Anime_Kpop_Fnaf_fan kérésére, remélem tetszik! ❤

Kaneki és én egy kávézóban ismerkedtünk meg. Egy őszi nap volt, mikor úgy döntöttem, hogy az eső elől oda menekülök.

- Áh végre száraz hely!- sóhajtottam mikor beértem a kávézóba.- Fene abba az idiótába, hogy elcsórta az esernyőm!- morogtam pár sort.- Szép napot!- vettem elő mosolygós énem és köszöntem az ott dolgozóknak.

- Neked is!- mosolyogtak kedvesen.

Az egyik asztalnál ült két, nagyjából velem egykorú fiú, akik amióta beértem nem vették le rólam a szemüket.

Kezdtem kínosan érezni magam, szóval inkább egy apró mosollyal arcomon intettem egyet és leültem a szemben lévő asztal egyik székére.

- Tudod esetleg mit kérsz?- kérdezte egy lila hajú lány.

- Egy jó erős kávét, légyszi!- bólintottam, mire felírta és elment.

Előszedtem táskámból a [Telefon szín] (lol mi ez?) mobilom és elkezdtem elmerülni az internet bugyraiban.

Néha-néha oldalra sandítottam a fiúkra, és általában annyit láttam, hogy a piszkos szőke hajú srác eltakarva száját suttog valamit a fekete hajú fiúnak aki rendszerint elpirult, vagy éppen nevetgéltek.

Közben megérkezett a kávém is amit jóízűen elszürcsölgettem. Már nagyjából a felét megittam mikor csörögni kezdett a telefonom.

- Mondd!- szűrtem ki fogaim közt ezt az egy szót.

- Ugyan már [Név]-chan! Legyél kedves azzal akit szeretsz!

- Hah, milyen világban élsz? Ne álmodozz!- húztam össze szemöldökeim.

- Én ugyan nem, [Név]-chan, életem!

- Nekem te csak ne-

- Hol vagy?

- Mit érdekel az?

- Érted megyek a kocsival.

- Majd pont veled fogok utazgatni, mi? Várhatod!

- Hol.. vagy? Utoljára kérdezem szépen!

- Fe-fejezd be..!- kezdtem pánikolni kicsit.

- HOL VAGY TE ELBASZOTT RIBANC?!- üvöltötte a telefonba.

- Jó helyen, tőled távol. Idióta vadbarom!

- Mit mondtál?- kérdezte igencsak ingerülten.

- DÖGÖLJ MEG, TE NYOMORULT FÉREG!- kiabáltam a telefonba majd kinyomás helyett a földhöz vágtam. Persze a kis jelenetem után mindenki engem nézett.- E-elnézést, csak.. problémák vannak az egyik... volt barátommal. Ne haragudjanak!- hajoltam meg mélyen.

Ziháltam. Ideges voltam, de féltem is. Féltem, hogy mi lesz ha rám talál. Újra.

Csak, hogy mindenki értse, röviden és tömören elmondom mi történt köztem és az az idióta [Ex barát neve] között.

Nagyjából egy éve történt. Összejöttem a sráccal aki elhitette velem, hogy kedves, édes, jóindulatú és figyelmes. Hah, én meg elhittem.. Fél éve voltunk nagyjából együtt mikor elkezdte elveszíteni ezt a szerepet. Veszekedett velem minden miatt, megütött aztán bocsánatot kért. Lassan elszakított a barátaimtól, mondván "én csak az övé vagyok". Aztán egyre durvábbra fordultak a dolgok. Vázákat dobott nekem, megvágott, késsel fenyegetett... és ami számomra a legfélelmetesebb volt: kiharapott belőlem egy darabot. Igen, [Ex barát neve] egy könyörtelen, csábító ghoul volt. Akinek teljesen bedőltem. Azóta zaklat és vissza akar szerezni.

Szóval ez a sztori.

Gyorsan megittam a kávém, fizettem és nem érdekelt, hogy még szemerkél az eső, futni kezdtem. Nem haza. Ott megtalált volna. Elindultam jó barátomhoz, Nishiki-hez. Róla tudtam, hogy mi viszont tőle nem féltem. Ő meghallgatott és nem kihasznált.

Azonban 3 utcával a ház előtt valaki rám ugrott.

Ijedten felsikítottam, akkor pedig zokogásban törtem ki mikor megláttam a piros hajú, ghoul exem.

- Ne hangoskodj mert megtalálnak!- mosolygott pszichopatán.- Na most mi van ribi? Nem olyan nagy a szád?

- [Ex barát neve] hagyj békén.. kérlek..!

- Még mit nem!- nevetett fel.- Megkeserülöd, hogy csak úgy ott hagytál te kis cafka!

- Hé!- kiabált valaki mellettünk. Ez a fekete hajú srác a kávézóból.

- Fuuuuss!- kiabáltam rá sírva.- Indulj! 3 utcával arrébb, 21-es házszám! Mondd hogy segítség kell nekem! Kérlek!

- Azt nem hagyom!- indult volna meg a srác felé de visszahúztam karjánál.

- Én meg ezt nem! MENJ!- néztem rá kétségbeesetten. Azonnal megindult.

- Te kis... KURVA!- lökött le magáról.

- Nem mész utána!- kezdtem el támadni.

Nagyon sok ütést kaptam, de én is bevittem párat. Kár hogy mit sem ér. De legalább velem van elfoglalva, nem pedig a fiúval.

Már az ájulás szélén álltam, mikor megláttam Nishiki-t.

¤ Kaneki szemszöge ¤

- Menj!- kiabálta a lány én pedig rohantam is.

Mit is mondott? Hányas házszám? 21? Igen, az lesz! 21..21..21.. hol vagy már?! Áh itt!

Bekopogtam mire egy vörös hajú nő nyitott ajtót.

- Segíthetek?

- Segítség kell egy lány bajban van, azt mondta ide jöjjek.

- Nishiki! Gyere!- kiabált be. Csoszogva jött ki egy szemüveges fazon.

- Mit akar a kölyök?

- Azt mondta egy lány bajban van és ide küldte.

- Lány?- látszott rajta, hogy ideges lett, megfeszült az állkapcsa és a bögréjét is szorosabban fogta.- Hogy néz ki?

- Hát.. [Hajszín és hossz] haja van, [Szemszín] íriszekkel, vékony testalkat, világos bőr, és egy fehér kabát volt most rajta.

- Basszus! Indulás!- kapta fel magára a leggyorsabban cipőjét.- [Név] ha meghaltál még meg is verlek!

Vajon a bátyja? Esetleg a barátja? Nem, nem hiszem. Akkor mit keresett volna itt az a nő? Mindegy! Most csak [Név]-ra/re kell fókuszálnunk! Meg kell őt mentenünk!

Futva vezettem őket a helyre ahol a lány szinte már alig volt életben.

[Név] szemszöge

-  Nishi.. ki...- mosolyogtam halványan majd kaptam még egy ütést a gyomromba és kezdett egyre sötétedni minden körülöttem.

- [NÉÉÉV]! Te nyomorult kis patkány! Tudd hol a helyed!- ennyit hallottam Nishiki-től. Meg azt hogy valakik felém futnak és néhány fájdalmas nyögést, üvöltést.

Nem tudom mikor térhettem magamhoz, hogy mennyi idő telt el. Egészen addig amíg be nem jött az orvos.

- Látom felébredt [Vezetéknév]- chan. Hogy érzi magát?

- Fá-fáj.. mindenhol..

- Ez természetes. Magát nagyon csúnyán megverték kisasszony. 2 napot bent tartjuk és ha lehetséges akkor az iskolában se nagyon erőltesse meg magát, rendben?- kérdezte mire bólintottam.- Vannak látogatói, beengedhetem őket?

- Persze.. K-köszönöm doktor úr.

- [Név], te idióta! Hogy keveredsz te mindig ilyen helyzetekbe?- ölelt át egyből Nishiki.

- Sa-sajnálom..

- [Név]-chan, hogy érzed magad?- ült le az ágyam szélére Kimi.

- Fáj az egész testem..

- Oh.. Amúgy.. van valaki aki még beszélni szeretne veled. Nagyon aggódott ám érted!- kacsintott rám a lány, majd kimentek.

Nem sokkal később bejött a fekete hajú fiú.

Megdöbbenve néztem elpirult arcára. Valamiért elmosolyodtam.. olyan aranyos volt.

- Eto.. [Név]-chan.. ho-hogy vagy?

- Már nem olyan rosszul mint voltam, köszi!

- Hála az égnek!

- Csak nem aggódtál?

- M-MI?- pirult el még jobban mire felnevettem.

- Gyere, ülj le!- paskoltam meg magam mellett a helyet, mire vonakodva, de leült.

Elkezdtünk beszélgetni de nagyon átlagos dolgokról.

- Mondd már el neki!- kiabált be valaki.

- Mit mondj el?- néztem értetlenül Kaneki-re mint megtudtam mi a neve.

- N-nem tudom mi-miről beszél!

- Szeret téged! Amúgy szia [Név]-chan!- integetett a szöszi, mire vörös fejjel néztem rá.

- Ne-neked is.. I-i-igaz ez?- néztem végül a már-már ájulni készülő fiútól.

- Még szép!- mutatta fel hüvelykujját a Hide, majd már ment is ki.

Akkor Kaneki helyett bár Hide mondta el a fiú érzéseit, éreztem, hogy kölcsönös ez.

Ott történt meg az első csókunk. Kaneki Ken és [Teljes Név] aka én, hivatalosan is együtt voltak.

Azonban egy nap olyan történt amire nem számítottam.

Felhívtak a kórkázból, hogy baja esett és műtötték ami sikerrel zárult. Pontosabban majdnem teljes sikerrel. De ezt ők nem tudhatták.

Engem engedtek be csak. Látni az arcát felért egy kínzással.

Szemei alatt feketés lila karikák helyezkedtek el, száján egy műanyag maszk és bal szeme más volt mint eddig. Kakugan-ja volt. De csak a bal szeme volt ilyen.

- Ka-neki..- gyűltek könnyek a szemembe.

- [N-Név]..?- suttogta.

- Itt vagyok! Istenem annyira aggódtam mikor felhívtak!- potyogtak könnyeim arcára.

- Sa-sajnálom..

- Ne! Ne sajnáld! Nem számít bármit is tettél! Fontos vagy nekem Kaneki, ígérd meg hogy nem változik meg a kapcsolatunk..

- Ígérem..- mosolygott halványan.

Egész hamar kiengedték szerencsére. Az viszont már nem volt jó számomra, hogy bár megígérte, hogy marad minden úgy ahogy elkezdtük, mégis került.

A hívásaim nem vette fel, az üzeneteimre nem válaszolt, a találkozókat sorra fújta le.

Gondoltam meglepem, hátha felvidul egy kicsit. Biztos voltam benne, hogy nehéz neki ez az időszak és ha valaki tudja milyen ha segítségre szorul akkor az én vagyok.

Ő is kirángatott a mélypontról, vissza kell adnom neki ezt a szívességet.

Bekopogtattam de senki nem nyitott ajtót.

- Kaneki! Én vagyok az, [Név]!- kopogtattam tovább mire résnyire nyílt az ajtó.

- Menj innen. Nem akarom, hogy így láss!

- Ne szórakozz már! A legjobb barátom is az szóval nem foglak elítélni.

- Éhes vagyok.. nem bírok emberi ételt enni. Nem akarlak bántani. Semmiképp!

- KANEKI!- üvöltöttem egyet.- Engedj be!

- Nem!

- A franc essen beléd!- sziszegtem majd rúgtam egyet az ajtóra mire az kinyílt. Kaneki megdöbbent tekintettel bámult rám, míg én szúrósan néztem rá. - Kaneki.. szükséged van most valakire. Segítek és támogatlak mindenben amiben csak tudlak teljes mellszélességgel.

- [Név]...- ölelt át szorosan miközben folytak a könnyei.- Szeretlek...

- Én is téged.. örökre!- emeltem fel fejét és ajkaira csókot nyomva túrtam hajába.