Úgy, ügyes vagy!- mosolyogtam, s egy puszit nyomtam az arcára, mire vigyorogva felvisított és tapsolni kezdett. Ettől felnevettem, ami arra késztette, hogy tovább csinálja, majd felém fordulva csücsöríteni kezdett, én pedig odahajoltam, s kaptam egy puszit.

Ekkor viszont megszólalt a csengő. Elképzelni nem tudtam, hogy ki lehet az, hisz senkit nem vártam. Legalábbis reggelre nem. Felkeltem és ajtót nyitottam, azonban az, aki ott állt.. A lábam földbegyökezett tőle. Levi állt az ajtóban egy csokor virággal a kezében. Szemei alatt a táskák igen sötétek voltak, de nem sok minden változott rajta.

- Szia... [Név]..!- húzott gyér mosolyt arcára, majd végignézett rajtam.- Csinos vagy.

- Mit... Mit keresel te itt?- néztem rá értetlenül.

- Tudom, hogy elbasztam.- sóhajtott fel.- De az elmúlt időben egyre rosszabbul teljesítek és mindenki szerint ingerültebb vagyok és kibírhatatlan. Kezdetben azt hittem, hogy csak a feldúltság miatt volt ez az egész, aztán rájöttem, hogy még előtted voltam ilyen, mielőtt megismertelek. Úgyhogy rá kellett jönnöm, hogy kurvára az én hibám minden és kicseszettül hiányzol.. Beszéltem Erwinnel... Nem olyan rég, pár hónapja. Előtte nem bírtam ránézni sem... És mindent elmagyarázott. Szóval sajnálom és remélem meg tudsz bocsátani nekem...- nyújtotta felém a csokrot.

- Nem tudom, Levi...- léptem egyet hátra, mire a férfi arcáról sütött a félelem.- Nagyon sokat szenvedtem miattad... Nagyon fájt amit akkor tettél velem.. Nem tudom, hogy képes lennék-e megbocsátani neked..

- [Név], kérlek..! Soha többet nem fog ilyesmi történni, ígérem! Szeretlek! Szeretlek, az Istenért is!- hangja itt megremegett, mibe a szívem belesajdult.- Képtelen vagyok mást úgy szeretni, ahogy téged szeretlek.

- Levi, nézd én-

- Adok időt, amennyit csak akarsz.. De legalább a... Lányom láthatom?

- Honnan tudod, hogy lányod van?

- Erwinékkel tartod a kapcsolatot, na meg a világhálóra is előszeretettel posztolsz a szépségről. Megnézhetem?

- Ahj...- sóhajtottam fel, majd arrébb álltam az ajtóból.- Gyere. Bent reggelizik.

- Köszönöm!- jött be, majd a kezembe nyomta a csokrot.- Ezt kérlek tartsd meg.- mosolygott halványan.

- Legyen.- biccentettem aprót, majd bementem, hogy keressek egy vázát a virágoknak.

- Világok?- nézett érdeklődve felém [L/N].

- Ühüm. Anyuci kapta apától.

- Pa? Itt pa?

- Nem a papa, de igen.- bólintottam mosolyogva, majd ahogy betettem egy vízzel teli vázába a csokrot, mentem is a kislányomhoz.- Megetted?- kérdeztem, mire bólogatni kezdett, majd felém nyújtózkodni, hogy vegyem ki. Eleget is tettem kérésének, letettem a földre, mire ügyesen megállt.

- Bejöhetek akkor?- kukkantott be a fekete hajú férfi, mire bólintottam, miközben elpakoltam. [L/N] ahogy megláttam Levit, ijedten bújt a lábamhoz.

- Nyuszi, nem kell félned.- simogattam meg a buksiját.- Ő apu. Az apukád.

- Pa?- nézett rám nagy szemekkel.

- Igen, pa. Felvegyelek Tündérbogyó?- ahogy elkezdett bólogatni, óvatosan felvettem, mire a nyakamba fúrta a fejét.- [L/N] ne félj, nem bánt.- Levi csendesen csodálta a kislányunkat. Haja színét tőlem örökölte, vagyis [Hajszín], míg a szemei az apjáé. Gyönyörű arcélkék szemei vannak, arcát aprócska szeplők. Bőre színe is épp olyan sápatag, mint az apjáé. A férfi lassan közelebb lépett és óvatosan megsimogatta lánya hátát, mire ő lassan kezdett ellazulni.

~ Time Skip ~

Lassan már [L/N] is feloldódott, így önfeledten játszott és bohóckodott nekünk, vagy épp velünk. Hamarosan úgy éreztem, hogy a családunk egész és szinte meg is feledkeztem arról, hogy mi Levivel már nem is alkotunk egy párt. A hercegnőnk szinte abba se hagyta a mosolygást, ahogy én sem. Leviről pedig ne is beszéljünk. Szinte ragyogott és sugárzott belőle a boldogság.

Estig maradt, ugyanis [L/N] nem akarta, hogy elmenjen, így aznap ő fektette le. Olvasott neki mesét és fogta a kezét, amíg el nem aludt. Miután a szemünk fénye végre elcsicsikált, Levi kijött a konyhába hozzám.

- Köszönöm a mai napot.- mondta csendesen.

- Mi köszönjük.- mosolyogtam fel rá.- Jó volt a mai, jól éreztem magam.

- Maradhatok is. Együtt felnevelhetjük őt.

- Képes lennél rá? Nem biztos, hogy olyan sok szabadidőd marad mellette.

- Nekem ő és te jelentitek a szabadidőt. Meg fogok tudni vele birkózni szerintem.

- Biztos vagy te ebben? Ebből már nem hátrálhatsz ki, ha kijelented, vagy összetöröd mindkettőnk szívét.

- Teljesen biztos.- nézett mélyen a szemembe, s megfogta a kezem.

- Akkor legyen. Kapsz egy utolsó esélyt, Levi Ackerman.

Mondtam ki mosolyogva, mire a férfi szorosan magához ölelt, majd egy érzelmes csókban részesített. Olyanban, melyet rég nem kaptam, amibe a szívem beledobbant s a föld is beleremegett.