its_camie kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ 

Múlt

Kezdjünk mindent a legelején, amikor még ténylegesen az élő voltam én is. A gimnázium átlagos volt, túlságosan is átlagos és klisés. Nem voltam nemes , középosztálybeli lány voltam, ami nem is volt baj. A nemesi élettel csak a nyűg lett volna minden. Azonban az életem koránt sem volt túl rózsás. Az iskolával nem volt baj, sokkal inkább otthon volta a gondok. Nameg a szívemmel, aki olyasvalaki után sóvárgott, akit nem kaphatott meg. Odahaza megszokott volt a folytonos veszekedés, verés, büntetések, dolgoztatás és az álomba sírás éjjelente. Anyám gyenge volt, sokat betegeskedett. Így hát finanszíroznunk kellett a kezeléseit, ami apám nyakába tódult. A sok stressz pedig teljesen kikészítette. Olyannyira, hogy minden szabadidejét az ivásnak szentelte, aztán jöhetett az a napirendi pontja, miszerint minden ok nélkül nekem esett, ordibált, csapkodott, tört-zúzott mindent és megvert. Ha pedig ez nem lett volna elég a megkínzott testemnek, de főleg a lelkemnek, akkor még ott volt a reménytelen szerelem is. Grell csodás ember volt, igazából sokan szerették. Népszerű volt mind a lányok, mind a fiúk szemében, ahogy az enyémben is. Szinte sosem beszéltünk, kivétel ha néhány órán unatkozott és papírcetliken beszélgettünk, néha -elég ritkán- pedig még szünetekben is ejtettünk pár szót. De tudtam, hogy sohasem lenne nála esélyem. Miért is lett volna? Olyan átlagos külsőm és személyiségem volt, hogy az már szinte fájdalmas volt. [Hajszín] hajkoronám sosem hagytam kiengedve, mindig copfban hordtam, [Szemszín] íriszeim fakók voltak, tekintve, hogy kezdtem elveszteni az élet értelmét. Alakom az elvárásoknak megfelelt, de közel sem azért, mert annyira szerettem volna megfelelni. Sokkal inkább a vacsorák, néha ebéd nélküli napok miatt voltam vékony.

- [Név]!- kiáltott Grell a folyosó másik végéről, amire megrezzentem és hirtelen le is fagytam.

- Igen?- fordultam meg a sokk után, de addigra a fiú már előttem is állt.

- Tudnánk beszélni? Van dolgod esetleg most, órák után?

- Nem, nincs dolgom.- ráztam meg a fejem egy halvány mosollyal az arcomon.- És szívesen beszélek veled.

- Remek!- bólintott. Ezután pedig csak kézen fogott és csendben, kínzó csendben sétált velem, majd végül meghívott egy fagylaltra.

- És.. Miről szerettél volna beszélni velem?- néztem fel rá, miközben a fagyimba nyaltam. Kíváncsian fürkésztem az arcát, amin kétségbeesés és aggódás volt tisztán látható.

- Te mit szólnál ahhoz, hogy lánynak érzem magam?- kérdezte nagyjából 5 percnyi csend után csendesen. Egy időre azt hittem viccelt, de amikor rám nézett azokkal a félő, mégis reményteli szemekkel rá kellett ébredjek, hogy komolyan gondolta a kérdést és egyáltalán nem viccelt. Megköszörültem a torkom, mielőtt választ adtam volna, ajkaimra pedig megnyugtató mosoly húztam.

- Mit kellene?

- Nem tudom..- rúgott egyet egy kőbe.- Mondjuk, hogy beteg vagyok vagy undorító és nincs ki a négy kerekem.

- És mi van akkor, hogyha azt mondom, hogy ez normális és nem változik a véleményem rólad?- erre felkapta a fejét, majd nagy szemekkel nézett rám.

- Komolyan beszélsz?

- Úgy nézek ki, mint aki viccel? Nézd, Grell..- fogtam meg a szabad kezét, amivel nem a fagylaltot tartotta és rászorítottam egy kicsit.- Csak mert lány vagy, ugyanaz az ember vagy, akibe belesze- khm.. szóval akire sok ember felnéz. Csodálatos vagy, elképesztő, vicces és édes, okos, de legfőképpen normális.- mosolyogtam szemeibe nézve, ami őt is mosolygásra késztette.

- Szóval... ezek után is szerelmes vagy belém?

- T-tessék?- pirultam el teljesen, mire felnevetett.

- Csak mert ha igen, akkor alkothatnánk egy párt. Természetesen csak, hogyha-

- Boldogan.- mosolyodtam el.

Az életem boldogabb lett akkor, hogyha Grell velem volt. Azonban az otthoni dolgok továbbra sem maradtak abba és még többet kaptam, mint azelőtt, mikor apám kiderítette, hogy van barátnőm -szemében barátom-, volt, hogy ki kellett hagyjak néhány napot az iskolából a kórház miatt. Grell persze próbált segíteni és felvidítani, de mivel én voltam az egyetlen ember az életében, aki tudta mi is a helyzet vele, így nekem öntötte ki a szívét a könyörtelen kínzója, a diszfória által okozott érzéseiről. Kezdtem egyre jobban összeroppanni. Kezdtem feladni, mindent. Így beszéltem Grellel, nem volt más választásom.

- Figyelj én... Szeretlek, iszonyatosan, el sem tudod képzelni mennyire..- fogtam meg a kezeit és mélyen a szemeibe néztem.- De... Nem bírom a nyomást. Szeretnék segíteni, de nem tudok. Otthon nem vagyok biztonségban és amióta az orvosok azt mondták, hogy nem segítenek neked, csak egyre jobban magadba zuhantál és-

- Elhagysz. Megértem..

- Nem csak téged. Mindent és mindenkit. Grell én...- szemeimbe könnyek szöktek, ahogy készültem kimondani azt a mondatot, ami évek óta nyomta a szívem, de senkinek nem beszéltem róla.- Meg akarok halni.- elszakadt a cérna. Keservesen felzokogtam, miközben a lány magához ölelte jó szorosan, rázkódó testem.- Nem bírom már ezt az egészet! Képtelen vagyok elviselni még egy csapást, még egy ferde pillantást, még egy átsírt éjjelt, Grell! Fáj! Éget belül és szétszaggatja a lelkem!- bőgtem fájdalmasan a karjaiban.

- Tegyük meg együtt.- suttogta a fülembe.

- M-mi? Dehogy, te nem... Neked élned kell, légy boldog!- löktem el, hogy a szemeibe nézhessek.

- És elárulnád, hogy hogyan legyek nélküled boldog?- szipogott.- Ha te mész, én is megyek. Te vagy az egyetlen ok, amiért élni akartam. Ha elmész, semmim nem marad. Így halálunk után is együtt lehetünk és minden jobb lesz.

- B-biztos vagy ebben?

- Teljesen.- bólintott.

Jelen

Még, hogy minden jobb lesz... Nem volt elég, hogy bekerültünk mind a ketten valami csapatba, akik Halálistent faragtak belőlünk, még nem is voltunk szabadok és vissza kellett térnünk az emberi élet hétköznapjaiba. Évek teltek el, nehéz munkánk gyümölcse volt, hogy eljussunk oda, ahol vagyunk. De legalább ha végzünk a napi feladatokkal, szinte azt csinálhatunk, amit csak akarunk. Mi pedig Grellel ezt rend szerint együtt töltjük el. Páros munkákat kapunk átalában és nem azért, mert külön-külön nem lennénk hatékonyak, hanem mert csak mi tudjuk kontroll alatt tartani a másikat.

- Szép reggelt, Drága!- vigyorgott Grell, ahogy aznap elsőnek találkoztunk. Meghajolva nyújtott át nekem egy rózsát, pont mint minden áldott napon.

- Neked is jó reggelt Kicsim!- vettem el a rózsát mosolyogva, majd megszagoltam.

- Hogy van az én Gyönyörű menyasszonyom?- csapott a fenekemre, miközben arcomhoz közel hajolt és egy puszit nyomott a pofimra.

- Még meg kell szoknom ezt a jelzőt, de jól.- kuncogtam fel és hozzábújtam.- Na és az én jegyesem?

- Majdnem életem legjobb napját élem át most is, úgyhogy azt hiszem kijelenthetem, hogy remekül.

- Hogy-hogy csak majdnem?

- Az esküvő lesz az első helyen, az lesz a legjobb nap. Aztán ki tudja milyen csoda ér még minket? Lehet felszabadítanak a Halálistenkedés alól és végre nyugis életünk lehet valahol máshol.

- Remélem minél hamarabb eljön az a nap... kezdem unni ezt a melót.

- Tudom, hogy nem a kedvenced a gyilkolászás,meg a döntéshozatal, hiszen nagy stresszel jár az egész szarság, de hé! Jó vagy benne. Mindig jó döntéseket hozol és tudom mennyire szereted végignézni mások életét. Mondd, hogy legalább az nem fog hiányozni.

- Igazad van..- sóhajtottam mosolyogva.- Az az egy dolog hiányozni fog. Na, indulás! Will kiakad, ha nem végzünk időben a melóval, ma közös "családi" ebédet terveztek, szóval siessünk. Keressük meg...

- A listán [Egykori legjobb barátnőd Neve] szerepel. Nocsak.. Nem ő volt az a lány, akivel mindig lógtál alsótól kezdve?

- De...- motyogtam.- Mi történt, hogy bíráskodnunk kell?

- Annyi írnak, hogy hűtlen és megbízásra emberi életeket vesz el. Kicsit más, mint ahogyan emlékeztem. Alapesetben gondolkodás nélkül megölném, de mivel neked fontos volt... Szaglásszunk kicsit körbe.

- Köszönöm, Kicsim.- mosolyodtam rá kissé fájdalmasan.

- Érted bármit.- nyomott csókot ajkaimra.- Lazíts. Csak egy életről van szó.

- A legjobb barátom életéről!

- Volt legjobb barátod. Már 23 éves vagy, kb. 6 éve nem láttad. Semmit nem tudsz róla.

- Igen.. Igazad van.- bólintottam.- Akkor indulás, játsszuk el a jó halálisten-rossz halálisten szerepünket.

- Azt hittem azt már csak az ágyban játsszuk.- kacsintott, mire nevetve elindultam inkább.

- Perverz.- löktem meg, ahogy mellém ért.

- Ez még semmi nem volt. Csak várj az estére.- nyalta meg a fülem és markolt bele a hátsó felembe, mire felsikkantva megugrottam.

- Hé! Tudod, hogy a fülem békén hagyod, vagy nincs szex!- törölgettem a benyálasodott testrészem, amit Grell csak nevetve nézett végig.

- Te pedig tudod, hogy ez a tiltásod sosem működik.

- Kell nekem ennyire odalennem érted, seggfej...- mormogtam durcásan, ahogy sétáltam.

- Ez a szerelem, Drága. Nincs mit tenni, együtt vészelünk át mindent, mint egy~ sze~ rel~ mes~ pár~!- dalolászott utánam jőve, amin képtelen voltam nem elpirulva mosolyogni.

- Igen, azt hiszem ez az egyetlen választásunk.- mosolyogtam rá.