FONTOS: Az OC neve Namikaze Haruka, Minato húga és Naruto nagynénje. Kakashival már régebb óta együtt vannak. A történetben lesznek kitalált elemek is, vagyis amik nincsenek a Narutoban!

-UZUMAKI NARUTO!!! - ordítottam.

Egész Konoha zengett tőlünk, de nem érdekelt. Én megmondtam annak a szaros kölyöknek, hogy hagyjon békén tegnap este és ma reggel! Erre mit csinál? Na mit? Beállít hozzám hajnali 5-kor, és az árnyékklónjaival zaklat. Na de én nem voltam ám egyedül! Tegnap este Kakashival aludtam (és még egyéb dolgokat csináltunk, de az nem tartozik senkire), reggel pedig Naruto az ágyban összebújva talált meg minket. Először leesett állal nézett minket (egyébként igen, régóta tudja, hogy együtt vagyunk. Akkor miért kell ezen kiakadni 15 évesen?), majd röhögve elfutott. Én pedig utána. Egy szál pólóban és rövid nadrágban. Mielőtt kikászálódtam volna az ágyból Kakashi megfogta a kezem.

-Ne menj, babe. Hagyd a fenébe, majd szólok Sakurának, és elintézi. 

-Az kéne még, hogy ne én verjem el! - mondtam idegesen.

És aztán futottam Naruto után. Szerintem mindenki felébredt az ordibálásomra. 

-Haru nee-san, mégis mit csinálsz? - kérdezte álmosan Lee az egyik erkélyről.

-Megyek rókát verni! - kiáltottam neki vissza. 

Pár perc után meg is találtam Narutot. Az a kis hülye azt hiszi, hogy Ichiraku ramennél nem találom meg, de igazából ott kerestem először. 

-Drága kedves édes kis unokaöcsém! - szóltam hozzá nyájasan. Már tudta, hogy robbani fogok, ezért behúzott nyakkal ült. - MÉGIS MI A FENÉT CSINÁLSZ NÁLAM HAJNALI 5-KOR????

-Semmit, Nee-chan. Csak hallucináltál! - erre egy akkorát lekevertem neki, hogy feljajdult fájdalmában. 

-Ajánlom, hogy ez többet ne forduljon többet elő! Most érd be ennyi leszidással, mivel mennem kell vissza.

-Jól van, "anyu" - gúnyolódott. Erre viszont nem reagáltam semmit. Igazából csak örülni tudtam neki, hogy Naruto anyunak hív, még ha csak gúnyból is. Előtörtek a régi, rossz emlékek a bátyám és Kushina nee-san haláláról. Inkább vissza se fordulva kimentem, és pár perc múlva már otthon is voltam. Kakashi ugyanúgy volt, ahogy hagytam. Bebújtam mellé, mire ő átkarolt, és adott egy puszit a homlokomra. 

-Na, elintézted? - kérdezte.

-El - suttogtam. Ő felemelte az állam és rám nézett.

-Hé, mi a baj babe? Olyan szomorúnak tűnsz. 

-Csak Minaton és Kushinán gondolkoztam. - erre ő is elkomorodott.

-Hé, Haru, figyelj - nézett a szemembe. - Nem te tehetsz róla.

-De ha ott lettem volna....

-A Kilencfarkú akkor is megöli őket. Ennek így kellett lennie. És amúgy is, még csak 13 évesek voltunk. Mit tudtunk volna csinálni?

-De legalább nem kellett volna Narutot elhagynom! Vele kellett volna maradnom!

-Nem tehetsz róla, hogy ilyen hosszúra nyúlt a küldetésünk az Anbuban, miután Minato-senseiék meghaltak.

-De...

-Nincs de! Mostmár minden jó, akkor miért nem élünk a mának?

-Igazad van - megcsókoltam, és aludtunk tovább.

~KÉSŐBB~

Délben ébredtünk (vagyis inkább felébresztettek minket). Megtámadták a falut! Tsunade-san küldött hozzánk egy embert, hogy azonnal siessünk be hozzá. Miután ez megvolt, Kakashival Konoha határa felé igyekeztünk. Az ellenség is ott volt. Már pár anbu harcolt vele, de nélkülünk kevesek voltak hozzá. Mivel az a nőszemély valamilyen tudatmódosító genjutsut használt. 

A tervünk a következő volt: amíg én lefoglalom, Kakashi hátulról elintézi. Igen ám, de arra nem számítottam, hogy engem is a genjutsu alá tud vetni. Magas szintű jouninként általában ki tudom védeni ezeket a támadásokat, de most nem sikerült. Eddig nem tudtam, hogy pontosan milyen jutsut használ. Aztán rájöttem. A legrosszabb emlékeinket eleveníti fel, ezáltal eléri, hogy belül megtörjünk, és újra átéljük az eseményt. 

Naná, hogy a bátyám és Kushina nee-san halála jutott eszembe, pontosabban az, amikor megláttam őket holtan. Csak néztem, és nem tudtam megszólalni. Aztán pedig, én szerencsétlen, elájultam, és Kakashi és Gai kapott el. Ennyire emlékszem az estéből. Aztán másnap volt a temetés. Nem tudtam könnyezni. Csak álltam bambán. Aztán a szertartás után életemben először megláttam az unokaöcsémet, Narutot. Olyan pici volt, és olyan törékeny! Sajnos nem lehettem sokat vele, mivel még aznap elmentem egy anbu küldetésre Kakashival, ami túlságosan hosszúra nyúlt. Igen, 12 évig tartott. Ezután tértem vissza Konohába, láttam újra Narutot, és találkoztam  barátaival.

Az emlékek folyamatosan beúsztak az agyamba, újra és újra ismétlődve. Aztán valaki megrázott, többször, erősen. Mikor felébredtem Kakashi karjai között találtam magam. Sírtam.

-Oi, Haruka! Mi a baj? - riadt meg.

-Nii-san... Kushina... - motyogtam könnyezve. - Ne h-haljatok meg...N-Narutonak még sz-szüksége van r-rátok.... - a testem elernyedt, és majdnem elájultam volna, ha Kakashi nem pofozgatja az arcom.

-Haru! - fogta meg két kézzel az arcom, és mélyen a szemembe nézett. Ezután már viszonylag visszatértem a valóságba.

-H-hé Kakashi.... Mi történt? Legyőzted az ellenséget? - kérdeztem.

-Igen. De veled meg mi történt? - Elmondtam neki mindent. Szerelmem gondterhelt arccal nézett rám. Aztán az ölébe vett, és elkezdte simogatni a hátam, megnyugtató szavakat mormogva a fülembe. Tényleg lenyugodtam. Átkaroltam a nyakát, mire ő lehúzta a maszkját, és egy hosszú csókot nyomott a számra, majd összetámasztotta a homlokunkat.

-Most már minden rendben lesz, itt vagyok veled - suttogta.

-Tudom - válaszoltam.

A szép pillanatunkat susogás, motyogás szakította a félbe. Elfordítottam a fejem, és erre mit látok? Az összes csirkefogó ott áll, és minket néz. Naruto, Kiba, Choji, Shikamaru, Lee, Neji, Shino, Sai, Tenten, Sakura, Ino, Hinata. 

-Én tudtam! - kiabált Naruto. - Tudtam, hogy Kakashi-sensei maszkja alatt nem vastag ajkak, kapafogak és még nem is egy másik maszk van! 

Sorry a kicsit hosszabb kihagyásért, de egyszerűen kedvem lett volna írni, de időm nem. :(