Szpisjak vagyis drága, egyetlen gyermekem kérésére, remélem tetszik! ❤❤😘

Én is csak egy vámpír vagyok a sok közül. [Hajszín és hossz] fürjeim szépen kivasalva omlanak vállaimra, igéző [Szemszín] íriszeimről pedig ne is beszéljünk. A nappali tagozatos fiúk nagy része teljesen belém van habarodva, de őszintén szólva engem ez nem érdekel. Egyedül egy személyért dobog a szívem, aki nem más mint Aido Hanabusa.

Aznap is egy teljesen átlagos nap volt.. mondjuk. Kivételesen nem volt tanítás nekünk és kimenőt kaptunk, a nappalisok legnagyobb örömére.

A napom azzal kezdtem, hogy berontottam Aido-ék szobájába. Persze az ifjú még nagyban húzta a lóbőrt, így egy kaján vigyorral arcomon ugrottam rá.

- Ébresztő Csipkerózsika!- nevettem rajta heverészve, míg ő igyekezett nem elküldeni vissza anyámba.- Gyerünk, kelj fel! Már reggel 9 van, irány a város!- mosolyogtam, miközben kezeimen tartottam magam, feje két oldalán.

- Szállj le rólam [Név], és hagyj aludni. Vidd el valamelyik barátnődet helyettem, én alszok.- húzta fejére a takarót. Durcásan felfújtam arcom, lejjebb kúsztam, így fejem mellkasára fektettem.

- Nem akarom most a barátnőimet ráncigálni Aido.. Veled akarom a mai napot tölteni..- motyogtam vöröslő fejjel. Érezted ahogy a fiú vesz egy nagy levegőt majd lassan kifújja azt s leszedte fejéről a takarót.

- Adj fél órát.

- Imádlak Ai-

- Hanabusa.

- Akkor Hanabusa!- vigyorogtál rá szívből.- Akatsuki, ha akarsz te is jöhetsz velünk!- néztél mosolyogva a másik fiúra.

- Nem, köszi. Ezt most kihagynám.

- Mhh.. hát rendben, aludj jól!- nyomtam puszit hajába, s már mentem is az előtérbe.

- Nahát [Név]! Máris ébren?- szólalt meg Ichijo a kanapén ülve.

 - Oh, te is ébren vagy? Igen, minél többet szeretnék kint lenni.- huppantam le mellé.

- Megértelek. Csak aztán ne keveredj semmi bajba!

- Úgy ismersz te engem Ichijo?- döntöttem ölébe fejem kuncogva.

- Ez a kérdés komoly volt?- mosolygott rám, mire felnevettem.

- Igen, az akart lenni.

Még egy ideig elbeszélgettem vele, de hamarosan jött a szőke hercegecske, szóval indultunk. Épp a kollégiumi portánál túl voltunk mikor találkoztunk pár nappalis lánnyal. Természetesen Aido egyből csapta a szelet mindegyiknek én meg szemforgatva, karjaim melleim előtt összefonva cammogtam mellette.

- Hanabusa, gyere már!- nyafogtam.

- Ugyan már, a lányok oda vannak értem, legyen egy jó napjuk.- simította hátra haját.

- Hanabusa, mindenki tudja, hogy meleg vagy, nem kell ezt ennyire tagani!- raktam csípőre kezem, egy kihívó mosollyal arcomon.

- Meleg? Ki gondolja, hogy az vagyok?- nézett rám furán.

- Többek közt én, Aranyom!

- D-de ez nem is igaz!- védekezett egyből, kezeivel hadonászva.

- Hmm? Bizonyíts!- ördögi vigyorom, majdnem fültől-fülig ért.

- Mégis hogyan, [Név]?

- Nem is tudom.. Mondjuk... Csókolj meg!- el sem hittem, hogy kimondtam. Sosem gondoltam volna, hogy én fogom erre kérni.

- Ez kell ahhoz, hogy bizonyítsam?- vonta fel egyik szemöldökét a fiú, mire arcom szinte lángra gyulladt.

- H-hát ha nem akarod akkor nem, ez csak egy ajánlat, nem kell élni vele, ha nem szeretnéd. Én szeretném de nem erőltetek semmi olyat amit te ne szeretnél..- hadartam el zavaromban.

A fiú arcán egy lágy mosoly terült el. Közelebb lépett hozzám, s megfogta az állam. Mélyen [Szemszín] íriszeimbe nézett majd lehunyta szemét, és megcsókolt.

Lábaim megremegtek, és ha nem tartott volna erősen bal karjával biztos összerogytam volna. Végül karjaimmal körbefontam nyakát és visszacsókoltam.

- Na, irány a város!- mosolyodott el mikor elváltunk egymástól. Míg ő elindult, én teljesen lefagyva álltam, vöröslő fejjel, miközben a nappalis lányok próbáltak engem szemmel megölni.- Na mi az [Név], nem jössz?- kérdezte Aido, s bár arcát nem láttam, jól tudtam, hogy vigyorog.

- D-de, persze. Megyek már!

Azzal utána futottam. Amíg elértünk a városba halálos csend állt be közénk, ami eléggé idegesített, és kissé feszengeni kezdtem. [Kedvenc szín] pulcsim ujjának alját kezdtem birizgálni.

Amint a városba értünk már fel is oldódtam. Ide-oda ráncigáltam a fiú, hogy megmutassak neki mindent ami tetszett. Vettünk egy-két új ruhát, kis mütyüröket. Aztán megpillantottam egy gyönyörű, égszínkék gyűrűt.

- Hanabusa, hoznál nekem kérlek egy kis vizet?- pillantottam fel a fiúra.

- Persze, maradj itt.- bólintott és ment is. Én pedig kapva az alkalmon odamentem a kis bódéhoz, s megvettem az ékszert, amit elraktam a táskámba.- Itt van, tessék!- kopogtatta meg a fiú a vállam, mire megfordultam és elvéve tőle, megköszöntem. Elővettem a kis pirulát, ami az emberi vért helyettesíti számunkra s beletettem. Miután feloldódott le is húztam az egészet, hisz már igencsak szomjas voltam.

- És most merre?- néztem igézően szép szempárjába.

- Szökőkút?- bökött fejével a hely felé.

- Mehetünk.

Mosolyogtam rá, majd karon fogtam és elindultunk. Leültem a szökőkút szegélyére, és néztem ahogy az emberek ide-oda sétálgatnak.A fiú leült mellém és engem figyelt.

- Néha olyan jó lenne embernek lenni..- sóhajtottam fel.

- Én jól meg vagyok így is.- vont vállat a szőkeség. Fejem lassan vállra hajtottam, amíg ő fejét az enyémre döntötte.- Így legalább ismerlek..- motyogta.

- Huh? Ez komoly Hanabusa?- kuncogtam el magam vörös fejjel.

- Teljesen. Így naponta látlak, hallom a hangod, a nevetésed... Érzem az illatod.

Mosolyogva öleltem át derekát, közelebb kúszva hozzá. Jól estek a szavai, nem is kicsit. Végre boldog voltam. Lassan felnéztem rá. Egy ideig csak szemeibe néztem majd pillantásom eltévedt ajkaira. Azokra a puha, édes ajkaira.

Tudta, hogy azt nézem, így végignyalt felső ajkán. Félénken közelebb hajoltam hozzá és ráillesztettem szám az övére. Minta tökéletesen passzoltak volna..

Mire feleszméltem már visszacsókolt és hevesen csókolóztunk, nem éppen kis közönség előtt. De ezzel akkor semmit sem törődtem, csak próbáltam tartani a lépést Hanabusa ajkaival.

- [Név] én...

Nem mondtam semmit csak boldogan átöleltem nyakát, fejem pedig mellkasába fúrtam, s mélyen beszívtam megnyugtató, kellemes illatát.

- Szeretlek..- motyogta fülembe mire majdnem elbőgtem magam.

- Én is szeretlek Hanabusa!- szorítottam magamhoz szorosan.

- Akkor.. lennél a barátnőm?- kérdezte majd belepuszilt a nyakamba.

- Hát persze! A legnagyobb örömmel!- mosolyogtam rá. Akik végignézték ezt az egészet azok tapsolni kezdtek, és gratuláltak, amit pironkodva, már párom védelmet nyújtó karjaiban köszöntem meg.- Oh jut eszembe!- bújtam ki Aido öleléséből és táskámban kezdtem kutakodni.- Tessék, ez a tiéd!

Azzal átnyújtottam neki a kis szütyőt. Először rám, majd a kezében tartott anyagra vezette tekintetét, végül kinyitotta. Nagy szemekkel vette ki a kék gyémántos gyűrűt.

- Ezt nekem vetted?- pillantott rám, mire bólogattam.

- Gondoltam megleplek vele.- mosolyogtam rá.

- Köszönöm [Név]!- nyomott apró puszit számra, majd felhúzta mutató ujjára az ékszert.- Ez majdnem olyan gyönyörű mint te!- húzott arcára kacér vigyort.

- B-baka!- csaptam mellkason paradicsom vörös fejjel.

- Édes vagy!- nevetett fel.