*JungKook POV*

" Somebody call me right one
Somebody call me wrong
난 신경 쓰지 않을래
너도 그럼 어때" /So what/

Ezekkel a sorokkal fejeztük be a mai napi koncertet.

- I Love You!- kiabálta még vissza Jin miután már a fél csapat elhagyta a színpadot.

- Gyökér- kacagott Hope válbaveregetve az idősebb fiút.

- Jó na, szerettem volna boldoggá tenni őket az utolsó percekben is- húzta fel az orrát, de mind tudtuk, hogy ez a megsértődés nem fof öt perctől tovább tartani.

- Gyertek ide! Mindenki!- tapsolt kettőt NamJoon mielőtt még hátsó fertályainkat le tudtuk volna helyezni az öltöző különböző területeire.

- Mi az Hyung? - nyafogtunj fáradtan, de azért körbeálltuk vezetőnket.

- Büszke vagyok rátok- mosolyodott el. - Igazából ennyit szerettem volna, szóval menjetek, pihenjetek le. Öltözzetek át és mossátok le a sminketeket. Fél óra múlva itt lesz a kocsi értünk. Addigra a tömeg nagyrésze is el fog menni.

Nem is kellett kétszer mondani, végre mindannyian eldőltünk a kiszemelt helyekre.

- Itt én fekszek!- zavart meg TaeHyung morgó hangja. Nagyon aranyosan hat mikor az baba arcával próbál mély hangon és ijesztően beszni, de most, hogy legszívesebben aludnék egy tíz percet, kifejezetten idegesítő volt.

- Elférünk ketten is- kérlelte Hoseok.

A kanapé tényleg nen volt nagy, de ők ketten még el is fértek volna.

- Ne veszekedjetek. Majd otthon pihensz rendesen Tae. Most nyugodj már le és menj addig öltözz át. Majd, ha mind készülődünk, akkor pihensz- zárta le a kialakulni készülő vitát Jin. Mi lenne velünk nélküle? Valószínüleg egymásnak estünk volna már az első napon.

Az is, de rész volt már. Két éve. Előtte pedig még csak álmodni se mertem az ilyen életről. Hogy én valaha is emberek több millióinak leszek a példaképe. Valóra vált álom, nem? Nos, mint mindennek. Ennek is meg vannak a maga sötét oldalai. De sajnos ezt nem én tapasztaltam meg első sorban...

*Jimin POV*

- Bocsi tesó, de nekem haza kell mennem. Későre jár. Neked is jobb lenne ottjon- simított a válamra Mark miután látta, hogy nem épp boldog érzéseket váltott ki belőlem távozásra kész alakja.

Tényleg elég késő volt már. Anyáék normális esetben már halálra aggódták volna magukat, ha lennének. Ha az igazi szüleim várnának haza, akkor én is boldogan sietnék, nehogy gondot okozzak nekik. De ez nem ilyen egyszerű.
A nevelő apámat szerencsére mostanság háromnaponta, ha egyszer látom. Mikor éjszakai műszakban van próbálok úgy hazajutni, hogy épp akkor induljon. Mikor reggelre megy, eljövök addigra, mire hazaérne. És ezzel neki sincs baja. Nem panaszkodik, mert csak egy probléma vagyok számára.
Bonyolult családi élet és mindenki elvárja tőlem, hogy kezeljem rendesen. Engem is kezelhetne már valaki rendesen!

- Jól van- köszörültem meg a torkom és eldobtam az elszívott cigaretta csikkem. Bal lábbal alaposan eltapostam és felvettem a földre tett iskola táskámat.
Ő is tudja, hogy nem fogok haza menni, de tisztelem azért, hogy nem szól bele a dolgomba. Ő az egyetlen olyan barátom, aki megért és nem a sajnálkozó tekintetét kell néznem akárhányszor a szemébe pillantok.

- Vigyázz magadra- kért meg határozottan, de csak legyintettem. Ugyan, mikor nem figyelek én magamra? Sose kerültem még bajba, ezek után se fogok.

Utolsó szoros ölelés után elindult az egyik irányba, én pedig a másikba. Még számomra fiatal az éjszaka. Nem vagyok fáradt. Megyek, keresek magamnak valami tásaságot egy kocsmába.
De, ahogy egyre inkább beljebb kerültem a belvárosba, annál több ember jött velem szembe. Mi ez a tömeg? Ilyenkor már minden normális ember rég nyugovóra tért volna. Ma miben más ez?

Gyanútlanul sétáltam közöttük és tekintetemmel kerestem azt a helyet, ahol olcsón meg tudom magam húzni.
Nem gondoltam,hogy erre egy kocsi is meg fog állni.
-Ah, hülye cipő fűző!- adtam hangot dühömnek, mikor már másodjára botlottam meg a kikötözött fűzőmben.
Fél térdre ereszkedtem, de egy kinyitódó kocsi ajtó a fejemnek ütközött.

- Figyelni luxus? - fakadtam ki mikor fejemet fogva néhány lépést hátráltam.

Egy normális megjelenésű embert vártam volna, hogy majd az kiszáll és jobb esetben nem kezd el velem vitázni, nem pedig egy talpik feketébe burkolózott magas férfit. Vagyis erős vonásai erre engedtek következtetni. Széles válla,keskeny csípője, magas alakja, vaskos combjai.
Nem szerettem volna feltűnően végig mérni, de nem tudtam a szememnek megálljt parancsolni. Ha úgy se látom többet, minek zavarjon?

- Elnézést, kérlek ne haragudj. Nagyon fáj?- hadarva fejezte ki sajnálatát majd hatalmas kezét a fejemre szerette volna tenni, de reflexszerűen elhúzódtam.

- Igen fáj!- helyeseltem, de esélyt sem adtam neki arra, hogy hozzám érjen.

Kitudja ki ő. Meg, hogy minek van ennyire beöltözve. Lehet valami gyilkos.

- Akkor kérlek hagy nézzem meg! Ne hisztizz ennyit! - emelte meg a hangját és, hogy tisztán értsem amit mond, elhúzta maszkját a szája elől.

- Hozzám nem fog érni! Hagyjon békén- mély hangjából ítélve idősebb volt így a tegezést el is felejtettem.

- Kook mi a szart időzöl még kint? - hangzott egy másik mély hang a kocsiból.

- Én sem tudom- sóhajtott fáradtan az előttem álló majd legyintett. - Akkor menj. De ha bajod lesz

Be se fejezve tette vissza maszkját és ült be a kocsiba.
Hátráltam, hogy a jármű gond nélkül elhajtson, de persze a sétáló tömeg nagyobb gondot jelenthetett.

Ekkora egy bunkó parasztot! Na ilyen embereket nem akarok én az életembe!

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, utólag is elnézést szeretnék kérni ♡

Új év, új könyv tőlem ♡
Jézusom, hogy én mennyire bevagyok zsongva és, hogy mennyire szívesen írom ezt *^*
Már annyira előre jár az eszem,hogy miket szeretnék bele ijaaaaj 😂
Remélem nektek is annyira elnyeri a tetszéseteket mint az enyémet ♡

*A borító ideiglenes. Ez változni fog, pusztán nem tudok a seggemen ülni xD*

Ha tetszett a fejezet, hagyjatok nyomokat ♡♡

Pussz: VALAKI