AgotaWhite kérésére itt az új rész, az "Itt leszek neked" második részével. Remélem tetszik ^^
Oh és... Fogggalmam nincs, hogy ki mennyire kíváncsi a fejemre, but valaki feldobta, hogy mutassak képet a levágatott hajammal. Nos... Nem tudom ki mennyire vágyik a megvakulásra, szóval ha szeretnétek látni milyen vagyok igencsak rövid hajjal, akkor jelezzétek, mert a kövi rész legvégére bebiggyesztek egy képet. Namindegyjóolvasástszeretlektiteket~

Beadtuk a lapokat, majd jöhetett az idegörlő várakozás, hogy kit hová is vettek fel. Engem személy szerint nem is a saját eredményem érdekelt igazán, hanem a barátomé. Én csupa olyan iskolát írtam, ahol szívesen tanulnék. De Hitoshi más tészta. Ő nagyon be akart kerülni a hősképzőbe. Tudtam jól, hogy ez a nagy álma. És mindent elkövettem annak érdekében, hogy minél magabiztosabb legyen és sose adja fel. Hogy mindig higyen magában, hogy az amit kigondolt, meg fog valósulni általa. Viszont jött a bökkenő. A felvételi vizsgája. Bár nem lehettem vele, hiszen nekem is el kellett mennem a saját vizsgáimra, megígértem, hogy végig drukkolni fogok neki. Az írásbelije elmesélése szerint elég jól sikerült, viszont a gyakorlati... Gyakorlatilag 0 ponttal végződött számára. A robotok, amikkel meg kellett küzdeni a felvételizőknek, egyáltalán nem az ő képességének valóak voltak, így szinte esélye sem volt. Mindezt egy telefonhívás keretein belül hallottam meg.

- Nem is értem... Nem gondoltak a hasonló képességű emberekre, mint te? Iszonyat jó és erős képességed van, erre ha ez miatt nem fognak felvenni, akkor én esküszöm az égre, hogy bemegyek kicsapni a hisztériát..- puffogtam idegesen a telefonba, miközben fel alá járkáltam a házban.

- Hagyd csak [Név].- nevetett fel hamiskásan a túlvégen a fiú.- Nem nagy gond, ha nem vesznek fel.

- Nem nagy gond?- álltam meg, s hajamba túrva élesen beszívtam a levegőt.- Hitoshi, te átmostad a saját agyad, vagy mi van veled? Sose beszélnél így az álmaidról....

- Ne, dehogy mostam át az agyam.. Csak.. Megé-

- Ha kimered mondani azt a szót, istenre esküszöm, hogy kimosom a szádat szappannal!- rikácsoltam a telefonba, mint valami veszett madár.

- Tudod, hogy nem adom fel.

- Tudom..- sóhajtottam.- Szeretnéd, hogy átmenjek?- kérdeztem lágy hangvételben. A szívem összefacsarodott, ahogy hallgatnom kellett, ahogy a fiú akit szeretek, ilyesmiket hadovál össze-vissza.

- Nem akarok a terhedre le-

- 10 perc és ott vagyok. Szeretlek, Hitoshi.

- Én is szeretlek.

Azzal kinyomtam. Sietősen átöltöztem egy átlagos szerelésbe, ami jelen esetben egy egyszerű, fehér vékony pulcsi és egy magasderekú, fehete nadrág volt. Mivel a hajam már reggel kifésültem, a fogam pedig megmostam, így sietve kaptam fel magamra a cipőm, majd biciklimre pattanva már tekertem is barátom háza felé. Nem igazán foglalkoztam mással, csak azzal, hogy minél hamarabb odaérjek. Így hát mikor megérkeztem, lihegve dobtam el a biciklit a kertjükben, s kopogtattam is az ajtón. Azt hittem, hogy majd ő nyit ajtót, de helyette az anyukája tette ezt meg.

- Nahát, de jó újra látni téged, [Név]-chan!- mosolygott a nő.

- Szép napot Mihoko-san! Hitoshi a szobájában van?

- Oh, igen. Valami gond van?

- Csak lelket kell öntsek belé.- mosolyodtam el halványan, mire a kék hajú fiatalos anyuka beengedett én pedig amilyen gyorsan csak tudtam levettem a cipőm, s rohantam is barátom szobájába.- Hitoshi! Itt vagyok!- lihegtem kivágva az ajtót.

- Örülök, hogy itt vagy...- mosolygott halványan, mire lihegve elsétáltam az ágyáig, ahol feküdt, majd mellékuckózva szorosan magamhoz öleltem.

- Hát még én... Sajnálom, hogy nem voltam ott a vizsgáid után, hogy megvárjalak..- motyogtam miközben mellkasát simogattam. Karjaival átölelt erre, s cirógatni kezdte az oldalam.

- Nem haragszom, ezt tudod jól. Elfoglalt voltál, megesik.

- Jó, de... Ott kellett volna lennem. A te vizsgáid fontosabbak voltam az enyéneknél. Nekem mindegy hova vesznek fel, de neked nem egészen.

- Ne ostromold már magad. Felesleges. A lényeg, hogy most itt vagy és együtt várjuk a visszajelzést.

- Ami reményeink szerint a hőképző, nemde?- bújtam hozzá szorosabban.

- Igen.- biccentett aprót.

- Sikerülni fog. Be fogsz jutni.

- Nem hiszem.

- Hitoshi, ne mondj ilyet! Naná, hogy bekerülsz! Ha meg nem akkor remélem aki eldönti, hogy kit hova vesznek fel, kaktuszba ül... De ha esetleg nem is sikerül... Ott a Sportfeszt, nem?- ültem rá csípőjére és biztatóan rámosolyogtam.

- De, ott a Sportfesztivál.- kezével combjaimra simított, majd simogatni kezdett.

- Ott pedig végig drukkolok majd neked.- hajoltam le hozzá egy csókra, amit elmosolyodva viszonzott is.- Számomra te vagy a legnagyobb hős, ugye tudod?- nyomtam puszit a szájára, majd az orrára, a homlokára.... Oké, nagyjából mindenhova az arcán. Tudtam, hogy ezt szereti, és nekem sem volt soha ellenvetésem.

- Ezzel tisztában vagyok.- kuncogott fel.- És nekem már ez is bőven elég.

- Awww~!- vigyorodtam el boldogan.- Ez iszonyat édes volt.- nyomtam össze az arcát, mire feje fintorba váltott át. Sosem volt a kedvence, ha nyomott halat csinálok belőle, de mivel szerintem iszonyat cuki ilyenkor, sokszor csinálom ezt vele.

- [Név]... Hagyd abba!

- Soha!- vigyorogtam, s nem engedtem el pihe-puha arcát. Nos, nagy hiba volt. Ugyanis ő egy pillanat alatt maga alá nyomott, ezzel fordítva a helyzetünkön, s elkezdett csiklandozni, mire hangosan felvisítottam a nevetéstől.- Hagyd abba!- kalimpáltam, mint egy idióta, de ő csak nevetve folytatta továbbra is.

- Majd ha megígéred, hogy nem teszed ezt többet velem.

- Nem hazudok neked!- nevettem továbbra is. Bár inkább hasonlítottam addigra egy degenerált, bedrogozott fókára, mint egy nevető emberi lényre.

- Pedig párszor már megtetted.

- Huh? Mikor?- erre abbahagyta a "kínzásom", s a szemeimbe nézve elmosolyodott.

- Azt mondtad, hogy nincs képességed.
- Mert nincs is. Az orvosok kimutatták.- néztem értetlenül rá.

- Előtted sosem voltam szerelmes. Még csak tetszeni sem tetszett meg senki. Aztán jöttél te, a kis üdítőborogató, és elérted, hogy belédszeressek. Mi ez, ha nem valami képesség? Talán az a képességed, hogy megtalálod az embernek a lelkitársát.

- Hi-Hitoshi...- motyogtam láng vörös fejjel. A fiú halkan felkuncogott, majd egy érzelmes csókban részesített.

- Szeretlek. Ezt nem mondom csak úgy senkinek.

~ Time Skip ~

Én már megkaptam az értesítőim, miszerint az általam megjelelőlt első iskolába felvettek. Iszonyatosan örültem a hírnek, viszont némi aggodalom nem távozott belőlem. Kíváncsi voltam, hogy Hitoshit hová vették fel. És iszonyatosan aggódtam az miatt, hogy esetleg nem a hősképzőben kapott helyet. Vagy esetleg egyáltalán nem is a U.A-ben. Egy reggelen azonban a telefonom csörgésére keltem. Kómásan fogadtam a hívást.

- Háló?- ásítottam a mondatom közepébe.

- Megjött a levél.- ettől a mondattól minden álom kiment a szememből. Gyorsan fel is ültem az ágyon, szinte bele is szédültem.

- És? Hova vettek fel?

- Még nem bontottam ki. Szerettem volna, hogy itt legyél.

- Azonnal megyek.

- Várj! Inkább csak engedj be.

Azzá kinyomta. Nekem még pici időre volt szükségem, hogy feldolgozzam mit is jelentett az előbbi mondat, majd pár másodperc után már rohantam is ajtót nyitni. A barátom már ott ácsorgott laza öltözékben. Igazából szerintem pizsama volt rajta, de mindegy. Egy gyors csók után betuszkoltam a házba, azon belül pedig a konyhába, majd amíg ő bontotta fel a fehér borítékot, addig én fel-alá járkáltam idegességemben. Hitoshi felbontotta a borítékot, amiben egy papír volt és egy kütyü. A kis apró találmányt letette az asztalra, az pedig kivetítette All Mightot. Azonban...

- Sajnálattal kell közölnöm veled, Shinso-shounen, de a hősképzőbe nem lettél felvéve. Ezzel ellenben a normál tagozat tárt karokkal vár, és egyszer biztosan hőssé válhatsz majd, szóval ne csüggedj.

Lefagytam. Olyan érzés volt, mintha engem utasították volna el. A lábam földbe gyökerezett, de ahogy ránéztem a fiúra... Szemei elkerekedtek, kissé sápadt volt. De ami a legszívszorotóbb volt az egészben az a tekintete volt. Összetört. Szemei csillogtak a könnyektől, de nem hagyta őket kibuggyanni.

- Hitoshi...- suttogtam fájdalmasan. A fiú rám nézett, majd próbált erősnek mutatkozva elmosolyodni, de mindez egy fancsali, hamis kép volt.- Én hiszek benned. Menni fog!- borultam a nyakába, mire reszkető kezekkel ölelt szorosan magához. Iszonyatosan fájt így látni azt, aki a világot jelenti számomra. Így hát szerintem nem meglepő, ha azt mondom, elsírtam magam. Nem akartam sírni, de olyan volt, mintha átéreztem volna azt a belső fájdalmat, amit ő próbált elrejteni. Én azonban nem bírom a fájdalmat, így helyette is kisírtam magam.

- Ha mellettem leszel... Tényleg menni fog.- vett egy mély levegőt, majd mosolyogva kifújta azt, miközben eltolt magától és a könnyeim törölgette le az arcomról.- Úgyhogy nem sírj.

- Az nem is kérdéses, hogy melletted leszek, Hitoshi!- szipogtam.- Sosem hagylak el. Együtt... Együtt átvészeljük ezt, rendben? És.. És mikor átvesznek a hősképzőbe, akkor csapunk egy nagy filmes estét és egy újabb Cat Cafe randit, rendben? Onnantól kezdve minden jobb lesz é-és..-

- Hé...!- szólt lágyan, s az ölébe húzott.- Most is minden jó. Legalább U.A. diák leszek és megmutathatom, hogy egy normális tagozatos is felküzdheti magát a hőstagozatosok szintjére. De ami számomra a legfontosabb, hogy itt vagy nekem te. Tudod jól mennyire nehezen megy ez nekem, mármint, hogy kimondjam és kimutassam mennyire szerelmes vagyok beléd, de...

- Tökéletesen megy neked.- bújtam hozzá szorosan.- Senki nem éreztette velem ennyire, hogy mennyit jelentek neki.

- Akkor jó. Mert majd egyszer elveszlek.

- H-H-Hitoshi?- vinnyogtam rák vörösen. Szívem sokkal gyorsabban dobogott mellkasomban, mint alap esetben és testem egészét átjárta a kellemes meleg érzés. Ez a kijelentése, még akkor is ha úgy jelentette ki, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondaná nekem, elképesztő boldoggá tett engem. Éreztem, hogy valóban komolyak a szándékai és ettől csak még jobban beléhabarodtam. Tudtam jól, hogy szerelmes vagyok belé, hogy az életem adnám érte, de csak akkor tudatosult bennem az, hogy valóban megtaláltam azt, akiről gyerekkoromban álmodoztam. Akivel nem bírnék ki egy napot sem úgy, hogy összekaptunk. Akivel családot szeretnék egy nap alakítani. Akire a legbüszkébb vagyok. Megtaláltam a másik felem.