AgotaWhite kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Valamivel eseménydúsabbra akartam, deeee jelenlegi energiaszintemből ennyi telt ki 😂 Azért remélem nem leszek megkövezve pláne amiatt, hogy beletettem a fő Bnha oc-m egy picit, so gomenne minna-san 😅

- Biztos, hogy nem! Nem! Megtiltom!- örjöngött szőke barátom, amikor bejelentettem, hogy el kell utazzak és egy elég húzós bevetésen kell résztvegyek. Kis pitiáner ügy volt ez a hősöknek, így minket vetettek be. Az pedig, hogy az életem teszem kockára, nagyon nem volt ínyére a hősnek.

- Megtiltod? Nem az apám vagy, Katsuki!- kaptam fel a vizet. Egészen addig a pontig, vele ellentétben, higgadtan beszéltem vele és kicsit sem emeltem fel a hongom.- És kell ez ahhoz, hogy magasabb fokozatra lépjek, tudod jól. Ha el akarunk költözni és családot alapítani akkor kell a rendes kereset!

- Mintha nem keresnék eleget!- csapott a konyhapultra.

- Mert nem is! Te mondtad mindig azt, hogy el akarod kényeztetni a gyerekeket és, hogy te leszel a legjobb apaságban és férjnek is, de ha nem mehetek el erre a bevetésre, akkor viszont nem teszek bele eleget a jövőnkbe! Szóval igenis megyek! Számítanak rám!

- [Név]! Hallod te magad? Oké az, hogy rendőr vagy, te baszki! Nem foglak elengedni egy olyan bevetésre, ahol kibaszottul meghalhatsz!- ragadta meg a kezeim a felnőtt férfi, miközben idegességet és aggódást tükröző íriszeivel az enyémeket fürkészte.

- Katsu...- sóhajtottam és valamelyest le is nyugodtam. Szabad kezem az arcára helyeztem és magabiztosan kihúztam magam.- Elmegyek. Te is naponta teszed kockára az életed. Tudod jól, hogy menni fog. Nem vagyok gyenge. Szépen elmegyek szerdán, felkészítenek minket pár napig, aztán elmegyek a bevetésre és megnyerem a többiekkel azt a harcot. Nem foghat ki rajtunk egyetlen bűnöző sem. Rendben? Ígérem neked, hogy élve jövök vissza hozzád.

- Ahogy hazafele indulsz, felhívsz. Értve vagyok?

- Persze.- öleltem magamhoz a férfit, aki görcsösen szorított magához.

Sokat hallottam róla a szüleitől és a barátaitól arról, hogy milyen volt gyerekként és tiniként. Igazából sok mindenben nem változott meg. Továbbra is előszeretettel ordítozott és robbantgatott, néha elgondolkodtatva engem azon, hogy lehet, hogy egy jól álcázott pszichopata a srác. De ennek ellenére megmutatta nekem a mostani és a volt énje közti legnagyobb különbséget. Ez pedig nem volt más, mint az, hogy tud csendben lenni és igenis kimutatja, hogyha aggódik valami miatt. Nem tagadja, mert tudja jól, hogy ismerem, mint a tenyerem. Megtanult csapatban dolgozni és egyre normálisabban beszél a kölykökkel is. Bár utóbbi állítása szerint csak azért van, hogy a majd közös kis lurkónkat ne ijessze halálra.

Azon a napon, még a következőn is, teljesen rám volt tapadva. Hiába volt viszonylag csendes és normális a közelemben, pláne ha csak ketten voltunk, sosem szeretett úgy igazán ölelkezni. Nem volt gondja azzal, hogyha órákra filmet nézünk, vagy csak egyszerűen a TV-ben az adást bámulva ölelkeztünk egymásba gabalyodva, de ezeket szinte sose ő kezdeményezte. Azonban a hétfő maradék, valamint a kedd szinte egész napját cuddle time-ba töltöttük. Ami nyilván kicsit sem zavart, ugyanis imádtam, hogyha a közelemben van és erős karjaiban tart, de furcsálltam kicsit. Sok mindenen átmentünk együtt, sok bevetésemkor támogatott, haza pedig valami kis kedvességgel várt, de ehhez hasonlót még sosem csinált. Aztán amikor este nekiálltam bepakolni, majd kivasalni az egyenruhámat, le sem vette a szemét rólam. Minden egyes aprócska mozdulatomat figyelemmel kísérte. Ami pedig a legfurcsább volt, az nem volt más, mint hogy csendben maradt. Majd ahogy álmosan, egy szál bugyiban és egy nagy pólóban bedőltem mellé az ágyba, s a karjaiba bújtam, egyből kaptam is a csókokat a fejem búbjára.

- Elkisérlek a gyülekezőhöz holnap.- mondta egészen emberi és normális hangerővel, miközben cirógatni kezdte a karom.

- Biztos? Már fél 4kor ott kell lennem. Aludj inkább, pihend ki magad.- nyomtam nyakára egy puszit.

- Szerinted mennyire fogok tudni pihenni, amíg tudom, hogy nem vagy itthon? Kiscicám, mire hazajössz, karikás szemekkel foglak várni..- morgolódott, mire felkuncogva állam a mellkasára tettem és úgy néztem a szemeibe.

- Mindig túlélem, Katsu. Most se lesz máshogy. Megígérem. Egy kis adrenalin és lövöldözés nem fog ártani nekem.

- Nem hangzott túlságosan biztonságosnak...- horkant fel.

- Nem is azért csatlakoztam annak idején a rendőrséghez. Sosem a saját biztonságom volt az első, hanem a többi, ártatlan emberé.

- Pont ezért szerettem beléd.

- Csak ezért? Kösz Katsu.- nevettem fel.

- Idióta, nem...

- Tudom jól.- kuncogtam.- Na de aludjunk, holnap korán kelünk.

Másnap ahogyan azt megígérte, velem együtt kelt és elkísért. Volt néhány riporter a helyszínen, akik képeket készítettek rólunk, főleg a búcsúzkodáskor. De egyikünket sem érdekelte a villódzó fények áradata és a hangos kattogó hang zaja, ahogy az ezernyi kérdés sem. Csak el akartunk búcsúzni egymástól arra az egy hétre.
Azonban egyikünk sem gondolta, hogy azalatt a 7 röpke nap alatt nem tudnak eléggé felkészíteni. Igen, a csatát megnyertük és én vittem be az utolsó lövést, de a súlyos vérveszteség erősebb volt, mint a kitartóerőm. Így mielőtt felkiáltottak a kollégáim, hogy nyertünk.... Elájultam.

Nem tudom, hogy hány nap teljehetett el, mire magamhoz tértem. Kicsit bántam is, hogy magamhoz tértem, mert olyan gyönyörű dolgokat éltem át, amíg aludtam. Láttam magam előtt a kisfiunkat, ahogy felcseperedik napról-napra, s ahogyan Katsuki mosolya is egyre szélesebb lesz, ahogy nézi a kicsit. De nem kellett sokat bánkódnom, amikor kinyitva a szemeim, a párom alvó testét láttam az ágyamra hanyatlani, miközben szorosan fogta a kezem, s a másik kezével a csípőm ölelte magához. Elmosolyodva simítottam szabad kezem a hajába, mire megébredt, és felém kapta a fejét.

- Te idióta, elcseszett, hazudós nőszemély!- tapadt ajkaimra hirtelen, ami kissé hirtelen ért, de visszacsókoltam.

- Miért is vagyok hazudós? Élek, nem?

- De nem hívtál...- morogta.- Tudod te, hogy mennyire megijedtem amikor a kórházból felhívtak? Úgy siettem, mint még soha.

- Szóval aggódtál~!

- Idióta, persze!

- Aww- Ouch!- kaptam a hasamhoz, ahol a ruhámon kezdett vörös paca látszódni. Katsuki egyből rohant is egy orvos után, én viszont csak levegőért kapkodva próbáltam leküzdeni a pánikot az egyre több vér és az éles fájdalom ellen. Az ajtó nagyon hamar kicsapódott és a feldúlt Katsuki, illetve az orvos meg pár nővér igyekezett be rajta. A doki magyarázott valamit, de alig bírtam figyelni arra, amit mondott. Túlságosan lekötött a pánik legyűrése, valamint Katsuki aggódó tekintete. Azonban nem láthattam ők sokáig, ahogy a doki ránézett a sebre, már sietősen toltak is az egyik műtőnbe, mert ha jól hallottam, akkor felszakadt az összevarrt sebem és be is gyulladt. A párom egy ideig sietett utánunk, de a műtő ajtaja megakadályozta őt. Engem elaltattak, majd munkához is láttak.

Mikor felébredtem, egyedül voltam. Kicsit rosszul is esett, de megértettem, hogy a szerelmem nem lehetett mindig velem. Már pont beletörődtem az egészbe, amikor nyitódott az ajtóm, s belépett rajta a szőke hajú, skarlátvörös szemű bomba, kezében egy szendviccsel. Mögötte egy rég nem látott barátja sétált és amint meglátott a vörös hajú, egyből vigyorogva sietett hozzám. Vagyis... Sietett volna, hogyha Katsu nem ragadja meg a nyakánál a pulcsiját és húzza vissza, hogy ő üdvözölhessen elsőnek.

- A doki azt papolta, hogy 2 napra bent kell maradnod, hogy biztosan ne szakadjon fel semmi, ha pedig mégis, egyből el tudjanak látni. Szóval kértem magamnak egy ágyat, veled maradok itt.- nyomott csókot ajkaimra, s az ágyam melletti székre lehuppanva ette tovább a szendvicset, miközben ujjainkat összefonva, megszorította a kezem, jelezve, hogy amúgy igenis ideges.

- Legalább lesz társaságom.- mosolyodtam el, majd az addigra már ágyamon ücsörgő férfire néztem.- Jó látni Kirishima-san.

- Téged is [Vezetéknév]-san.- mosolygott.- Csak nem így akartam újra betoppanni hozzátok.

- Hát én sem így terveztem eltölteni a mai napom.- nevettem fel kínosan.- De legalább feldobod a napom.- mosolyogtam rá, mire Katsuki megszorította a kezem, egy nemtetszését kifejező morgással.

- De gyorsan le lettem váltva...- morogta az orra alatt, amin felnevettem és megpusziltam a kezét.

- Tudod jól, hogy sosem váltalak le, baka. Amúgy mi a helyzet? Hogy vagytok?- mosolyogtam Kirishimára.

- Oh, minden a legnagyobb rendben van. Zakuval most várjuk a kicsit.- mosolygott boldogan, valami elképesztő szélesen, hogy majd' fülig ért a szája széle.

- Tényleg? Gratulálok!- mosolyogtam.

- Köszi. Jelenleg menekülök az asszonytól. A megszokottnál is nagyobbak a hangulat ingadozásai.- vakarta kínosan a tarkóján, de én felnevettem, ami bár fájt, jól esett. Katsuki csak mosolyogva felmorrant.

- Csak nehogy kibukjon.

- Áh, csak n- Ő hív. Mennem kell. Gyógyulj meg hamar, sziasztok! Hali Bakubro!- intett és már sietett is ki, miközben a telefonon szabadkozott, amiért nem volt otthon.

- Aranyos pár.- mosolyogtam Katsura.

- Ja.. De mi vagyunk a legjobbak.- kezdte el cirógatni a bőrt a kézfejemen.- Az enyém a legjobb nő.- kacsintott, mire fülig pirultam.

- Az enyém pedig a legjobb férfi.- mosolyogtam rá szerelmesen.- Katsu..!- szólaltam meg pár perc csend után.

- Hm?

- Szeretlek. Nagyon.

- Heh, tudom Cicám.- jelent meg büszke vigyor arcán.- Én is téged, [Név]!