ZakogePetra kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

Az, hogy valaki hős, egyet jelent azzal, hogy minden ártatlan embert meg akar védeni és nem keveredik össze gonosztevővel. Utóbbi amolyan íratlan szabály. És egészen egy bizonyos napig még tartottam is magam hozzá. Még csak bele sem akartam gondolni abba, hogy egy gonosztevő oldalán legyek, egyet csókoljak közülük, egy melett ébredjek fel egy napon. Hatalmas badarságnak tűnt, és biztos voltam benne, hogy velem ilyen nem fog megtörténni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Overhaul. Ez a név már tini korom óta beleégett a tudatomba. Ezen a néven futott egy bűnöző, akivel még a gyakorlati időm alatt sokat összefutottam, és rendszerint harcba is keveredtünk. Szívből gyűlöltem, legszívesebben kipurcantottam volna. De persze nem tettem meg, mert nem tehettem meg. Viszont azóta is próbáltam elkapni, már kijelentett hősként is. De nem sikerült.

- [H. Név]-san!- rontott be egyik alkalmazottam az irodámba. Hirtelen megugrottam a sok papír közt,  de egyből rávezettem tekintetem.

- Igen?

- Ovarhaul! Már páran ott vannak, de elkél a segítséged. Siess, a Kép Galéria közelében vannak.

- Azonnal indulok!

Azzal székem feldöntve már rohantam is kifelé az ajtón, majd egyenest a helyszínre. Nem kímélték egymást, holott a Galéria adta régi festmények és portrék megóvása is a feladatunk része volt. Azonnal beálltam a harcba, vigyázva magamra és másokra is. Karjaimon, illetve hátamon lévő tetoválásaim életre keltettem, ezáltal lett két fényoroszlánom, illetve egy fénymadaram. Abban különbözbek ezek az állatok a sima, normális oroszlántól és madártól, hogy ők vörös (oroszlánok), illetve kék (madár) színűek és ragyognak, erejük pedig attól függ, hogy nappal van-e avagy este. Sérülni nem képesek, azonban 60x erősebbek és gyorsabbak tudnak lenni maximálisan kihasználva az erejüket. Alapvetően van saját gondolkodásuk kieresztett állapotban, hangokat is adnak ki, amivel velem tudnak kommunikálni, de hallgatnak rám és a parancsaim teljes mértékben követik. Ha pedig a tetoválásom megsérül, ők is sérülnek, de nem drasztikusan. Különleges képességük is van, Teonak, aki a jobb karomon lévő oroszlán, a bénítás; Leonak, a bal karomon lévő oroszlánnak a karmok álltali méreg; Meinek, a hátamon lévő főnixmadárnak pedig a hangsugár, ami annyit tesz, hogy a hangját felerősítve lézerfényhez hasonló sugarat tud kilőni.

- Teo, Leo! Ti próbáljátok leteríteni! Mei, te pedig felülről próbáld meg eltalálni! Indulás srácok!- adtam ki a parancsokat, majd én is nekiiramodtam, hiába csak a saját testi erőm maradt.

- [Név]! Meg sem lepődök!- hörögte Overhaul, ahogy nekimentem, vigyázva arra, hogy fedetlen részeket ne érjek.

- Most megleszel te féreg..!- sziszegtem idegesen és nem hagytam abba a sorozást.

Bőven 4 órán át tartott a harc, de ne voltunk biztosak abban, hogy nyerhetünk. A látásom homályosodni kezdett, a testem teljes egészében ordított a fájdalomtól, hallásom tompult, de nem adhattam fel. Mégis mikor bevittem egy újabb ütést, a lábam alól kicsúszott a talaj, csak annyit láttam, hogy minden abszolút homályossá válik és elcsúszik a kép, majd sötétség. A fülem sípolása alábbhagy és semmi.

Sötétben vagyok. Nem tudok érezni. Nem látok semmit. Magam sem látom. Ez vagyok én egyáltalán? Hol vagyok? Mi történt? Talán, ha lennének érzéseim most fáznék és félnék. De nem teszem. Semmi sincs körülöttem. Mégis elindulok előre. Nem érzem a lábaim, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán haladok. Lassan, sok idő után megpillantok egy fehér fényt. Az érzéseim kezdenek visszatérni belém. Reménykedve megyek tovább. Egy hatalmas szallag indul meg felém, világít. Érdeklődve figyelem, ahogy levetíti az életem. Keserédes mozifilm. Habár nem ismerek fel senkit a filmből, mégis egy valaki láttán, mintha mosoly kúszna arcomra. Barna haj, sárga szemek, maszkot visel. Harcolunk. De miért? Olyan piszok mód ver tőle a szívem, hogy késztetést érzek arra, hogy mellkasomhoz kapjam kezem. Idegen a férfi, mégis olyan érzésem van, hogy ismerem. A szívembe tűszúrás. Valóban ismerem?
Újabb szúrás. Szóval igen. De miért fáj ennyire valaki emléke? Miért epekedem azért, hogy ne harcoljunk, hanem összebújjunk? Miért vonzza a tekintetem az szája, a szeme?
Megannyi kérdés, de senki nincs rajtam kívül a helyen, ahol vagyok, így válasz hiányában csak egyszerűen tovább figyelem a filmet. Érdekel, hogy mi a vége. Vajon meddig éltem? Végül összejöttem azzal a férfival? Nem kapok választ. Kezdem megszokni.
A film azonban végeszakad hirtelen. Újra sötétség vesz körbe. Ijedten kapkodom a levegőt, úgy érzem megfulladok. Mindenem sajogni kezd, a fejem majd' felrobban. Hirtelen a szívem helyén kilő egy fehér fénycsóva. Ijedten kapom oda tekintetem. Egyre több helyen kezd ragyogni a testem. Nem értem mi történik. Semmit nem értek, de félek. Mi a fene történik velem?

Szemeim lassan, nehézkesen nyitottam ki. Testembe az élet nehezen szállt vissza, de ahogy erőre kaptam, már ültem is fel. Értetlenül pislogtam, majd körbenéztem a szobán. Letisztult volt, alig néhány dologgal benne. Fejemről leesett a borogatás, de reflexből el is kaptam. Hunyorítottam, hogy kitisztuljon látásom, de ez beletellt néhány másodpercbe. Lenéztem magamra, és meglepve tapasztaltam, hogy minden sebem be volt kötözve. Elfordultam az ágyon, hogy le tudjak szállni, de ekkor nyitódott az ajtó, így egyből oda is néztem. Ahogy megláttam, hogy ki lépett be rajta, torkom elszorult.

- Over...haul...?- suttogtam. Tudtam, hogy ilyen állapotban nem tudtam volna szembe szállni vele, viszont nem értettem, hogy mit keres ő itt, de azt sem, hogy én mit csinálok egyáltalán egy idegen helyen.

- Remek, felkeltél.- mormogta, majd közelebb lépdelt, mire hátrálni kezdtem.- Jesszus, maradj már nyugton. Ha bántani akarnálak, már bőven halott lennél, Seggfej..!

Nyeltem egy nagyot, majd hagytam, hogy mellém ülve, kesztyűs kezével körbepásztázza a kötéseim. Meglepően gyengéd volt, nem akart fájdalmat okozni. Arcomra pír szökött, mikor mellkason vizsgálta végig, ahogy végigsimogatta a kötéseket ott, ahol átázott a vértől a fehér géz.

- Cseréljük őket.- jelentette ki, majd már fel is kelt és az ajtóhoz ment, ahol beadta neki valaki az elsősegély dobozát. Visszaült mellém csendesen, majd elkezdte levenni az összes kötést. Néha felszisszentem, amire megállt egy pillanatra, végül folytatta. Ahogy kb Éva kosztümben ültem előtte, elkezdte lefertőtleníteni a sebeim, majd gyengéden újrakötözött. Minden mozdulatát figyelemmel kísértem, majd a végén a szemeibe néztem.

- Miért?- kérdeztem egy kis idő elteltével.- Miért mentettél meg és nem öltél meg, ahogy azt olyan rég akartad?

- Emlékszel amikor még nagyon kis korunkban megvédtél? A képességed hamarabb megjelent mint az enyém. Nem tudtam megvédeni magam, te pedig kiálltál értem. Csak törlesztettem a tartozásom.- vont vállat.

- Te voltál az? Te vagy Kai Chisaki? Hogy erre miért nem jöttem rá előbb!- nevettem el magam, de hamar abba kellett hagyjam, mert fájt a nevetés.

- Baszki, óvatosabban.

- Kösz, Kai.- mosolyogtam rá.

- Ne köszönd. Teljesen felesleges. Ma még maradgatsz, de holnap húzz el.- kellt fel, mire visszafeküdtem és hümmögve bólogattam.

Kiment, én pedig a gondolataimba merültem. Ebédet és vacsorát is kaptam a személyzettől, amit kicsit szkeptikusan, de megettem reménykedve, hogy nincs benne méreg. Elaludni viszont nem tudtam. Csak feküdtem és bámultam a plafont. Gondolataim pedig egyre inkább Kai körül keringtek, akaratlanul is valahogy belekúszott a gondolat menetembe. Nagyot sóhajtva emeltem fel kezeim s takartam el karjaimmal arcom, szemöldökeim összehúzva. Az ajtó azonban halkan nyílt, így karjaim felemelve, fejemmel az ajtó irányába néztem. Kai nézett be rajta, majd ahogy észrevette, hogy ébren vagyok, beljebb jött.

- Miért nem alszol?- ült le az ágy szélére.

- Nem jön álom a szememre.- vontam vállat.- Hát te?

- Ugyan ez.- sóhajtott.- Pedig fáradt vagyok...

- Akarsz mellém feküdni?- mosolyogtam rá halványan, mire arcára kiült az értetlenség.- Nem adlak át a rendőrségnek, ne fossál.- nevettem fel, mire jó ideig hezitált, de végül elfeküdt mellettem.

- Ez miért lesz nekem jó?- fintorgott, mire csak mosolyogtam.

- Én nem tudhatom. De szeretnék köszönetet mondani mégiscsak.

- Mondtam, hogy n-

- De. Köszönöm. Nélküled már halott lennék valószínűleg. Úgyhogy hálás vagyok.- ujjam fekete maszkjának felső szegélyéhez csúsztattam, mire a férfi megfeszült. Lassan lehúztam a maszkot arcáról, majd közelebb kúsztam. Tekintetünk összefúródott, mintha összhangba jöttünk volna. Végül lehunytam a szemeim és óvatosan ajkainak nyomtam sajátjaim. Meglepően puha és édesek voltak ajkai, de ami abszolút mosolyt csalt arcomra az az volt, hogy lassan, de visszacsókolt. Kezeimmel hajába túrtam, míg ő egyik kezét arcomra tette. Tudtam, legalábbis valószínűnek tartottam, hogy kipattogott, de melegséggel töltötte el a szívem, hogy ennek ellenére sem lökött el.

Mikor pedig elváltunk egymástól, számon a mosoly még mindig ott csücsült. Tekintete nyugodtságot és szeretetet sugallt, ami megmelengette a lelkem.

- Vedd ezt köszönetemnek.- mosolyogtam rá boldogan.

- Ha így hálálsz meg dolgokat, több jót teszek veled. De csak veled.- húzott ajkaira sejtelmes mosolyt, mire felnevetve cirógatni kezdtem ttarkóját

- Idióta vagy Kai Chisaki, remélem tudod.

- Nem olyan rég még az elmebeteg, féreg, őrült és a romlott jelzőkkel illettél, de valahogy jobban bejön ez.- és életemben először megpillantottam ősi ellenségem mosolyogni.