Mielőtt belekezdek.. Egyrészt.. Te-jó-ég! 2k megtekintés van a könyvemen! Mikor megláttam elsírtam magam, nem vicc! Szóval köszönöm! Másrészt, a [k/n] a komornyik nevét jelenti, csak drága írónőtök lusta volt kiírni xD Jó olvasást, remélem tetszik! ❤

Minden egy bállal kezdődött. Egy bállal amit Ciel rendezett. Mivel mindig is csodáltam őt, amiért ilyen fiatalon megbirkózik az ilyen felelősségteljes feladattal, minél jobban akartam kinézni és meg akartam neki mutatni, hogy mi lányok is megbirkózunk a feladatunkkal.

Merthogy a drága nem igazán hiszi, hogy mi olyan jók lennénk ezekben.

Mindegy is, attól még tisztelem és kedvelem őt. Nagyon kedvelem.

- [K/n]! Segíts kérlek!- szóltam komornyikomnak mivel a fűzőt valahogy be kellett kötni.

- Igenis asszonyom!

[K/n] egy igazán tisztelettudó férfi, a démon inasom. Haja [Hajhossz és szín], szemei [szemszín]-ek/ak, ellentétben az én [Szemszín] íriszeimmel. Tincseit hátrafésülve hordta ami még elegánsabbá tette megjelenését. Karcsú alakját kihangsúlyozta a ruha amit hordott.

- Ouh!- szisszentem fel mikor erősen megshúzta, hogy keskenyebbé tegye a már így is mondhatni vékony alakom.

- Elnézést asszonyom!

- Ugyan-ugyan! Csináld csak!- mosolyogtam rá.

Végre rám került a fűző, majd a ruhám is.

Egy igazán elegáns darabról volt szó. Királykék, bársony rajta csipkék emelték ki alakom, illetve az aljára is került belőle. Fekete szatén szalagból kis masnik voltak a szín alakú kivágásnál és a csípőmnél is.

Imádtam ezt a ruhát.

Hozzá kiegészítőnek felvettem anyám nyakláncát amelyet rám hagyott halálakor. Egy arany láncon egy tengerkék ékkő. Egyszerű de nagyszerű.

Ezek mellé jöhetett egy vékony, de annál selymesebb anyagú, fehér, könyékig érő kesztyű.

A hajammal nem igazán csináltunk sok mindent. Csak egy egyszerű kontyba felfogtuk, elől kihagyva két [Hajszín] tincset, amit begöndörítettünk.

Ajkaimra csak egy kis vörös rúzs került.

- Remek, indulhatunk is!- mosolyogtam komornyikomra.

Hozatta is Andrew-el a lovaskocsit, mibe amint megérkezett beszálltunk. Nagyjából fél óra zötykölődés után megérkeztünk a Phantomhive birtokra.

Már elég sok kocsi felsorakozott ami egyáltalán nem döbbentett meg.

[K/n] kisegített a hintóból és indultunk is be. Egyből a házigazdát kezdtük keresni, kit hamar meg is találtunk.

- Ciel! Szép estét!- intettem a fiatal grófnak aki a komornyikja társaságában figyelte a tömeget.

- Magának is. [Név] ha nem tévedek igaz?

- Pontosan. Nem tudom mennyire szokás ez itt hiszen ez az első bálom magánál de hoztam egy kis ajándékot.

- Oh, nem kellett volna de köszönöm. És kérlek tegezz ha kérhetem.

- Ahogy kéred.- mosolyogtam.

Kinyitotta az ajándékot amiben egy új sétapálca volt.

- A legjobb embert bíztam meg ezzel egy másik városban, nagyon megbízható. Remélem elnyerte a tetszésed és használni fogod.

- Nem is találok rá szavakat! Szerintem ilyen jól elkészített darabot még a kezemben nem fogtam. Sebastian, vidd fel kérlek a szobámba! Nagyon vigyázz rá!

- Yes, my lord!- szóval ő is démon, hah?

- Köszönöm az ajándékot. Érezd jól magad itt.- mosolyodott el halványan, ami valahogy elérte, hogy lelkem mélyén felgyulladjon egy láng mely megmelengette egész testem.

- Nem lesz nehéz egy ilyen csodás helyen, ilyen emberekkel.

- Ilyen? Ezt hogy érted?- nézett szemembe kíváncsian. Láttam íriszeiben, hogy valóban kíváncsi a válaszra nem csak udvariasságból kérdezte.

- Mint például te. Veled jól el lehet beszélgetni és igazán kedves vagy. Valami ilyesmire gondoltam mikor használtam ezt a szót.

- Áh.. Köszönöm. Ehm..- köszörülte meg torkát majd felém nyújtotta egyik kezét- Kijönnél velem a kertbe? Megmutatnám neked pár kedvenc helyem.

- Persze, ezer örömmel!- egyeztem bele előszedve legszebb mosolyom, majd megfogtam kezét.

- Asszonyom, önökkel tartanék ha nem bánja.

- [K/m], maradj itt és segíts kérlek Ciel alkalmazottainak. Nagyon sok a dolguk és te jó vagy ebben.

- De-

- Nincs de. Megparancsolom!- néztem rá szigorúan.

- Ahogy azt az úrnőm akarja!- hajolt meg.

- Helyes. Nemsokára jövök. Ajánlom, hogy azt lássam amit mondtam!

- Értettem!

- Akkor mehetünk?- mosolyogtam le a nálam nagyjából egy fejjel alacsonyabb grófra.

- Persze.- bólintott majd elkezdett menni a kijárat felé.

Csendesen sétáltunk egymás mellett. Már sötétedett. A lombok susogása a gyengéd szellő miatt és a tücskök ciripelése a madarak kórusával egészen megnyugtató volt.

És ahogy elnéztem nem csak rám volt ilyen hatással. Ciel is ellazult egy idő után.

- Ez itt a rózsa kertem. Vagy valami hasonló. Szeretek ide kijönni néhanapján.

- Azta! Teljesen megértem miért. Én itt egész nap boldogan elücsörögnék. Valami elképesztő ez a hely!

- Tetszik?- mosolygott rám kedvesen a fekete hajú fiú látva az ámulatot rajtam.

- Az nem kifejezés.- mosolyogtam rá.- Leülhetnénk arra a padra?

- Persze.- bólintott.

Le is ültünk. Ciel nem szólalt meg csak engem nézett gyönyörű, kék szemeivel. Én a kert hatása alatt voltam még mindig szóval enyhén eltátott ajakkal bámultam a kertet.

Ölembe helyezett kezemen valami meleget éreztem, ami visszarántott a valóságba.

Lepillantottam a kezemre ahol Ciel keze volt a váratlan vendég. Megfogta a kezem és egy enyhe pírral az arcán próbált a tájra fókuszálni.

Elmosolyodtam és kicsit meg szorítottam kezét, hogy érezze: eszem ágában sincs ellöki e kezét, sőt! Örülök a szituációnak.

Szám elhagyta egy apró sóhaj és boldogan kúsztam közelebb a feketébe öltözött fiúhoz.

Meglepetésében felém kapta fejét mire arcunk vészesen közel volt egymáshoz. (Mivel magassarkúban voltam így az miatt voltam sokkal magasabb nála, így nem annyira).

Mindkettőnk szemei tágra nyíltak és elpirultunk.

Én mégis becsuktam és vártam.

Szerencsémre a fiú vette a lapot és óvatosan száját az enyémhez érintette.

Nem tartott sokáig de nekem sokat jelentett. Szívem minimum 30x gyorsabban vert mellkasomban és csodálkoztam, hogy ő nem hallotta a gyors ritmust.

Úgy éreztem nem helyes amit teszünk, de attól még többet akartam. Hiába csak 3 év, neki van már jegyese. Vagyis olyasmi. Elizabeth Midford..

- E-ez nem kellett vo-volna..- temettem kezeimbe vöröslő arcom.

- Hé! Nem érdekel, oké?!- vette el kezeim arcom elől és szorosan tartotta ujjai közt.

Ránéztem. Szemeim könnyben úsztak. Utáltam magam amiért észrevétlenül beleszerettem és hagytam, hogy megcsókoljon.

Nem lett volna szabad megtörténnie! Nagyon nem! EZ MIND AZ ÉN HIBÁM! [NÉV], TE IDIÓTA LIBA!

Ostromoltam magam belül.

- Ezt hogy érted?- szipogtam.

- Úgy, hogy én nem szeretem Lizzy-t!

Fogása enyhült, tekintete azonban ugyanolyan elszánt maradt.

- Akárhányszor megtenném újra és újra! Ez az álmom! Veled élni és olyanokat tenni amit a szerelmesek. É-Én ez vele nem tudom elképzelni, [Név]!

- M..Mi?- ennyit tudtam csak kinyögni.

- Jól hallottad. Fel fogom bontani ezt ami Lizzy és köztem van. Nem akarom elvenni. Én.... Én téged akarlak.. majd egyszer.... e-elvenni..

A végére már olyan vörös volt mint egy paradicsom és nem bírt a szemembe nézni olyan zavarban volt. Kis cuki!

- Komolyan beszélsz?- kérdeztem mire szemembe nézett és bólintott.- Ez esetben nincs ellenvetésem ezzel az elvevős dologgal kapcsolatban.

- Té-tényleg

- Igen..- mosolyogtam.

- Boldoggá teszel [Teljes Név]!- húzott egy eszméletlen édes mosolyt arcára.

- Minden erőmmel ezen leszek, Ciel Phantomhive!- húztam ki jobb kezem keze közül. Végigsimítottam arcán majd közelebb húztam magamhoz és egy újabb, édes csókot váltottunk.- Bármibe is kerüljön, boldoggá foglak tenni.- mosolyogtam.

- Már alig várom!

- Vissza.. vissza kéne mennünk. A vendégek biztosan hiányolnak és én is megígértem [K/n]-nak/nek, hogy hamar visszamegyek.

- De hát ez még csak egy hely volt a sok közül.

- Lesz majd időd megmutatni őket, ne aggódj. Ezentúl többször fogsz majd itt látni.- kacsintottam majd felálltam a padról és a fiú felé nyújtottam a kezem, aki el is fogadta.

Összekulcsoltuk ujjainkat és úgy indultunk vissza.