A Feneketlen Pokol - Made in Abyss

Igazából levagyok döbbenve, sírok, és nem tudom, hogy mit mondjak erről az animéről. Életem egyik legjobb élményének is nevezhetném, de ez az anime vége felé egyáltalán nem igaz 😅.
Ami fontos; Az anime elején egyáltalán nem látni, hogy horror lenne, sőt semmi jele sincs ennek, viszont ez ne tévesszen meg és ne a 7 éves kisöcséddel/húgoddal ülj le nézni ezt a ("cuki-muki") animét, mert olyan lelkiterrorban lesz része amit ő maga felnőtt korára se fog tudni feldolgozni.

Szóval.. Made in Abyss

Történet: A Made in Abyss történetének központjában egy fiktív világ áll Orth városa területén, ami egy úgy nevezett Feneketlen Mélység (Abyss) köré épült azért, hogy a Mélységben található ereklyéket barlangászok kihalásszák és felhozzák. Riko a kis kíváncsi/kalandvágyó lánynak az álma is ugyanez, csak neki a célja, hogy elérje a Feneketlen Mélység alját ami még soha senkinek nem sikerült, még az Anyjának sem aki halottnak lett nyílvánítva és egy levél alapján kiderül, hogy ő lejutott az utolsó szintre és ott vár a lányára Rikóra.
Riko egy portyázás közepette rátalál egy robotra akit később Robot-kunnak majd a kutyája után Regnek nevez el és mint később kiderül nem emlékszik semmire és egy dolog ami biztos, az Abyss mélyéről származik.
Riko elhatározza, hogy Reggel együtt a mélységbe merül csak hát ez nem olyan egyszerű. A Mélység tartogat magában egy Átkot ami csak akkor hat ha a mélységből felfele haladunk, vagyis ha lefele megyünk semmi bajunk sem lehet, de ha felfele megyünk akkor olyan mellékhatások lesznek hatással az emberre ami minden szinten más és más..
1. Szint: Hányinger/Fejfájás
2. Szint: Magasszintű Hányinger/Fejfájás/Izmok Gyengülése
3. Szint: Egyensúly elvesztés/Hallucináció
4. Szint: Minden nyílásodból vér fog folyni, az egész testedet a fájdalom fogja átjárni
5. Szint: Teljes érzékszervi megfosztottság, zavartság és önkárosító viselkedés.
6. Szint: Vagy az emberséged veszted el (torzszülötté alakulsz) vagy az életed, és nagyon nagyon ritkán lehetséges egy áldás amikor semmi sem történik veled (ezek közül)
7. Szint: Biztos halál
8. Szint: Az izmaid, szemgolyóid kirobannak, a világ legfájdalmasabb szenvedését éled át, de nem tudsz meghalni és ezzel a szenvedéssel éled le az életed (Nem megerősített)
9. Szint: (Legmélyebb pont??) Nem ismert, feltehetően ez egy olyan szint amit Reg se élne túl.

Az animében sípok által kiosztott kasztrendszer szerepel.

Csengettyű: Az 1. szintre sem mehetnek, a 0. szinten kutathatnak ereklyék után.
Piros síp: Ide tartozik Riko is, az 1. Szintig merészkedhetnek.
Kék síp: 15 évesek kaphatják meg, a 2. szintig mehetnek le
Lila síp/Hold síp: A 3. szintig illetve a 4. szintig is lemerészkedhetnek, utóbbi nekik sem ajánlott. Csapatvezetőknek számítanak
Fekete síp: A Csapatvezetők csapatvezetője egészen az 5. szintig lemerészkedhetnek.
Fehér Síp: A legendák akik úgy ismerik a Mélységet, mint a tenyerüket, annyira ritka ez a rang, hogy mindössze csak 5 létezik (és az animében is csak 3-t láthatunk) ide sorolható Lyza is aki Riko anyukája.

A cím egyébként nem véletlenül Made in Abyss (A mélységben készült) és belegondolva ez egy Spoiler szóval ennyi elég is erről xd.

Amint mondtam ez nem egy Gyerekmese mivel összesen 4 dologra kell számítanotok.

Lolicon - Meztelen gyermektestek/Kínos, ill. Szexuális helyzetbe hozzák a lány karaktereket
Shotacon  - Ugyanaz mint a Lolicon csak fiúba, számszerint 3 alkalommal van szóba hozva Reg nemiszerve 😅 (Nem, nem számoltam csak megmaradt xd)
Gore - Magyarra lefordítva Alvadt vér/Vérfürdő és ez a 10. részre és 12. 13. részre igaz, de azokra nagyon.. egyszerűen szörnyű amit ezekkel a gyerekekkel művelnek és én is majdnem elhánytam magam a látványtól.

Szóval ezekkel a szavakkal bírkózz meg és kezd el az animét most azonnal xd.

Pozitívumok
- Meseszép világ
- Kellemes humor
- Érdekes történet
- Erős barátikapcsolat
- Érzelmek átjuttatása

Negatívumok
- Azért a 10. rész bármennyire is bejött ide kell sorolnom, nekem ez túl sok volt 😂
- Egyes részek eleje, más részek vége és ez zavaró
- Konkrétan kinyírtunk majdnem egy gyereket, de tessék itt a boldog/vidám ED :3
- Megválaszolatlan kérdések

Az animére megadom a 10/10-t és adják ide a 2. évadot most!

(Mivel az anime vége korántsem a vége, és befejezetlen az a 12 23 perc illetve az utolsó 43 perc xd)

További jó Animézést kívánok 😁💞

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top