Gombhalacska kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

A nyári szünet számomra sohasem a teljes pihenést jelentette. Sokkal inkább a munkát, ami elsőnek talán szörnyűnek hangozhat, de én iszonyatosa élveztem minden percét, nyitástól-zárásig. Mondjuk ki ne szeretne nyári melózni az álmok világában, Disneylandben? Alapból odáig voltam mindig is a kültéri programokért, a hercegnőkért, várakért és a gyerekekért is, szóval mikor láttam a neten tavaly, hogy ideiglenes munkára, vagy teljes munkaidőre is felvesznek embereket mert üresedés volt, egyből le is csaptam a lehetőségre. Így hát én játszom [Kedvenc hercegnő] szerepét. A gyerekek imádnak és egy nap alatt is rengeteg öleléssel gazdagszom, nameg csomó képet is csinálnak rólam és a gyerekekkel. Azonban a végzős nyaram már máshogy telt, teljes munkaidőben felvettek, hisz elvégeztem a középiskolát. Egy évet kicsit pihenni akartam a főiskola előtt, a munkát pedig igencsak pihenésnek vettem, így a nyár eltelte után egy évet még ott leszek teljes állásban.

Ahogy megreggeliztem, a ruhámba már bújtam is bele, a parókám rám adták, végül a sminkem is megcsinálták, mielőtt helyet foglalhattam volna a kezdő helyemen. Legjobb barátnőmmel, [Bff Neve]-val/vel egyszerre kezdtük az állást és szerencsére ugyanarra az egységre lettünk beosztva, így nem is volt kétséges, hogy gyakran találkozunk a nagy forgatagban. Ahogy az emberek elkezdtek beszállingózni, úgy töltött el a boldogság az aprócska emberkék mosolya láttán. És kezdődhetett is meg a színjáték igazi hercegnőként.

Már dél is elmúlt, amikor a semmiből egyszer csak egy kislány megragadta a kezem és csillogó szemekkel, mosolyogva nézett fel rám. A haja fekete volt és két szoros copfba volt felfogva, frufruját pedig Ariel-es hajcsattal fogta hátra. Szintén fekete szemeiben ahogy megcsillant a Napfény, úgy ragyogott fel benne egy gyönyörű, sötét barnás árnyalat. Kerek arcát szeplők borították és ahogy kivillantotta fogait a nagy vigyorgásban, jól látható volt, hogy a felső sorban elől kihullott egy tejfoga.

- Hát ki ez a szépséges hercegnő?- mosolyogtam rá és leguggoltam elé, mire szorosan megölelt.

- Nona vagyok!- vigyorgott közel az arcomhoz.- 5 éves!- jelentette ki büszkén.

- Nahát, akkor te már igazi nagylány vagy!- mosolyogtam.- Merre vannak a szüleid? Elkísérjelek hozzájuk?

- Anyu és apu otthon vannak?

- Tényleg?- lepődtem meg.- Hát akkor kivel jöttél?

- Nii-sannal és Otouto-channal.

- És ők merre vannak?

- Arra!- mutatott a háta mögé.

- Nos, akkor keressük meg őket.- mosolyogtam és felállva megfogtam a kislány kis kacsóit, majd elindultunk megkeresni a testvéreit.- Ettél már itt vattacukrot?- kérdeztem tőle mosolyogva, miközben sétáltunk.

- Nem.- csóválta meg a fejét.- Nii-san azt mondta, hogy csak rendes ebéd után ehetek olyat.. A szendvics amit hozott pedig nem ízlett.

- És akkor mit ennél szívesen? Kérhetek neked finom ételt, egy hercegnőnek csak nem mondanak nemet. És akkor ha megetted, ehetsz is a vattacukorból. Mit szólsz?

- Uaaaah az szuper király lenne!- kezdett el szökdécselni mellettem vidáman.- Ott vannak Nii-sanék!- kezdett el egy rémült, nagyjából velem egykorú fiú, illetve egy nagyjából 7-8 éves kisfiú felé húzni.- Nii-san!- vigyorgott a kislány, a kezem el nem engedve, mire a fiú felé kapta a tekintetét és arcán azonnal meglátszott a megkönnyebbülés.- Ő itt [Kedvenc Hercegnőd], ő segített megkeresni titeket.

- Szóval hozzá siettél annyira.- guggolt le a húgához.- De megbeszéltük, hogy nincs elkóborlás, igaz?

- Nahááát! Nagyon csinos vagy.- nézett rám csillogó szemekkel a kisfiú.

- Oh, köszönöm.- mosolyodtam el szélesen.- Te pedig nagyon aranyos. Mi a neved ifjú herceg?

- Jun Iwaizumi vagyok, de nem herceg.- biggyesztette le alsó ajkát, mire leguggoltam elé.

- Minden fiúban ott lakozik a herceg. Itt van benned is.- mutattam a szíve felé, majd megsimogattam a buksiját.- Csak adj időt magadnak, hogy megértsd, de ne felejtsd el, hogy egy hercegnő mindig felismeri a hercegeit. Nameg a bátor lovasokat, akik egy nap királyokká válnak majd.

- Tényleg így gondolod? E-egy herceg vagyok?

- Még szép, Iwaizumi-kun.- mosolyogtam oldalra döntött fejekkel.- Sosem hazudok. És elmondjak egy titkot?- kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett, így hát intettem, hogy hajoljon közelebb.- Te vagy a kedvenc hercegem.- suttogtam a fülébe, mire szélesen elvigyorodva nézett a szemeimbe. Arca csak úgy ragyogott a boldogságtól, le se tagadhatta volna, hogy boldoggá tudtam tenni.

- Nekem pedig te a kedvenc hercegnőm!

- Nem iiiis!- nézett morcosan Nona.- Ő az én kedvenc hercegnőm!

- Az enyém!

- Nem, az enyém!

- Édeskéim, rajtam felesleges vitatkozni.- néztem hol az egyikre, hol a másikra.- Én annak a kedvenc hercegnője vagyok, aki azt mondja. Úgyhogy a tiéd is lehetek, és a tiéd is.- böktem meg mindkettejük orrát, mire nevetve odakapták a kezüket.- És akkor ki kér valami finom, hercegnő ajánlotta finomságot?

- Én, én, én!- ugráltak vigyorogva.

- Akkor gyertek, megmutatom hol kapható kerek-e világon a legfinomabb étek.- azzal elindultam, mire követtek. A gyerekek előttem mentek, de a bátyjuk mellettem sétált.

- Nagyon jól bánsz a gyerekekkel.- nem nézett rám, szemeit le sem vette a testvéreiről.

- Hogyne, hiszen egy hercegnőnek ez a feladata.- mosolyogtam, miközben integettem a gyerekeknek.

- Én az álruha mögötti lányról beszélek.

- Oh, hát.. igen. Nem ez az első nyaram itt, belerázódtam. És sokat bébiszitterkedtem ezelőtt az állás előtt is, szóval van tapasztalatom bőven.- kuncogtam fel.

- Meg is látszik. Én nem bírtam volna rendesen leállítani őket vita nélkül, amikor érted versenyeztek.- mosolyodott el halványan, mire halkan felnevettem.

- Pedig igazán könnyű a gyerkőcök nyelvezete. Olyan kis egyszerűek, nem komplikálnak túl semmit, ahogy az idősebbek nagy része teszi. Minél tovább kell mutatni nekik, hogy mennyi minden szép dolog is van a világban, hogy mikor felcseperednek, ne csak a sok negatívumot lássák. Az apró örömöknek is meg kell tanulniuk örülni.

- Bárcsak mindenki így is gondolá. Sokkal jobb lehetne így a világ.

- Ugye? Szerintem is.- mosolyogtam a kb fél, max egy fejjel magasabb srácra.

- És amúgy... mikor végzel?

- Ma kivételesen nem maradok a legvégéig, szóval 5-kor engednek el. Miért?

- Ha gondolod, kijöhetek eléd és elmehetnénk valahova. Feltéve, hogy nincs herceged, aki letépné a golyóimat, amiért meg szeretnélek ismerni.

- Nem, nincs hercegem.- nevettem fel.- És jó lenne lógni egy kicsit. De ne lepődj meg, hogyha nem királylányként jelenek meg.

- Szerintem mindenhogy az vagy, szóval hamis az állítása, kisasszony.- küldött egy féloldalas mosolyt, mire halványan elpirulva kuncogtam el magam.

Nem sokkal később pedig már ki is lett kérve nekik a kaja. Mind a két kis tökmag boldogan falatozta a saját kis adagját, amíg a bátyjuk még mindig azzal volt elfoglalva, hogy ki akarja nekem fizetni, amit hármukra költöttem. Szerintem mondanom sem kell, hogy nem járt sikerrel. Makacs vagyok.

A legnagyobb Iwaizumi 3 fele elvitte a testvéreit haza, addig velem voltak és fotózkodtak meg ilyesmik. Jókat beszélgettem a fiúval, amikor a testvérei és a többi gyerek nem foglalt le minket annyira, hogy be kellett rekesszük a csacsogást. A maradék 2 órámban folytattam a sétálást, néhány kollégámmal, nameg a legjobb barátnőmmel cseverésztem, így hamar eltelt az idő. 5 után kicsivel már be is értem az öltözőbe, ahol visszavettem az utcai szerelésem, de mivel a sminkem minimális volt, az magamon hagytam. A parókát levettem és odaadtam az egyik munkatársamnak, aki eltette a helyére, hogy könnyedén megtalálják majd holnap is. Így hát hajam kicsit megigazítva, telefonom zsebredugása után elköszöntem mindenkitől, akitől a kapu fele tudtam és indultam is a megbeszélt helyre, ahol a sötétbarna, majdhogynem fekete hajú fiú, már várt egy padon ücsörögve.

- Szia!- mosolyogtam rá, mire felnézett a telefonból és majdnem ki is ejtete a kezéből, majd ahogy sikeresen elkapta, próbált úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Pedig szerintem aranyos volt a kis produkciója.- Ennyire ijesztő lennék?- nevettem fel.

- N-nem, nem arról van szó!- mentette ki magát egyből.- Éhes vagy?

- Nem olyan rég ettem.- csóváltam meg a fejem.- Viszont egy kávé jól esne.

- Van egy jó kis kávézó nem messze, szerintem ismerheted. Menjünk oda?

- Ühüm, nekem megfelel.- mosolyogtam és elindultunk.

Az odafelé úton is, valamint kávézgatás közben is beszélgettünk teljesen felszabadultan. Egyetlen másodpercben sem éreztük magunkat kínosan, helyette viszont nagyon jól éreztük magunk egymás társaságában és egyre jobban, fokozatosan megismerük a másikat.

- Hazakísérhetlek?- ajánlotta fel, amikor indulni készültünk.

- Hacsak nem vagy pszichopata vagy szervkereskedő, örülnék is neki.- böktem oldalba játékosan, mire elmosolyodott.

- Lebuktam volna?

- De le ám!- nevettem fel.- Viccet félretéve, jó lenne.- mosolyogtam rá.

Így hát elkísért a kertkapunkig, ahol egy kissé szégyenlős öleléssel búcsúztunk el, egy számcsere után. Ahogy bementem a házba, azon belül pedig a szobámba, vigyorogva szorítottam mellkasomhoz a telefont, ahol már jött is be egy hívás, nem mástól, mint Iwaizumitól, így széles vigyorral az arcomon vettem fel a hívást.

- Csak nem hiányoztam?

- Őszinte legyek? Kicsit.