Sziasztok, bocsi a kihagyásért, és azért is, hogy nem egy kért résszel jöttem, deee ihlet sem volt, meg erőm sem eddig ahhoz, hogy ismét írjak és most ehhez volt kedvem nagyon, szóval remélem nem baj. Viszont! Visszatérek, ha törik, ha szakad ^^ Tegnap pedig kitettem a falamra egy kérdést, miszerint törölném az OC-s kéréseket jegyzetből, nem írnám meg őket, mert nem tudom őket örömmel és 100% beleadással megírni (6 ilyen kérés van), viszont ezt a döntést a kérők engedélye nélkül nem akarom meghozni. Én még abban is benne vagyok, hogy átalakítom Readerré, úgy talán több ötletem lenne hozzá. Mit szóltok, mi legyen velük? Na, de jó olvasást, remélem tetszik ^^

A Karasunoba jártam, pontosabban Daichi és Koshi osztályába. A fiúkkal elválaszthatatlan barátok voltunk második év kezdetétől, imádtam velük lenni, velük beszélgetni, iszonyatosan jó fejek voltak. Habár ez az egész csapatról elmondható volt. Olyanok voltunk mint egy hatalmas, boldog család. A két fiú viszont különleges helyet foglalt a szívemben, olyanok voltak nekem, mintha a testvéreim lennének. Mindent tudtunk a másikról, akár egyetlen mozdulatából észrevettük, ha valami nem okés. És egy kicsit baj is volt ez, főleg mikor az új edző a színre lépett. Mindig elkísértem a fiúkat edzeni, azonban amióta Ukai vezényelte és felügyelte az edzéseiket, egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy maradjak. A szívem hevesen dobogott, arcom pirosba váltott, gyomromban pillangók keltek életre, akárhányszor csak ránéztem a szőke férfira. A pasi maga volt a megtestesült tökéletesség; határozott volt, tekintélyt parancsoló, mégis legbelül vajszívű, tökéletes arcáról, testéről pedig nem is beszélve. Hangját akárhányszor meghallottam, jellegzetes illatát bármikor megéreztem, pulzusom az egekbe szökött és ajkaimra letörölhetetlen, idétlen vigyor húzódott.

A fiúk pontosan tudták, hogy szerelmes vagyok, csak arra nem jöttek rá, hogy ki ez az ember. Hiába faggattak, nyaggattak, vallattak, nem adtam ki ezt az információt. Még csak az kellett volna, hogy a férfi fülébe jusson a dolog, akkor biztosan jót szórakozott volna rajtam és az érzelmeimen iránta. Fájt a szívem utána, hogy a magam dolgát is megnehezítettem azzal, hogy távol tartottam magam tőle, hiába volt a legnagyobb vágyam, hogy mellette lehessek, vagy csak láthassam. Elvégre mit akarna egy dolgozó, igazán felnőtt férfi egy magamfajta, friss 18 éves lánytól? Kalandnál biztos nem többet, az pedig csak jobban összetört volna, ha kihasznál és pár alkalom után eldob. Így hát tartózkodtam tőle. Hiába kérlelt Koshi, hogy menjek el megnézni őket, mert én vagyok az, aki minden finomkodás nélkül elmondja a véleményét, bármiről is van szó, mindig csak a fejem ráztam és ellenkeztem. Mindenféle idióta indokot találtam ki; "sok a lecke", "be kell segítenem otthon, hamar haza kell mennem", "családi délutánt tartunk", esetleg "segítenem kell a testvérem házijában". Átlátszó voltam, akárcsak az ablaküveg, de egyszerűen nem hagyhattam a szívem hamis altatóval ringatni.

- Állj!- vágott elém Tanaka és Noya az iskola kapujában. Nagyokat pislogtam a meglepettségtől, majdnem hátra is estem hirtelenjében.

- Mit szeretnétek fiúk?- mosolyogtam rájuk kedvesen.

- Eljössz edzésre?

- Nem, bocsi srácok.- ráztam meg fejem.- Sok a dolgom.

- Jajj, hagyd már ezt a hülyeséget, mind tudjuk, hogy valaki miatt nem jössz!- legyintett Tanaka.- Erre már réges régen rájöttünk.

- Csak arra nem, hogy ki ez az ember.

- Pontosan! Szóval... ki az? Valamelyik elsőéves? Vagy Daichiék közül valaki?

- Esetleg én?

- Nem, egyik sem talált.- nevettem el magam.- Nem tetszik senki fiúk, egyszerűen csak mostanában sok a dolgom.

- Sziasztok fiúk, [Név]-chan.- mosolygott ránk, ahogy a közelbe ért. Az a mosoly, amivel rám nézett... azt hittem kiesik a szívem a helyéről. Éreztem, hogy az arcom lassan pirosabb lesz, ajkaim kissé szétnyíltak, ahogy néztem fel a férfire.- Lassan edzés, szóval iparkodjatok a tornaterembe!

- Igenis edző..!- mondták egyszerre.- Na, de [Név], kérlek!- nézett rám kiskutya szemekkel Tanaka.

- Mondtam már, fiúk..- sóhajtottam aprót.

- Csak nem randira akarjátok kényszeríteni?

- Nem! Dehogy, Jézusom! Mármint.. nagyon szép és szeretjük, de nem!- látszott Ukaion, hogy jót szórakozik Noyán, ahogy próbálta kimagyarázni magát.

- Mi csak arra akarjuk rávenni, hogy nézze meg az edzést. Tavaly rengeteget járt és hiányoljuk.

- Végülis.. jöhetnél, ha van kedved.- pillantott rám az edző, mire csak a tarkóm vakartam és kerültem a szemkontaktust.

- H-hát... Nem is tudom, sokat zavarnék?

- Dehogy! Gyere nyugodtan.- tette kezét vállamra, mire teljesen abban voltam, hogy én bizony elfolyok és boldog halált halok majd.

- Ha tényleg nem gond, akkor elmehetek.- bólintottam aprót, mire a férfi mosolyogva biccentett, s elengedett.

- Akkor bent találkozunk.- intett, majd elment. A fiúk csak bámultak utána eltátott szájjal, majd rám, majd ismét rá, végül vissza rám.

- Na ne szopaaaass!- vigyorogtam, mire vörös arcommal inkább csak elfordultam.

- Kajak beleszerettél?- mászott arcomba Noya.

- De ki ne merjétek kotyogni! Senkinek egy szót se erről, értve vagyok? Így is elég szar ez az egész nekem...

- Cukik lennétek.- vonogatta szemöldökét a barna hajú pöttöm, mire csak durcásan néztem rá.

- Sosem leszünk egy pár..- motyogtam, de vettem egy mély levegőt, majd mosolyogva néztem a fiúkra.- Na, irány akkor a tesiterembe. A végén elkéstek itt nekem.- kacagtam fel, majd a fiúkkal az oldalamon elindultam a második testnevelés terem felé.

Odabent mindenki meglepődött, hogy ismét megjelentem. Mosolyogva ültem le Ukai mellé, miközben a fiúkkal beszélgettem felhőtlenül. Izgatottan néztem végig az edzést, iszonyatosan boldog voltam, hogy ismét láthattam a fiúkat gyakorolni, még ha egy vitát is végig kellett hallgatnom. Nem is zavartattam magam, hogy Ukai mellett voltam, hogy néha hozzáért a lábam vagy a karom az övéhez, a nevetésem sem fogtam vissza, ahogy a vigyorom sem. Önmagam adtam, teljesen belefeledkezve a helyzetbe.

Ahogy az edzésnek vége lett, a fiúk mentek átöltözni, tusolni, a menedzserek elindultak haza, így kettesben maradtam a férfival. Szoknyám piszkáltam és folyamatosan a fiú öltöző felé pislogtam, remélve, hogy valaki kiment a kínos helyzetből és haza indulhatunk.

- Milyen messze laksz?- kérdezte hirtelen Ukai. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, nem értettem, mire akar célozni.- Ne érts félre, csak sötét van már. A két lányt nyugodt szívvel engedem el, tudom, hogy nem kell sokat menniük.

- Hát.. én 3 vonatmegállóra és fél óra gyaloglásra vagyok otthonról.

- Szeretnéd, hogy haza vigyelek?- ajánlotta fel kedvesen, mire arcom vöröslött, akár egy pipacs.

- Biztos szívesebben menne haza, ahelyett, hogy engem fuvaroz. Nameg, holnap hétvége, ráérek hazamenni. De köszönöm az ajánlatot.

- Biztos vagy benne? Nekem nem nyűg.

- Ha tényleg nem baj és a barátnője sem várja majd odahaza sodrófával, akkor mondjuk megköszönném.- mosolyogtam fel rá, majd felkeltem az ülőhelyemről, s vállamra kaptam a táskám.

- Odaadod a fiúknak a kulcsot? Mehetünk is akkor.- nyújtotta felém a kulcsokat, amiket elvettem, majd bólintottam egyet, s bekukkantottam a fiúkhoz.

- Srácok, zárjatok majd, mi megyünk.

- "Mi"?- vigyorgott Tanaka.

- Kuss!- nevettem.- Na sziasztok, pusza nektek.- vigyorogtam, mint a vadalma, majd becsuktam az ajtót.

- Drukkolunk [Név]! Hajrá!- ordította Nishinoya, mire kínosan mosolyogva, piros arccal néztem fel Ukaira, aki csak elmosolyodva biccentett, hogy menjek utána. Csendesen beültünk a kocsijába, bekötöttem magam, majd csak az ablakon kifelé bámulva, körmeim piszkálva ültem mellette.

- Hova is menjünk akkor?

- [Címed], de ha csak a közelébe kidob, az is elég nekem.

- Nyugodtan tegezz ám.- mosolygott, miközben beírta a GPS-be a címem.- Nincs olyan sok köztünk.- pillantott rám aranyosan, mire mosolyogva beharaptam alsó ajkam.

- Rendben.- biccentettem. Lassan elindultunk, közben beszélgettünk, de a telefonom megzavarta az idilli pillanatot. Apum hívott, így azonnal felvettem. Mint kiderült csak annyit akart mondani, hogy anyával túlóráznak, szóval egyedül maradok a kisöcsémmel otthon és figyeljek rá oda, hagytak otthon pénzt, rendelhetünk kaját is.- Okés. Szia, puszi.- nyomtam ki a hívást.

- Na, mi volt?- pillantott rám, majd egyből vissza is vezette tekintetét az útra.

- A szüleim dolgoznak, szóval öcsémmel egyedül maradunk egész este.

- Kell segítség?

- Tessék?

- Maradhatok, ha gondolod. Úgy is van a csomagtartómban egy kis édesség.

- Biztos, hogy nem jelent gondot?

- Szívesen töltenék veled több időt, hogy őszinte legyek, szóval.. nem jelent gondot egyáltalán.

- T-tessék?- arcom égett, boldogabb pedig meg sosem voltam. Nem hittem volna, hogy valaha is megélhetem ezt a pillanatot.

- Ugye nem ijesztettelek ezzel el? Bocs, nem gondolkodtam...

- N-nem, nem gond..- motyogtam.- Őszintén szólva... Örülnék én is, ha több időt lennénk együtt..

- Tényleg? Ennek igazán örülök.- a kocsival lassított, majd rám nézett.- Ez az a ház?

- Aha, itt élek.- bólintottam. Kiszálltunk, miután leparkolt, majd már iszkoltunk is be a 7 éves kisfiúhoz, akire addig a dadusa vigyázott.

Az az este fenomenálisan jól sikerült. Rengeteget nevettünk, [Öcséd neve] egyszerűen imádta Ukait, a pizzát nem engedte, hogy mi fizessük, ami ellen habár tiltakoztam, lefogatott az öcsémmel, amíg ő átvette a kaját. Elképesztően jól szórakoztunk, olyan volt, mintha egy család lettünk volna, mindannyian. Este ő aludt a szobámban, én pedig mentem az öcsémhez, aki ragaszkodott hozzá, hogy vele aludjak, így nem volt más választásom. Este viszont arra keltem, hogy az arcom bökdöste, majd arra kért, hogy menjünk be Ukaihoz, hogy együtt aludjunk. Hiába próbáltam lebeszélni az ötletről és akartam neki elmagyarázni, hogy hagyjuk inkább nyugodtan pihenni a férfit, ő nem tágított akarata mellől, így hajnal 2-kor átvándoroltunk az én szobámba.

Reggel, mikor kinyitottam a szemeim, körbenéztem a szobában. Egyedül az öcsém feküdt velem egy ágyban, arcát eltakarva barna tincsei. De Ukait nem találtam sehol. Kimásztam az ágyból, majd óvatosan becsuktam magam után az ajtót, s utam a konyhába vettem. Odabent pedig a férfi tevékenykedett, épp kávét főzött, miközben nyitott ablaknál cigarettázott.

- Jó reggelt..- ásítottam, majd mosolyogva sétáltam felé.

- Jó reggelt, Csipkerózsika.- mosolygott, majd megölelt és puszit adott fejem tetejére. Tettétől teljesen zavarba jöttem, amin jót szórakozott.

- Na, ne nevess!- csaptam meg karját, mire csak jobban nevetni kezdett.- Héé ez nem ér ám! Nincs semmi vicces a helyzetben!

- Csak aranyos vagy.- mosolygott, szemeimbe nézve.

- Te meg túl jól nézel ki, ahhoz képest, hogy reggel van...

- Valóban?- hajolt közel arcomhoz, mire nyeltem egy nagyot.

- Valóban.

- Nos.. te is gyönyörű vagy kócos hajjal és száradt nyállal az álladon.- nyomott gyors puszit a számra.

- Mi?- kerekedtek el a szemeim, s fehéredtem le, és már kezdtem is egyből dörzsölni az állam, hogy leszedjem a nyálat, amin ő csak nevetett.- Fura egy ízlésed van neked, mit ne mondjak... Nem ismerek még egy olyan embert, aki szerint jól néz ki bárki is odaszáradt nyállal az arcán..- puffogtam, miközben átöleltem derekát.

- Hát.. szerintem mindenhogyan jól nézel ki.- puszilt hajamba, ami mosolygásra késztetett.

- Cuki vagy..- motyogtam mellkasába.

- Tudod, [Név]...- kezdett bele, szívott egy nagyot a csikkből, kifújta a füstöt, majd letéve a cigit, szorosan átölelt.- Rád megérte várnom. Amint megláttalak, tudtam, hogy te vagy az, akire egész életem rááldoznám hezitálás nélkül..