Katsuki_Rivaille922 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Ammmúgy nekikezdtem a Kirishima x OC könyvemnek, remélhetőleg hetente 1-2 rész ki fog kerülni, meglátom milyen gyorsan írom az új részeit. Ha valakit érdekel esetleg, akkor teljes nyugalommal belekukkanthat, bár még csak az első része van kint, plusz a karakterinfó. 

Az utolsó előtti évben jöttem a Nabu általános iskolába. Nem ismertem senkit, maximum arcról. Az előző iskolámból kiiratkoztam a folyamatos bántalmazás és gúnyolás után. Ennek a gyökere pedig mind egy helyről gyökerezik. Nincs képességem. Eleinte nagyon ki voltam bukva miatta, hiszen kicsiként hős akartam lenni. Ki ne akart volna? Ott volt a nagy All Might, mint tökéletes példakép. Az ártatlanok legnagyobb megmentője, a nők legnagyobb álma. Természetes, hogy olyan akartam lenni, mint ő. De idővel rájöttem, hogy attól, hogy képesség nélküli vagyok, különleges vagyok. Így elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. Csak kár, hogy a gyerekes iskolatársaim nem így gondolták, s eldöntötték, hogy pokollá teszik az iskolában eltöltött napjaim.

Idegesen toporogtam a nagy kapu előtt. A többi diák egyetlen furcsa pillantás után hagyott is engem. Végül vettem egy nagy, mély levegőt, s elindultam. De persze természetes módon nem is én lettem volna, hogyha nem botlok meg egyből az első lépésemkor, s nem taknyolok el. Egy kedves, világos barna hajú lány sietett a segítségemre. Lehajolva felé nyújtotta a kezét, miközben kedvesen mosolygott.

- Elkél egy segítő kéz?- kérdezte mosolyogva. Halkan felkuncogtam, s mosolyogva elfogadtam a kezét, mire felsegített.

- Köszi. Nem vagyok ma túl jó formában.- mosolyogtam rá kínosan, mire csak szélesebb lett a mosolya.

- Megesik az ilyen. Még nem láttalak itt, új vagy?

- Aha.- bólintottam, mire elindult. Fejével intett, hogy mehetek vele, ha gondolom, így mellette lépdelve követtem őt.

- Melyik osztályba raktak?

- Um... A-azt nem tudom. A tanáriban meg kell keresnem Kitagawa-senseit, aztán ő igazít el.. Elvileg.- vontam vállat.

- Kitagawa-sensei osztályába fogsz járni?- kapta rám a tekintetét, miközben szinte felragyogott.

- Igen. Um.. Miért?

- Akkor osztálytársak leszünk!- vigyorgott.- Oh, igaz is! Sakura Matsui vagyok.

- [Teljes Neved].- mosolyogtam rá.

Ezután elkísért a tanárihoz, s meg is várta velem, amíg a sensei befejezi a mondandóját, s velünk együtt lépett be a terembe, ahol már nagy volt a nyüzsgés. A lány a padjához állt, ahogy mindenki más is a teremben.

- Mint azt ugye pár napja említettem, új osztálytársat köszönthettek köreitekben. Mutatkozz be, aztán leülhetsz ahol találsz helyet.- A sensei egy biztató mosolyt küldött felém, mire bólintottam egy aprót.

- A nevem [Teljes Neved], [Korod] éves vagyok és a/az [Előző iskolád neve] nevű suliból jöttem. Képességem az pedig nincs. Remélem ebben a két évben jól kijövünk majd.

A mosolyom kissé erőltetett volt, de Sakura vigyorgó arca miatt egy kis része valóban igaz mosoly volt. Mindenki üdvözölt, majd ahogy a sensei engedélyezte, mindenki helyet foglalt. Én körbevezettem az osztályon a tekintetem, üres helyet keresve. Pár másodperc után találtam is egyet a leghátsó sorban, így oda cuccoltam le. Az órán semmi extra nem történt, szimplán tanultunk. Nem volt unalmas, pedig a/az [nem szeretett tantárgy]-at/ot világéletemben utáltam. Ő mégis érdekesen magyarázta az egészet, szóval kicsit sem unatkoztam, szorgalmasan jegyzeteltem. A szünetben viszont sokak odajöttek hozzám, mindenfélét kérdezgetve. Sosem szerettem a figyelem középpontjában lenni, így reménykedtem benne, hogy hamar lekopnak. Szerencsémre Sakura a segítségemre sietett, mondván, hogy körbe kell vezetnie az iskolában. Nos, igazából valóban nekikezdett. A tanártól el is kértük a következő órát, hogy mindent megmutathasson.

A körút alatt a vidám lány sokat mesélt az osztályról. Elmondta, hogy ki milyen, kinek mi a képessége, ki az akivel ajánlott jóban lenni. A tanárokról is beszélt. Elmondta, hogy ki a laza, akivel nyugodtan lehet poénkodni, azt, hogy ki olyan karót nyelt, hogy az egész órán csendben kell lenni és ha megszólalsz az engedélye nélkül, bevés egy karót. Én pedig próbáltam mindent fejben tartani, hogy minél hamarabb sikeresen beilleszkedhessek. Ahogy az iskola bemutatónak vége volt, vissza is mentünk a terembe, ahol szerencsére épp végzett a tanár. Én elindultam a helyemre, de nekimentem valaki padjának, mert véletlen nekem jöttek. Így pedig az asztalra tett üdítője a fiúnak felborult, s mivel a kupak nem volt rendesen vissza csavarva, kiömlött belőle a víz. Az pedig rá is ment, meg a könyvére is.

- Istenem, nagyon sajnálom!- néztem kétségbeesetten rá.- Ne haragudj, véletlen volt! Basszus! Várj, hozok zsepit!- a fiút szóhoz sem hagytam jutni, már siettem is a táskámhoz, ahonnan kivettem egy bontatlan 10-es csomagolású zsepkendőt, s elkezdtem felitatni a padra öntött vizet.- Jézus, mennyire ügyetlen vagyok... Ez nem történhet meg..- szidtam magam motyogva, miközben az asztalt takarítottam.

- Nem gond, megesik.- szólalt meg végre a magát szárítgató fiú. Ekkor a teremben nagy csend lett, mindenki minket figyelt. Nem értettem mire ez az egész, szóval nem foglalkoztam vele. Már épp szólni akartam, mikor valaki befogta a szám.

- Ne válaszolj neki!

- Hm?- leszedtem a számra tapasztott kezét a srácnak, s értetlenül néztem rá.- Már miért ne tenném?

- Mert átmossa az agyad. Azt csinálhatna veled amit akar.

- Nem hiszem, hogy ilyen gonosz lenne..- forgattam meg a szemeim, majd kínos mosollyal a fiúra néztem.- Kiengesztelhetlek valamivel? Esetleg egy kávéval?

- Hagyd csak.- intett le.

- De ezt így nem hagyhatom annyiban. Nézd.. Elviszlek a kedvenc helyemre. Na? Benne vagy?- mosolyogtam rá szélesen, mire elmosolyodva rábólintott.

- Rendben, legyen.

- Ma suli után?

- Nekem megfelel.

- Szupi!- vigyorogtam, majd a telibe elázott zsepiket kidobtam a kukába.

~ Time Skip ~

Ahogy vége lett az utolsó óráinknak is, sietve pakoltam össze a cuccaim. Mire a táskám a vállamra kaptam, a lila hajú fiú már az ajtóban ácsorogva engem nézve várt. Kapkodva a lábaim mellé siettem, majd rámosolyogva elindultam. Egy ideig csendesen sétáltunk egymás mellett, de a fiú megtörte a csendet.

- Hová is viszel te engem pontosan, Új lány?

- A világ legjobb helyére.

- És ez mit is takar pontosan?

- Ha jól tudom szereted a macskákat. Nem tudom mennyire igaz, Sakura-chan mondta.- felnéztem rá, mire bólintott.- Úgyhogy arra gondoltam, hogy elviszlek egy olyan helyre, ahol miközben kávézgat az ember, macskákkal van körülvéve.

- Biztos jó lesz.- mosolyodott el. [...]

Miután megérkeztünk az iszonyat cuki kis helyre, leadtuk a rendelésünket, s leültünk egy asztalhoz. Rajtunk kívül nem voltak sokat vendégek, de ez nem is volt zavaró tényező. Legalább nem volt tömve a hely. Egymással szemben leültünk, a táskánkat letéve magunk mellé.

- Nem vagy... magányos?- tettem fel a kérdést hirtelen, mire Shinso rám kapta a tekintetét. Kérdően nézett rám, mire kicsit kifejtettem a kérdést.- Úgy értem, hogy nem sokan akarnak szóba állni veled a képességed miatt. Nem vagy magányos, hogy nem akarnak veled barátkozni a többiek?

- Talán egy kicsit.- vont vállat, majd az asztalra könyökölve, állát a tenyerébe helyezte.- De megszoktam. Mindenki azt hiszi, hogy csak gonosz célokra tudnám használni az erőm.

- Szerintem király képesség.. amúgy.

- Kösz. Neked nincs, ugye?

- Nem, nincs.- ráztam meg a fejem.- De nem bánom. Legalább nem vagyok "átlagos".- mosolyogtam.- A barátaim meg a családom szerint különleges vagyok.

- Na az egyszer biztos. Nem mindenki önt le az első napján.- kuncogott picit, mire én kínomba felnevettem.

- Még egyszer bocsi az miatt.

- Még egyszer, semmi gond.- mosolygott a szemeimbe nézve.

~ Time Skip ~

Mostanra már az utolsó évünknek a végén vagyunk. Még 3 hónap van a nyári szünetig, illetve az elválásig. Nehéz lesz, hisz sokkal jóban lettem. Különösképp Shinsoval. Vele az első naptól kezdve jóban vagyok. Mostanra már elválaszthatatlanok vagyunk, mint az összenőtt sziámi ikrek. Csak egyetlen egy gond van az egész tündérmesében... Kezdtem beleszeretni.

Szokásosan tanítás után átjött hozzánk, anya már meg sem lepődött, hogy ismét együtt lát minket. Egy tálcán megkaptuk az ebédet, s már indultunk is vele fel a tetőre. Mivel lapos teteje van a házunknak, a szobámból egy létra vezet fel oda, saját kérésre. Felvittünk egy plédet is, majd pikniket tartva a tetőn, nekikezdtünk enni, miközben beszélgettünk.

- Holnap kell leadni a felvételi lapokat, nem?- kérdeztem csámcsogva.

- Ja.- bólintott rá Shinso, miközben a tájat bámulva ette a kosztunkat.- Hova mész?

- Szerintem elmegyek egy sima gimibe. Hősképzőbe felesleges lenne jelentkeznem, aztán abban a pár évben, amíg gimibe megyek, kitalálom mi is akarok lenni, ha idősebb leszek. Te?- pillantottam rá kíváncsian.

- A U.A.-be felvételizek. Ha a hősképző részébe nem is, a normál tagozatra felvehetnek. Onnantól pedig a Sportfeszten bemutatott képességeim által átvehetnek a hősképzőbe.

- De biztosan sikerülni fog egyből oda bejutnod.- böktem meg térdemmel az övét játékosan, miközben rámosolyogtam.

- Ha te mondod, biztosan úgy lesz. Majd szurkolj.- villantott rám egy édes Hitoshi mosolyt, amitől a szívem hevesebben kezdett verni.

- Mindenképpen!- vigyorogtam rá.- És a Sportfesztiválon is ott leszek a nézők közt és drukkolok neked. Tehetséges vagy, Shinso.

- Ezt jól esik hallani. Pláne tőled, [Vezetékneved]-chan.

- Tőlem mindig csak az igazat fogod hallani.- mosolyogtam rá, majd nekidőltem, mire arrébb tolta a tányérját és az ölébe húzva ölelt magához. Boldogan simultam karjaiba, miközben az arcom éppen Piroska köpenyének színét próbálta felvenni, a szívem pedig versenybe szállt egy maratont lefutó ember szívverésének ütemével.

- Tudom. Köszönöm.- nyomott puszit a hajamba, mire pironkodva felnéztem rá. Az ő arcán is ott volt az a halvány, pirosas árnyalat, ami az én arcomon is megtalálható volt. Egy hirtelen pillanatban pedig megéreztem ajkait az enyéimen. Aligha volt pár másodperc az egész, reagálni sem tudtam, nemhogy felfogni mi történt.- Ne haragudj, de... Már lassan fél éve győzködöm magam, hogy tegyem meg..- próbáltam a szemeibe nézni, de kerülte a szemkontaktust.

- Én nem haragszom.- mosolyodtam el lágyan.- Örülök, hogy megtetted.- erre a mondatomra felkapta a fejét. Végre egyenest a szemeime nézett.

- Mi? A-azt hittem, hogy ezzel vége a barátságunknak.

- Hát... A csak barátok időszak lezárulhat.- mosolyogtam rá, mire szemeiben megcsillant valamiféle fényt, s már egy rendes csókot lopott tőlem, melyet boldogan viszonoztam.

- Ugye nem fogjuk hanyagolni egymást az új suli miatt?

- Ha rajtam múlik, akkor le sem vakarsz a nyakadról.- kuncogtam fel, mire mosolyogva szorosan magához ölelt, s lassan ringatózni kezdett vele.- Én mindig itt leszek neked, bármi is történjék. Sosem foglak cserbenhagyni, ezt megígérem.- motyogtam nyakhajlatába, mire egy hümmögés hagyta el a száját.

- Remélem is.