Junmyeon POV

Yixing meggyőzése nem volt egyszerű feladat. Az ősi gyógyító igen csak makacs volt, csak hosszas beszélgetés után tudtam rávenni arra, hogy jöjjön velem. Utálta Sehun családját, mint a bűnt és látszólag még mindig semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. De legalább sikerült tervem egy része.

-És arra van ötleted, hogy jutunk be a palotába? - Kérdezte Yixing, ahogy gyalogosan haladtunk át a hatalmas és sötét erdőn.

-Mire gondolsz? Csak bemegyünk és kész.

-Én ugyan nem fogok találkozni Sehunnal, az biztos. Elég volt számomra az, amikor csecsemőként láttam.

-Yixing!

-Na meg... még ha egyáltalán van is némi vendégszeretet Sehunban, azt biztos, hogy nem rám fordítja. Nem engedne be a palotába. - Sajnos igaza volt Yixingnek. Sehun nagyon bizalmatlan személy volt. Sokáig a szolgákon kívül senki nem léphetett be az uralkodó palotába; Jongin volt az első kivétel ez alól. Eleinte azt hittem, őt is máshova viszi, nem a tényleges otthonába. - Akkor most mit csinálunk Junmyeon? A démonok pillanatok alatt érzékelik, ha valaki idegen van a közelükben. Nem tudunk beosonni. - Erre csak gondterhelten sóhajtottam egyet. A gázon lévő kanna hangosan sípolni kezdett, mire levéve azt a lobogó lángról, kitöltöttem a felforrt vizet a közelemben lévő csészébe, mibe már előre, gondosan elkészítettem a gyógyító tealeveleket.

-Akkor holnap muszáj lesz megkeresnünk Minseokot. Ha másra nem is, rá még talán hallgat Sehun. - Helyeztem a kellemes, narancsos aromájú mézes taát Yixing elé, ki elégedetten kortyolt meleg italába.

-Sok dolgot teszel Jonginért. Vajon megéri?

-Jongin a barátom. - Jelentettem ki határozottan. - És az, hogy jelenleg ilyen állapotban van, nem az ő hibája. Mindez most azért van, mert azon a napon - mikor Sehun apjával szembe került - meg akarta menteni a társait. Nem futott el, mint egy gyáva nyúl, hiába tudta, talán a végzetébe megy. Mindennél jobban szeretnék neki segíteni, hogy vissza tudja nyerni a józan eszét. - Yixing erre megértően bólintott egyet.

-Szép dolog a barátainkért küzdeni. - Kortyolt ismét egy nagyot. - Na meg... mind tudjuk, mi annak a következménye, ha az utolsó angyal is meghal. Ezt pedig szerintem senki nem akarja.

(...)

Minseok megtalálása nem volt egyszerű. Yixinggel hetekig kutattunk utána, én pedig aligha tudtam rendesen a feladatra koncentrálni. A gondolataim hátterében folyamatosan ott volt Jongin. Jelenleg egyedül volt és ki tudja, mit csinál ő, vagy épp Sehun. Csak abban reménykeztem, Sehunnak legalább annyi esze van, hogy néha ránéz a társára. Jongin már akkor is teljesen megrökönyödött volt, mikor hetekkel ezelőtt elmentem a palotából, akkor most milyen lehet? A rajta lévő végezetes jel csak még inkább gyengíti az idegeit; már így is az idegösszeroppanás szélén állt. Ráadásul most még én sem vagyok mellette, nem hogy Sehun.

-Ne aggódj ennyire Junmyeon. Nem lesz semmi baja. - Próbált nyugtatni Yixing, most viszont mondhatott bármit, semmi sem segített.

-Te nem láttad már egy ideje őt. Nem tudod, milyen állapotban van már hónapok óta, az utóbbi napokat pedig inkább ne is említsük.

-Nyugi. Ha folytonosan csak aggódsz, nem leszünk előrébb. Tudom, hogy a szíveden viseled Jongin sorsát, de azzal, hogy sajnálod, nem lesz neki jobb. - Igaza volt Yixingnek. Nem lesz neki jobb. Én mégis aggódtam továbbra is. Olyan tehetetlennek érzemtem magam.

(...)

Nem túl kellemes körülmények között, de végre megtaláltuk Minseok hyungot. A régi, kissé romos házában találtunk rá, épp egy... igen fontos dolog közepette. Minseok nadrágja lecsúszva, a bokái körül, erős karjaiban Jongdae, aki az őrző dereka köré tekert lábakkal tartotta magát, miközben hyung amennyire csak tudta, a falhoz préselte őt.

-Azt hiszem, inkább várunk. - Yixing gyorsan bezárta a hálószoba ajtaját. - Esküszöm az életemre, ha minden el lesz rendezve, soha többé nem jövök vissza ide. - Az ősi gyógyító szavaira pimasz módón elmosolyodtam, hiszen bár tényleg nem a legkellemesebb és vidámabb időszakunkat éltük, a mostani helyzet mégis, kifejezetten komikus volt. Minseok és Jongdae története messzire nyúlik vissza, még alig voltak tizenéves fiatalok, mikor találkoztak. A múltjuk bár tragikus, a jelenük már sokkal inkább komikus, hiába a még most is tartó keserűség, ami a kapcsolatukat beárnyékolta. Inkább tartotta fenn közöttük a kapcsolatot a keserédes pillanatok, miket oly sokszor éltek meg, mikor nagy ritkán találkoztak. De ez egy hosszú történet és nem is tudnám elmondani ily' kevés idő alatt.

És végszóra kitárult a háló ajtaja. Minseok és Jongdae feje is olyan vörös volt, akár egy jól érett paradicsomé és bár Minseok látszólag nagyon kínosnak találta a dolgot, Jongdae egy idő után sunyin elmosolyodott és egy gyengéd csókot nyomott szeretője arcára.

-Megyek. Majd még találkozunk Minnie. - Előidézte nagy fekete szárnyait és azt kitárva kiröppent a tető nélküli házból.

-Jól lepusztult ez a hely. - Néztem körbe a Minseok hyung tulajdonában lévő romos épületben. A tető már teljes mértékben hiányzott, a falakon a vakolat is már teljesen lebomlott. Volt még néhány, épségben lévő bútor darab, de azokat is olyan vastag porréteg fedte, hogy rémesen újnak tűnőnek sem lehetett őket nevezni. A ház, mi egykor Minseok családi otthona volt, szép lassan már teljesen széthullani látszott.

-Nem igazán törődöm vele. - Vonta meg hetykén a vállát erre Minseok. - Mi miatt jötettek? Valami gond van? Yixing csak úgy nem jön ide. - Az ősi gyógyító tekintete erre komorrá vált és csak bólintott egyet helyeslően.

-Minseok, nagy szükség van most rád.

-Tudod, hogy neked bármikor segítek. - Provokatívan felhúzta szemöldökeit, ezzel is kifejezve felém egyfajta értetlenséget, ami a kérésem - vagy inkább könyörgésem - miatt alakult ki benne. Régóta ismertük egymást, már nem számított furcsának közöttünk, ha épp zokogva rohatunk a másikhoz segítségért. Mindig segítettük egymást, de... de ez a helyzet most más. - Mi a gond Junmyeon? Jonginnal történt valami? - Erre tekintete aggódóvá vált.

-Sok mindent történt, mióta nem vagy mellette. - Hangom sejtelmes, és vészesen mély lett.

(...)

-Oh Sehun! - Minseok úgy rontott be a hatalmas, uralkodói palotába, mint egy tomboló őrült. Még csak az összes történtet sem kellett neki elmondanom, ő máris elvesztette a fejét és megállíthatatlanul tört és zúzott. Még az a szerencse, hogy Sehun kifejezetten minimalista volt, így a hatalmas, pompás építményben sem volt sok tárgy. - Hol a fenében vagy?!

-Junmyeon hyung? Minseok hyung? - Minseok haragja egyből elszállt, ahogy meghallotta Jongin halk, de most annál fontosabb hangját. A vékony alkatú angyal döbbenten lépkedett be a palota előtermébe, majd ajkaira hirtelen egy őszinte, vidám mosoly húzódott. - Hyung! - Akár egy kisgyerek, úgy rohant a közben teljesen nyugodt állapotba kerülő Minseokhoz és szorosan átölelte őt. - Olyan régen láttalak! Sajnálom, ha nem mindig gondoltam rád. Nagyon szégyellem magam, tényleg.

-Semmi baj Jongin. Bevallom... eddig én sem gondoltam sokat másokra magamon kívül. - Ahogy Minseok magához szorította Jongint, kezdett feltűnni, milyen kicsinek és törékenynek is tűnik most az angyal. Szemei alatt vastag karikák húzódtak, teste csak még vékonyabb lett, mint volt. - Csont és bőr vagy Jongin. Miért nem eszel rendesen? - Dorgálta le Minseok egy kicsit.

-Sajnálom hyung. Tudom, hogy most nem engedhetem meg ezt magamnak, de... annyira stresszesek voltak az utóbbi napok. - Ekkor felém fordult, ajkain továbbra is az a vidám mosoly foglalt helyet. Lassan hozzám lépkedett és engem is szorosan magához ölelt. - Sehun naponta minimum egyszer rámnézett. Én természetesen már ezért is hálás vagyok neki és meg is értem, hogy nem akar velem lenni. Tudom, hogy borzalmas vagyok az utóbbi időben.

-Ez nem igaz Jongin...

-De, igaz. És próbálok is ellenne tenni, de ahogy elfolytom magamba az indulatokat, néha nem tudok gátat fogni a könnyeimnek, én... Nem tudom mi van Junmyeon hyung. Próbáltam minél kedvesebb és odaadóbb lenni Sehunnal szemben, ő viszont ignorál. Nem értem mi történt most ilyen hirtelen. Ugye ezt helyre lehet hozni hyung? Minden megteszek, csak kérlek... - Jongin szemeiben ismét kezdtek felgyülemleni a könnyek. Meg kell gyógyítani. Muszáj. Démonok között él, és így nagyon kihasználható állapotban van. - Yixing? Maga? - Mikor Jongin észrevette az ajtóban zavartan álló Yixinget, nem kicsik kerekedtek el szemei. Yixing egy aprót intett az angyalnak.

-Majd mindent el fogunk mondani...

-Ti meg mit kerestek itt?! - Sehun idegesen tűnt fel az emeletre vezető, hatalmas lépcső tetején. Kitárta fekete szárnyait és gyorsan leröppent hozzánk, mire mindenki kissé hátrált tőle pár lépést. - Mire véljem ezt?! Jongin! Gyere ide! - Az angyal ijedten szorította meg bal kezem.

-Semmi baj, Jongin. - Suttogtam oda neki, ő viszont továbbra is feszülten figyelte az eseményeket.

-Jongin!

-Ne vele kiabálj most! - Minseok erélyesen szólt vissza. - Pontosan tudod, hogy mi miatt vagyunk itt és akár beleegyezzel, akár nem, meg fog történni az, aminek meg kell történnie.

-Hogy mersz így beszélni velem?!

-Sehun! Ez már nem játék! Akarsz egy gyermeket Jongintól vagy sem?! Ha akarsz, akkor most engeded, hogy segítsünk neki!

-De ez a jelenlegi elvesztését jelentené! Nem leszek annak a gyermekemnek a gyilkosa, aki még meg sem született!

-Ha Jongin meghal, akkor a gyerek is! És nem lesz esélyed újat csinálni!

-Elég! - Yixing idegesen szakított félbe mindenkit. Még Sehun is elhallgatott. Az ősi gyógyító lassan közelebb sétált Sehunhoz, sötét lila szemei fényesen világítottak. - Semmi kedvem a borzalmas tervedet segíteni, Sehun. De azt viszont nem akarom, hogy Jongin meghaljon és felboruljon az egyensúly. Ezért most szépen teszed azt, amit mondok és nincs ellenvetés. Nagy a valószínűsége, hogy Jongin el fog vetélni most emiatt, de ez az opció még mindig százszor jobb, mint az, ha nem csinálunk semmit. - Legnagyobb megdöbbenésemre, Sehun nem ellenkezett továbbra. Szemei konkrétan szikrákat szórtak, de nem tett semmit, csak bólintott egyet beleegyezéséül.

-Akkor csináljátok, amit kell. - Jelentette ki határozottan. Éreztem, ahogy a mellettem lévő Jongin mocorogni kezd, majd kiszakítva kezét enyémből, kissé elhátrált.

-Jongin?

-Sehunnak fontosabb ez a gyerek, mint én, ugye?

-Jongin... - Próbálta Sehun félbeszakítani.

-Akkor inkább meghalok azért, hogy Sehun meg is kaphassa ezt a gyermeket. Bármit megtennék azért, hogy mindenki megbocsájtson nekem, de főleg te, Sehun. Annyit tettél értem, most én akarok tenni valamit érted. És... nem akarom, hogy miattam meghaljon valaki, főleg egy még meg nem született gyerek. - Könnyei némán folytak le finom, puha bőrén. Olyan szívszorító látvány volt. Az, ahogy a hasát fogta, mintha csak minél inkább védelmezni akarná gyeremekét. Az, hogy képes lenne meghalni Sehunért... Sehun... Nem, Jongin nem halhat meg Sehunért! Leszedjük Jonginról a jelet, később megfogann benne egy új kis lélek, ő azt világra hozza Sehunnak, és aztán... aztán elszakítjuk Sehun mellől. Nem lehet mellette. Nem lehet Sehunnal.

-Sajnálom Jongin. - Egy egyszerű mozdulattal kiütöttem őt, így eszméletét elvesztve csuklott össze a hideg padlón. - Sajnálom...