--Mei-Chan-- kérésére, itt egy igencsak megkésett rész. Remélem tetszik, jó olvasást!💕😘

Fájt. Nagyon is fájt visszaemlékezni a tegnapra. A tudat, hogy Koro-sensei nem lesz már velünk az őrületbe kergetett. A szívem mindig mikor erre gondolok, fájdalmasan összefacsarodik. Az agyam ellenkezik a tudattal, s mesékbe próbál ringatni, de tudom, hogy mindez megtörtént.

Az eddiginél is zárkózottabb lettem. Szobám a megszokott világosság helyett sötétbe burkolózott. A redőnyt leengedtem, a függönyt behúztam, én pedig az ágyamban kuporogva sirattam az egereket.

Telefonom megakadályozhatatlanul rezgett, hisz Nagisa folyamatosan hívott vagy írt. Persze ezekre én nem válaszoltam. Csak gyászolni akartam a magam módján.

Mikor már vagy 1 órán keresztül folyamatosan vibrált a párnám alatt a telefonom idegesen kaptam ki onnan és megnyomtam a hívás fogadására alkalmas ikont.

- Mondd!- motyogtam a készülékbe.

- Csak hogy felvetted! Átmenjek?

- N-ne..

- Karma is jönne. Ő is aggódik érted.

Karma említésére arcom vörösben úszott. De akármennyire is jól esett, hogy a vörös hajú srác aggódik értem, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson.

- Akkor se..

- Biztos?- kérdezte egy jól ismert hang. Karma!

- Igen..

- Akkor fél óra és ott vagyunk!- azzal a hívás megszakadt.

Ezek nem értik azt, hogy nem akarom látni őket?!

Végül kikászálódtam az ágyból. Becsoszogtam a fürdőszobába, ahol félve néztem a tükörbe.

Frufrum a könnyektől összetapadva ragadt homlokomra. Hosszú, fekete loboncom kuszán állt. Szemeim vörösek voltak, körülötte a bőr feldagadt. A tegnapról megmaradt sminkem bőrömre száradt.

Fintorogva néztem magam. Végül egy elégedetlen sóhaj után megmostam az arcom, sminkem maradékát levakartam magamról. Felvettem a tiszta alsóneműim, egy fekete, bő kapucnis pulcsit és egy szintén fekete melegítő nadrágot.

Csuklyám fejembe húztam és úgy vártam a nappaliban, a kanapén kuporogva, hogy megjöjjenek a fiúk.

Nem kellett sokat várnom, pár percen belül kopogtattak. Felálltam és kinyitottam az ajtót.

- Nem festesz valami jól Mei-chan!- ölelt át egyből Nagisa. Szorosan kapaszkodtam hátánál ruha anyagába, fejem nyakhajlatába fúrtam. Szám beharaptam, szemeim összeszorítottam, nehogy ismét elbőgjem magam.- Tudod, hogy mindig itt leszek neked, ugye?- kérdezte szemeimbe nézve mikor eltolt magától.

- Tudom.. és köszönöm!- bólintottam halványan elmosolyodva.

- Ugye nekem nem kell megölelnem?- nézett Karma legjobb barátjára.

- Ha nem akarsz, nem kell.- motyogtam és hátat fordítottam nekik. Elindultam be, nekik intve, hogy jöjjenek csak be nyugodtan.

- Karma, te így mutatod ki, hogy aggódsz érte? Ennyi erővel otthon is maradhattál volna..- sóhajtott Nagisa.

- Látni akartam, bocs..!- morgolódott Karma. Én pedig majdnem elejtettem a kezemben tartott serpenyőt.

Látni.. Látni akart? Maga Karma Akabane? Aggódott értem és látni akart? El sem hiszem!

- Kértek.. Kérek esetleg ebédet? Anya csinált halat kukoricás rízzsel.- néztem rájuk.

- Én mindenképp, imádom anyukád főztjét!- ült le az étkezőasztalhoz Nagisa egy kisebb mosollyal arcán. Le sem tagadhatná, hogy csak külsőre boldog. Belül ő is épp annyira össze van törve azok után, mint az osztályunk többi tagja.

- Én is kérnék.- foglalt helyet Karma is.

Bólintottam és indultam is vissza a konyhapulthoz. Leraktam a serpenyőt és nyújtózkodtam a polcon magasan elhelyezkedő tányérokért.

- Tch..- csettintettem nyelvemmel. Lábujjhegyre állva próbáltam elérni de nem sikerült. Hirtelen valaki levette nekem. Megdöbbenve álltam előtte. Teste nekem simult majd miután levette nekem a három tányért hátrébb lépett.- K-Karma? Izé.. köszönöm!- mondtam elpirulva mikor megfordulva láttam, hogy ki is segített.

- Semmiség.- bólintott apró mosollyal arcán.

Kiszedtem mind hármunknak egy-egy adagot, megmelegítettem a mikróban és vittem is nekik.

Leültem Karma mellé és csendesen, meghúzva magam kezdtem el enni az elmaradhatatlan "Ittadakimasu!" után.

Karma térdével meglökte az enyémet az asztal alatt. Kíváncsian néztem rá. Ő csak lepillantott az asztal alatt lógatott kezére. Félig felvont szemöldökkel vizslattam még mindig arcát. Ő csak még jobban meredt kezeire.

Most komoly azt akarja, hogy megfogjam a kezét?

Tettem fel magamnak a kérdést. Végül belementem s leengedtem bal kezem. Ölemen átfektetve fogtam meg a fiú kezét aki kissé megszorította azt. Arcára egy apró mosoly ült ki, az én arcom viszont lángolt. Majdnem olyan olyan piros lettem mint a szemeim.

Miután befejeztük az ebédet kivittem a tányérokat a konyhába és elkezdtem elmosogatni. Nagisa bement a nappaliba és TV-t nézett. Egy kis ideig Karma is vele tartott de inkább úgy döntött, hogy bejön hozzám.

- Szeretnél valamit? Inni esetleg kérsz?- néztem rá miközben elöblítettem egy pálcikát.

Karma a pultnak háttal volt, nekidőlve, könyökén s alkarján támaszkodva. Nem vette le rólam szemét, ami igencsak zavarba hozott.

- Igen szeretnék.- mondta ki végül, némi idegességgel hangjában, amit nem tudtam hová tenni.

- Mit?- kérdeztem elvéve egy tányért, amit sikálni kezdtem. Karma ellökte magát a pulttól és mögém lépkedve átölelte derekam. A tálat és a szivacsot kiejtettem kezeimből, a meglepettség végett. A fiú teljes testével hozzám bújt, fejét vállamon pihentette.

- K-Karma..?- arcom teljesen vörös volt. Szívem olyan hevesen és hangosan zakatolt mellkasomban, hogy kételkedtem abban, hogy nem hallja.

- Tudod mit szeretnék?- suttogta fülembe, majd egy pimasz mosoly kíséretében megharapta fülcimpám.

- N-nem.

- Téged.- csókolt nyakamba, mire a jó értelemben teljesen kirázott a hideg.

- E-engem?

- Bizony! Tetszel nekem Mei-chan!

- Csak szórakozol, igazam van?- kérdeztem egy apró, szomorú sóhajjal, várva a nevetést és, hogy eltaláltam.

A pulton támaszkodtam, lehajtva fejem, mire fekete tincseim arcomba hulltak. Karma mindig is hülyéskedett velem ilyesmivel, csak a bökkenő az, hogy nekem minden vágyam az volt, hogy ezek az ártatlannak tűnő kis játékai, esetleges flörtjei ne csak ezek legyenek. Azt akartam, hogy szerelmes legyen belém, annyira mint én belé.

- Nem. Most esküszöm neked, hogy komolyan gondolok minden szót amit kimondtam!- megfogta felkarom és maga felé fordított. Fejem még mindig lehajtva tartottam de szemeim most olyan nagyra nyíltak mint egy palacsinta.

- Nekem ne hazudj!- nyögtem ki remegve. Haragudtam rá. Úgy éreztem, hogy csak becsap és ámít.

- Nem hazudok.

- KARMA AKABANE! MEGMONDTAM, HOGY NE HAZUDJ!- csattantam fel idegesen, ellökve magamtól.

- Megmondtam! Ez az igazság Mei! Tetszel és szerelmes vagyok beléd! Hagyd abba a tombolást és értsd meg!- tette szívére egyik kezét amíg másikat kitárta.

Nagisa a kiabálásomra berohant és közénk állt.

Lassan ismét rendesen tudtam lélegezni. Arcom teljesen vörösbe váltott át, ahogy tudatosult bennem mit is mondott nekem előbb a fiú. Megszólalni sem tudtam, teljesen lefagytam. Gyomrom fel-le liftezett, szívverésem megtriplázódott.

Frufrum kisimítottam szememből egy egyszerű mozdulattal és mosolyogva sétáltam ki a helyiségből.

- Vettem!- mondtam mikor Karma mellett mentem el.

- Ennyi? Azt hittem te is-

- Mert igaz.- mondtam az ajtóban. Vállam felett visszanéztem rá. Értetlen tekintet kaptam csak válaszul, mire elkuncogtam magam.- Bizonyíts!- mondtam, majd kacsintottam egyet és diadalittas mosollyal arcomon leültem a kanapéra.

- Mei~!- pattogott mellém Nagisa.

- Mondd.- néztem rá mosolyogva.

- Mennem kell, ugye nem gond? Holnap ha gondolod aludhatok itt.

- Alszol?- csillantak meg szemeim mire bólintott.- Annak örülnék!

- Akkor ezt megbeszéltük. Szia Mei-chan!- ölelt meg.

- Hali~!

- Én még maradok, ugye nem jelent nagy gondot?- vetődött mellém Karma.

- Ami azt illeti..

- Igen?

- Nem.- mosolyogtam.

- Ez gonosz volt Mei-chan!- húzott meg egy fekete tincset, mire felszisszentem.

- Baka!- löktem meg, mire visszalökött és leestem a kanapéról.- Fú te! Csak kerülj a kezeim közé..!- néztem rá összevont szemöldökkel.

- Én benne lennék!- vonogatta szemöldökét perverz mosollyal arcán, mire nevetve húztam le a padlóra a bokájánál fogva.- Most megvagy!- mosolygott pimaszan miközben fölém kerekedve lefogta csuklóim.

Arca pár centire volt enyémtől, mire nagy mennyiségű pír szökött arcomra. Szám kissé eltátva néztem mélyen íriszeibe.

Lehunyta szemeit és közelebb hajolva hozzám ajkait az enyéimre nyomta. Egy kisebb nyögés szaladt ki száján, mintha már jó ideje erre vágyott volna. Fel akartam emelni kezeim de nem engedte, biztos azt hitte, hogy el akarom lökni.

Visszacsókoltam. Lábaimmal közrefogtam derekát, így már elengedte kezeim, így bele tudtam túrni dús, selymes hajába.

Jobb kezével csípőmnél tűrte fel a pulcsim, de a hasamnál tovább nem ment. Legnagyobb örömömre, hiszen nem akartam hisztisnek tűnni azzal, ha ellökném magamtól, mondván, hogy semmi ilyesmit nem szeretnék.

Nem sokkal később elvált ajkaimtól és lihegve kúszott fel szájára egy édes mosoly.

- Most már hiszel nekem, Mei?

- Eddig is hittem.- mosolyogtam rá és egy újabb csókba húztam, amit most én kezdeményeztem. Ellenvetés nélkül csókolt vissza.