JiMin Pov

- Ez túl hamar meg volt, nem gondolod?- elégedett és boldog mosollyal fordultam Kook felé, mikor lassú léptekkel hagytuk el az akadémia udvarát. Sajnos Hopenak muszáj volt visszamenni tanítani. Még volt egy pár órája a héten, amit nem mondhatott le. De nem is kell. Még meg kell találnunk a többieket is, de ahhoz sajnos több idő kell. De szerencsére, Hope tudott egy kis kiindulási pontot adni. Már az is nagyon sok segítség volt tőle, hiába esdekelt, hogy nem tud velük jönni. A munka fontos. Ezt elintézzük ketten.

- Egy kicsit, de tudtam, hogy nem Hoseok lesz a legnagyobb bajunk. A neheze még hátra van- csúsztatta méregdrága farmerje zsebébe kezét. Igaza volt. YoonGi, Nam és Jin hyung... mindenki annyira elérhetetlennek tűnik. Lehet, kevesek vagyunk mi ehhez...

- Akkor indulás haza- nyitottam ki a kocsi ajtót.

- Haza? Francokat- vágódott be JungKook a másik oldalra és szemüvege újra az orrán pihent.

- Hogy mi?- ráncoltam össze a szemöldököm és beültem mellé. - Most hova megyünk? JungKook, ha hazamegyünk, akkor holnap már végre beállhatok dolgozni újra és lesz pénzem.

- Az elmúlt három évben hányszor pihentél?- kérdezte komolyan és felém nézett bár szemeit nem láttam a sötétített lencsék takarásából.

Némán lesütöttem a fejem és beharaptam alsó ajkam. Miért van igaza mindig?

- Ha jól tudom, egyszer sem- vallottam be meghunyászkodva.

- Kihasználod a szabadságod. Erről nem nyitok vitát. Most pedig kösd be magad, mert olyan borsos csekket vágnak ránk, amit öt havi fizetésedből sem fogsz tudni kifizetni- szólt rám, s míg nem csatoltam be a biztonsági övemet, addig nem is indította be a motort.

Miért figyel rám ennyire? Jó, persze gondolom ő sem akar visszamenni egyetemre, meg az előbb is sértegetni akart, de fel sem tűnt azok miatt, amiket előtte mondott. Végre kikapcsolódhatok, a folytonos és szorgalmas munkám mellett. Még az elkövetkezendő két órában kivettünk egy motelt, vagyis JungKook. Engem csak elszállásolt. Felesleges mindig köszöngetnem mindent, ráadásul túl nagy hozzá a büszkeségem. Tudtam magamról, hogy segítségre szorulok, de nem voltam annyira szerény, hogy meg is háláljam azt.

- Jó újra itt lenni. Annyira más... Annyira barátságos- néztem ki a második emelet ablakán, ami alatt elterült egy egész szép park. A fákon rózsaszín virágok sokasága bimbózott, gyermekek nevetésétől zengett az egész környék. Egy rossz pillanat sem volt. Mintha egy szép álom lenne. Túl szép, ahhoz képest, ahol én élek nap, mint nap.

- Miért mentél haza Busanba?- érkezett a kérdés mögülem. JungKook az ágy szélén ült, levetett inggel, de testet hamar eltakarta egy fekete pólóval. Épp telefonját tartotta a kezében, mikor felkapta fejét a elmélázott hangomra.

- Hát nem a szüleim miatt- nevettem fel keserűen. Nem őszintén. Csak keserűen.

- A nevelőapád meg, ha jól tudom, Szöulban van, nem?- vonta fel értetlenül a szemöldökét.

- Sok dologról nem tudsz- rántottam meg a vállam, mert számomra mindegy is volt.

- Ahogy te sem- vágott vissza megkeményedett hanggal. - De akkor is érdekelne miért mentél haza.

- Kevesebb a lakbér. Ott valóban keveset kérnek el egy apró lyukért- a nevetséges árak eszembe jutottak így egy undorodó fintor végig futott az arcomon. - És te miért mentél egyetemre? Erről sosem beszéltél. És a szüleid?

- Most komolyan az én életemről faggatsz?- kérdezett vissza, mintha nem akarna hinni a fülének. - Érdekel?

- Ha nem érdekelne, nem kérdezném- néztem hátra vállam felett. - Ki vele JungKook.

- A szüleim sosem támogattak. Valahol mélyen mindig éreztették velem, hogy nem fogom sokra vinni a zeneiparban. Mit ne mondjak, igazuk volt- hasonlóan keserű nevetés. Milyen érdekfeszítő.

- Ha nem ez lett volna, ami lehet nem lett volna igazuk- köszörültem meg a torkom, hisz mind tudjuk legbelül, hogy miattunk ment szét az egész banda.

- Végülis a lényeg az, hogy a karrierem befellegzett- tért vissza a meséléshez. - A szüleimmel fogadtam, hogy ha nem sikerül ez, akkor egyetemre megyek és egész életemben egy irodában fogok roskadni, mint ők.

- És ezért akarsz te görcsösen bizonyítani? Mert nem akarod elcseszni az életed?- fordultam felé leszűrve a lényeget.

- Nem is vagy te olyan buta fiú, mint látszik- gúnyos mosoly jelent meg az arcán.

- Kösz, nyakigláb, de ezt a beszólást tarts meg inkább magadnak- léptem el az ablaktól és a székre ledobott ingjét felé dobtam. - Készülődj. Menjünk szétnézni.

- Milyen tüzes lett valaki- kacér kacaja bántotta a fülem. Nevess csak JungKook... nevess csak

***

- Nincs kedvem étterembe menni- nyafogva néztem fel a hatalmas Persona feliratra. Kitudja milyen puccos hely. Az nem az én stílusom.

- Nekem viszont van, szóval csak kedvesen mosolyogsz és eszel valamit. Nyomás befele- JungKook parancsoló szavai felért az apai szigorral. Így hát összehúzva magam, bementünk a valóban puccos és hányingert keltően tiszta helyre.

- Az asztaluk- vezetett minket a pincér egy szépen megterített asztalhoz. Az ott szalvéta? Idejét sem tudom már mikor láttam ilyet utoljára.

- Te foglaltál asztalt?- néztem hitetlenkedve Kook felé.

- Uhm...- némult el. - Biztos elírtak valamit. Ülj le- bökött a székre, míg ő helyet foglalt a sajátján.

Összezavarodva foglaltam helyet a párnázott széken és kezembe vettem az étlapot. Mik ezek az árak?? Eddig el sem tudok számolni!

- Ne válogass. Csak bökj rá egyre- JungKook ki sem nyitotta a választékokkal zsúfolt menü lapot, inkább rám várt. Ezek szerint ő már tudja, hogy mit kér.

Nem mondom azt, hogy könnyen, de sikerült választanom, és ahogy már előre tudtam, JungKook fejből mondta, ő mit kér.

- Sokat jártál ide?- kérdeztem halkan, szemeimet csak az asztalterítőn tartva. Nem éreztem odaillőnek magam. Túl sok szempárt éreztem a hátamon, amik égették a bőröm. Mások is érzik, hogy más vagyok?

- Anyáékkal valóban sokat jártunk ide. Amolyan családi ebéd vagy vacsora. Itt ettünk csak közösen- szomorú mosolyával ölni tudott volna. Te jó ég JungKook...

Az este felejthetetlen lett számomra. A csendes alaphangulat ellenére túl jól mulattam a fiú társaságában. Nem féltünk hangosan kacagni a másik értelmetlen vagy túl bugyuta viccén. Nem érdekelt minket, hogy kik néznek flénk, vagy kik mormolnak el a mellettük ülő fülébe valami bántót. Csak ketten voltunk. És hihetetlenül jól éreztük magunkat.

- Akkor azt hiszem, fizetnénk- vette elő a tárcáját JungKook, s egy nagyobb összeget az asztalon hagyott. Zavartan álltam fel és vettem fel a kabátom. Azt hiszem ezt az estét is felírhatom a "felejthetetlen esték JungKook társaságában" listámra.

- JeonGuk!- hallottam meg társam nevét egy hölgy szájából. Az ajtón szerettünk volna távozni, de egy házaspár az utunkat állta. A nő és fekete és fehér kockás ruhát viselt. Alakját kiemelte az anyag feszessége. Nem volt hiába az a havi kondi bérlet. haja szőkén omlott vállára, de egyértelmű volt, hogy nem az az igazi hajszíne. Csak az ilyen módos asszonyok nem engedhetnek meg maguknak olyat, hogy lenövés, nem igaz? A mellette lévő férfi pedig magas volt, méregdrága öltönyt viselt és egy elég szép kocsi kulcsa lapult abban a kezében, amelyiket nem a hölgy derekán pihentette. Akár egy királyi pár. Na de, hol a párhoz tartotó gyermek?

- Szia Anya- mű mosolyát elővéve a mellettem lévő férfi megölelte édesanyját. Szóval ezek JungKook szülei? Jól néznek ki az tény, de süt róluk az arrogancia. Kétség kívül JungKook ősei.

- Csak nem Jimin?- nézett felém a hölgy majd engem is egy ölelésre vont. Életemben nem láttam ezt a tyúkot, de máris ölelget. Apám...

- Szép estét- köszöntem legbiztosabb mosolyom elővéve.

- Mit kerestek itt szívem? Neked nem tanulnod kellene vagy épp az egyetem könyvtárában bújni a könyveket?- nézett rosszallóan fiára. Oh, hogy törjön le a műkörmöd te liba.

- JiMinnel itt volt dolgunk- válaszolta röviden. Eléggé sietős volt már neki is ahogy láttam.

- Kincsem, ugye nem hiszel még abban a gyerekes álomban? Fel kell nőnöd Kookie. Már nem vagy gyermek- simított fia arcára, de legszívesebben elcsaptam volna a kezét.

- Mitől fél? Hogy a fia talán élvezni fogja, amit csinál?- szóltam közbe, mielőtt JungKook válaszolhatott volna akármit is.

- Hogy mondod?- fordult felém a nő hitetlenkedve. nem akarta elhinni, hogy valaki képes visszaszólni neki.

- Azt hiszi JungKooknak nincs tehetsége? Süket vagy pusztán az agyára ment a féltékenység. Ne a saját álmát próbálja a fiára erőltetni. Rossz lehet kibukni az egyetemről és egy gazdag pasival felcsináltatni magát, nem? Ne aggódjon, ez a fiával nem fog megtörténni. Sokkal többre fogja vinni, mint maga valaha az életben- ragadtam meg a ledöbbent JungKook csuklóját és elindultam vele a kijáraton, de megtorpantam és egy pillanatra még hátra fordultam. - A cipője nem megy a ruhájához!

Ha eddig nem pukkadt meg az a vénszatyor, akkor ezek után biztos. Elégedetten szippantottam be a friss levegőt és elengedtem JungKookot. Lassú léptekkel haladtam előre, de Kook nem igazán követett.

- Hey Törpe- szólt utánam, mitől megtorpantam és visszafordultam. Lehet nem kellett volna így beszélnem az anyukájával, de megérdemelte. Ne akarja elnyomni a fiát. lehet fele sem volt igaz, annak, amit mondtam, de legalább, ha van egy maréknyi esze, akkor elgondolkozik a dolgokon.

- Kösz- az idősebb fiú ajkain féloldalas és kedves mosoly jelent meg. Azt hiszem az elmúlt években ez volt a legszebb mosoly, amit kaptam.

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, elnézést x3

És a mai második rész XD Nem hiszem el, hogy ezt is megírtam te jó ég XD Azt hittem nehezen fog menni, mert már szakad lefele a hátam, de nem így történt.
Szokásostól eltérően dőltek belőlem a szavak és ez fura volt, de végülis egyben jó is :3
És örömmel jelentem be, hogy a 28. helyen vagyunk :3

Ha tetszett a rész, hagyjatok nyomokat <3 Holnap találkozunk X3

Pussz: VALAKI