Kitti-Cat kérésére itt is van a következő rész. Kicsi a múltból, a régmúltból és a jelenből. Remélem tetszik. Nagyon nehezen hoztam össze, nehéz volt egy kicsit megírni (mert ugye magából csak az előzetesből tudtam csak szemezetni, a film még nem jött ki) de sikerült és remélem, hogy élvezhető lett.

- Anya, anya!- rángatta szoknyám még kicsiny, szőke kislányom a bevásárlóközpont kellős közepén.

- Hm? Mit szeretnél Életem?- guggoltam le hozzá mosolyogva.

- Mondd csak mama, te és a papa hogy ismerkedtetek meg?

- Oh hát az egy vicces kis történet..- mosolyodtam el az emléktől.- Majd otthon a papával elmeséljük, rendben?- simítottam végig puha arcocskáján mire vigyorogva bólintott.

- Akkor siessünk haza!- ugrált, mire felnevettem.

- Ahogy óhajtja a felséges asszony!- hajoltam meg és folytattuk utunkat, hogy beszerezzük a szükséges dolgokat otthonra.- Szívem, hazaértünk!- kiáltottam el magam mikor beértünk a házba.

- Sziasztok! Hogy van én kicsi hercegnőm?- kapta fel mosolyogva kislányát.

- Hiányoztál papa!- kuncogott a kicsi lány apjára.

- Te is nekem Aranyom! És a másik szerelmem?- nyomott puszit arcomra.

- Én is. Majd el kell neki mesélnünk neki hogy jöttek össze az öregei.

- Ezt úgy mondod mintha olyan öregek lennénk.- mosolygott.

- Hát..

- Na!- nézett rám szigorúan de pár másodperc múlva már együtt nevettünk.

- Gyere Aranyom, egyél egy kicsit.- kezdtem kotorászni az egyik szatyorban majd kezébe nyomtam el almát.

- Köszi anyu!- mosolygott és már kezdte is enni.- És mikor meséltek?

- Most?- néztem fel kedvesemre aki csak bólintott. Leültünk a kanapéra és mesélni kezdtünk.

Visszaemlékezés

Az isten szerelmére! Nem hiszem el, hogy megint késik az az idióta!

Toshinori és én már nem először találkoztunk, de ez persze mind csak baráti kis összekoccanás volt. Vele konkrétan mindent meg tudtam beszélni és ez mindig jól esett.

- Szia, bocs a késésért [Név]!- integetett mosolyogva a fiú.

- Na végre, Toshi!- mosolyogtam én is.- Jó újra látni!- öleltem meg mikor elém ért.

- Téged is! Na mizu?

- Áh, nem sok. Ugyanúgy a könyvesboltban dolgozok és próbálok megélni a fizetésből. Na és veled?

- Hősködök!

- Azt egyből gondoltam.- nevettem fel.

- Oh, várj ezt fel kell vennem, bocsi!- vette elő mobilját. Igencsak komoly arcot vágott.- Máris megyek!

Egy bocsánatkérő pillantás jutott nekem a hősi formájában és már el is tűnt mellőlem.

Értetlenül meredtem irányába, habár semmit sem láttam.

Gondoltam egyhamar úgysem végez, szóval elmentem vásárolni.

Épp a bolt felé tartottam teljes nyugalomban. A kedvenc dalom a [Kedvenc zene]-t dúdolgattam mikor pár ember telibe nekem rohant és eldöntve engem még át is futottak rajtam.

- Áu!- kiáltottam utánuk.

Hirtelen egy lebegő kocsi izé hajtott mellém. Egy irtó helyes srác ült benne. Barna haja hátra volt fésülve, kivéve egy tincset, kék szemei megbabonáztak.

- Jól vagy? Minden rendben?- nézett le rám aggódó tekintettel.

- Áh.. hogyne, persze meg vagyok.. Szhhh!- szisszentem fel mikor felálltam.

- Biztos?- mért végig. Nem voltam benne biztos, hogy az egészségügyi állapotom akarja valamennyire felmérni vagy csak megnézett magának, dee..

- Egészségügyi állapot, szívem!- szólt bele a mesébe David.

- Hát persze!- nevettem fel.- Na szóval...

Nem is nagyon foglalkoztatott, mivel élveztem a helyzetet.

- Teljesen.

- Nem hiszek neked.- mondta ki egyszerűen, ami kissé meglepett.- Ülj be, elviszlek a kórházba vagy haza és majd kerítek valakit aki lekezeli a sebeid.

- De-

- Nincs de! Ülj be!- szemei olyan mértékű elszántságban úsztak, hogy nem tudtam nemet mondani.

Beültem mellé, bekapcsoltam a biztonsági övet és vártam.

- Amúgy David Shield vagyok!

- Én [Teljes Név], de a többség csak [Becenév]-nek/nak hív.

- Nagyon szép neved van..- mosolygott rám. Az első bók volt tőle (de nem az utolsó) amitől majdnem elolvadtam az ülésen.

- Kö-kö-köszii!- kuncogtam teljesen vörös arccal. Szerintem teljesen idiótának nézett.

- Szerintem anyád nagyon édes volt. Még most is az, félreértés ne essék Édesem, csak akkor olyan zavarban volt, hogy azt hittem ott kérem el a számodat!- nevetett rám, mire elpirulva mosolyogtam rá.

Végül hazavitt. Bementünk a házba, de nem akart kimenni, viszont megejtett egy telefont.

- Haló? Szia, igen. Elkap- Remek! Én most épp egy sérült házában, te? Oké.. Hogy ki a sérült? Azt hiszem [Név], de ha így jobban ismered akkor [Becenév]. Igen. Ismered? Oké, akkor gyere ide. Rendben, szia!

Azzal letette. Valahogy sejtettem, hogy kivel beszélt, de azért rákérdeztem. Fő a tudakozás!

- Ki hívott?

- Toshinori. Azt mondta ismeritek egymást.

- Már régóta, igen.. Bírom!- mosolyogtam David-re aki csak egy erőltetett mosolyt húzott ajkaira.

- Nem is mesélte, hogy barátnője van.

- Toshi-nak van barátnője? Ha ideér én megverem! Mi az, hogy nem számolt be róla nekem?!

- Várj.. Én rád céloztam.

- Oh..- engedtem le vállaim és egész testem ellazítottam.- Nem, mi csak legjobb barátok vagyunk.- vakartam vigyorogva a tarkóm.

- [Becenév], minden rendben?- rontott be a házba Toshinori.

- Persze, higgadj le hiéna! Minden oké. Már csak le kell kezelni a sebeket.

- Oh, tényleg! Hol az elsősegély doboz?

- A fürdőszoba tükrös kis szekrényében.

Magyaráztam mire bólintott és ment a doboz felkeresésére.

- Szóval? Bejön, nem igaz?- vágott Toshi mindent tudó fejet.

- Nem értem miről beszélsz Yagi!

- Hahh? Mi az, hogy Yagi?! MIndjárt kettéhasítalak!- indult meg felém mire én csa nevetve próbáltam magam távol tartani a fölém kerekedő fiútól.

- [Név] itt van a- Nem azt mondtad, hogy nem vagytok együtt?

- De, de igen.

- Mi csak arról beszéltünk, hogy bejössz [Né]-

- Ne is figyelj rá!- nevettem kínosan, míg befogtam legjobb barátom száját. David csak elmosolyodott és leült elém.

Elkezdte lefertőtleníteni a sebeimet majd sebtapaszokat ragasztgatott rám. Néha mikor fájt felszisszentem de akkor mindig bocsánatot kért míg szemeimbe nézett.

- Hát ez lenne a mi történetünk Picim!- öleltem át édesapját. Melissa csillogó szemekkel vizslatott minket.

Jelen

- Mikorra is várjuk a U.A. diákjait, Édesem?- néztem fel férjemre.

- Lassan itt kell lenniük..

- Anya!

- Hm? Mondd Szívem.- mosolyogtam lányomra aki hamarosan már felnőtt lesz.

- Szerinted milyenek lesznek?

- Hát, azóta beszéltem már párszor Toshi-val szóval sokfélék. Áh itt is vannak. Toshi!- integettem vigyorogva a csapatnak, de főleg a szőke tanárnak.

- [Becenév], ezer éve! ölelt magához.- Hogy vagytok?

- Megvagyunk, köszi. Veled miújság? Milyen tanárnak lenni?

- Jó, azt kell mondjam. Gyerekek..- fordult az osztály felé- Ő itt [Teljes Név] és David Shield, gyerekkori barátaim. Ő pedig itt a lányuk, Melissa!

- Szép napot!- hangzott mindenkitől hangosan a válasz, páran meg is hajoltak.

- Sziasztok! Hogy tetszik eddig Izland?- mosolyogtam a társaságra.

- Szép!

- Az bizony.

- [Név]-san mivel foglalkozik?

- Én egy irodában munkálkodok lassan 13 éve. Emellett pedig a férjemnek és a lányomnak segédkezem a műhelyükben.

Amíg Melissa elvitte őket a kijelölt helyekre, addig én és David végre kettesben lehettünk. Sok éve ez az első, hogy kettesben lehettünk. Nem mintha nem szeretném, hogy a lányunk sok időt tölt velünk, de megértitek nem?

Elmentünk meginni egy kávét.

- Drágám?- kérdezte mögöttem David mivel azt mondta elmegy egy kis időre.

- Igen?

Hátranéztem és egy kisebb csokor rózsát tartott a kezében.

- Mert már rég voltam romantikus.- adta kezembe.

- Oh, David.. Köszönöm!- raktam le az asztalra a csokrot majd egy érzelmes csókot nyomtam életem párja szájára.