JungKook PoV

- Még mindig olyan szép hangja van- már nem számoltam, hogy hanyadik bókot hallom Jiminnel kapcsolatban, de kezdett elegem lenni.

- Igen, mind tudjuk mennyire különleges- forgattam meg a szemeim, bár én semmi különlegességet nem hallottam még a hangjában. Magas. Ennyi. De nem különleges.

- Csak nem féltékeny vagy JungKook?- Jin enyhe mosollyal nézett felém, de nem tudtam neki viszonozni.

- Nem, egyszerűen úgy beszéltek róla, mintha nem is tudom mi lenne. Egy egyszerű kölyök, akinek van hangja- rántottam vállat. Még hogy féltékeny. Én? Ugyan mér. én legalább nézek ki valahogy, nem úgy, mint egy 15 éves hormonzavaros kislány.

- Inkább örülj neki, hogy nem te vagy a maknae- YoonGi unottan nézett a szemeimbe majd vissza is fordult a kezében tartott füzetre.

- De nem tisztel úgy, mint hyungját. Azért én kaptam rendesen, mikor nem tiszteltelek titeket- morogtam a bajszom alatt.

- Vívd ki magadnak. Mi is megtettük. Na meg ilyen viselkedéssel, amit felé mutatsz, ne várj akkora nagy tiszteletet. Bár, ahogy éreztem, az utálat kölcsönös köztetek, csak ő felnőtt módjára csendben marad- rosszallóan megrázta a fejét Taehyung.

Ch, mind ellenem vannak. Mostanság annyit forgatom a szemem, hogy félő, egyszer fent ragad.

- Nem akarok tovább beszélgetni- kijelentésem után teljesen némán táncoltam tovább, a gondolataim mélyére bújva.

***

- Nem akarjuk megnézni, hogy haladnak Hope-ék?- ajánlotta fel az ötletet Taehyung. Láttam a szemébe a fáradtságot és, hogy más rohadtul nincs kedve táncikálni és egymást szidni azért, amiért valamit épp elront a figyelmetlenség, kimerültség miatt.

- De, menjünk. A végén még valakinek neki esel- egyezett bele NamJoon s felkelt a székéből.

- Kook, te jössz?- fordultak felém már az ajtóból.

- Nem, menjetek csak- utasítottam vissza. – Én addig tovább csiszolom az eddig összerakott dolgokat.

- De ne hajtsd túl magad. Pihenj kicsit-figyelmeztetett Jin komolyan a szemeimbe pillantva.

Ha nem jogosan mondta volna, meg se fogadnám, de mivel nem egyszer fordult már elő, hogy a sok munkától kimerült a testem és feladta egy időre a szolgálatot. Épp ezért nem is értem. Én a lelkemet kidolgoztam mindig is csak azért, hogy egyre feljebb és feljebb kerüljünk, azon a bizonyos reng létrán, erre idejön Jimin és egy énekléssel teljesen megváltott mindent. Buta kölyök, egyszer úgyis pofára fog esni.

Távozásuk után megfogadtam Jin tanácsát és egyszer próbáltam már csak el a táncunkat. Nem volt rossz egyáltalán, de majd Hoseok és Bora javítanak rajta, ha nem tetszik nekik benne valami.

- Huh?- kaptam fel a fejem a hirtelen rezgésre. Ki hagyta itt a telefonját?

Semmilyen rossz szándékom nem volt, ahogy elkezdtem közeledni a rezgő készülék felé. Levettem az azt takaró füzetet, hogy megnézzem, ki keres kit. Suga fehér telefonja hosszú rezgések közepette villogott „Eomma" nevet kiírva. Nem volt pofám felvenni, hisz YoonGi nagyon ideges szokott lenni, ha a cuccaihoz nyúlunk. Erre rettentő érzékeny. Ezzel szemben utánuk menni is lusta voltam, na meg, ha át is viszem, tuti addigra abbamarad a rezgés és vissza se hívja. Majd visszahívja, ha lesz ideje.
Mire eldöntöttem, hogy nem megyek sehova és fel se veszem, a rezgés abbamaradt. Vártam néhány másodpercet, de nem hívta vissza az anyukája. Ezek szerint nem volt olyan fontos, mint amilyennek elsőre gondoltam.
Vissza akartam tenni a füzetet, de kíváncsiságomból kifolyólag belekukkantottam hátha megtalálom a következő nagy slágerünk egy részletét. Mindig is imádtam a szövegeket, amiket YoonGi írt. Amilyen rideg és magába zárkózott, a szövegei tele vannak melegséggel és nyugalommal. Egyáltalán nem rá vallana első látásra.

Hirtelen egy rövidke, néhány soros firkát pillantottam meg egy régebbi dalunk mellett. Ahogy végigfutottam rajta inkább tűnt versnek, mintsem a dal részletének.

- Szeretnék Szeretni, Szerelmet Szerezni. Szerelmes Szívemet Szívednek Szegezni. Szólj Szaporán Szívemnek Szerelme, Szerelmes Szívedet Szeretni Szabad-e?- mormoltam el hangosan, de szavaim visszhangoztak a csendes teremben.

Wow YoonGi, ilyet meg sose láttam tőle, de ahogy egy új dalunk szöveget mondták Nammal, az is inkább volt túlcsordulóan szerelmes, mintsem olyan, ami eddig ránk vallott volna.
Ez a rövid részlet is mai lehetett, mert ugyan azzal a tollal írta, mint amivel most javítottak.
Ki lehet vajon a szerencsés, aki ennyire YoonGi múzsája lett? Aki ilyen könnyen megtörte a folyton morgó és magába zárkózó fiút?

Jimin PoV

- Nagyon ügyes vagy basszus!- dicsért meg újra Bora. Esküszöm ebben a néhány órában több dicséretet kaptam, mint egész életemben akármikor. Nem mondom, hogy nem esett jól, de nagyon szokatlan volt.

- Köszönöm szépen- szuszogtam térdeimre rátámaszkodva.
Nem volt nehéz koreográfiájuk, mégis a negyedik dal után teljesen bezavarodtam. Ezt érzem, hogy még gyakorolnom kell.

- Nézd, azokat a dalokat, amikben nem leszel még biztos, max nem tánccal adjuk elő. Biztos meg fogják érteni az ARMY-k is. Sőt, én azt vettem észre, hogy jobban szeretik, mikor nem táncolunk, hanem bohóckodva, de persze normálisan énekelünk. Akkor szoktak egyszerre kacagni és énekelni- mesélése közben a szemei csillagszórókat megszégyenítőn csillogtak. Ebből is látszik, mennyire is imádja a rajongókat. Bár, ki ne szeretné azokat az embereket, akik legtöbbször ismeretlenül, de erőt adnak a mindennapokban azt mondva, hogy az Oppák ettől nagyobb örömöt, biztonságot, jókedvet adnak nekik?

- Köszönöm szépen- mosolyogtam hálásan majd kiegyenesedve vettem el a vizemet és húztam le az alján levő néhány kortyot. Most ez tökéletesen csillapította a szomjam, de nem volt elég ezért bontottam egy másik palackot, az előzőt üresen a kukába dobva.

- Na hogy haladtok?- csődültek be egyik percről a másikra a többiek. Persze Jeon nélkül. Miért is lenne itt? Könyörgöm.

- Nagyon ügyes Jimin. Úgy érzem, nem kellesz szidnom titeket tovább- simogatta meg a vállam Bora.

- Azért mind hálásak leszünk- kezdett heves bólogatásba TaeHyung.

- Lassan mennünk kellene. Kint már teljesen sötét van és jó lenne még valami vacsit is csinálnom- gondolkozott hangosan Jin és láttam rajta, hogy nem igazán van kedve főzni hat éhes szájra teljesen egyedül.

- Én szívesen segítek. Szeretek a konyhában ügyködni, még ha sokáig is tart mire valamit megcsinálok- nevettem fel zavartan.

- Azt megköszönném- csillantak fel a szemei. – De menjünk.

- Még utoljára elpróbálhatom az egyiket? Akkor úgy fogom érezni, hogy tényleg megtettem ma mindent- kérleltem őket biztos mosollyal.

- De utána gyere- simított végig a hajamon Tae majd mind a hatan egyszerre távoztak.

Tudtam, hogy egy mozdulatot egyáltalán nem csinálok jól így azt nem ártana még gyakorolnom. A zenét nem is éreztem fontosnak bekapcsolni, de még így se volt olyan, mint ahogy Hope mutatta.

- Ha nem feszítenéd be ennyire magad, akkor hasonló lenne- azt hittem hirtelen a fejemben szólalt meg egy hang, de miért lenne a fejemben JungKook idegesítő hangja?

- Te meg?- kérdőn néztem felé. Ha a többiekkel nem jött, egyedül minek? Nem értem ezt a gyereket.

- Mondtam, ne feszülj be annyira. És most már gyere, mert a többiek félnek, hogy egyedül nem találnál haza- amilyen gyorsan és észrevétlenül jött, olyan hamar távozott is.

Szóval ne feszüljek rá és lazuljak el? Majd holnap megpróbálom, hátha sikerül.
Furcsa tőle tanácsot kapni. Főleg úgy, hogy szerintem ez volt az első gúnyolódásmentes és tisztességes szava hozzám. Nem igazán kell hozzászoknom, úgy gondolom.

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, utólag is elnézést 😅

Hm, fogalmam sincs mit írtam le, ezt két nappal ezelőtt írtam xd de remélem tetszett *-*

Ha igen,hagyjatok nyomokat ♡♡

Pussz:VALAKI