Teljesen elsápadva néztem a rám komolyan és meredten bámuló hyungomra, kinek mind testbeszéde, mind komoly mimikája azt sugallta felém; nem hazudik. Holott komolyan úgy éreztem, csak megviccelt engem, ennek örömére pedig, egyik pillanatról a másikra, kitört belőlem az önfeledt nevetés. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel, ráadásul hiába tűnt úgy, Junmyeon hyung őszintén beszélt hozzám, képtelen voltam elhinni állítását. Ez... egyszerűen annyira szürreális és hihetetlen - na meg természetbe ütköző -, hogy képtelen voltam bármit is komolyan venni belőle. Csak röhögve elterültem az ágyon, még a hasamban lévő fájdalomról is megfeledkezve. Nem sokára még a könnyeim is kicsordultak, úgy vihogtam, miközben hyungom csak egy keserű mosollyal nézett rám, ami aggodalmat idézett elő bennem, de már olyan régen nem nevettem így, hogy még jó pár percig nem szenteltem semminek sem figyelmet, csak hahotáztam. Aztán, mikor már elégnek éreztem, úgy hagytam abba, mintha csak elvágtak volna egy kötelet. Csend telepedett ránk, Junmyeon hyung kifejezéséről már hiányzott az a keserű mosoly, míg én csak idiótán vigyorogva bámultam magam elé, néha rászorítva a hasamra, ami sajnos, még mindig elviselhetetlenül fájt.

-Jó vicc... - Jegyzem meg halkan, hyung felé fordulva, aki nem nevetett fel, vagy mosolyodott el, ahogy vártam. Őszinte sajnálattal nézett rám, óvatosan végigsimítva a felé eső karomon, mire nyeltem egy nagyot, jobban elsápadva, mint eddig.

-Nem vicceltem. - Hangjában éreztem a súlyt, hallani lehetett, hogy nehéz számára a beszéd.

-M..m..mi?

-Figyelj Jongin... most csak apród dolgokat fogok ezzel kapcsolatban elmondani. A részletekbe, egyenlőre még nem megyek bele, hagyni akarom, hogy leülepedjen benned ez a dolog. - Konkrétan még el sem fogadtam teljesen a dolgot, továbbra is csak hitetlenül tekintettem erre az egész terhesség faszságra. Soha nem voltam az a csúnya szavakat használó ember, de jelenleg vagy százféle káromkodást lettem volna képes elhadarni. Nem akartam ezt elfogadni, természetellenesnek és abnormálisnak gondoltam, de ettől függetlenül csöndben figyeltem hyungot. - Kezdjük talán ott, hogy bizonyára már feltűnt neked, meg már említettem is ezt a dolgot, de... ebben a világban, csak az angyalok között volt nőnemű. - Csak egy aprót bólintottam, mi szerint ezen néha el is gondolkodtam. - Nos, ezért tudnak a férfiak is gyermeket szülni, de mielőtt pánikba esnél, ez nem úgy megy, mint a lenti világban, átlagos módon a nőknél. A szülésről majd akkor beszélek neked, ha már abban a szakaszban fogsz tartani...

-Mi az, hogy abban a szakaszban?! - Hisztérikusan kiáltottam fel. Soha nem emeltem fel még eddig a hangom szeretett hyungjaimmal szemben, de ez már nálam is megütötte azt a bizonyos mércét. Még ha ez a dolog nem is úgy működik itt, mint a lenti világban, akkor sem vágytam arra, hogy terhes lehessek. Ráadásul ki akart volna itt velem gyereket csinálni. Sehun...? Sehun biztos nem. Nem olyannak tűnik, mint aki szívesen foglalkozna egy csecsemővel.

-Első sorban erre kellesz Sehunnak. - Rossz volt a Sehunnal kapcsolatos feltevésem. - Te vagy a sorsbeli párja, így bármi nehézség nélkül az irányítása alá tud vonni, ráadásul... Az eleve elrendeltetett pároknak születnek a legtökéletesebb, legerősebb és legszebb gyermekeik.

-De... akkor ezért nem tudtam ellene semmit sem tenni. - Suttogtam magam elé. - Ez olyan igazságtalan! Miért pont ő irányíthat engem? És én miért nem tudok semmit sem tenni ez ellen?!

-Jongin... ebben a világban ez így megy. Figyelj... tudom, ezzel csak még jobban felidegesítelek, de... nem is lenne esélyed arra, hogy Sehunt irányítsd. Alap járaton egy pár, csak azt tudja először egymásról, hogy őket egymásnak teremtették, legalább is... a jóslatok ezt mondják. De azt csak az első szeretkezésnél tudják meg, kettőjük közül ki a domináns. A domináns mindig felülkerekedik a pár másik felen. Az első nemi kapcsolat után, a domináns és a passzív közötti, eddig elmosódott határ kiélesedik. A domináns fél elképzelhetetlenül férfias lesz és erős, talán még egy kicsit nő is, hogy feltétlen magasabb legyen a passzívtól. A passzív fél gyengébb és nőiesebb lesz. Nem kívül, hanem belül és ami a belső változásokat illeti... aki az első szeretkezésénél passzív fél, örökre az is marad. Ezután képtelen lesz vonzódni a többi passzív iránt, csak egy domináns keltheti fel az érdeklődését. Valamint... kialakul bennük, a hasuk alsó részében, egy kis burok, amibe majd a leendő utód lelke kerül. Ezt érzed most. Eme burok kialakulása erős alhasi fájdalmat eredményez, mint már tudod.

-De... Ha valakinek van egy eleve elrendeltetett párja, akkor miért vonzódhat másokhoz is? - A hasfájásom múladozni kezdett, így képesebb voltam egy kicsit higgadtabban kezelni a dolgot, holott már csak ennyi információ is eléggé lesokkolt.

-Tudod... egyáltalán nem biztos, hogy a neked teremtett párral rózsás lesz a viszonyod. Sok olyan párkapcsolat van ebben a világban, ami megszakad, mert vagy a passzívnak vagy a dominánsnak elege lesz a másikból, hiába alkotnak, egy biológiailag tökéletes párt. Általában a passzív felek elégednek meg a másikkal, érthető módon... Őket, tudod... gyakran elnyomják, de szerintem ezt észrevetted Sehun mellett. Istenem! Sehun mellett esélyed sincs semmire! - Csak érdeklődve néztem hyungra, provokatívan felhúzva jobb szemöldököm. Miért ne lehetnék domináns Sehun mellett? Hisz ugyanolyan férfi vagyok, mint ő. - Jongin... te angyal vagy. Az angyalok törékenyek és szépek, míg a démonok durvák és erősek. Egyértelmű, hogy kettőtök közül Sehun a domináns. Ha jól gondolom... Már az első szeretkezés előtt is képes volt befolyásolni, igaz?

-Miért? Alap járaton...

-Alap járaton csak az első után képes téged befolyásolni, előtte nem. De mivel te angyal vagy, ő meg démon... érted. - Junmyeon hyung tehetetlenül tarkójára simított, miközben én éreztem, az alhasi fájdalmam egyre kevésbé érződik. Legalább valami jó is történt velem ezekben a percekben. Továbbra sem akartam ezt a terhesség dolgot elhinni, holott az agyam mélyén már rég feladtam és elfogadtam. Hiszen miért hazudott volna nekem ebben Junmyeon hyung? Mi haszna lenne belőle, hogy engem felzaklat? Az orvosom volt és nem a gyilkosom. - Nem lesz gond Jongin. Nem olyan rossz ez, mint gondolod. Ebben a világban a legtöbben csak áldásként gondolnak erre.

-De... Nem értem. Miért akarna Sehun gyereket? Minek neki utód? Örökéletű, egy örökös idővel majd le akarja taszítani a trónról. - Magyaráztam nagy beleéléssel, mert bár valamennyire már emésztgettem magamban a hallottakat, attól még nagyon reménykedtem abban, hogy Sehun nem szeretne gyereket. Ilyen téren már annak is örültem volna, ha minden nap megbasz, csak ne kelljen terhesnek lennem. "Ez a közös jövőnk érdekét szolgálja, angyalom" akkor erre akart célozni ezzel a mondatával. Egy nagy családot akar velem alapítani. De miért? Mi oka van erre?

-Én csak azt tudom biztosan Jongin, hogy Sehun gyereket szeretne. A többi kérdésedet sajnos nem tudom megválaszolni. Sehun elég őrült fazon, nehéz követni az esze járását.

-Azt vettem észre. - Horkantottam fel idegesen, egyre sűrűbben kapkodva a levegőt. Megint sikerült felzaklatnom magam. Újabb köhögés roham tört rám, mire hyung - most már bármi gondolkodás nélkül - magához húzott és szorosan megölelt, míg én megállíthatatlanul köhögtem; ez pedig egy újabb dolog volt, amit nem értettem. Miért köhögök?

-Ne zaklasd fel magad Jongin. Nem tesz jót a testednek. Bár már nagyjából elmúlt a hasfájdalmad, attól még nagyon kimerült és gyenge vagy. - Amilyen erősen csak tudott, magához szorított. A köhögésem csak nem akart csillapodni, sőt, egyre rosszabb lett. - Jongin! - Kiáltott rám kétségbeesetten Junmyeon hyung. - Jongin, nézz rám! Csak nézz rám! - Hirtelen nagyon fáradtnak és kimerültnek éreztem magam, de ettől független teljesítettem hyungom kérését. Szemei könnybe voltak lábadva, gyengéden simogatta az arcomat, de szemeiben látni lehetett az elborzadást is. - Kérlek, csak nyugodj le. Nagyon fontos lenne most. - Fejem gyengén hullott az ölébe, mire ijedten kiáltott egyet és bár észleltem, amiket mond nekem, mégsem voltam képes megmozdulni, de még csak válaszolni sem. Íriszeim csak nagy nehezen fokuszáltak rá az előttem lévő kezemre, amin a bőr csak egyre fehérebb és fehérebb lett. Kétségbeestem, mégsem mutattam ennek semmi jelét. Képtelen lettem volna rá. Helyette csak hallgattam Junmyeon hyung kétségbeesett szavait, amik csak azért könyörögtek felém, hogy ne adjam fel, maradjak életben. Azokban a percekben tényleg éreztem, hogy lehet, most meghalok és ennyit ért a kis kalandom az életben. Pár hét, egy számomra eddig ismeretlen világban, ami valójában az otthonomul szolgált. Pár kedves ember, akik gyermekükként szerettek és egy Oh Sehun, aki megfejthetetlen volt számomra.

-Sehun... - Erőtlenül suttogtam magam elé nevét. Még én magam sem voltam tisztában azzal, miért pont őt hívom, de valahol... a szívem mélyén éreztem, szükségem van most rá, mint az éltető oxigénre. És milyen jó is volt, hogy egyből meghallotta a gyenge és halk segélykiáltásom. Pár percen belül,ó a szoba elhúzható ajtaja egy nagy csattanással kitárult és Sehun jelent meg a helyiségben, gyors tempóban hozzám rohanva. Bár nem voltam teljesen magamnál, láttam, hogy arca eltorzul, ahogy rám néz és szemeiben láttam a felém vetülő aggodalmat.

Junmyeon hyung engedelmesen arrébb állt tőlem, átadva a terepet a démonnak, aki tegnap este bár bántott, most úgy szorított magához, mintha az élete múlna rajta. Nem mondott semmit, ellenben arra kényszerített, hogy az őszinte ijedtségtől, vörösen csillogó szemeibe nézzek.

-Keményen fogok igyekezni, hogy többet ne bántsalak téged. - Éreztem, testembe ismét visszatér az erő és lassan, de biztosan a bőröm is egyre egészségesebb színárnyalatot vett fel. Sehun meghatódva nézett rám, látszólag hatalmas kő esett le a szívéről és mikor belenéztem, az ő már nem vörösen csillogó szemeibe, láttam az én kék íriszeimet visszatükröződni. Nem tudtam, hogy mi az a láthatatlan kapocs, ami köztünk volt, de minden esetre, megmentette az életemet. Hálásan csillogó szemekkel néztem fel Sehunra, aki csak gyengéden elmosolyodott és még egyszer magához szorított, mintha nem lenne holnap. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - Suttogta a nyakamba, mire egy kisebb meleg áramlat futott rajtam végig. Megborzongtam a kellemes érzéstől, pillanatnyilag még a szobában álló Junmyeon hyungról is megfeledkezve. - Annyira örülök, hogy nem veszíttettelek el.

Boldog karácsonyt mindenkinek!