tamychan02 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^ Mellesleg nem hiszem, hogy karácsony előtt lesz már rész, szóval előre is boldog karácsonyt nektek ❤❤

A Villanyfiúval már azóta barátok voltunk, hogy az eszünket tudtuk. Gyakorlatilag 1 nappal született előttem, az anyukáink a kórházban pedig annyira jóban lettek, hogy a szülés után is beszéltek, összejártak, ilyenkor pedig nyilván minket is elhoztak. Totyogós koromban is imádtam már a fiúval lenni, édesanyáink elmondása szerint. Így hát senkinek sem meglepetés, ha azt mondom, hogy a világon a legjobb barátok voltunk. Egy helyre mentünk oviba és suliba is, együtt jöttünk a UA-be is, ahol egy osztályba kerültünk. Denki mindig megvédett, bármi is történt; ha épp gyakorlaton sérülhettem volna meg, ha Bakugo baszogatott, vagy ha éppen valaki kipécézett magának és elhatározta, hogy megkeseríti az életem. Örültem annak, hogy ennyire védelmező velem szemben, csak velem szemben. Olyan volt, mintha én lennék figyelmének középpontjában, mintha a tenyerén hordozná a számára legféltettebb kincsét.

~~~

- Denki!- rontottam be a szobájába, ahogy édesanyja beengedett a házba. A fiú a szobájában feküdt, de ijedtében leesett az ágyáról.- Balfasz..!- nevettem fel jókedvűen a fiún.

- Mi az [Név]-chan?- kérdezte morcos hangon, ahogy visszamászott az ágyára.

- Most kaptam meg az értesítőt, felvettek a hős tagozatra!- kezdtem el ugrálni az ágyán vigyorogva, mire arca felragyogott és nekiállt velem pattogni.

- Olyan büszke vagyok rád!- ölelt meg nagyjából 10 percnyi ugra-bugra után, miután leültünk mert kifáradtunk.- Nekem még nem jött semmi, de biztos lehetsz abban, hogy nem vakarsz le magadról, ha engem is felvesznek.- a széles mosolya megmelengette a lelkem, ugyanis pontosan tisztában voltam azzal, hogy tényleg így lesz, hogy komolyan gondolta a szavait.

- Elválaszthatatlan barátok mindörökre?- mutattam fel kisujjam, miközben arcomon hatalmas vigyorral figyeltem a szőke fiút.

- Elválaszthatatlan barátok mindörökre.- kulcsolta össze az ujjainkat, mire megpecsételve az egyezséget, nyomtunk egy puszit a saját kezünkre.

~~~

Harmadévre sem változott sok minden, kivétel az, hogy már mindenki a baráti körünkben azzal nyaggatott minket, hogy miért nem vagyunk még egy pár. Minden egyes alkalommal, mikor ezt felhozták, összeszorult a gyomrom, mintha egy egyre csak szoruló hurok akart volna kettévágni így. Én lettem volna a legboldogabb, ha egyszer Denki azt felelte volna, hogy örülne neki, de mindig csak nemleges választ adott. Ezzel viszont szép lassan facsarta össze a lelkem vérben ázó kis megmaradt részét. Feladtam már a reménykedést, mégis fájt.

Azonban eljött a Karácsony is. Hiába volt régen csak 26-átol a szünet, jelenleg hálát adtam az égnek, hogy meghosszabbították, s így már 24-étől volt szünetünk. A babona szerint akinek valamilyen programja szenteste éjjelére, az az évben egyedül marad, így mi ezt már minden évben, egészen 12 éves korunk óta Denkivel kiküszöböltük, ugyanis mindig együtt karácsonyoztunk.

~~~

A csengő hangja zavarta meg a házban elnyúlt, kellemes csendet, karácsony éjjelén. A szüleim már készülődtek, ugyanis mint minden évben, idén is elmentek egy randi-vacsira. Nyugodt szívvel hagytak egyedül, tekintve, hogy amúgy nem lettem volna egyedül. Ezt jelezte az is, hogy ahogy anyu kinyitotta az ajtót, Denki állt ott mosolyogva.

- Ma is igazán gyönyörű, [Anyukád Neve]-san!- csókolt kezet anyukámnak, aki csak nevetve köszönte meg a bókot. A fiú köszönt édesapámnak is, majd már sietett is a szobám felé. Kettő gyors kopogás, 3 lassú, ez volt a mi jelünk arra, hogy mi vagyunk azok az ajtó túloldalán. Mosolyogva nyitottam ki a fehér ajtót, Denki pedig végigmért engem.- Hűha! Ilyen szépnek talán még nem is láttalak.- bókjára gyér pír futotta el arcom. Hiába tudtam, hogy az akkor 15 éves fiú bókjai nagyrészt üresek, mert mindenkinek bókolt, mégis jól estek.

- Köszi. Gondoltam, ha már moziba megyünk, nézzek ki valahogy.- nevettem el magam.- Nem túl sok?

- Szerintem kicsit sem. Lehet találkozol majd valakivel, aki miatt a karácsonyi baráti-randink lemondod jövőre.- bökött oldalba, mire nevetve felhorkantottam.

- Mintha ez megtörténhetne.

- Így simán meglehet!- mutatott rajtam végig.- De azért megtartanálak magamnak, különben én kivel karácsonyozok majd?

- Majd kerítünk neked valakit, Csábmester!- öltöttem rá nyelvet vidáman.

~~~

Most azonban ismét az egész osztállyal karácsonyoztunk, tekintve, hogy kollégiumban voltunk. Hiába volt meg engedve, hogy -szünetet tekintbe véve- hazamehessünk, mindenki maradt erre az estére, egytől-egyig az osztályból. Szépen feldíszítettük napközben az egész 3-A koleszt, páran elmentek bevásárolni az estére, Sato pedig nekiállt sütni néhány kukta segítségével. Hangosan szóltak a klisés, mégis magukkal ragadó karácsonyi zenék, amiket egész sokan énekeltünk együtt.

- [Név]-chan, segítenél kicsit?- hallottam egy kétségbeesett kiáltást az Áramagyútól, így sietve mentem a hang irányába. Ahogy odaértem mellé, úgy tűnt, semmi segítségre nem szorult.

- Mi az?- néztem aranysárga szemeibe értetlenkedve.

- Jajj, nem tudom feltenni ezt..- hangjából kihallatszott a szórakozottság, arcán pedig a mosoly "rosszat" sugallt. Követtem karját a fejem fölé, ahol viszont megláttam kezében egy fagyöngyöt. Arcom azonnal pirosba váltott, s hátráltam pár lépést.

- Denki, ne szórakozz velem, agyalágyult!- néztem rá szúrósan, mire felnevett és megölelt. Nagyot sóhajtva fontam végül karjaim dereka köré, apró mosollyal arcomon, miközben férfias Axe illatából mélyet szippantottam.

- Nem szórakozok veled, [Név]-chan.- mondta végül néhány percnyi ölelkezés után. Miután nem válaszoltam, picit bent tartotta a levegőt, majd lassan fújta ki és elkezdett apró köröket rajzolni ujjával a hátamra.- Őszintén kívánom, hogy ne csak ez a növény legyen az ürügyem arra, hogy csókot lophassak tőled..- hangja halk volt, a határozottság pedig eltűnt belőle, bennem mégis felgyújtotta a remény parázsát, mely már kialvóban volt.

- Ugye nem füllentesz megint és nem valami idióta fogadás a seggfejekkel?

- Nem.- halk kuncogást engedett meg magának, mielőtt kicsit elhúzódott volna, de kezei még mindig fogtak.- Tényleg nem, esküszöm!- nevetett fel, ahogy meglátta mérlegelő arcom. Vonásaim megenyhültek és lágy mosolyra húztam számat.

- Hiszek neked. Sosem hazudtál még nekem.

- Ez nem teljesen igaz..- nézett oldalra, arca pedig édes, pirosas szint vett fel.

- Miben hazudtál?- döntöttem oldalra fejem kíváncsian.

- Nos, mondjuk abban, hogy te csak a legjobb barátom vagy.. A-az igaz, hogy a világon a leges legjobb barátnőm vagy, viszont... Ennél bőven több is, már... Már vagy fél éve.

- Ez esetben nyertem.

- Tessék?- pislogott nagyokat értetlenül.

- Én már kerek 2 éve szeretlek, Tökfej!- mosolyogtam rá pironkodva.

- Nem mondod komolyan!- tátotta el a száját.- Hogy az Istenbe bírtad ki? Nekem fél év is pokol volt...

- Azt inkább nem részletezném..- húztam el a szám, ahogy a sok átsírt éjszaka eszembe jutott.- De legalább tudjuk, hogy az érzéseink viszonzásra találtak, nem?- fogtam meg kezeit, mire mosolyogva bólintott.

- Ezentúl akkor "elválaszthatatlan barátok mindörökre" kis csavarral és elválaszthatatlan pár mindörökre?- lépett közelebb picit, arcán féloladalas, édes mosoly csücsült.

- Elválaszthatatlan pár mindörökre, ahogy mondod.- kuncogtam fel, mire lágyan ajkamra hajolt. Csókja édes volt, kicsit ügyetlen, ezernyi érzelemmel dúsítva, de határozottan életem legjobb csókja volt. Elöntött a tiszta boldogság, ahogy végre bekövetkezett a nap, amire már jó ideje vártam. Elmondhatatlanul boldog voltam, ami akkor sem suhant el, mikor körülöttünk éljenzés és fütyülés hangja jutott el hozzánk is. Észre sem vettük, hogy a jelenetünk bárki is végignézte.

- Na végre! Csak meglépted, betoji!- nevetett fel Bakugo, mire arcomon szélesedett a mosoly.

- Aztán az esküvőn én leszek a tanú!- borult nyakunkba Kirishima, mire nevetve átkaroltuk a fiút.- Sokáig, erre inni kell!

- IRÁNY A FORRALT BOR, AZ IFJÚ PÁRRA!- kiáltott fel Mina vigyorogva, ökleit az égbe emelve, mire szinte mindenki megrohamozta a konyhát.

- Mi is megyünk inni?- néztem nevetve Denkire.

- Naná! De az ajándékozás és a társas est után az enyém vagy, ugye?

- Senki másé.- nyomtam gyors puszit ajkaira vörös fejjel, majd kezét fogva kezdtem el húzni a finom ital felé, amit nevetve hagyott.