muffinqueenx kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

⫷Eren szemszöge⫸

Egy újabb este, mikor Levi későn tér haza. Szinte már megszokott, mégis minden egyes alkalommal teljesen kikészít. Az aggódás, félelem és harag fortyogott bennem minden egyes alkalommal, mikor hazavártam. Utáltam, hogy nem jelentkezett, hogy nem mondta el, hogy hol volt, csak mindig annyit, hogy "Erwinnel voltam" és kész. Féltettem a kapcsolatunkat, nem akartam elveszteni, de minden egyes este, mikor holt fáradtan tért haza és szinte hozzám sem szólt, csak ment aludni, kiszakított a szívemből és a bizalmamból egy cafatot. 6 éve együtt voltunk, de az utóbbi időben ez ment. Ezalatt a 6 év alatt pedig szinte két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor mondta, hogy szeret engem. Tartottam attól, hogy megcsal, mert rámunt, talált jobbat, aki nem olyan tapadós, beszédes mint amilyen én voltam. De egy valamit tudtam. Ha talált is mást, az a valaki sosem fogja annyira szeretni, mint én. De kezdtem feladni a harcot, kezdtem beleunni az egészbe, hogy nem tudok semmilyen infót sem kiszedni belőle és hanyagol. Már bő három hónapja agyaltam azon, hogy talán jobb lenne mindenkinek, hogyha szakítanánk. Kicsit sem volt ínyemre az egész, de minden egyes nap elteltével biztosabb voltam abban, hogy hogyha nem én teszem meg ezt a lépést, akkor ő fogja meglépni. A keserű íz a számban mindig szétterjedt, ha csak belegondoltam ebbe.

- Mikasa, szerinted mit tegyek..?- kérdeztem megtörten egyik jó barátom, mikor átjött hozzánk segíteni az ebédben. Levi a munkahelyén volt állítólag, így a miénk volt az egész, hatalmas ház, ami esténként szinte kong az ürességtől.

- Nézd Eren, én már azt sem értettem, hogy a gimiben minek jöttetek egyáltalán össze.- csóválta fejét a lány, szemöldökét ráncolva.

- Igen, ezzel tisztában vagyok.- nevettem fel megkeseredetten.

- De! Láttam, hogy milyen boldog vagy mellette, így nem szóltam egy rossz szót sem. Legalábbis idővel. A helyedben én már az első pár alkalom után otthagytam volna. Egy párkapcsolat nem erről szól, ti már inkább csak... Ismerősök vagytok, egy háztartásban élve, közös ágyban fekve este.- rántotta meg a vállát, majd rám nézett.- Hagyd el. Utálom látni, hogy hónapok óta szenvedsz miatta, jobbat érdemelsz te nála.- szavai könnyeket csaltak szemembe, hiszen tudtam, hogy csak a valóságot mondja. De túlságosan szerettem a férfit ahhoz, hogy belássam mi lenne a legreálisabb és a legjobb döntés. Csak egy bólintással nyugtáztam, miközben a szememből kicsordulnibakaró sós cseppeket nyeltem vissza. Túl sok idő, túl sok szép emlék volt a hátunk mögött ahhoz, hogy mindet képes legyek a kukába dobni.

Mikasa egészen fél 7-ig nálunk volt. Még maradni akart párom megérkeztéig, de láttam rajta, hogy fáradt, így inkább hazaküldtem. A ház ismét üres volt, a néma csendet egyedül a bekapcsolt televízióból kiszűrődő hangok törték meg. Kedvtelenül és szívfájdalommal ültem a megkopott kanapén, amit még együtt választottunk a beköltözésünk után. A dráma sorozat a TV-ben is csak rontott a helyzetemen, mert egy hasonló jelenet zajlott le, mint a miénk. Felhúzott térdeim karjaimmal átöleltem, állam térdemen pihentettem. A gondolatok csak úgy száguldottak elmémben, azonban egyik sem volt pozitív. Rásandítottam az órára; 9 óra. Ismét késik. Már 6-kor itthon kellett volna lennie.

Egy belefáradt sóhajt engedtem el, majd tekintetem lassan vissza vezettem a nagy kijelzőre. Már az alvás határán voltam, de nem akartam beszundítani, meg akartam várni Levit. A férfi pedig hamarosan meg is jött. Halk ajtócsukódás, a kulcsok zörgése, cipő kopogás, majd a fekete hajú be is lépett. Nem szólt egy szót, csak körbe kémlelt. Besétált a konyhába egy kis vacsorát melegítve magának, majd amíg tányérja a mikróban forgott, ő bement a szobánkba, majd egy takaróval tért vissza, ekkor lépett közelebb hozzám, s pillantotta meg, hogy ébren voltam. Ennek ellenére betakart, megsimította barna tincseim, majd már sarkon is fordult, de elkaptam a karját.

- Beszélnünk kell..- suttogtam álmosan.

- Aludnod kellene. Holnap majd beszélünk, úgyis szombat lesz.

- Most.- néztem rá összevont szemöldökkel, mire aprót sóhajtott, végül leült mellém.

- Miről akarsz beszélni, Kölyök?

- Nézd... Nem.. Nem szívesen mondom ezt, d-de...- hangom elhalt, mikor belenéztem acélkék szemeibe. Még mindig túlságosan megdobogtatta szívem, ami abban a helyzetben nem jelentett túl sok jót.

- De?

- Sokat gondolkodtam azon, hogy... Elhidegültünk. Sehol egy ölelés, egy csók, egy normális becenév, együtt eltöltött idő. Este is sokáig nem teszed be a lábad, utána meg leszarsz és... Szinte biztos vagyok abban, hogy... Hogy rámuntál és másnál találsz vigaszt. Igen, sok a korkülönbség köztünk, és talán sokkal elfogadottabb lenne, hogyha idősebb emberrel élnél együtt, de az Isten szerelmére, a világon én szeretlek a legjobban, és gecire fáj, hogy ennyire nem érdekel téged, hogy mennyire megromlott köztünk minden!- fakadtam ki sírva, miközben mint valami hisztis kisgyerek, mellkasát kezdtem ütögeti.- Hanyagolsz engem és iszonyatosan elegem van már abból, hogy csak lakótársak vagyunk az utóbbi időben és, hogy amíg én várlak haza és főzök neked, hogy feldobjam a napjaid, te munka után mással nyikorogtatod azt a kurva ágyat, mert én már nem vagyok jó neked! Csak nem értem, hogy mi a faszért kell szédíteni, hogyha nem szeretsz? Szakíts, ordibálj velem amiért egy gyereknek tartasz, pofozz fel, legyél dühös, átkozz el, csak mutass már valami érzelmet felém!- mellkasának vágtam a fejem, miközben pólóját markoltam teljes erőmből, a hevesen zokogtam. Levi csak eltolt magától, odament a fogashoz, majd nekem vágta a kabátom. Értezlenkedve néztem rá, ahogy a sajátját magára vette, de a sírásom nem hagyott alább. Csendesen pityeregve keltem fel, s vettem fel a kabátom, majd a cipőm utána. A felnyírt hajú kilépett velem az oldalán a hideg, téli estébe. Levi megfogta a kezem, s összekulcsolta ujjainkat. Kezei melegek voltak, szinte már nem is emlékeztem arra, hogy ennyire forróak voltak mindig is. Halványan elmosolyodtam, majd letöröltem könnyeim, s szabad kezemmel orrot fújtam, miközben sétáltunk. Nem tudtam merre, csak követtem barátom.

Lassacskán már több mint fél órája tartott az utunk, mikor besétáltunk egy parkba, majd a férfi lesöpörte a havat az egyik padról, s ráült. Követtem a példáját, így mellé ültem. Csendben voltunk, de már megszoktam. A torkomból a gombócot felváltotta a hasamban repkedő pillangók hada, mikor Levi felemelte a kezeim és lehelni kezdte őket. Neki volt annyi esze, hogy kesztyűt húzzon, nekem nem ez volt az első gondolatom, így nekem hoztam magammal. Ajkaimra halvány mosoly kúszott, ahogy figyeltem őt.

- Azt hiszem lenne mit megbeszélnünk.- nézett rám a férfi, mikor leengedte felmelegedett kezeim, de nem volt hajlandó elengedni őket.

- Úgy nagyjából az utóbbi pár hónapot, vagy évet igencsak meg kéne beszéljük.- bólintottam, mire egy pillanatra megszakította a szemkontaktust, s lenézett a kezünkre.

- Lenne... Valami, amirők tudnod kell. Először is, nem rossz hír.. Gondolom. Már sok ideje tervezem ezt az egészet, de... Nem tudom hogyan kellene megtennem. Ezért nem mentem haza, mert ide jöttem, az első igazi randevúnk helyszínére. Itt töröm a fejem, néha Erwin, néha pedig a Pápaszemű társaságában, mert szükségem volt a véleményükre és a tanácsaikra.. Nem... Nem akartalak elhanyagolni.- nézett vissza a szemembe. Tekintete megbánást sugárzott, így elhittem neki.- Csak egyszerűen... Féltem, hogy elszólnám magam, mert veled olyan kötetlenül lehet beszélni, hogy akaratlanul is elkotyognám.

- De mit? Mi az a nagy titok? Van... V-van valaki a képben?

- Dehogy.- mosolyodott el halványan, majd elengedte a kezeim, s zsebében túrkált egy ideig, majd előhúzott egy fekete bársony dobozkát. Szemeim egyből elkerekedtek, mikor megláttam, de azt hittem, hogy csak túlkombinálom a dolgot. De amikor kinyitotta, s benne egy gyönyörű gyűrű díszelget, arcom vörösebb lett mint a bor.- Csak szerettem volna tökéletesen megkérni a kezed. Eredetileg meg akartalak lepni egy vacsorával, de... Azt hiszem addig nem bírnám ki. Szóval? Eren, hozzám jönnél?

- L-Levi!- ezúttal a könnyeim örömkönnyek voltak. Boldogan bólogatni kezdtem, mire a férfi elmosolyodva húzta fel ujjamra a gyűrűt, mire egy érzelmes csókba vontam.- Annyira, de annyira szeretlek!- öleltem magamhoz szorosan, mire csak mosolyogva szorított magához.

- Sosem hagylak el, ezt garantálhatom...!- suttogta fülembe.- És ha van kedved, elmehetnénk arra a béna rajzfilmre, amit még írtál, hogy szeretnél megnézni.

- Komolyan?- csillantak fel a szemeim, mire csak bólintott.

Így hát hatalmas boldogság közepette elindultunk a moziba, ahol meg is vettük a jegyet a vetítésre. Mivel volt még majd' egy óránk a kezdésig, így addig elmentünk Levinek kávét venni, nekem megy csak sima szénsavas, telicukrozott üdítőt vettünk, meg egy nagy popcornt... Meg egy zacskó gumi cukrot... Vagy kettőt... Oké, az igazság az, hogy 4 zacskóval, plusz egy Twix.

Mikor végre bemehettünk, elfoglaltuk a helyünket, majd izgatottan vártam a mese kezdetét. Megbabonázva néztem az egészet, majd nagyjából a felénél Levi belém karolt, s vállamra hajtotta a fejét, mire arcom ismételten vörös lett.

- Eren.- suttogta a fülembe.

- Hm?- pillantottam le rá, mire egy puszit nyomott a számra.

- Lehet nem mondom elégszer, de nagyon szeretlek és tényleg boldog vagyok melletted.. Sohasem foglak elhagyni és senki nem lesz soha annyira odáig minden egyes porcikádig, mint én. Oh és... Ha hazaértünk esetleg meg is mutathatom, hogy igazam van, és addig nem hagylak békén amíg a nevemet nem kiabálod.- ajkain perverz mosoly ült, az én szívem viszont majdnem megállt és attól féltem, hogy a fejem kipukkad majd a sok vértől.

- H-hát...- nyeltem egy nagyot- nekem nincs ellenvetésem..