A 2019-es év animéje!! - Kanata no Astra kritika

Egyszerűen éreztem, hogy ez nem lesz egy rossz anime a Júliusban megnézett 4 részből, de azt azért nem hittem volna, hogy annyira jó lesz, hogy simán az év nem az egyik hanem tényleg a legjobb animéjét tették le az asztalra ezzel a darabbal. Olyan csavarok voltak benne amikre még gondolni sem mertem volna, amellett, hogy komoly rettentően vicces, szomorú és VÉGRE boldog befejezéssel záródik valami és nem úgy, hogy a főszereplő meghal vagy, hogy "Lesz második évad?" befejezést kap. Ez úgy kerek ahogyan van és csodálatosan meseszerű és szomorú. A végét is pont így képzeltem el. Akiket shippeltem összeházasodnak, mindenre fény derül és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Eddig kb  olyan 38-40 animét láttam ebből ezen kívűl EGY SEM végződött olyan happy enddel amit én elképzeltem volna. A Kanata No Astra (vagy Astra lost in Space) ezért is egy egyedi anime. Olyat mutat amit ha láttál is egy animében így ilyen formában, ilyen izgalmas történetvezetéssel szinte sehol.

Történet: A Történetünk a "Föld"-ön játszódik 2063-ban ahol az űrutazás olyan szinten elterjedt, hogy osztálykirándulásokat, táborokat is szerveznek. Az egyik ilyen tábor a B5 csapata a Mcpa bolygóra utazik ki 5 napra, ám amint megérkeznek egy féreglyuk beszippantva őket 5000 fényévre löki ki a világűrbe, távol az otthonuktól. A semmiségben találnak egy Astra űrhajót és megkezdik a visszautazást ám hamar észreveszik, hogy van közöttük egy áruló aki megakarja őket ölni, és kiderül, hogy nem véletlenül sodródtak ide ki. Senki sem az akinek látszik, de mindenkiben van valami közös amiért okkal választották őket ki, végül ez az egész túra egy bosszúvá fejlődik ki...

Vélemény: Imádtam 😁. Egyszerűen a vége felé az örömtől és az izgalmak miatt sírtam, nincs felesleges karakter a néző arcába tolva és amikor azt hinnéd, hogy "na ő a tettes!" sosem ő lesz az. Ugyanakkor a vége felé főleg a 12. (utolsó) részben hiába 48 perces, túl sok információt dobnak be a néző elé amit én hiába tudtam követni lehet, hogy más már nem annyira. A Kanata no Astra világa nem csak egy világ hanem maga a kidolgozás jelentésének a mesterfoka. Történelmébe betekintést kapunk, idővonalról idővonalra követjük végig a 2063 előtti eseményeket és pont a legjobbkor van minden elmagyarázva. A bolygók csodásan vannak kivitelezve, mindegyik más és más élővilággal, színekkel és veszéllyel mutatkoznak meg. Növények uralta bolygó, forróság uralta bolygó, víz uralta bolygó mint a Subnauticában pl stb. Az anime során számszerint 6-7 másfajta bolygót ismerhetünk meg és mindegyikbe helyeztek egy jelentős "ez ezen a bolygón történt" momentumot. Kiemelném a karakterek közül ugyanakkor Kanatát aki a kedvenc karakterem volt az egész animében. Vicces, bugyuta ugyanakkor olyan hősies, hogy mindent feltesz annak érdekében, hogy mindenki biztonságban legyen és segít ahol tud. Olyan kapitány aki olyan emberséggel rendelkezik amit így még sosem láttam.
Szóval hogyha úgy gondolod, hogy "ez is csak egy újabb anime" akkor tévedsz. Olyan emlékezetes marad ez számodra mint hőseinknek ez az egész utazás.

KÖTELEZŐ DARAB! ❤

Az Animére 10000 Felfedezésre váró bolygót adok a tízből! :3.

Pozitívumok (+)
+ A poénok
+ A látványvilág
+ A karakterek
+ A történet mindent visz
+ A csavarok.
+ Zene
+ A vége ❤

Negatívumok (-)

- Nincs ._. (Ilyen sem volt még xd)

Képek:



Következő Kritikák sorrendben:
5 centimetets per second
ReLIFE
Guilty Crown
Fairy Gone

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top