Ez a rész egy kiegészítő része Vanadyn egyik könyvének, név szerint a "Megtartott ígéret"nek, ami egy Daichi x Reader, egyébként nagyon ajánlom, én imádtam olvasni *-* Szóval ha gondoljátok, olvassátok el ^^ Mellesleg... remélem tetszik a rajz és tényleg valami ilyesmire gondoltál OwO

Yamato szemszöge

Mikor leszállt a gépünk, a gyomorgörcsöm lassan távozni kezdett. Jó érzés volt japánban lenni. A reptéren pedig egy ezüst hajú fiú közeledett felénk, hatalmas mosollyal az arcán, a szívem viszont hatalmasat, már-már fájdalmasat dobbant. Engem és [Név]-t azonnal egy nagy ölelésbe vont, ami ugyan meglepett, de végül vissza öleltem a fiút. Daichihoz érve viszont egy szép nagyot ütött a karjába.

- Jó újra látni, Suga...- masszírozta a barna hajú a kaját.

- Téged is! Titeket pedig jó látni!- mosolygott ránk, majd ahogy látta a bőröndöm a kezemben, mosolyogva elvette.- Gyertek, kocsival jöttem.- indult meg, én pedig szorosan mellette kapkodtam a lépteim.- Milyen volt az utatok?- nézett rám kedvesen.

- Nem volt szörnyű. Volt pár légörvény, de elviselhető volt.

- Ennek örülök.- bólintott. Az a mosoly vajon sosem tűnik el az arcáról?- Odahaza vár titeket egy jó nagy adag ramen és katsudon, remélem megfelel.

- Hogyne. De nem kellett volna ennyit fáradnod, Sugawara-san.

- Nem volt fáradtság. És hívj Sugának nyugodtan.- kedvesen nézett rám, mire csak aprót bólintottam.- De Koshinak is szólíthatsz..

- Oh.. maradnék a.. a Sugánál.- arcomra halvány pír költözött, szám sarka lassan felfelé húzódott.

Ahogy elértünk az autóhoz, bepakoltunk és indultunk is Suga lakásához. Én ültem a férfi mellett, a testvérem és Daichi pedig hátul foglaltak helyet. Suga és Daichi sokat beszélgettek, [Név] is néha bele-bele szólt én viszont csak az ablaküvegnek döntve a fejem, hallgattam ahogy mesélnek egymásnak. Kellemesen éreztem magam, az autóban szétáradó erős tea illat beleitta magát a ruhámba és az orromban is megragadt. Már majdnem elaludtam mikor megérkeztünk. Suga egyből adott mindegyikünknek egy másolt kulcsot, hogy bármikor tudjunk ajtót nyitni és ne kelljen a másikra várni. Én csak zsebre dugtam és megkezdtük a pakolást.

Az én szobám közvetlen Sugáé mellett volt, míg a szerelmes párocska egy szobán osztozott. Az egész házat Suga kellemes tea és virág illata lengte körbe. A pakolás elég stresszes volt, nekem legalábbis mindenképp. De az sem segített, hogy alig kaptam állást a múltam miatt, ami rengeteg átsírt éjszakát okozott nekem, amivel vagy [Név] segítségével, vagy Suga megnyugtató jelenlétével és ölelésével birkóztam meg. Nem szerettem a múltam sötét foltját, megváltoztam. És nem értettem, hogy az emberek miért nem képesek felfogni, hogy már a világ összes kincséért sem nyúlnék újra a drogokhoz. Nem azért szenvedtem és dolgoztam ennyit a leszokással, hogy elölről kezdjek mindent. De mindenki otthon segített nekem, Suga teljes mértékben tudta kezelni azt, ha éppen abszolút letört voltam, vagy ha ideges voltam mert elegem volt az elítélés miatt. Hálás voltam neki, hogy segít és ott volt mellettem, ha kellett.

De végül minden helyre állt; kaptam végre egy állást -mégha csak egy sarki boltban is, de legalább kereső ember lehettem-, otthon jól éreztem magam, legalábbis otthonomnak tudtam hívni, még az sem érintett rosszul, hogy [Név] és Daichi összeköltöztek egy külön házba. Jó volt Sugával kettesben lenni. Mindig kedves volt és figyelmes, törődött velem. Reggelente -mivel én általában hamarabb keltem, hogy korán beérjek a boltba- mindig csináltam neki egy kávét meg reggelit, cserébe ő este, ha sokáig bent maradtam dolgozni, megvárt, hogy együtt vacsorázzunk. Szerettem vele lenni. Nem tűnt furcsának, mikor a kanapén elnyúlva rajta fekve filmeztünk, ha egy szál boxerben álltam előtte, hogy segítsen ruhát választani nekem és, mikor elment mellettem, kezével végigsimított a hátamon. Persze utóbbi mindig belepirultam, de a bizsergés ami átjárta a testem, megért mindent. Aranyos volt, ahogy aggódott értem, mikor kimozdultam esténként és elmentem sétálni. Eleinte egyedül sétáltam a kihalt utcákon, később már vele mentem. Keze valahogy mindig hozzám ért, valamilyen ürügyet keresett az érintésemre. Ez pedig sosem zavart, sőt, igényeltem. Kívántam, hogy érintsen meg. Először zakkantnak gondoltam magam, amiért ezt iránta érzem, de lassan ez az érzés kezdett normálisként helyet foglalni az agyamban.

~~~

Miután eljöttünk a házavató buliról, ahol Iwaizumival rengeteget beszéltem, szinte a figyelmem 80%-át neki szenteltem, Suga féltékeny lett.

- Iwaizumi boldognak tűnt, hogy láthatott.- mondta a tükörből rám nézve az előszobában otthon, miközben a cipőnket vettük le.

- Én is az voltam. Hiányzott már.- eresztettem el halvány mosolyt, majd a cipőm a helyére tettem.- Jó volt újra találkozni vele.

- Figyelj, Yamato.. nem az én dolgom, dee érzel valamit iránta? Nem lenne vele gondom, ha így van, csak érdeklődök.- ez a mondat visszhangzott a fejemben "Nem lenne vele gondom". Vajon hogy érthette? Hogy nem érez semmit irántam és még támogatna is, vagy próbálja leplezni, hogy többet jelentek neki?

- Ő olyan nekem, mint a bátyám.- túrtam a hajamba és inkább elindultam befele majd ahogy a konyhába értem elkezdtem csinálni 2 bögre teát.- Miután elvesztettem őt, Iwaizumi olyan volt, mintha kicsit visszahozta volna őt. Felnézek rá és szeretem, mint egy testvért szokás. Szükségem van rá. Ennyi van köztünk.- ahogy ránéztem, enyhe megkönnyebbülést láttam a szemeiben.

- Sajnálom, ha fájdalmas pontra tapintottam.- jobb kezét az asztalon pihenő kezemre tette, míg bal kezével a hátamon végigsimított és megszorította kicsit a vállam. Közel volt. Arcom piros színt vett fel, ahogy pedig felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, arca épphogy pár centire volt az enyémtől. Ajkaim elnyíltak, ahogy rabul ejtettek barna szemei. Mindketten csak figyeltük a másikat, nem szólaltunk meg, nem mozdultunk. Suga lassan szemeit íriszeimről ajkaimra vezette, majd ahogy lassan lehunyta szemeit, gyengéden, már-már félve hajolt számra. Ajkaim közül egy halk sóhaj szakadt ki, de visszacsókoltam. Az ezüsthajú elmosolyodott és lassan mozgatni kezdte ajkait, minek ütemébe hamar képes voltam csatlakozni. Nem tartott sokáig a csók, viszont mikor eltávolodott, mindkettőnk arca piros volt.

- Sz-szerintem igyuk meg ezt a teát..- motyogtam leszegve a tekintetem. A férfi csak bólintott.

~~~

Azóta nem történt ilyesmi köztünk. Féltem felhozni a témát, pedig nagyon akartam beszélni vele erről. Szerettem volna, ha többen lehetne részem. De féltem, hogy nem lehetne komoly vele a kapcsolatom. Nem sokra rá beszéltem [Név]-vel, ő is észrevette, hogy volt valami kémia köztem és Suga közt. De szerencsémre támogatott, sőt felajánlotta, hogy segítene nekem. Persze én azonnal hadonászva ráztam a fejem. Egyedül szerettem volna megoldani a dolgaim, de boldog voltam, hogy a nővérem támogat ebben is. Hihetetlenül hálás voltam, amiért a világ legjobb testvérét fogtam ki mind közül.

A karácsonyt együtt töltöttük, Iwaizumi viszont csak telefonról tudott velünk lenni, nekem azonban ez is elég volt. Azt viszont, hogy együtt voltunk addigra már Koshival, nehezen tudtuk leplezni, még Iwaizuminak is szemet szúrt minden. Nem tűnt ellenszenvesnek, ami azért megnyugtatott.

A szilveszterünk azonban meglehetősen eseménydúsan telt. Daichi és a nővérem kiutaztak Amerikába, hogy ott ünnepeljék az új év eljövetelét a fekete hajúval, Koshi viszont megmondta, hogy mi nem megyünk. Először akadékoskodtam, hogy én nagyon szeretnék menni, de meggyőzött azzal, hogy higgyem el neki, az ideig szilvesztert felejthetetlenné teszi.

Ahogy eljött az évünk utolsó napja, otthon mindent rendbe raktunk. Koshi különösen odafigyelt minden részletre. A reggelit ágyba kaptam, az ebédet egy drága étteremben töltöttük, kellemesen beszélgetve. A férfi a szokásosnál is többet ért hozzám, ami jól esett. Mikor a kezem fogta meg, a combomra tette a kezét ha ültünk vagy kocsiban voltunk, mikor édes csókokat lopott tőlem.. a szívem őrült tempóban vert egész nap. Egész nap aranyos dolgokat mondott nekem, amik rendszerint pírt és széles mosolyt csaltak az arcomra.

"Mindig is imádtam ezt az inget rajtad, nagyon jól nézel ki benne!"

"Ma a szokásosnál is szebben csillog a szemed. Alig bírok nem beléjük nézni..!"

"Nagyon szeretlek, Yamato. Remélem tudod, hogy nálad jobb dolog nem történt az életemben."

De a kedvencem, amin mind a ketten felnevettünk "De jó feneked van ebben a nadrágban, Szerelmem!" azzal rácsapott a seggemre.

Este pedig elmentünk sétálni, tökéletes helyet keresve az esti tűzijátékra. Kéz a kézben sétáltunk, ujjainkat összefűzve, egymáshoz közel sétáltunk. Végül egy magas ponton lyukadtunk ki, egy kis domb vagy hegy tetején. Fagyasztóan hideg volt, majd' megfagytam, de izgatottan vártam az első újévem Koshival. Éjfél előtt viszont nagyjából 10 perccel, azonban a férfi megkopogtatta a vállam.

- Yamato?- szólított meg, mire felé fordultam, ő pedig mosolyogva megfogta mindkét kezem.- Tudom, hogy nem sok ideje vagyunk együtt és tökéletesen megértem, ha még nem vagy kész vagy korainak tartod, de én már tudom, hogy veled akarom leélni az életem maradék részének minden egyes pillanatát. Szeretném, ha tudnád, hogy mindig szeretni foglak, sosem akarok ezentúl sem csalódást okozni neked, örök életemre melletted maradok és mindenben támogatni foglak. Az életem azóta tökéletes, hogy megismertelek személyesen és azóta csak jobb és jobb lett minden napom. Melletted felébredni és elaludni a világ minden boldogságával felér. Elképesztően szeretlek és nagyon boldoggá tennél, ha egyszer az oltár előtt is igent mondanál nekem mindenki előtt, aki számít, hogy egy szép napon majd házastársak lehetünk, hogyha egyszer szülők lehetnénk, mert tökéletes apa és férj lennél és nem érdekel, hogy milyen volt a múltad azon része, amire nem vagy büszke vagy, mert most, az a férfi aki előttem áll, tökéletes. Egyszerűen nem látok benned hibát, minden porcikádba beleszerettem, menthetetlenül magadba bolondítottál.. Épp ezért..- azzal letérdelt, s egy hófehér dobozt húzott elő a zsebéből, majd felnyitva azt elém tárult egy meseszép gyűrű. Eddig is potyogtak a könnyeim, de mikor ezt a lépést meglépte, szabályosan zokogni kezdtem, arcomról a mosoly viszont nem tűnt el egy pillanatra sem. Kezeim a mellkasomhoz kaptam és majdnem összerogytam a hatalmas boldogság súlya alatt.- szeretnélek megkérdezni téged, Yamato [Családnév], megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz, és a világon a legboldogabb emberré teszel engem?- szemeiben neki is könnyek csillogtak, amiket akkor engedett csak ki, mikor hevesen bólogatva szajkóztam az igent, miközben a nyakába borultam.

- Istenem Koshi... nagyon szeretlek!- húztam érzelmes csókba, amit boldogan viszonzott, szorosan magához ölelve engem. Ahogy felkeltünk, ujjamra húzta a gyűrűt, s kezet csókolt.- Egyébként... - belenyúltam a zsebembe és előhúztam egy bíborvörös bársonydobozt- én is erre készültem.- nevettem fel a könnyeim törögetve.

- Ilyen csak a mesékben van!- nevetett velem, de a könnyei megállíthatatlanul folytak.- Szeretlek, Yamato!- vigyorgott, ahogy felhúztam ujjára a gyűrűt.

- Én is szeretlek téged, Koshi!- ahogy pedig megcsókolt, a tűzijátékokat is elkezdték fellövöldözni, ezzel teljesen tökéletessé téve a pillanatot. Koshi a tűziátékok fényénél lefényképezte a kezünket, s elküldte a közös csoportunkba azza a címszóval, hogy " Az új évet, már úgy akartam kezdeni, hogy a vőlegényemnek hívhatom a szerelmem". Azonnal kaptuk a gratulációt [Név]-éktől, ami a szívem csak jobban melengette. Haza egészen fél 3-ig nem is mentünk, csak a várost jártuk friss jegyesekként, kihasználva minden egyes pillanatot a csókolózásra. Nem is törődtünk azzal, ha valaki megnézett minket, csak ketten voltunk a világon, csak mi számítottunk.