Itt is az új rész BrBgiVcs kérésére, remélem tetszik ^^ Mellesleg, ha minden jól megy, valószínű, hogy jövő héten valamelyik nap már meg fogom tudni nyitni a kéréseket :3

Haise és én már hosszú-hosszú ideje ismertük egymást. Mikor Kaneki Ken néven élt még, akkor ismerkedtünk meg, s lettünk barátok, ám mikor Sasakivá vált, eleinte nehéz volt vele. Újra fel kellett gyújtsam benne a lángot, mert nem emlékezett arra, ami addig történt. Azonban mindez sikerrel járt, s együtt jártunk, viszont titokban tartottuk. Elvégre én ember voltam, átlagos bolti eladó munkával, ő félig ghoul és a CCG-nek dolgozott. A csapata ugyan ismert, s előttük nem volt titok, hogy nem voltunk közömbösek egymásnak, de megígérték, hogy tartják a szájukat. Hálás voltam nekik, amiért belementek, holott Shirazu értetlenkedett, hogy "dehát miért nem szarjátok le mások véleményét, aztán nemes egyszerűséggel vállaljátok, hogy kit szerettek?", de én csak leintettem, hogy egyelőre még nem akarjuk magunra vonni a pletykákat.

Egy kellemes hétvégi napot töltöttem el a csapat lakásában, természetesen nagyrészt párom nyakán lógva, mikoris pár asszisztens kopogtatott az ajtón. Urie nyitott nekik ajtót, de egyikünk sem realizálta, hogy pont ránk láthattak, miközben ebéd főzés közben elcsattant egy apró csók, s utána kuncogva bújtam Haise karjaiba, aki nagy mosollyal arcán ölelt át egyik kezével, míg másikkal kavargatta a levest.

- Hát ők meg?- hápogott az egyik kosztümös nő, amit mi nem hallottunk meg, így folytattuk a nyálas szerelmeskedést.

- Ők csak járnak hónapok óta. Mit aka-- ekkor realizálta a fiatal férfi, hogy mit is mondott, így szinte fal fehérre lesápadt. Néhány pillanat múlva viszont arrébb lépett, minket eltakarva, s megköszörülte a torkát.- A fiú Sasaki-san unokatestvére és a barátnője, nem mintha magukra tartozna. Mi ügyben fordultak meg itt?- vette fel kifejezéstelen arcát, de szerencsétlen szenvedt legbelül, hogy ennyire felelőtlen volt. A lehető leggyorsabban rázta le a hitetlenkedő nőket, s nagyot nyelve lépdelt oda hozzánk.

- Nemsoká kész az ebéd, megterítenél, Urie-kun?- néztem rá kedvesen, de mikor láttam ráncolt arcát, aggódni kezdtem, s ellépve páromtól, a fiúhoz sétáltam és arcát fürkésztem.- Gond van?

- Azt hiszem elindult a pletyka..

- Milyen pletyka?- vontam össze értetlenül a szemöldököm, mire Haise is mellém lépett.

- Miről van szó?

- Itt járt három irodai nő, megláttak titeket... Próbáltam menteni a helyzetet, de kétlem, hogy elhitték. Sajnálom..

- Nem a te hibád.- tettem kezem a vállára, de a gyomrom liftezni kezdett.- De azt hiszem jobb, ha inkább te jársz mostanság át hozzám...- néztem fel a férfire, aki nagy sóhajtás mellett beleegyezően bólintott egyet.

~~~

Azonban hiába mutatkoztunk együtt jóval kevesebbet, mást sem hallottam vissza, minthogy kevésnek tartottak engem Sasakihoz, nem értették, hogy miért volt velem. Ez pedig fájt, de pokolian. Hogy is ne fájt volna, mikor attól a férfitől akartak elválasztani ezzel, akit a legjobban szerettem az egész világon. Még a saját munkatársaim is sugdolóztak a hátam mögött, hogy mégis mit kellett ahhoz tennem, hogy egy olyan jó pasi, mint Haise, észrevegyen engem. Nameg persze lotyónak tartottak, hogy egyből Kaneki eltűnése után más karjaiban kerestem vigaszt, dehát nem mondhattam el nekik azt, hogy valójában a két személy egy, és ugyan az. Az egyetlen ember, akivel beszélni tudtam, az Hide volt. Még párom is kerülni kezdtem, ahogy a csapatát is, nagyon magamra vettem a bántó szavakat, amiket nap, mint nap megkaptam.

Hide próbált rábeszélni arra, hogy ne gubózzak be, hogy keressem a férfi társaságát, mert így elveszthetem, de nem hallgattam rá. Csak rá lett volna szükségem, de féltem beszélni vele. Féltem, hogy csak durvulnak a szidalmazások. De persze a szőke hajú teljesen figyelmen kívül vette akaratom, s egyik alkalommal, mikor áthívtam magamhoz, magával hozta a fekete-fehér hajút is.

- H-Haise..?- csillantak meg könnyeim a szememben, ahogy megpillantottam az ajtóban az egy hónapja nem látott szerelmem. A fiú hezitálás nélkül vont szorosan karjaiba, el nem eresztve.

- Én akkor magatokra is hagylak titeket.- mosolygott elégedetten a szöszke, s már zsebre dugott kezekkel, vidáman fütyörészve el is battyogott.

- Mit keresel te itt?- kérdeztem halkan, szipogva, miközben továbbra is ölelkezve behátráltunk rendesen a házba.

- Hiányoztál. Hide keresett meg, hogy megelégelte a szenvedésed és jöjjek vele, mert ez így nem mehet tovább.

- Az a fiú...- sóhajtottam fel, de egyből mélyen beszívtam kellemes illatát.- Nem megyünk fel a szobába? Jól esne most egy kis összebújás... Csak te meg én..

- Nincs ellenemre.- nyomott puszit fejem tetejére, majd felkapott karjaiba, s kezében vitt el a szobámba az ágyamig, ahova lefektetett, s mellém bújt. Karjait szorosan körém fonta, s jó közel húzott magához. Percekig csak csendben élveztük ismét a másik jelenlétét, de megtörtem a csöndet.

- Nem szeretnél valakit magad mellé, aki jobban hozzád illik?

- Már megtaláltam azt, aki leginkább hozzám illik. Ez pedig te vagy, [Név]. Emberként ismertelek meg, szerettem beléd. Lehet, hogy nem sok mindenre emlékszem, de azt tudom, hogy mindig is fontos voltál a számomra. Mint ahogy most is. Te vagy a legfontosabb ember az életemben. Alig várom, hogy mikor idősebbek legyünk, nevelgessük a gyerekeinket, s együtt ráncosodjunk meg. Majd szeretnék nyitni egy saját kávézót, ahol majd te, a feleségem leszel a tüneményes pincérlány, akit az emberek imádnak majd. Szeretnem, ha belátnád azt, hogy le tudjuk győzni a sok negatív embert. Meg kell mutatnunk nekik, hogy elválaszthatatlanok vagyunk ketten, hogy összetartozunk, hogy nem lehet minket csak úgy szétugrasztani. Én döntöttem afelől, hogy veled akarok élni, már csak az a kérdés, hogy te is így érzel-e.- halkan beszélt, mégis minden szavából sütött a magabiztosság és szertet. Halkan hullattam könnyeket a megkönnyebbüléstől. Jól esett, hogy ezzel az őszinte monológjával levette a legnagyobb terhet a szívemről és vállaimról.

- Tényleg nem adsz fel? Együtt küzdünk? Ha pedig nem szállnak le rólunk, akkor ígéred, hogy elmegyünk innen inkább?- néztem szemeibe szipogva, mire halvány mosollyal arcán, puszit nyomott ajkaimra.

- Esküszöm neked, hogy így lesz. Nagyon szeretlek [Név], sose feledd ezt el.

- Én is szeretlek Haise.- töröltem le mosolyogva könnyeim, s ráfordulva a férfire, boldogan csókoltam meg. Mosolyogva nyögött fel aprót, jól esett neki végre, hogy újra önmagam adtam neki, s biztosítottam arról, hogy nem tágítok mellőle.