Anime_Kpop_Fnaf_fan kérésére, remélem tetszik :3 <3 

WARNING! Ez a rész halálesetet tartalmaz, valamint (véleményem szerint) elég szomorúra és depresszívre sikerült! Ha nem bírod vagy nem szereted az ilyet, ne olvasd el, köszike :3 Oh, és egy kis tájékoztatás a résszel kapcsolatban: Főhősnőnk CF-es, vagyis cisztás fibrózisban szenved. Az ötlet a "Két lépés távolság" c. film ihlette. Jó szórakozást!

[Név] szemszöge

Lassan mintha már hazatérnék, úgy lépek be a kórház területére. Amióta az eszem tudom, ide járok, gyakran több hónapra is beköltözöm.

Ahogy eddig is mindig, most is hoztam magammal a dekor díszeim, melyekkel otthonosabbá és komfortosabbá tehetem a számomra kijelölt szobát. A szüleimmel az oldalamon cipekedtünk, mindenkinek köszönve, hisz minden itt dolgozót ismerek. A nővér bevezetett a szobámba minket, majd kihívta anyáékat, hogy beszéljenek.

Amíg ők kint megbeszélték, hogy mi fog rám várni itt, bár a szüleim már tudták, azért elmondták nekik, addig én elkezdtem kipakolni. Szerencsémre van egy hatalmas parafa tábla az ágyam melletti falon. Oda mindenféle rajzot, képet és posztert kitettem, amit csak hoztam. Az ágyam fölé felhelyeztem a világító, LED-es látványfényeim. A plüsst, melyet a barátomtól kaptam, az ágyamra helyeztem, ahogy kedvenc párnám is. A bőröndöm, melyekben a ruháim vannak, csak betettem a szekrénybe. A kis neszesszerem pedig az egyik kis polcra tettem, a szekrényen belül.

Nagyot sóhajtva néztem körül, de elkapott a köhögés, szóval kissé bekönnyezve köhögtem a könyök hajlatomba, miközben az ágyra ültem. A feljött köpetet pedig a mosdóban köptem ki, mely a szobámban volt. Hideg vízzel kicsit megmostam az arcom, majd a mosdókagylóra támaszkodva bámultam magam a tükörben.

Vékony alakot láttam visszanézni. Kulcscsontom feltűnően kint virít, szemeim alatt karikák, arcom beesett. Felhúztam a pulcsim és megpillantottam a sebeket. A hegeket és a kis csöveket melyek a túlélésem segítették. Csak reménykedhetek, hogy új tüdőm lehet. A mostani... Van egy olyan érzésem, hogy kezdi feladni a szolgálatot. De küzdök. Nem adhatom fel. Addig nem, amíg van, akiért érdemes élnem. Ők pedig a szüleim és Eijiro, a barátom. Nem tehetek mást, mint mindent, amit a papírom ír, pontról-pontra betartok. Muszáj. Muszáj, vagy meghalhatok. Bár egyszer az is bekövetkezne, de jobb lenne később. [...]

Délután van, pontosabban 16:08. A szüleim már elmentek, itt hagytak. Én pedig az ágyon ülve rajzoltam, miközben vártam a személyt, akit egész nap vártam. Szerencsémre nem is kellett olyan sokat várnom rá, szinte betört az ajtón.

- [Nééév]!- sietett hozzám hatalmas vigyorral arcán és megölelt majd arcom sok-sok nyálas puszival lepte el.

- Szia Ei!- kuncogtam visszaölelve őt.- Már hiányoztál. Hogy ment a suli?

- Minden szuper! Az osztálytársaim jófejek, még új barátokat is szereztem!

- Na, ennek örülök. Nagy szó, hogy bejutottál a U.A.-be. Büszke is vagyok rád!- fogtam kezeim közé az arcát mosolyogva, mire megfogta a kezeim és belepuszilt a tenyerembe.

- Amint végzek ott, elviszlek [olyan hely ahova mindig is el akartál jutni] egy kisebb-nagyobb nyaralásra.- mosolygott édesen.

- Már alig várom.

Be kell valljam, kissé elérzékenyültem. Eijiro nagyon érett a korához képest, bár csak egy év van köztünk. Ő októberben lesz 16, én pedig nem olyan rég töltöttem a 17. életévem. Már 2 éve együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást. Mindig is támogatott és ott volt nekem. A legutóbbi tüdő átültetésemen is ott volt. Akkor, mikor elaltattak, őt láttam utoljára, majd mikor felébredtem a szobámban, őt láttam meg elsőnek. Tisztán emlékszem, hogy az ágyam mellett ült, a matracra hajtotta a fejét, kezével az enyém fogta és aludt. Ez volt 6 éve. Akkor még csak barátok voltunk, de már akkor is nagyon sokat jelentett nekünk a másik. Nem hagyta, hogy elbizonytalanodjak és mindig, de tényleg minden alkalommal mosolyt tudott csalni az arcomra. A legszomorúbb pillanataim is feldobta, nem hagyta, hogy elnyeljen a sötétség, mely a betegségemből adódik.

- Ígérem, hogy minden nap meglátogatlak majd. És hozok majd amit csak szeretnél! Puding, mochi, pocky, [kedvenc ízesítésű tejes italod] is vagy gumicukrot! Csak egy szavadba kerül.- mondta lelkesen, miközben már mellettem ült és szorosan tartva a karjaiban, én élveztem meleg ölelését és kellemes simogatását.

- Túl jó vagy hozzám Ei...- motyogtam mosolyogva.

- Inkább te vagy az hozzám, Hercegnő.

A meghitt pillanatot azonban az orvosom zavarta meg, azzal, hogy bekopogott, majd be is nyitott. Egyébként egy tündéri nő, nagyon kedves és mindent megtesz, hogy ne legyen semmi baja a betegeinek. Bár mondjuk ez a dolga..

- Szia [Név], hogy vagy?- mosolygott.

- Megvagyok.

- Örömmel hallom. Remélem tudod, hogy mi következik most..

- Aflovesten, igaz?- haraptam be a szám, mire a doki bólogatni kezdett.

Felvettem a kis mellényt, bekapcsoltam és hagytam, hogy rázza fel az undorító köpetet. Nagyokat köhögtem, majdhogynem fuldokoltam, miközben köptem a kis tálba, amit erre kaptam. Ei közben simogatta a hajam és próbált nyugtatni. És ez részben sikerült is.

- Említettem már, mennyire nem jó buli ez az egész?- kérdeztem vibráló hangon, mikor abbahagytam egy kicsit a köhögést.

- Milliószor.- jelent meg Kiri száján egy szomorú mosoly.

- Sajnálom...

- Ugyan mit?- döntötte fejét oldalra kíváncsian a fiú. Nem értette, hogy mi miatt kérek bocsánatot.

- Hogy ezzel együtt kell élned. Bármelyik pillanatban meghalhatok, de te itt vagy... Biztatsz é-

Újabb köpet jött fel. Undi.

- Nem hagyod, hogy feladjam. Okot adsz az életre..- néztem rá halvány könnyfátyollal a szememben.

- Ez csak természetes, Kicsim. Elvégre milyen férfi és barát lennék, ha ez miatt itthagynálak a szarban. Naná, hogy kitartok melletted! Sose foglak magadra hagyni.

Ezen csak elmosolyodtam. Szorosan bújtam ölelésébe, miközben a gép még ment.

~ Time skip ~

Másnap van, pontosabban másnap reggel. Vidáman keltem, ami elég ritka nálam. Elvégeztem minden reggeli teendőt, ebbe beleértve magát, a reggelit is. Ezek után átvettem a pizsamám egy sima fehér, nyúzott pólóra, egy bézs színű kötött kardigánra és egy szimpla, khaki színű melegítő nadrágra. Felvettem a papucsom, orromba dugtam az oxigénes csövet, melyet a fülem mögött elvezettem, ahogy azt kell. Felvettem egy kesztyűt, valamint egy cuki, macis maszkot, és már indultam is egy kis sétára, magam mögött húzva az oxigén tartályom.

- Szia, hát téged is látni itt?- hallottam magam mögül egy hangot, mikor az egyik automatából szedtem ki egy zacskó édességet.

- Kotarou?- csillantak fel szemeim és széles vigyor húzódott az arcomra.

- Bezony! Nem is tudtam, hogy visszajöttél. Minden rendben?

- Hogyne. Csak megint volt egy kis gubanc. Jelenleg új tüdőre várok..- mondtam és egy [kedvenc édesség] helyett, kettőt vettem. Az egyiket pedig odadobtam Kotarou-nak. A fiú vigyorogva megköszönte, majd leült az egyik fotelba.- Na és veled mi a helyzet?

- Kontroll.- mondta tömören, majd kibontotta a zacskót és elkezdte magába tömni az édességet.

- Akkor egy kicsit megint együtt lehetünk, igaz?- mosolyogtam rá.

- Ahogy mondod.

Közben ránéztem a telefonomra, ami fél 9-et mutatott. Így hát gyorsan írtam Ei-nek egy "Jó reggelt Szerelmem! <3 Remélem szép napod lesz, délután várlak xoxo Sose feledd: Szeretlek!" üzenetet, majd eltettem a telefont.

Kotarou-val töltöttem szinte az egész napom. Legalábbis 1-ig igen. Utána mennie kellett tanulni meg vizsgálatokra, szóval visszamentem a szobámba. Befeküdtem az ágyba és a laptopomon kezdtem filmet nézni. Azzal azonban nem számoltam, hogy hirtelen rám jön a köhögő roham. De elképesztő nagy lendülettel. Teljesen bekönnyeztem, levegőhöz szinte alig jutottam. Csak köhögtem és abban reménykedtem, hogy ez is elmúlik. Hogy felköhögök egy adag köpetet vagy valami, aztán tovább nézhetem a filmet. Azonban ez nem így sikerült.

Kezdett velem már forogni a világ, egyre jobban homályosult és mosódott el a világ. Szinte egyáltalán nem jutottam oxigénhez. Mintha... Mintha összeomlott volna a tüdőm, ami iszonyatos fájdalommal és pánikkal jár. Olyan volt, mintha a tüdőm végleg feladná a szolgálatot.

Utolsó mentsvárként a nővérhívót nyomtam meg, de azt is már alig tudtam. Éreztem, hogy vonszol magával a sötétség. Az édesen hívogató, fájdalommentes sötét űr.

Író szemszöge

Ahogy a nővér pulnál felugrott a 201-es szoba nővérhívója, amely történetesen [Név] szobája volt, Manami, a lányért leginkább felelős nővér, egyből "felvette".

- Igen, [Név]? Valami baj van?- azonban senki nem válaszolt.- [Név]? Kislány, szerintem megint véletlenül nyomtad meg a gombot. Vagy megint a puding kellene? Megyek, megnézem.- fordult kollégájához, aki csak bólintott. A középkorú nő komótosan sétált [Név] kórterme felé, hisz egyáltalán nem gondolt semmi komolyra. A lány sokszor csinált már ilyet. Véletlenül megnyomta a nővérhívót, miközben aludt vagy tanult. Így hát lassan be is nyitott.- [Név]?, itt vagyok mit sze- Te jó ég! Kék kód!- kiáltotta.

A lány eszméletlenül terült el a földön. Szemmel láthatólag a fürdő felé vehette az irányt, mikor összeesett, hisz az ajtó nyitva volt, a lány pedig már majdnem bent volt. Egyből több orvos is összegyűlt, hogy segíthessenek.

A legnagyobb hideg zuhany azonban Kirishima Eijiro személyét érte, aki pont akkor sietett be a kórházba. A fiú órái hamarabb vége szakadtak, így minél hamarabb látni akarta szerelmét.

- Nincs pulzusa!

Ez volt az első hang amit meghallott, felérve a másodikra. Egyből a hang irányába kezdett sietni, ám mikor meglátta, hogy minden orvos oda siet, ahová eredetileg ő is tartott, teljesen lesokkolta. Először a szemének sem akart hinni, mikor megpillantotta, hogy újraéleszteni próbálják kedvesét. Szemébe azonnal könnyek gyűltek. Nem akarta elfogadni.

- [NÉV]!- kiáltotta és rohant is volna be a lányhoz, de 2 orvos lefogta és csitítani kezdték. A fiú vergődött a 2 férfi karjai közt, könnyei egyre jobban áztatták arcát. Szüntelenül csak a lány nevét szajkózta, valamint. hogy engedjék oda őt.

- Uram, kérem nyugodjon le!- szólt rá az egyik orvos, amint becsukta a szobaajtót.- Mindent megtesznek a kollégák a lányért, kérem nyu-

- ODA AKAROK MENNI A BARÁTNŐMHÖZ! SZÜKSÉGE VAN RÁM, AHOGY NEKEM IS RÁ, ÉRTI?- ordította zokogva, ám a sírás miatt eltorzult szavakból aligha lehetett kivenni, mit is mondott pontosan.- Megígértem... Ígéretett tettem, hogy a végsőkig mellette leszek! Hogy mindent megteszek... ERRE ITT VAGYOK TÉTLENÜL, A SZERELMEM PEDIG HALOTT!

Képtelen volt elfogadni a tényt: [Név] bizony elment. Tudatában volt vele, hogy a betegsége megrövidíti az életét, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik legnagyobb félelme. El akarta venni, családot akart alapítani vele. És ez mind egy perc alatt összedőlt, akár egy kártyavár. Teljesen összetört.

Pár perc múlva kinyílt az ajtó, őt pedig végre odaengedték. Bent mindenki sírt és egy szót kántáltak. "Sajnálom".

Kirishima fejét rázta, könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán. Belül pedig ripityára tört. Égető, elviselhetetlen fájdalmat és ürességet érzett. Térdre rogyva esett össze szerelme előtt. Egyik kezével megfogta a lány már hideg kezeit és megszorította azt, amíg másik kezét a lány fehér arcára simította. Egész testében remegett. Zihált és zokogott.

- N-ne hagyj itt [N-Név]... Könyörgöm ne hagyj el..!

Magához szorította az élettelen testet, miközben a sírást nem hagyta abba. Ekkor azonban valami különöset érzett. Mintha valaki megcsókolta volna a feje búbját. Tudta, hogy [Név] volt az, egyszerűen megérezte.

A lány fakó, láthatatlan lénye szomorú mosollyal nézte szerelmét. Rossz volt úgy látnia a vörös hajú fiút, aki a boldogságot jelentette neki.

- Annyira sajnálom, [Név]... Sosem felejtelek el. Mindig... Örökké érted fog dobogni a szívem. Soha senki másért. Kérlek... Várj rám.

Motyogta a lány [Hajszín] tincsei közé összetörten, meggyötörve.

[Név] egy halvány mosollyal arcán végigsimított szerelme hátán, majd eltűnt. Átlépett a fénybe, ahol várt. Türelmesen várt a napra, hogy egyszer ismét együtt lehessen élete értelmével.

Ééééés így a végére, ismét önpromó, mert ahhoz k*rvára értek xD Megnyílt egy Insta oldal, ahol valamiféle "kiegészítő" jött/jön létre. A híreket ott közlöm majd, hogy ne itt, egy külön részbe kelljen leírnom/ az üzenőfalra (mert az írónő drágátok túl lusta xD). Ott majd híreket, kis rész részleteket olvashattok. Kisebb, részekhez kapcsolódó GIF-ek is megjelenhetnek ott, ha van rá kereslet. Szóval akinek van Instája, az csekkolja a "saitorika.ash" oldalt. Ugyanaz a profil pic, mint itt ("You got no jams" Jiminnie mint cutie dínó). Helloka~ Szeretlek titeket :3 <3