Valaki093 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^

Sosem szerettem húzni az időt, szóval egyből vágjunk is a közepébe. Alap és köztudott információ rólam, hogy All Might, AKA Toshinori Yagi törvényes és biológiai lánya vagyok. Az anyámmal sosem voltak házasok vagy bármi ilyesmi, így születésem utána 3 évemet még mind a két szülőm társaságában töltöttem, azonban be kellett vallják, hogy én voltam az egyedüli olyan dolog az életükben, ami közös. Szóval 4 évesen már csak az apámmal éltem. Nem panaszkodtam sosem. Nem volt okom igazából rá. Apa törődött velem, szakított időt rám és ha akartam, mehettem anyához is. Azonban ahogy általános iskolába kerültem, minden megváltozott. Ott kezdődött minden. Sok barátom volt, imádtak a gyerekek és a felnőttek is egyaránt, arra viszont később kellett rájöjjek, hogy mindez egyáltalán nem magam miatt van, hanem sokkalta inkább az apám miatt. Csalódtam az emberekben, egyre inkább szigetelődtem el. Apának nem panaszkodtam, nem akartam plusz teher lenni a számára, azonban a beírások és elbeszélgetések az iskola dirijével már jobban árulkodtak a szociális életemről, illetve az emberek távoltartása érdekében felvett magatartásomról. A képességem anyámtól örököltem, ami nem volt nagy kunszt, de azért jól jött az antiszocialítás és a bajkeverés mellé. Ez pedig nem volt más, mint a szigetelő burok. Annyit tesz, hogy kisebb-nagyobb buborékokat tudok létrehozni, amiben bármit, illetőleg bárkit el tudok zárni, esetlegesen lebegtetni is benne. Ennek nagyságát és hatékonyságát pedig csak én szabhatom meg, akár menet közben is. A buborékom színe a hangulatomtól függ, ami nem túl nagy dolog, de azért könnyű belőle kikövetkeztetni, hogy miért hozom létre őket. Ezek a buborékok alapvetően nem nehezek, legalábbis számomra nem. Nekem pillekönnyűnek érződik, míg más megemelni sem tudná. Mindentől elszigetel szinte, ez alatt értem a fényt, levegőt, hangot, tárgyakat. Törhetetlen és szaggathatatlan, vághatatlan, egészen addig, ameddig naponta elegendő vízmennyiséget viszek be a szervezetembe.

Szóval igen ez vagyok én, a háttér történetem és a képességem. Most pedig ugorjunk a történetem fontosabbik részéhez, ami miatt valószínűleg olvastál eddig. Minden a U.A. gimániumában kezdődött. Hős akartam lenni, de nem azért, mert az apám is az volt, hanem mert meg akartam mutatni mindenkinek, hogy bár elég erős kapocs fűz hozzá, nem hasonlíthatják az én lényemet az övéhez, az pedig a másik indok, hogy bár nem igazán szeretem a társaságot, a rendbontást és polgárpukkasztást viszont annál inkbáb, de az elesett és segítségre szoruló embereken mindig is segítettem és mindig fogok is. Nos, igen, a drágalátos U.A... Bekerültem az 1-A osztályába, ahol szeretett hősöm és apám egyik fő antifanja, Shouta volt az osztályfőnököm. Egy ideig még el bírtam viselni a tapadós osztálytársaim és a folyamatos hangzavart, de a második hetemen már egyáltalán nem így állt a helyzet. Szünetekben mindig magam köré húztam a burkom és az egyedüli dolog, amit hagytam, hogy a külvilágból érzékeljek, az a láthatóság volt. Azonban egy nap olyat észleltem, amit sosem...

- [Vezetéknév], neked megvannak azok a szar egyenletek?- jött oda hozzám Todoroki. Iszonyatosan meglepődtem, ugyanis senkit nem hallhatnék, de őt igen.

- Úgy nézek ki?- néztem rá félig felvont szemöldökkel.

- Igazad van, nem éppen.- nevetett fel.- Nem lógjuk el a többi órát?

- Az apám tanít... Mondjuk de, miért is ne? Úgyis kell egy kis dohány szünet.- vontam vállat.- Meg ennék egy kis gyorskaját is.- engedtem le a burkot magam körül, majd bedobtam a tolltartóm és a vázlatfüzetem, amibe órán rajzoltam, a táskámba, majd vállaimra kaptam azt és kislisszoltam a fiúval a nyomomban. Senki nem kérdezett semmit, egyszerűen csak kimentünk.

Ahogy sétáltunk, egyből rá is gyújtottam. Nem nagyon beszéltünk, csak sétáltunk egymás mellett. Ami viszont mindig is idegesített és akkor sem maradt el, az az emberek tekintete volt. Mindig utáltam, hogyha megbámulnak, az mindegy volt milyen okból. De a számomra leggyűlöltebb ok, a külsőm volt. [Hajszín] hajam ugyanis feketére, alján rózsaszínre festettem és jobb oldalamon leborotváltam, szemöldököm bal felét pedig 2 csíkkal ritkítottam meg. A sminkem sem mindennapi és természetes volt, általában szerettem az erős és feltűnő sminket. Így hát azon a napon is igencsak középpontba kerültem, de ami teljesen kicsapta a biztosítékot, az az a momentum volt, mikor valami idétlen csávó utánap fütyült.

- Letépem a szád, ha még egyszer fütyülsz!- zártam szoros burokba, mire ijedten kapkodott levegő után és bólogatni kezdett.- Ajánlom is faszkalap!- engedtem el, majd ahogy köhögve a földre rogyott, elnyomtam a vállán az ingen a csikkem, majd állam felszegve mentem vissza az elámult Todorokihoz.

- Ez szép volt!- paskolta meg a vállam.

- Kösz... Utálom, ha ezt csinálják. De ha ez benne lesz az újságban, szinte biztos vagyok abban, hogy kibasznak a suliból...- fintorogtam. A fiú csak átkarolva a vállaim, elindult velem együtt. Magam sem értettem, hogy az helyett, hogy ellöktem volna, miért karoltam át a derekát. Egyszerűen csak valamilyen megmagyarázhatatlan ok végett jól esett a közelsége és az, hogy hozzám ért.

- Hova menjünk enni?

- Mit szólnál a [Kedvenc kajálda]-hoz?- néztem fel rá. Hiába a srác még úgy is magasabb volt, hogy rajtam eléggé magas platform cipő volt.

- Nekem megfelel.- rántott vállat.
Így hát beültünk a kedvenc helyemre, ahol elég gyakran megfordultam az utóbbi 3-4 évben. Kikértük a rendelésünket, majd amíg vártunk, leültünk egy kis sarokboxba és beszélgetni kezdtünk. Életemben először bírtam gátlások nélkül beszélni valakivel, aki nem családtagom. De ahogyan elnéztem ő is elég szépen megnyílt nekem. Elmesélte milyen volt a gyerekkora, hogy mi a helyzet az anyjával, illetve a többiekkel, meg úgy egyáltalán vele. Mesélte, hogy sokat jár el graffitizni, illetve, hogy már lassan elköltözik otthonról, amiért az apjával folyamatosan beszélgetnek, de jelenleg egy bátyja által finanszírozott kis házban él.

- Tudod...- kezdtem neki csámcsogva, ahogy kikaptuk a kaját.- Én dolgozok már. Nem nagy cucc, csak eladó vagyok egy áruházban, de ha gondolod mesélhetek a főnöknek rólad. Legalább többet lóghatnék veled, nem vagy szörnyű.- kacsintottam rá, mire kaján mosoly jelent meg ajkain.

- Azt mondod? Hát, ha elkezdek veled dolgozni, akkor te jössz velem abba a házba.- kapott be egy szál krumplit, miközben tekintetével rabságba ejtett.

- Hmmm benne vagyok.- vigyorodtam el.- De akkor vihetem a kígyómat. Egy aranyos kis sikló.

- Felőlem. Azt hozol amit akarsz, csak legyen közte valami szexi fehérnemű is.

- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy most is olyan van rajtam?- támaszkodtam meg könyökömmel az asztalon, miközben közelebb hajoltam felé.

- Nem maradna rajtad sokáig.- hajolt ő is közel..

- Miből gondolod?- mosolyogtam, ahogy közelebb hajoltam még egy kicsivel.

- Abból, hogy tudom, hogy te is szeretnéd. Különben nem pirosodnál el, nem lélegeznél gyorsabban a közelségemtől.- olyan közel volt már, hogy alig volt köztünk tér.- Sokat figyellek és olvastam a naplódat. Piszkos kis dolog leírni mikről fantáziálsz.- nyalta meg a száját.- Bevallom, igencsak megtisztelve éreztem magam, pláne a 64. oldal tájékán.- vigyorgott pervezen.- De beteljesíthetem..- csókolt meg.

Oké, lehet kicsit hazudtam magamnak is. Igenis belé voltam esve, flörtölgettem vele néha, ha úgy adódtak a dolgok, de különösebben nem adott jelet arra, hogy komolyan gondolna bármit velem, így inkább hanyagoltam. De akárki akármit mond, nem zavart túlságosan, beértem ennyivel is. Egészen addig a csókig. Onnantól kezdve többet akartam. És meglehet, hogy nem volt a legbölcsebb döntés, de meg is kaptam azt a bizonyos "többet". Ugyanis ahogy abbamaradt a csókunk, folytattuk a kajálást, de egyre jobban vibrált a levegő köztünk, így hát felmentünk a lakására és jött a heves csókcsata után az, aminek meg kellett történnie és amire mindig is vágytam. Nem volt túl gyengéd, de nem bántam, ugyanis nem is vártam el tőle.

Másnap iskolába tőle mentem. Bár iszonyatosan fáradt voltam és teli voltam tarkítva szívás és néhány harapás nyommal, büszkén viseltem őket, ahogyan ő is a saját kis karmolás nyomait. Igaz, hogy nagyon sokan megnézték és kikerekedett szemekkel bámulták a művét a felemás hajú fiúnak, nem zavart annyira, mint általában. Bár meglehet, hogy azért mert ott volt onnantól kezdve mindig mellettem és megmutatta mindenkinek, hogy igenis az övé vagyok. Mert az övé voltam attól a naptól kezdve testestül-lelkestül.

Együtt végeztük ki a hősakadémiát, együtt szenvedtünk át minden nehéz vizsgát, együtt nevettünk amikor a többiek balfaszkodtak és együtt graffitiztük teli a kedvenc helyeinket. Igazi mesebeli álmom vált valóra ezzel és egy cseppet sem bántam. Igazi nőként és királynőként bánt vele, bár ha beindult, akkor már egyáltalán nem volt ilyen, akkor senki és semmi nem állíthatta meg abban, hogy ott, akkor és úgy ahogy ő akarta, úgy megtörténjen. Sokan, főleg az apám, próbált lebeszélni róla, hogy hagyjam ott a francba és keressek egy normális, jó lelkű srácot. De nyilvánvalóan nem hagytam ott, ugyanis rajtam és a testvérein kívül senki sem tudta, hogy milyen is ő valójában.