Hitomi_Yuki kérésére, itt is az új rész. Ne hari, hogy megint ilyen depresszív lett, de mikor ezt megírtam néhány nappal ezelőtt, olvastam egy hasonló tematikájú kis instasztorit BTS-esbe angolul, ya know ilyen képekben való kitett részek. Na mindegy, onnan jött az ötlet, remélem tetszik ^^

Minden a lehető legszebb, legjobb volt az életemben. Bár nem éltem túl gazdag családban gyerekként, mégis mindent, amire szükségem volt, megkaptam. Boldogan éltem, néha a tinédzserkori problémáimra, ha visszatekintek, csak nevetek az egészen. A felnőttkor beköszöntével egyre több megoldandó probléma kapuja nyílt meg előttem, miket kezdetben igen nehezen vettem. Aztán belépett az életembe Ő. A nagy ő. Hallottam már róla, sőt a sorozatot is szívesen elnézem, melyben ő alakítja az egyik főszerepet. Nem más csöppent be az életembe, mint Levi Ackerman, maga.

~ Visszaemlékezés ~

Nagyon siettem a munkahelyemre. Ez volt szinte az első alkalom, hogy elaludtam, ráadásul ünnep szezon van, ami még több munkát jelentett. Sietősen kapkodtam a lábaim a bolt felé, ahol eladóként vagyok számon tartva. Ahogy beértem, már pár vásárló kóválygott a sorok közt, én viszont célirányosan a személyzetnek fenntartott öltözők felé siettem. Gyorsan átvettem az utcai ruháim a jól megszokott egyenruhára, s siettem is ki segíteni és elvégezni a feladataim. [...]

Már estefele volt az idő, hamarosan záróra következett. Alig volt bent néhány vásárló, még szerintem a 10 főt se érték volna el. Én azonban a kasszánál ücsörögtem és rendezgettem a dolgaim. Ekkor pedig letettek a futószalagra 3 csomag teát és egy nagy kávéskapszula szettet.

- Szép estét!- mosolyogtam fel, majd amint megláttam ki is áll velem szemben, szívem üteme felgyorsult egy szempillantás alatt.

- Magának is.- biccentett a férfi. Én lehúztam a termékeket, majd elkértem az árat is.- [Név], igaz?

- U-um... Igen.- bólintottam, ahogy beütöttem a terminálba az összeget, majd felé fordítottam.

- Szép név.- érintette a kártyát a terminálhoz, mire az levonta az összeget, s már jött is ki belőle a blokk.

- Köszönöm.- mosolyogtam, majd letéptem a cédulát és átnyújtottam neki.

- Van valakid?- kérdezte, miközben elpakolta a megvásárolt dolgait a táskájába. A kérdése igencsak meglepett, arcomra halvány pír ült ki.

- A [háziállatod]-omon kívül senkim.- vontam vállat, mire, halkan felkuncogott.

- Mikor végzel? Elvinnélek valahová, ha nincs ellenvetésed.

- Ho-hogy engem?- néztem rá döbbent fejjel, miközben arcom egyre inkább vöröslött.

- Ja.- bólintott.- Szóval?

- N-nos...- néztem az órámra.- Még van fél órám.

- Megvárlak akkor.

~ Jelen ~

Már lassan 3 éve, hogy együtt vagyunk. A sajtó és az emberek imádnak minket, álompárként vagyunk feltűntetve a civilek szemében. És így is érezzük. Igaz, az elején nem akartuk nyilvánosságra hozni a kapcsolatunkat, mert féltem a véleményektől. Aztán egy évvel ezelőtt Levi nyilatkozott rólunk. Attól kezdve minden ünnepségre elkísérem, a premiereire, a forgatásokra, különféle elegáns helyeken tartott megnyitókra és ilyesmi helyekre. Sok emberrel ismerkedtem meg azóta, s sokkal igencsak jó barátságot alakítottam ki.

Azonban legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer ezen barátságok a káromra fognak majd menni. Hogy a sajtó túl sokat lát majd bele néhány baráti találkozásba, ölelésbe, vagy köszöntő arcra pusziba. Igen, nekem is kellett néha egy kis idő a szerelmem nélkül, s ilyenkor valóban a barátaimmal töltöttem a szabadidőm. A barátaim pedig leginkább férfiak voltak, hisz velük már kiskorom óta sokkal jobban kijövök. Levi se mutatta sose féltékenységnek jelét, így nyugodt szívvel találkoztam velük.

Viszont azon a napon minden megváltozott. A mai napom katasztrófába fulladt. Karácsony napja. A legtöbb embernek ez kellemes, meleg hangulatot jelent. Nekem is így kezdődött a reggelem. Levi szokásosan már ébren volt, mire én felkeltem. Édes csókokkal ajándékozott meg, ahogy rászegeztem fáradt tekintetem. A csókokat pedig boldogan viszonoztam. Elvégre imádtam őket. Imádtam mindent, ami Levi volt, amit tőle kaptam.

Levi elment dolgozni még délelőtt, így rám hárult a takarítás, sütés-főzés. A fát már pár napja feldíszítettük, így azzal nem egyedül kellett vesződnöm. Nem sejtettem semmit. Nem is gondoltam bele, hogy mi mehet az interneten és az újságokban. Miféle botrány. Csak akkor jutott el mindez hozzám, akikor este felé, mikor már a vacsoránál vártam szeretett barátom, ő idegesen csapta ki az ajtót. Eleinte azt gondoltam, hogy csak megint felbaszták a munkahelyén az agyát, így elindultam felé.

- Üdv itthon, Levi.- mosolyogtam rá, de a férfi csak jeges tekintettel nézett rám.- Milyen volt a munka?- léptem közelebb hozzá, hogy üdvözöljem, de ellépett.

- Ne érj hozzám.- sziszegte parancsoló hangon, mire megálltam és értetlenül néztem rá.

- Fáj valamid? Gyere, adok gyógyszert, ha ke-

- Jó érzés volt?

- Tessék?- pillantottam rá teljesen elveszítve a fonalat.

- Azt kérdeztem, hogy jó érzés volt-e!- rivallt rám, mire picit összébb húztam magam. Nem értettem, hogy miért viselkedett velem így, és nagyon fájt ez a bánásmód attól, akit a világon mindennél jobban szerettem.

- Nem értem miről beszélsz, Levi... Mi a baj?- léptem egyet felé, de ellökött magától.

- Hogy mi a baj? Te vagy a baj, [Név]!

- M-mi?- kerekedtek el a szemeim.- Dehát... Mit csináltam?

- Ne játszd az ártatlant, és a semmiről nem tudót! Milyen érzés volt, hogy a hátam mögött mindenkivel megcsaltál?! Ha?!

- Nem értem miről beszélsz, Levi! Én semmit nem tettem!- álltam ki magamért. Nagyon rosszul esett, hogy ezt feltételezte rólam.

- Nem tettél semmit? Láttad te az újságokat? És a netet? Minden veled, meg Erwinnel van tele! Hogy ölelgetitek egymást, hogy együtt kávéztok, hogy megcsókolta az arcod! Nem hittem volna, hogy majd pont rólad derül ki, hogy egy hatalmas pénzéhes szajha vagy!

- Dehát Erwin és köztem nincs semmi! Barátok vagyunk Levi! Ezt pontosan tudod jól! Sosem hazudtam neked, mindig elmondtam, hogy kivel találkozok, és mindig akkorra értem haza, amikorra ígértem! Miért nem bízol bennem?- szemeimben könnyek csillogtak, lassan úgy éreztem, hogy kettéhasad a szívem.

- Nekem te ne hazudj! Ott vannak a képek!- ordított rám teli torokból. Még sosem láttam ennyire idegesnek és mérgesnek. Sose kiabált velem, még csak a hangját sem emelte fel velem szemben.

- És te azoknak hiszel? Levi, 3 éve hamarosan, hogy együtt vagyunk! És pontosan tudod, hogy a sajtó mindig mindent kiszínez, és mindenből kihozza a botrányt! Miért nem nekem hiszel?

- Hogy bízhatnék benned? Most is az arcomba hazudsz! Undorító, hogy valaha belédszerettem! Hogy hozzád értem! Undorodom tőled, [Név]!

- Levi miért nem vagy képes felfogni, hogy nem csalta-- azonban nem bírtam befejezni a mondandóm. Levi felpofozott. De annyira, hogy a földre estem. Sírva néztem rá fel, a földön elterülve. Iszonyatosan fájt. És nem csak az ütése. Hanem maga a tudat, hogy képes volt eddig elmenni. Fájtak a szavai. Marrdosták a szívem, kínoztak lelegbelül. De ami csak jobban fokozta ezt az érzést, az az, hogy a szemeiben nem láttam megbánást.

- Takarodj a házamból! Told ki a segged az életemből és ajánlom, hogy soha többet ne lássam az arcod! Ne is halljak felőled!

- Hát ilyen vagy valójában...- motyogtam magam elé sírva.- Elmegyek. Ahogy azt akarod...- keltem fel nehezen a földről, majd elbotorkáltam a szobánkig. Levi hozzám vágott egy táskát, hogy abba pakoljam a cuccaim. Így is tettem. Zokogva dobáltam a dolgaim a táskába, majd becipzároztam azt, s felkeltem a földről.- Boldog Karácsonyt, Levi...- néztem szemeibe csalódottan, majd mellkasához nyomtam az ajándékcsomagot, amivel meg akartam lepni.

- Nem kell ez a szar.- mordult fel.

- Csak bontsd ki. Ne aggódj... Nem fogsz felőlünk hallani, soha többet. Mégcsak fizetned sem kell.- mosolyogtam rá meghasadt szívvel majd elindultam.

- Mi az, hogy "felőlünk"?- kiáltott utánam.

- Nézd meg a dobozd, Levi. Meg fogod érteni.- szipogtam.- Azt hittem örömhír lesz mindenki számára, hogy terhes vagyok. Meglepetésnek szántam... Nos.. Azt hiszen rosszul sült el. Viszlát, Levi. Sok sikert a jövőre nézve.

Azzal kiléptem az ajtón. Reménykedtem benne, hogy utánam fog jönni. De nem tette. Hagyta, hogy kisétáljak az életéből, a gyerekünkkel a szívem alatt. Nem hittem volna, hogy valaha is ekkora fájdalom fog érni ezen a napon. Zokogva botorkáltam az utcákon, vállamon a táskával. A telefonom merülőben volt, így még csak szólni sem bírtam senkinek. Végül úgy döntöttem, hogy az éjszakát egy barátomnál töltöm, onnan pedig továbbállok anyámékhoz. A szívem darabokban, szemeim felduzzadva, arcomra könnyek fagyva kopogtattam még mindig zokogva Erwin házába. Nem tudtam hová menni és ő volt a legközelebb, aki eszembe jutott.

- Igen? [Név]..?- ahogy ajtót nyitott, mosolya lehervadt az arcáról.

- Kidobott!- borultam karjaiba, s úgy bömböltem, mint előtte soha. Úgy éreztem, hogy a lelkem egyik fele meghalt. Hogy már nem vagyok egész. Levi nélkül pedig sose leszek már az.