Ezt a rész csak azért írtam meg, hogy ne csak egy sima kis face reveal legyen az egész, így kicsit talán jobban megismerhettek, hogy milyen a természetem (már ha nem új közösségbe vagyok, hanem barátokkal meg egyebek). So remélem tetszeni fog, valamint látáskárosodásért felelősséget nem vállalok xD

Minden csodásan indult. Sehol egy korán keltő ébresztő, vagy egy reggelente idegesen nyávogó kishúg, aki nem tudja éppen milyen zoknit vegyen fel. És mindez azért, mert a szüleimtől megkaptam a házat, ők elmentek a nagyapámhoz megünnepelni ezt az alkalmat. Nagy felelősség zúdult a nyakamba, de reménykedtem, hogy meg fogok tudni birkózni a feladattal. A srácokkal meg lett beszélve, hogy majd csak délután jönnek át, addig hagynak időt nekem elkészülni. Ebbe mondjuk Yuu nem tartozott bele, mert ő nálam éjszakázott, jó barát módjára. A tökéletes ébredésem azonban valami megzavarta. Még pedig az, hogy Yuu úgy döntött, hogy álmában ahogy fordul, úgy csap arcon.

- Hát ezt nem hiszem el... Yuu~ aludnék még!- löktem le a kezét az arcomból a fiúnak, aki felmorrant és magához ölelt, majd szuszogott is tovább békésen. Ettől képtelen voltam nem elmosolyodni, így ajkaim halványan felfelé görbültek, s óvatosan simogatni kezdtem a haját.

Őszintén szólva nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Attól eltekintve, hogy általában itthon nagy a feszültség a szüleim közt. De alapesetben szerencsés vagyok. Van hol élnem, nem éhezek vagy szomjazok, meleg kuckómban tudok aludni, vannak ruháim, valamint ott vannak a szerető barátaim és az imádnivaló pasim. Yuu és én egy meccsen ismerkedtünk meg. Én nem a Karasuno középiskolába járok, hanem a Seijoh középsuliba. Bár ott sem vagyok sokkal jóban, hisz nehezen barátkozom. Viszont két személy igencsak közel áll hozzám. Az egyik a fiú röpi csapat kapitánya, aki kezdetben folyton segíteni akart, mert elesettnek talált elsőévesként, valamint mindig a nyakamon lógott és nem hagyott egyedül az iskolában... És párszor azon kívül sem. A másik pedig ennek az ufómániás baromnak a legjobb haverja, Iwaizumi. Ő volt az, illetve most is, aki ha Oikawa túl sok lenne, leállítja. Kezdetben mindig elhurcolta szegény srácot és bocsánatot kért. Mára pedig már tudja, hogy imádom a faszságokat és hallgatni Oikawa nyávogását, szóval nem lép olyan hamar közben, mint eleinte.

Gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy Noya szorosabban ölelte a derekam, és mosolyogva hümmög. Ezen képtelen voltam nem elkuncogni magam, majd egy puszi után a hajába kívántam neki kellemes reggelt.

- Neked is..- ásította az alacsony fiú.- Mennyi az idő?

- Hmm...- ránéztem az éjjeliszekrényemen helyet foglaló digitális órámra, hogy megtudjam a pontos időt.- Csak 8 múlt pár perccel. Hamarosan kelni kellene, hogy el tudjunk készülni, nem gondolod?

- Általában én vagyok reggelente ekkora buzgómócsing, mi lett veled és az általában 11kor kelős önmagaddal? Éjjel kicseréltek, vagy mi?- nézett rám kuncogva, mire felnevettem.

- Csak izgatott vagyok. Végre szülők nélkül karácsonyozok, ráadásul a Karasunoval és Iwaizumiékkal. Na meg veled. Szóval együnk valamit, mert menten felfordulok az éhségtől..- böktem korgó és fájó pocakomra, mire Noya egyetértően megpaskolta sajátját, s kikelt az ágyból. Nekem, hiába voltam nagyon felspannolva, még mindig nehezebben ment elhagyni a pihe-puha ágyikóm. [...]

- Mi a haditerv?- nézett rám az asztalnál a fiú, miközben ette a müzlijét.

- Hát.. Én úgy terveztem, hogy megkajálunk, aztán feldíszítjük a fát, téged elküldelek boltba, mert addig én kitakarítok, aztán csinálok vagy csinálunk mézeskalácsot. Utána pedig kicsinosítom magam, hogy azért emberi kinézetem legyen.

- Nekem megfelel.- bólogatott mosolyogva a fiú.- Azonban egy ponttal nem értek egyet.

- Márpedig?

- Így is gyönyörű vagy.- nyomott lágy csókot számra, mire teljesen elpirulva leszegtem a fejem, ami megnevetette.- És cuki.

- N-nem is...- motyogtam, majd arcom elé emeltem a kezem, hogy eltakarhassam.

- Dehogynem. Az én gyönyörű barátnőm.- fogta meg mosolyogva a kezem, s lassan elhúzta az arcomtól, de én inkább nyakhajlatához fúrtam az arcom, hogy ne lássa milyen zavarba is hozott. Ezen cselekedetem csak még jobban felvidította és simogatni kezdte a hajam.

- És csak a tiéd.- motyogtam még mindig teljesen zavarba jőve.

- Remélem is.- kuncogott a fiú, majd eltolt magától, hogy szemeimbe nézhessen. Én viszont iszonyat nehezen bírom a szemkontaktust, így próbáltam megszakítani azt, de nem engedte. Tekintete fogva tartotta az enyém, s nem engedte, hogy máshová nézzek.- Tama-chan, nem tudod elhinni milyen boldog vagyok, hogy közel engedtél magadhoz.- mosolygott, miközben szüntelenül szemeimbe nézett. Éreztem, hogy arcom egyre vörösebb és vörösebb lesz az odatóduló vér végett.

- Életem egyik legjobb döntése volt.- mosolyodtam el halványan. Észrevettem, hogy tekintete szemem és a szám közt cikázik, így hát bátorságot véve magamon, közelebb hajoltam hozzá, s megcsókoltam.

A fiú boldogan visszacsókolt, picit elmosolyodva, majd székével közelebb húzta magát hozzám, hogy közelebb tudhasson magához. Karjaim nyaka köré fontam, s jobb kezemmel még lelapult hajába túrtam a tarkójánál, ami egy jóleső morgást váltott ki a fiúból. Elmosolyodva nyomott puszikat a számra, mielőtt elvált volna tőlem, melyeket boldog szívvel viszonoztam.

- Ha jól gondolom, nem lenne időnk tovább menni, igazam van?

- Nem, nem lenne.- kuncogtam fel, élénk piros arccal. Yuu továbbra is mélyen a szemeimbe nézett, egy bágyadt, szerelmes mosollyal ajkain. Azt hiszem én is hasonlóképpen nézhetek rá, akárhányszor meglátom.

- Tama-chan?- kérdezte halkan, mire csak hümmögve jeleztem, hogy figyelek rá.- Szeretlek.

- É-én is szeretlek, Yuu..!- mosolyogtam rá, majd még egy apró csókot loptam tőle, mielőtt visszatértem volna második szerelmemhez, az ételhez.

~ Time Skip ~

Éppen próbáltam nem kitörni mint a vulkán, mikor a mézeskalács figuráim nem akartak olyanok lenni, mint amilyennek szántam őket. Noya próbált lenyugtatni, de olyan ideges voltam, hogy legszívesebben a karácsonyfa alá bújva töltöttem volna az elkövetkezendő jó pár órát, ami még az aznapi napból hátra volt.

- Oké, nem hiszem el! Akkor maradj ilyen degenerált, elbaszott szar, az ízed legalább finom!- tettem a tepsibe az elég gányul sikerült, rénszarvasnak induló tésztadarabot.

- Ha engem kérdezel, igazán aranyos ez a kutya.- próbált lelket önteni belém Yuu, de ahogy élesen beszívtam a levegőt, a fiúban megfagyott a vér is.- M-mi az?

- Az egy rénszarvas...

- Oh, igen. Én is arra gondoltam, egyáltalán nem néz ki kutyának!- próbálta menteni a menthetőt.

- Hogyisne...- morogtam az orrom alatt és inkább elkezdtem feltúrni a konyhát, kiszúrók után kutatva. Noya persze egyből segítségemre sietett, nehogy a végén idegességemben felgyújtsam a házat, vagy esetleg megölöm őt. Hogy őszinte legyek... Az első verzió hamarabb bekövetkezett volna, ha nem segítene. Neki sosem tudnék ártani, ahhoz túlságosan szeretem.

- Találtam!- emelte fel a kiszúrokkal teli dobozunkat, mire felcsillant a szemem.

- Profi vagy, köszi!- vigyorodtam el, majd elvettem volna tőle, de elhúzta, mire értetlenül néztem rá.

- Kérem a jutalmam.- hunyta le a szemét és kezdett csücsöríteni, mire kivettem a kezéből a dobozunkat és már mentem is a tésztához.- Hé! Ez nem ér! Egy ilyen tökéletes pasinak és liberónak igazán kijárna a tökéletes lány figyelme és szeretete.

- Igen, teljesen igazad van. De ez a szeretet majd csak később jön, ha már lazíthatok egy picit.- néztem rá bocsánatkérőn, majd elkezdtem kiszurkálni a maradék tésztát.

- Nekem jó.- motyogta majd hátam mögé lépdelt, s átölelte a derekam, fejét pedig a nyakamhoz fúrva nyomott oda apró puszikat. Mivel én pedig iszonyat csikis vagyok, összehúzva magam elkezdtem vihogni. Ettől a reakciótól pedig előbújt belőle a kisördög, s elkezdett csikizni, mire kapálózva próbáltam rávenni, hogy hagyja abba.

A végére az egész konyha csupa liszt volt, mivel azt dobáltam rá, hogy fejezze be. Deeee természetesen nem hagyta abba, így a pult, a padló, az edények, nameg persze mi is csupa lisztesek lettünk. De nem bánta egyikünk sem, mert iszonyat jól szórakoztunk. Én olyannyira nevettem, hogy már rendesen sírtam miatta, de erre Noya csak jobban rákezdett, ami miatt még inkább könnyekben úszott a szemem. Így történt az, hogy az egész konyhát kezdhettük el takarítani.

Ahogy azzal végeztünk, együtt kezdtük szaggatni a mézeskalács figurákat, amiket a sütőbe tettünk. Amíg pedig az sült, én kicsit kicsíptem magam, amit Noya végig nézett. Kaptam egy-két elég zavarba ejtő megjegyzést tőle, mibe mindig fülig pirultam, de ehhez képest sokat röhögtünk. Na meg hallgattam ahogy arról tart kiselőadást, hogy nem kellene semmi smink az arcomra, mert nem leszek szebb tőle. Természetemből adódóan pedig nem hallgattam rá, s felkentem egy kis vakolatot magamra.

A végeredmény nem volt olyan nagy durranás. Csak egy vörös egybe ruha, ami a térdem fölé ért picivel, magamon pár ékszer, mint a gyűrűk, nyaklánc és a kedvenc fülbevalóm. A hajammal nem kezdtem túl sok mindent, egyszerűen kivasaltam a rövidke tincseket. (Cuz bár jelenleg hosszú a hajam, mint az majd láthatjátok, de 6-án megyek fodrászhoz és nagyon pici, kicsit fiúsabb lesz a hajam, nameg az egész piros-vörös) Közben pedig azon morogtam, hogy lassan újra kell majd festeni, mert kezdett lenőni a piros festékkel színezett hajam. A sminkem pedig egy arany-barna egyszerű kis szemhéjból, vörös rúzsból, szempillaspirálból és a szemöldökömből állt.

Ahogy kész lettem, a telefonom is jelzett, hogy ideje lenne ránézni a süteményre, ami a sütőben süldögélt, így ki is mentünk. Szerencsére pont időben vettem ki, így tökéletes sülésű mézeskalács figurákat kaptunk. Amíg Noya is készülődött, a tegnap elhozott ruháját felvéve, én nekikezdtem a díszítésnek a sütire. Nem csináltam túl csicsásra őket, csak egyszerű, de nagyszerű díszítést alkalmaztam.

Pont mire mindennel készen voltunk, hallottuk a csöngőt, így siettem is kinyitni az ajtót nekik. Az első vendégek Oikawa és Iwaizumi voltak.

- Sziasztok!- mosolyogtam rájuk boldogan, s egyből Iwa-chant öleltem meg szorosan.

- Szia Tama-chan. Kösz a meghívást.- paskolta meg a hátam halványan mosolyogva a fiú.

- Miért nem engem öleltél meg hamarabb? Tama-chan, gonosz vagy!- hisztizett Oikawa.

- Mattaku... Egyből ezzel kezded a vendéglátónál, Shittykawa? Örülj neki, ha ezek után nem kell kint fagyoskodnod!- mordult rá a fiú, mire Oikawa csak felfújta az arcát.

- Baka, gyere ide!- öleltem meg őt is nevetve, mire újult életerőre kapva a mogyoróbarna hajú fiú, felkapott és megpörgetve ölelt magához.

- Oi! Így kilátszik minden a szoknya alól!- vinnyogtam vörös fejjel, miközben szorosan kapaszkodtam a fiúba.

- Én nem nézek oda, ne aggódj.- emelte fel a kezét Iwa.

- Én viszont igen!- nyalta meg a száját Noya, aki nem olyan rég jelent meg az ajtóban.

- YUU!- sikkantottam teljesen elpirulva, mire a fiúk felnevettek.

Éééééés... Felkészült mindenki?

Valóban? Biztos vagy te ebben?

Hát jó, te akartad:

Pedig én szóltam előre xD