Tokyo Ghoul
Az Anteikuban rendkívül finom a kávé. Gyakran jársz ide azóta, hogy felfedezted ezt az eldugott kis kávézót, és egyszerűen nem tudsz betelni az otthonos hangulattal. Még úgyis megéri, hogy gyakoriak a környéken a ghoul támadások. Azért elővigyázatosságból napnyugta előtt szoktad elhagyni a helyet.
Ma sincs ez másképp. Csengő jelzi mikor belépsz, és miután elfoglaltad a szokásos helyed az ablak mellett Touka, akivel egészen összebarátkoztál odamegy az asztalodhoz.
-A szokásost {Név}? -kérdezi mosolyogva, mire bólintasz egyet, majd elfordítod a fejed, hogy kinézz az ablakon. Miután Touka kihozza a rendelésed halkan megköszönöd a lánynak, majd a gondolataidba merülve kezded kortyolgatni az italt. Az ajtócsengő ráz fel az elmélkedésedből. Új vendég érkezett.
A szemed akaratlanul is összetalálkozik az idegenével, és érzed, ahogy szíved hevesebben kezd el verni, és vér szökik az arcodba. Az új vendég hihetetlenül lélegzetelállító, és a nem mindennapi kinézete is felkeltette a figyelmed. Másrészt viszont felimered a ghoulok jellegzetes szemét.
Gyorsan elkapod a tekinteted, és inkább kortyolsz egyet az italodból, miközben egy hajtincset csavargatsz az ujjaid körül. Miután érzed, hogy kicsit lecsillapodtál, újra ráveted tekinteted, konstatálva, hogy ő is téged néz.
Végül egész idő alatt lopott pillantásokat vetettél rá, és ráérősen iszogattál.
Az idegen pár percig az ajtóban álldogál, de végül odasétál a pulthoz, és vált pár szót Toukával. Leül egy bárszékre háttal neked és valószínüleg rendelt is, mivel a lila hajú lány elkezd a pult mögött sürgölődni. Eközben a vendég kicsit elfordítja a fejét, és az irányodba néz, de miután elkészült a kávéja visszafordul, és többet nem is pillant hátra.
Az idegen miután lassan megitta a kávéját leszáll a székről és a kijárat felé lépdel. Az ajtóban egy pillanatra mintha megtorpanna, de végül már csak a csengő visszhangja marad utána.
Ahogy kinézel az ablakon és észreveszed a sötét égboltot, rájössz, hogy bizony már rég otthon kéne lenned ilyenkor, a saját biztonságod érdekében.
Kifizeted az italod, majd intesz Toukának és kilépsz a meleg helyiségből. A hideg idő a csontjaidba hatol, és megigazítod a sálad a nyakad körül.
Gyors léptekkel elindulsz az úton, néha-néha a hátad mögé nézve. Lehet paranoiás vagy, de Tokyo nem a biztonságos környékéről ismert.
Egyszer csak váratlanul megragadnak hátulról, lefogva mindkét karod, és egy sikátorba vonszolnak. Éppen sikítani akatnál, de egy hangot hallasz mögüled:
-Egy szó és elvágom a torkodat - hallod, és érzed amint egy éles tárgy nyomódik a nyakadhoz. Nyelsz egyet, és inkább csendben maradsz. Pár kósza könnycsepp hullik le az arcodról a koszos aszfaltra. Úgy tűnik itt fogsz meghalni, kész, ennyi volt, vége az életednek.
A nyakadba egyre mélyebben vág bele a fegyver, a véred vörös foltokat hagy a ruhádon. Hallod a bűnöző lélegzését, érzed ahogy a szorítása erősödik, és félsz. Nem akarsz meghalni.
Ekkor hirtelen meglazul a szorítása, majd a földre taszít, miközben szitkozódik. Fáj a becsapódás, de a fejed szerencsére nem vered be. Megfordulsz a talajon, és nagy szemekkel bámulod az elrablódat, aki épp küzd valakivel, bár nem igazán lehetne küzdelemnek mondani, mivel szinte csak védekezni képes a bűnöző. Végül a támadója egy erős ütést mér az arcára, amitől az egyből kifekszik.
A megmentőd végre feléd fordul, és amikor meglátod az arcát rájössz, hogy ő az, akit az Anteikuban láttál.
- Mennyire sérültél meg? - kérdezi végül, kirángatva téged az elmélkedésedből, miközben a kezét nyújtja feléd, hogy felsegítsen.
Nem válaszolsz neki, és a kezét is kissé bizonytalanul nézed. Még közel sem érzed magad biztonságban, és az elmédben egy kérdés vetődik fel, amire a szíved kihagy egy ütemet:
Meg akar engem enni?
Láthatóan elbizonytalanodik, majd leereszti a kezét. Ekkor megszólal.
-Nem akarlak bántani vagy megenni, hisz azzal többet veszítene a világ, mint amennyit én nyernék - mondja, majd kissé közelebb jön, és leguggol melléd. A szavai megnyugtatnak, és a veszélyérzeted elmúlik mellette. Végülis mégiscsak megmentett.
Ahogy az adrenalin elhagyja a szervezeted jössz rá, hogy mennyire fáj a nyakadon lévő vágás. Az ő tekintete is rávillan a sebesülésedre.
-El kell látni a sebedet. Elviszlek a lakásomra, ott van kötszer. Most fel foglak venni a hátamra, rendben?
Bólintasz egyet majd ahogy megfordul a karoddal átkulcsolod a nyakát, és ő megtámasztja a lábaid a kezével. A fejed belefúrod a vállába, és már húzna magába az álom, amikor felvetül benned egy kérdés.
- Na és, mi a neved, bátor megmentőm, aki nem akar megenni? - kérdezed kíváncsian.
-Uta-nak hívnak, de én is megtudhatom a nevet?
-{Név} vagyok, örvendek a találkozásnak, a körülmények ellenére is. Köszönöm, hogy megmentettél, Uta.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top