_Otaku_Master_ kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ 

Már gyerekként is csak a gond volt velem. Szerettem másokat meglopni, "véletlen" bántani és sosem fogadtam szót. De idővel megtanultam viselkedni, legalábbis annyira, hogy ne tűnjön fel senkinek az, amit csináltam. Az iskolában én voltam a tipikus kötekedő gyerek, akivel jobb nem ujjat húzni. De a ninja akadémián tökéletesen megtanultam használni mindenféle jutsut. Tulajdonképpen csak amiatt jártam be. Mindent meg akartam tanulni, a lehető legjobban, hogy több pénzt zsebelhessek be felnőttként. Így fejlesztettem tökéletesre a genjutsu tudásom.

19 évesen pedig már remek munkaerőként dolgoztam egy gazdagoknak szánt "szerelemkuckó" néven futó helyen. Az enyém volt a legdrágább szoba, már fél év elteltével. Azt azonban senki nem figyelte meg, mi is folyt abban a bizonyos szobában. Való igaz, nem voltam túl büszke a munkámra, de jól csináltam. Noha nem a munka valódi részét, oh nem. Egyszerűen dolgoztam. Eleinte becsalogattam a férfiakat a szobába, kifizettettem velük a teljes árat, majd miközben csókot váltottunk, belekergettem őket egy genjutsuba. Egyszerűbb volt, mint pislogni egyet. A genjutsu mindig más volt, de általában mindig megkapták belőle, amit akartam, csak nem tőlem. Amíg pedig hatott a saját technika, amit én fejlesztettem ki, minden drága dolgot kivettem a fószerek zsebeiből, táskájából, elrejtettem őket, majd mikor lejárt az ideje, alakváltó jutsut vetettem be, s elhunyt rokonaik formáját felvéve hívogattam őket a halálba. Minden alkalommal öngyilkosságot követtek el a személyek, én pedig meggazdagodtam belőle. Viszont valakiknek szemet szúrt az, hogy a sok öngyilkosság kihez vezethető vissza. Szerencsére ez nem a főnököm, munkatársaim vagy a Hokage volt, hanem a leghírhedtebb, legrettegettebb, Akatsuki maga.

Nyár volt, amikor meglátogatták a helyet, álruhában voltak. 2 személy jött hozzám, egy nő és egy szürke hajú férfi.

- Sajnálom, de nőket nem vállalok. De biztosan találunk neked valami csinos lányt, akivel--

- [Teljes Név]. Sokat hallottunk rólad.- kezdett bele kemény hangon a nő.

- Oh, az nem meglepő.- mosolyodtam el kínosan, hisz a srác folyamatosan bámult. De nem úgy mint a nő. Szinte felfalt a tekintetével, ez pedig eléggé zavarba hozott, tekintve, hogy ki is volt az.

- Te ölöd az embereket, nagyon jó módszereid vannak. Az Akatsuki akar magának, gyere velünk.

- Oh, nem! Én csak magam miatt csinálom ezt, nem csatlakozok hozzátok.- nevettem fel és leültem az ágyra.- Megvagyok én így, nincs lelkiismeret furdalásom és élvezem a munkám.

- Dehát nem is csinálsz semmit. Még azt is le merném fogadni, hogy szűz vagy.- mosolyodott el kajánul a férfi.- Így pedig bármikor lebukhatsz. Ha közénk beállsz, védve leszel. És még jó sok pénzt be is zsebelhetsz a fejvadászatok során.

- Még mindig nem tetszik az ajánlat.- csóváltam meg a fejem.- Ha pedig ennél többet nem akar egyikőtök sem, hagyjátok el a szobám. Biztosan van, aki várakozik rám.

- Na gyere csak ide, majd mi elrángatunk innen erőszakkal! Az úgy is sokkal jobban megy nekem!- vigyorodott el a pasi, majd nekem rontva az ágyon fojtogatni kezdett. De én csak vigyorogva néztem rá, majd puff! A klónom eltűnt.- Mi a-?

- Hűha, nem is vagytok ti csórók.- lóbáltam meg mindkettejük tárcáját mögöttük, a falnak támaszkodva.

- OI ADD VISSZA!- sietett felém a pasi, de mindkettejüknek visszadobtam a saját tárcájukat.

- Ez a jussom, amiért raboltátok az időm.- lengettem meg két 5000 jen értékű bankjegyet.- Most pedig kifele.- arcom komolyra váltott, de a nő nem hagyta annyiban és papír shurikeneket reptetett az arcom felé, amit fapofával néztem végig.

- Velünk jössz!

- Nem hinném. Talán akkor, hogyha adtok nekem fél órát a szürke hajúval.- böktem fejemmel az akkor még "ismeretlen" pacák felé, mire neki egy perverz mosoly ült ki a szájára. A nő sóhajtott egyet.

- Fél óra.- azzal kiment.

- Na végre. Nem volt szimpi.- dobtam be magam az ágyba.

- És mit akarsz csinálni?- mászott fölém, de én csak az oldalamra fordultam és behunytam a szemeim.

- Pihenni. Meg beszélgetni, de csak semmi erőszak!

- Beszélgetni, huh?- feküdt be mellém.

- Tudják?- motyogtam magam elé, mire a férfi átölelte a derekam, arcát pedig nyakamhoz fúrta.

- Nem. Legalábbis nem beszéltem a múltam azon részéről, amibe benne voltál.

- Helyes. És... Nem is ellenezted, hogy bekerüljek közétek?

- Megbarátkoztam a gondolattal. Nameg hiányzol, így legalább magam mellett tudhatlak. Te vagy az egyetlen személy az életemben, akinek nem akarom, hogy baja essen. Felőlem mindenki más megdögölhet, csak te maradj meg nekem és boldog leszek.

- Aaaw de kis nyálas vagy!- kuncogtam el magam, majd megfordultam, hogy vele szembe legyek, majd belenéztem lila íriszeibe. Régen láttam már azt a szempárt. Több mint 5 éve. Hiányzott.- Mikor lettél ilyen édes?- piszkáltam játékosan, mire ajkaira mosoly húzódott. Nem perverz, nem őrült, nem gyilkolásra vágyó, egyszerűen csak... szerelmes.

- Mikor újra megláttalak.- döntötte homlokát az enyémnek, mire lehunytam pilláim és mélyen beszippantottam a belőle áradó kellemes illatot.- Alig változtál. Mondjuk igaz, hogy tavaly láttalak utoljára.

- Tavaly?

- Kicsit megkukkantottalak egy küldetés során. A faluban voltunk, este volt, Kaki maradni akart, mert fáradt volt a vén csótány én pedig kihasználtam az alkalmat és megkerestelek.

- Miért nem szóltál, hogy itt voltál? Minden este szívfájdalommal keltem fel, hogy nem lehetsz mellettem..

- Már aludtál. Nem akartalak felkelteni. Olyan gyönyörű és békés voltál, hogy egyszerűen képtelen voltam rá. Szóval inkább körbenéztem. Jó tudni, hogy megvannak még a közös képek.

- Hülyéskedsz? A párnám alatt is tartok párat. Csak a képek maradtak meg nekem belőled.

- Mostantól nem kell így lennie, [Név]-chan. Ha csatlakozol, együtt maradhatunk. Nem kell többé más férfiakat kihasználnod, sem egyedül aludnod. Együtt lehetünk. Elvégre... Sosem szakítottunk.

- És soha nem is fogunk.- mosolyodtam el, s hagytam, hogy egy könnycsepp kicsorduljon a szememből, majd végig follyon arcomon, államnál pedig beszívja magába Hidan ruhája.

- Sohasem.- nyomott csókot ajkaimra, mire elmosolyodva visszacsókoltam egy apró nyögés után. Annyi év után igazi megváltás és felszabadultság volt ismét ajkaimon érezni az ő puha száját, s táncba hívni nyelvét, mely tolakodva kereste az utat a számhoz. Érzelmesen és kiéhezve csókolt, amiben minden elfolytott érzelme benne volt. A szenvedésem, fájdalmaim, aggodalmaim és kétségeim mind eltűntek abban a pillanatban, ahogy magához húzott. Nem eresztett, nem is akartam. Csak és kizátólag azt akartam, hogy örökkön-örökké a karjaiban lehessek biztonságban és a csókunk sose szakadjon meg. A levegő kezdett fülledtté válni, egyre jobban szenvedélyedett el a csókunk. Kétség sem fért hozzá, hogy mennyire kívántuk a másikat annyi év után, így nem is csoda, hogy a fél óránkból megmaradt 20 percet teljesen kihasználtuk. Ez alkalommal pedig nem klónk küldtem magam helyett, nem genjutsuba kergettem bele. Nem. Teljesen magam voltam ott, eszem ágában nem volt kihagyni a lehetőséget, hogy vele legyek. Az volt az első alkalmunk, de nem kímélt. Nem is vártam el, hogy őszinte legyek. Nyögéseim hada hagyta el a számat, amik valódiak voltak. Élveztem. Élveztem minden percét, de főként azt, ahogy csókolt, ahogy hozzám ért, cirógatott és mindent megtett, hogy a lehető legjobbat nyújtsa nekem. Apró kuncogások, amikor valamikor megcsikladozott, amikor valami nem úgy ment, ahogy elterveztük, de nem volt kínos. Jól szórakoztunk. Tökéletessé tette az első alkalmam. Ahogy pedig végeztünk, a megmaradt néhány percben gyorsan lezuhanyoztunk, természetesen együtt, majd magunkra kapkodtuk a lerángatott ruháinkat, hajam megigazítottam, majd mosolyogva öleltem át párom derekát, s vigyorogva néztem a szemeibe.

- Szeretlek, Hidan. Mindennél és mindenkinél jobban.

- Én is szeretlek, [Név]-chan.- mosolygott, s újabb csókban részesített, miközben arcom a kezei közé fogva cirógatta a bőröm.- Akkor? Mi lesz?- kérdezte, mikor elváltunk egymástól.

- Nos.. A döntésem meghoztam.- mosolyodtam el.

- És?- válasz helyett elengedtem és kinyitottam az ajtót, majd a nő felé néztem.

- Szóval?- vonta fel szemöldökeit.- Jössz magadtól vagy el kell cipelnünk téged?

- Ugyan-ugyan. Arra semmi szükség.- Hidan mögöttem megállt, én pedig nekidőltem és félig elmosolyodtam.- Benne vagyok a buliban, lett egy új tagotok. Mehetünk?

- Igen. Hidan, nem tudom mit tettél vele, bár a hangokból le tudom vonni, de a többiekkel is igazán foglalkozhatnál te, ha tagokat keresünk.

- Ez a lány, különleges. Senki mással nem fogok úgy bánni, ahogy vele. Szóval erről a tervedről le is tehetsz, Konan..- forgatta meg a szemeit.

- Nehogy megkönnyítsd a dolgunkat....- forgatta meg a szemeit, majd elindult, mi pedig követük.- Viszonylag sokat kell majd sétálnod, szóval melegen ajánlom, hogy bírd a sétát a Bambi lábaiddal.

- Ezek a Bambi lábak többre képesek, mint azt a te nagy arcod képzeli, Hercegnő..- morogtam az orrom alatt.