Itt is az új rész, habár a kérőt nem találom, régi neve (legalábbis én így írtam fel) hzsfia14. Mindenesetre jó olvasást és remélem tetszik ^^

- Isaac?- néztem ijedten a fiúra, aki teli karcolással tért haza. Azonnal hozzá siettem, hogy jobban szemügyre vehessem, de csak morgolódva arrébb tolt, s megindult a fürdőbe.

- Ne aggódj, nem halok bele.- nézett vissza rám a fürdőszoba ajtajából, ajkain halvány mosollyal figyelt, mire mosolyogva felsóhajtottam. Fejem rázva mentem vissza a konyhába, folytatni a vacsora készítését, miközben azon törtem a fejem, hogy most épp kivel keveredett harcba. Tudtam, hogy sok rosszakarója volt, de sosem avatott be az ilyen ügyeibe. Azt mondta "minél kevesebbet tudsz, annál kevésbé vagy veszélyben". Kezdtem beletörődni ebbe, de mindig fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mégis milyen ügyei lehettek. A város legjobb bérgyilkosának számított, mindenkit megrémisztett az, amit maga után hagyott- cafatokra darabolt, vérben ázó, szinte felismerhetetlen holttest.

Isaac azonban velem meglepően jószívű volt. Kezdetekben ugyan nem, de ahogy egyre több alkalommal futottunk össze, s egyre inkább erősködtem, hogy igyunk meg valamit, belement. Mindig rideg volt, oda sem figyelt rám, de ez megváltozott aznap, amikor arra ért a házamhoz, hogy sikoltozom és bőgve kérem a betörőt, hogy másszon le rólam. Azóta az éjjel óta le sem vakartam magamról a férfit magamról szabadidejében. Tudtam, hogy egy gyilkos. Hogy élvezi azt, amit csinál, örömmel tölti el mások kaszabolása, azonban a házban, velem kettesben, sosem tűnt agresszívnak. Csak szeretetre volt szüksége, amit meg is adtam neki, így néha bújós kiscicává válva volt a nyomomba és alig eresztett el, csak ölelgetett. Épp ezért nem tudtam félni tőle, mert nem volt mitől tartanom. Ha meg akart volna ölni, az első pillanatokban megtette volna. Tisztában voltam azzal, hogy mellette biztonságban vagyok, hogy megvédene bármitől.

- Mi finomat csinálsz?- lépdelt mögém, karjaival körbefonta derekam s nyakamba csókolva fúrta arcát vállamhoz. Kötéseit leszedte magáról, így csupasz bőrét simítottam végig, arcomon aprócska mosollyal.

- Nem nagy cuccot. Főtt tojást, baconnel és egy kis salátát, plusz az esti teánknak álltam volna neki pont.

- Jól hangzik. Hozzá csapnál egy kis halat is? Van a fagysztóban, már csak sütni kell.

- Ha ezt kéred, persze.- fordultam meg ölelésében, s mosolyogva néztem szemeibe.- Akkor viszont számolj plusz 15 percre minimum.- nyomtam gyors csókot ajkaira, majd már mentem is volna a fagyasztóhoz, de visszarántott csípőmnél fogva, s elkezdett lassúzni velem. Kicsit meglepődtem, hisz nemigen tapasztaltam ilyesmit, de szélesen elmosolyodva, s elpirulva döntöttem fejem a vállához. Csendesen dúdolni kezdett egy dalt, mire szívem egyre gyorsabb tempóval kezdett el dübörögni a mellkasomban.

- [Név]?- ejtette ki nevem halkan.

- Hm?

- Szeretlek.

- Én is szeretlek, Isaac.- mosolyogtam fel rá, mire megcsókolt.

~~~

Idegesen járkáltam fel-alá a házunkban. Negyed 2 volt, de még nem ért haza Isaac. Legalább éjfél előttre ígérte hazaérkeztét, ezért tövig rágtam a körmeim idegességemben. Hiába hívtam, nem vette fel, ha írtam nem válaszolt, meg sem nézte. Egyre jobban fojtogatott a sírás és aggodalom, azonban megtörtem, amikor ismeretlen számról hívtak.

- Igen?- szóltam a készülékbe.

- Maga [Teljes Név]? Isaac Foster élettársa?

- I-igen. Miért?- hangom elbocsaklott, a lehető legrosszabbra gondoltam.

- Ma reggel 8-tól egészen este 6-ig bejöhet meglátogatni az őrsre a férfit. A többit majd személyesen közölném.

- Re-rendben. Köszönöm, hogy szólt biztosúr. Kellemes estét.

- Viszont kívánom hölgyem. Viszont hallásra.

Válasz nélkül bontottam meg a vonalat. Összebocsaklott addig remegő lábam, üveges tekintettel meredtem magam elé, azt sem vettem észre, hogy könnyeim patakokban folytak végig arcomon, s csöpögtek le a laminált padlóra. Remegtem és fáztam, legnagyobb vágyam az volt abban a pillanatban, hogy Isaac átöleljen, szorosan tartson a karjaiban és azt mondja, "minden rendben lesz". Nem hittem volna neki, de szükségem lett volna erre. Rá.

Egész este egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni, a gyomrom diónyira szűkült. Reggel a legkorábbi időpontban már a rendőrség előtt voltam. Amint megmondtam, hogy mi, pontosabban ki miatt voltam ott, azonnal eligazítottak valami fafejű rendőr irodája felé. Kopogtam, majd be is nyitottam a fehérre festett faajtón.

- Jó reggelt uram.- hajoltam meg.- Hajnalban beszéltünk Isaacal kapcsolatban. Mi történt ha megtudhatnám?- le sem ültem, csak rémülten néztem a férfire.

- Nos... A párját elkapták a kollégáim az éjjel, minden kétséget kizárva egy éjszakai gyilkolásból tartott valahová. Rá tudtuk bizonyítani a mostanában tett bejelentéseket, így két nap múlva esedékes a tárgyalás, hogy mit érdemelt ki magának. De a helyében meglátogatnám, mert nem szavazok személy szerint túl sok esélyt annak, hogy életben marad.

- T-tessék?- hirtelen megszédültem, alig bírtam talpon maradni.- Látni akarom. Most.

- Ahogy kívánja. Bevisszük önöket egy terembe, kamerákkal figyelve lesznek, de ha nagyobb biztonságban érezné magát, beküldhetek valakit magukkal.

- Nem kell a plusz ember..- suttogtam magam elé, mire a férfi bólintott, gyorsan megejtett egy telefont, majd már kísért is a szobába, ahová belépve már a jól ismert férfi nézett rám.

- [NÉV]!- arcára széles mosoly került, ahogy meglátott, szemeimből viszont könnyzápor indult meg, s azonnal karjaiba vetettem magam.

- Hölgyem, kérem lépjen arrébb, csak semmi testi kontaktus.- hallottam egy hangszóróból a hangot, mire szipogva, s könnyeim törölgetve ültem le Isaacal szemben, az asztal túloldalához.

- Mi lesz most? Isaac, nem veszthetlek el..- néztem rá megtörten, mire a fekete hajú arcán komoly bűntudat jelent meg.

- Nem tudom, [Név]... De ígérd meg nekem, hogy akármi is történik velem, nem csinálsz hülyeséget.

- Nem tehetem..- ráztam hevesen a fejem.- Mindent megtennék érted, Isaac, nem érted? Nélküled képtelen vagyok élni! Nem aludtam egész este, rázott a sírás és marrt a hiányod... Nem tudnám elviselni, ha elvesztenélek...

- Szerelmem... Nem lesz semmi baj. Megoldjuk, rendben? A szavam adom, hogy nem lesz semmi baj.

~~~

A szava azonban elúszott. Az ítélet azonban halálbüntetés volt. A bíróságon zokogtam, abba sem bírtam hagyni a sírást. Engedélyt kaptunk az érintkezésre, ezért Isaac azonnal hozzám rohant, s szorosan ölelt. Én meg sem bírtam mozdulni, csak görcsösen kapaszkodtam belé.

- Ne hagyj itt! Kérlek, Isaac... Ne hagyj itt!- néztem rá zokogva, mire a férfi szemeiből is potyogni kezdtek a sós cseppek.

- Annyira sajnálom, [Név]...- harapott bele alsó ajkába, mire csak jobban rázni kezdett a sírás.

~~~

A kivégzésre nem mentem el. Nem bírtam volna végignézni. Előtte való nap búcsúztam el tőle, s álombasírtam magam. Mikor megjelent a hírekben az eset, s elolvastam a szalagcímet, akkor döntöttem el, hogy végleg feladom.

"Végre egy gyilkossal kevesebb. Az utcákon, az otthonainkban végre nyugodtak lehetünk; Isaac Fostert elkapták, s halálra sokkolták."

Megkerestem Isaac egyik pisztolyát, amit az éjjeli szekrényünkben tárolt, s halántékomhoz emeltem a felhúzott fegyvert.

- Nemsokára ismét találkozunk... Szerelmem..- suttogtam magam elé mosolyogva, szemeim lehunyva, melyekből kicsordult pár könnycsepp, de nem okozott nagy gondot meghúzni a ravaszt. Hangos dörrenéssel lőttem lyukat a fejembe, nem éreztem semmit.

- Nem megmondtam, hogy ne csinálj semmi hülyeséget?- a hang tulajdonosa felé néztem, s Isaac mosolygó arcát láttam magam előtt. A férfi kitárt karokkal állt előttem.

- ISAAC!- kiáltottam fel boldogan, s azonnal karjaiba vetettem magam.- Nem bírtam elvilseni a hiányod, sajnálom...

- Legalább már örökre együtt lehetünk... Nemde?- mosolygott rám, mire bólintottam.- Üdv a Pokolban.

- Ha melletted lehetek, még ezt a helyet is elviselem.- bújtam hozzá szorosan, mire sóhajtva nyomott puszit fejem tetejére.

- Mertem remélni. Annyira nem is rossz hely ez. Kedvelni fogod.

- Ha te mondod.- mosolyogtam fel rá.