Anime_Kpop_Fnaf_fan kérésére itt egy Dabi-s rész. Tudom, hogy nem folytatást kértél, és az alap (1. rész) kéréshez nem igazán van köze, tekintve, hogy barátoknak kérted őket, de remélem nem gond, hogy így folytattam. Mindenesetre, remélem tetszik :3

Csendesen néztük a tűzijátékokat. Persze, mint egyszer mindennek, annak is vége lett. Azonban mi ugyanúgy ültünk továbbra is. Kellemes volt a kettőnk közé beállt csend.

Halványan mosolyogva lélegeztem be a Dabi illatú levegőt, mely belőle áradt. Mindig sikerült lenyugtatnia valahogy annak az illatnak. Már egészen gyerekkorunk óta. És most itt vagyunk.

Furcsa belegondolni, hogy egykor még apró kis csínytevéseket követtünk el ketten. Mind mondjuk, hogy egybe kötöttük 2 cipő fűzőjét, a viselője pedig eltaknyolt. Most viszont.... Két igazi gonosztevő lettünk. De, hogy őszinte legyek, nem bánom. Legalább az idő nem választott el tőle, és ez nekem mindennél többet jelent.

Vállán pihentetve a fejem, figyeltem a tájat. A város fénybe borulva még szebb volt, mint általában nappal. Kissé közelebb kúsztam hozzá, így szorosan bújtam karjaiba, mivel átkarolta bal kezével a vállam. Lágyan cirógatta a felkarom és vállam érzékeny bőrfelületét, amitől, libabőrös lettem.

- Fázol?- kérdezte le sem véve szemét a városról, mire megráztam a fejem.

- Nem.

- Hát akkor?- pillantott le rám.

- Mh... Csak... Rég volt már, hogy így vagyunk.

Erre csak halványan elmosolyodva, egyetértően bólintott egyet. Ismét beállt közénk a csend. Csak az autók dudálását lehetett hallana szinte. Kellemes volt. Úgy éreztem ezt a pillanatot nem akarom elengedni. Örökké így akartam maradni. Dabi viszont máshogy gondolta. Karjával elengedett és felkelt mellőlem, mire érdeklődő szemekkel pillantottam fel rá.

- Induljunk vissza. A végén még megfázol és hallgathatom a nyafogásod.

- Kikérem magamnak, én nem pasi vagyok. Én nem játszom a hattyú halálát, egy aprócska kis megfázás miatt.- horkantam fel.

- Én sem csinálom, ha elkapok valamit...- morogta.

- Ha te mondod...- keltem fel a hideg betonról, mire csak megforgatta a szemét. Ezen cselekedete kicsalt belőlem egy diadalittas mosolyt.

- Töröld le azt a vigyort a képedről, és indulj meg lefele. Vagy lelöklek.

Jókedvűen felnevettem s elindultam lefele, ahogy azt kérte. Amíg le nem értem, legalább 20x kaptam mini szívinfarktust, elvégre folyamatosan megcsúszott a lábam a fém létrán, így majdnem leestem. Dabi persze jókat derült rajtam és a folyamatos bénázásomon.

- Ezért még megfojtalak álmodban, faszfej...- morogtam ahogy lábam végre rendes talajon volt.

- Az lenne a legjobb születésnapi ajándék. De komolyan.- ironizált, mire csak nyelvet öltve felé, elindultam haza.

A férfi mellettem sétált. Bal kezét zsebe mélyére rejtette, jobb kezével pedig átkarolta a derekam. Nagyon halvány bír felkúszott arcomra, amit próbáltam minél jobban eltüntetni onnan.

Nem szabad ezt érezned, [Név]! A legjobb barátod! Nem igaz, hogy még mindig nem szerettél ki belőle... Ezért még nagyon pofára fogsz esni, kislány..!

Hazaérve egyből bezárkóztam a szobámba. Hevesen kalapáló szívvel feküdtem le aludni. Álom viszont, természetesen, nem jött a szememre. Eszembe jutott minden.

" - HAGYJATOK!- kiáltottam a sírás határán, teljesen megtörve. 9 éves voltam... Folyton folyvást bántalmaztak az osztálytársaim és pár feljebb járó srác is.

- Neked kegyelmezni?- nevetett fel az egyik, igencsak kitartó bullym.- Felesleges rongy vagy! Nem kellesz senkinek! Undorító!- arcára egyre inkább kúszott fel az a győzelmi mosoly, ahogy sírtam egyre jobban, miközben a haverjai, ahol csak értek, ütöttek és rúgtak.

- Hé, faszfejek!- hallottam meg egy ismeretlen hangot. A könnyeimtől alig láttam, hogy ki szólt. Csak a vörös hajkoronát bírtam kivenni, az elhomályosult pacából. A bántalmazóim mind felé néztek.- Vagy elhúztok innen a fészkes fenében, és békén hagyjátok őt, vagy megsütöm mindannyitokat és elpostázom a családotoknak ebédre a halott testeteket!- morogta idegesen és mindkét kezét beborították a kék lángok. A többiek persze ijedten elfutottak. Gyávák.- Jól vagy?- megszüntette képességét, és felém nyújtotta a kezét, egy kedves mosoly kíséretében."

"- Gyere el velem a bálba!- hajoltam meg a fekete hajú fiú előtt. 16 éves vagyok. Az iskola pedig tavaszi bált rendezett, de csak kísérővel engedtek belépni.- Kérlek...!

- Ennek ára lesz ám.- mosolyodott el féloldalasan a fiú, mire hirtelen felegyenesedve, boldogságtól csillogó szemekkel csaptam mellkason, vidáman felkacagva.

- Perverz fasz!- nevettem megölelve őt.

- Hmmm megeshet, hogy az vagyok.- paskolta meg a hátam.- Aztán te legyél a leggyönyörűbb lány mind közül."

" Rémült tekintettel néztem remegő, véres kezeimre. 19 vagyok, és épp most öltem életemben először. Dühös voltam, nem gondolkodtam tisztán és benyúlva az áldozat testébe összepréseltem a szívét, mire élesen felsikított, majd élettelenül csuklott össze előttem. Mivel külső seb nem volt, így nem kellett takarítanom a vért.

- É-én....- ijedten néztem az ajtón belépő, meglepett legjobb barátomra.

- [Név]..?

- To-Touya én ne-nem akartam...- rohantam karjaiba, és szorosan, már-már görcsösen szorítva, zokogni kezdtem.

- Nem lesz baj, [Név]. Ígérem neked. Melletted maradok, bármi történjék. Együtt csináljuk végig.- simogatta a hajam és hátam, nyugtatásképp."

" - Dabi... Dabi!- sírtam el magam a telefonban. Fél évvel később járunk.

- [NÉV]! Mi a baj, [Név]?- hangjából tömör aggodalom sugárzott.

- Meg fogok halni, Dabi... A nyomomban van egy egész sereg! Ezekkel egyedül nem bírok el, megfogok ha- A kurva életbe!- a lábam az egyik gyökérben, mivel egy erdő féleségbe menekültem, megakadt, így a bokám kibicsaklott. Ezzel kicsalva számból egy fájdalmas szitkozódást. Könnyeim megállthatatlanul folytak le az arcomon, de még így is, ahogy csak tudtam, menekültem.- Dabi, annyira sajnálom, elbuktam..

- Hol vagy?

- Az erdőben.- ekkor meghallottam, hogy egyre közelebb érnek hozzám.- Kérlek... Vigyázz magadra.

- MEG NE MERJ HALNI, SEGGFE-

A hívást megszakítottam. A telefonom teljesen megsemmisítettem, hogyha én meg is halok, a többieket ne kapják el. Az utolsó emlékem, csak a sötétség és a kínzó fájdalom volt.

Azonban mikor felkeltem... Otthon voltam. És Dabi mellettem szuszogott. Megengedtem egy halvány mosolyt az arcomra felkúszni. Keze az enyém fogta. Kissé megszorítottam, mire hirtelen felkapva a fejét, tőle nem megszokott módon, egy megkönnyebbült sóhaj mellett elmosolyodott.

- Megmondtam. Mellett maradok.- azzal lágy puszit adott a kézfejemre, majd, kissé hezitálva ugyan, de a szám sarkába is."

Arcom vöröslött, gyomrom görcsben állt, szemeim pedg megteltek könnyel. Szerettem. Attól kezdve, hogy először találkoztunk. De mit tehetnék? Ha a barátságunkat meg akarom tartani, akkor muszáj beletörődnöm, hogy sosem lehet az enyém. Pedig mennyire vágyom rá...

Az óra, mely az ágyam mellett díszeleg, már 4:27-et mutatott. Én pedig azóta sem tudok elaludni. Fejemben milliónyi gondolat kavarog, nagyrészt az égett bőrű fiú körül. Lelkemben temérdek érzelem viaskodik, agyam képtelen kikapcsolni.

Nagyot sóhajtva keltem fel fekvőhelyemről. Lábaimra felhúztam a mamuszom és kómásan, kócos hajjal csoszogtam ki a bárpultig. Kint azonban, legnagyobb meglepetésemre, nem voltam egyedül. Dabi álmosan kavargatta a kávéját, az egyik széken ülve.

- Hát te?- indultam el felé, hogy tudjak én is egy jó kis koffein bombát készíteni magamnak.

- Képtelen vagyok elaludni. Na és a te mentséged, Karikás szemű Kócos királylány?- vizslatott fáradt tekintettel.

- Ugyan ez.- vontam vállat és elkezdtem lefőzni egy adag erős feketét.

- Nem akarok közbeszólni, de nem tudtam nem észrevenni....- kezdett bele, mire kíváncsian ránéztem.- Te mindig melltartó nélkül fekszel le?- mutatott mellkasom felé. Csak egy narancssárga trikó és egy melegítő nadrág volt rajtam. Várjunk.... CSAK EGY KICSESZETT TRIKÓ VAN RAJTAM! Az Isten verjen meg... Azt reméltem egyedül leszek olyan degenerált, hogy hajnalban kijövök kávézgatni, szóval eszembe sem jutott, hogy esetleg nem így kellene kimozdulnom a szobámból.

- Öhm...- arcom egyre vörösebbé vált és inkább összefontam idomaim előtt a karjaim, így is takarva magam. A férfi csak jóízűen felnevetett.

- Nem azért mondtam mert zavar. Bár... Igazából tényleg zavar..- kortyolt a löttyébe.

- A-akkor visszamegyek, felveszek valami még.- indultam meg a szoba felé, de elkapta a karom, ezzel megállítva engem.

- Az zavar, hogy még az a trikó takar.- arcán pajzán mosoly csücsült, én pedig összezavarodva, teljesen vörös fejjel néztem rá.

- E-Ezt meg mi-minek mondod?- kérdeztem leszegett fejjel, halkan, vékony hangon.- Touya, legjobb barátok nem mondanak ilyet a m-

- Ugyan már!- állt fel a székről és elém lépett.- Mind a ketten tudjuk, hogy ez már nem csupa barátság ami köztünk van.- megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat.- Már régóta nem. Meguntam a játékot, nem bírom tovább.

- M-miről beszélsz?- néztem fel gyönyörű, jégkék íriszeibe.

Ő azonban válasz helyett, elengedve egyik kezem, kezét állam alá tette, majd hüvelykujjával végigsimított ajkaimon, melyeket megigézett, vággyal teli tekintettel nézett. Lassan közeledni kezdett, szemeit lehunyva. Szívem torkomban dobogott, hasamban különös érzés terjedt szét, fülemben hallottam ahogy lüktet a szívem.

Lassan és lágyan illesztette ajkait az enyéimre, majd elkezdte mozgatni őket enyéimen. Mikor észbe kaptam végre, a mámor okozta sokkból, kezem kiszakítottam az övéjéből, majd beletúrva a hajába, mosolyogva csókoltam vissza. Erre felbátorodva hevesebben és kissé követelözőbben csókolt, szabad kezét a derekamra csúsztatva, mellyel teljesen magához húzott, így összepréselve a testünket.

- Kibaszott régóta szeretlek, [Név].- morogta ajkaimra, egy pillanatra megszakítva a csókot, de utána ismét mohón csókolt.

- Én is téged, Touya...- mosolyodtam el, tarkójánál hajába túrva, mi kicsalt belőle egy jóleső morgást.