JiMin Pov

Tudjátok milyen jó érzés is az, mikor madarak édes csiripelésére, vagy a szerelmetek lágy csókjaira ébredtek, amiket persze még a nap simogató sugarai is szebbé tesznek? Nem? Az jó mert én sem.

- Megyek már!- kiabáltam, hogy a csengő zajos és régi hangjától a kint ácsorgó személy is hallja fáradt s nyűgös hangom. Mennyi az idő? Még a nap is alig kelt fel!

- Csak,hogy kinyitottad- förmedt rám az én kora reggeli ébresztőm.

- JungKook mi a fenét keresel itt?- vontam fel szemöldököm mert hirtelen tényleg nem tudtam eldönteni, hogy ő mégis mit akar. - Oké, hogy van egy közös tervünk, de ha már szabadságon vagyok, hagy aludjak addig, ameddig akarok.

- Nincs idő holmi alvásra, JiMin- tolt odébb az ajtóból s betessékelte magát az én lakásomba.

- Nem vártam vendégeket- motyogtam a bajszom alatt és visszazártam az ajtót.

- Az lászik- nézett körbe és ujját végighúzta az egyik szekrényen. - Aish JiMin, ez itt por?

- Örülnék, ha nem baszogatnál már korán reggel- szóltam rá morcosan, el sem fedve mennyire bánt és felmérgel fölényes viselkedése.

- Én meg egy kávénak örülnék, Hamupipőke- húzott ki egy széket a kicsi,négyszögletű asztalnál s mielőtt letette volna rá fenekét, leporolta az ülőkéjét.

Megforgattam a szemeim és friss kávét főztem. Utolso szem kávéporom is rá ment, de majd veszek. A következő fizetésből.

- Mit adhatok hozzá?- tettem le elé a csészét és egy kiskanalat mellé.

- Cukrot- fogta meg a kanalat majd a kávéba mártotta azt.

Az apró edényt, amiben cukrot szoktam tárolni elé tette, de felnyitva tetejét láttam, hogy egy szem sem maradt belőle. Tényleg, tegnap elhasználtam és még eszemben is volt, hogy jó lenne venni. A francba..

- Sajnálom, de nincs- vallottam be szégyenkezve és visszatettem a poros polcra az üres csuprot.

- Néhány hét és újra rendbe jön minden- mintha Kook meglátta volna rajtam a szomorúság jeleit, próbált bíztatni. Nagy barna szemekkel néztem rá mert nem mindennapos dolog, hogy JungKook engem bíztatni akar, vagy akár felvisítani. Épp a szájához emelte a csészét, amiből egyszerre itta ki a kávét egy hatalmas kortyra, de arca fintorba torzult. Nem a legfinomabb, ez tény… Sóhajtva tettem le a saját csészémet és inkább meg sem próbálkoztam a tiszta és fekete kávét a gyomromba küldeni. Ismerve magam, egyszerre jönne vissza az egész. Majd valahol iszok egy kávét. Most az a legkisebb gondunk.

- Nem csak megyünk és jövünk?- kérdeztem furán mikor összepakoltatta velem a cuccom és a bőröndömet a kocsi csomagtartójába száműzte, az övé mellé.

- Kitudja mikor kerítjük elő Hoseokot. Na meg este nincs kedvem vezetni- csapta le a csomagtartó ajtaját és fején pihenő napszemüvegét az orrára tette. Wow, így még a külseje is titokzatos és miért tagadni, hogy iszonyat jól áll neki a napszemüveg..is.

- Nem terveztem az egész hetemet Szöulben tölteni- ültem be a megszokott helyemre. Kezdem azt érezni, hogy ebben az ülésben más nem ül rajtam kívül, mert mindig úgy van beállítva, ahogy én hagytam. Ráadásul mindig ugyan olyan kényelmes. Most is egy elégedett sóhajjal helyeztem magam kényelembe.

- Az egész hetet én sem. De addig leszünk ott, míg össze nem szedjük azt a jómadarat- csatolta be biztonsági övét, s felbőgette a motort. Még nem is éreztem, hogy elindultunk, de az utó zökkenőmentesen haladt az úton. Még mindig ledöbbent és ámulatba ejt. Túl jó választás volt JungKook részéről.

Az utunk meglepően sima volt. Néhányszor kerültünk dugóba, míg próbáltunk bejutni a városba, de azok elhanyagolhatóak voltak. Egyikőnk sem volt türelmetlen, inkább csak ideges és feszült, de ez a kialakuló helyzet miatt is volt. Nem minden nap találkozik az ember a rég nem látott barátaival.

- Szerinted is túl tehetséges volt ahhoz, hogy abba hagyja?- ablakon való kibámulásomat Kook halk hangja zavarta meg.

- Kicsoda?- kaptam felé a fejem és kiegyenesedtem. Elgémberedett végtagjaim ropogva nyújtóztak ki. Kényelmes ugyan, de nem olyan, mint egy ágy. Hiába el tudok benn veszni.

- Megjöttünk- bökött ki a szélvédőn. A hatalmas akadémia égbenyúlóan tornyosult előttünk. Itt nem veszett még el az a héteszű?? Meg sem lepődnék, ha most is az egyik folyosón bolyongva lelnénk rá. - Egyébként Hope.

- Hát- szálltam ki és állva is kinyújtóztattam magam. - Mind tudtuk, hogy ő még sokra viheti. A táncmozdulatai aranyat érnek- lépkedtem mellé. Féltem, hogy ha távolabb vagyok tőle, mint egy méter, elveszlek és haza sem találok. Nem vagyok elég talpraesett és ügyes, hogy segítséget kérjek mástól. Inkább kóborlok egyedül.

Megkeresve a bejáratot sétáltunk fel a hosszú lépcsőn. Pontban 31 lépcsőfokot számoltam, mire a tetejére értünk. Légvételem az átlagosnál már szaporább volt pedig csak néhány lépcsőfokról volt szó. Tényleg elgyengültem.

- Nézd, automata-, ahogy beléptünk, Kook kiszúrta azt a machinát, amiről egész idáig álmodoztam. Még szerencse, hogy a kocsiban nem aludtam el. Pedig amilyen simán gurultunk a végállomásunkhoz, meg sem lepődtem volna.

- Vegyünk kávét- jelentettem ki és megragadva csuklóját húztam a gépezethez. Azonnal a farzsebeimbe és a pulóverem zsebében kezdtem keresni, hátha valamilyen kis aprót elő tudok, halászni, de JungKook megelőzött. Elnyúlva mellettem dobta be az érmét a helyére.

- Válassz- suttogta a fülem mellett. Elnyílt ajkakkal meredtem előre és lassan kihullt zsebemből a kezem. Meghív kávéra. Ez... is új számomra. Egyrészt az is, hogy valaki meghív valamire, de az még inkább, hogy az a valaki pont JungKook. Lehet, hogy csak szokásosan fel akar vágni a pénzével, de ha már így felajánlotta, hülye lennék visszautasítani.

Kiválasztva a megfelelő energiabombát, megnyomtam a gombot és beállítottam hány cukorral kérem. Nem olyan édesen, de azért ne legyen tiszta. Elvéve a forró poharam, elálltam JungKook útjából, hogy ő is kiválassza a sajátját. Most lenne illedelmes megköszönni vagy a végén? Sose csináltam ilyet, hogy legyen benne rutinom.

- Milyen?- kérdezte hirtelen társam.

- Köszönöm szépen- két kezemmel fogtam a poharat és emeltem ajkaimhoz, hogy bele is kóstoljak. - Finom- nyaltam le a szám tetején ragadt habot.

- A tied finomabb volt- támaszkodott vállával a falnak és végre ő is belekóstolt a sajátjába. - Igen, határozottan finomabb volt.

- Abban cukor sem volt- kuncogtam fel nevetve magamon. Most nem éreztem úgy, mintha szégyellnem kellene. Fura dolgok történnek JungKook mellett... nagyon furák.

- Akkor is finomabb volt. És amennyi koffein volt benne, attól pörögni fogok egész nap- húzta le egybe a végét és kidobta a műanyag poharat.

- Mi ez a zene?- szólaltam fel hirtelen, mert szokatlan "zaj" csapta meg a fülem.

- Reménykedjünk, hogy Hoseok indította- ragadta meg a karom Jk és elkezdett a hang irányába húzni. Még szerencse, hogy volt időm a kukába ejteni a poharam, ha rajta múlt volna, elejtem valahol a folyosón és akkor még szemeteltem volna.

- Shh- mutató ujját a szája elé helyezte a magasabb fiú majd a résnyire nyitva hagyott ajtón belesett a terembe. A zene is biztos csak ezért hallatszott ki, a többi teremben is lehetett hallani a lábak dobogását, de a zenét nem. Csak Hoseok lehet ennyire figyelmetlen.

Kook megfogta vállam majd maga elé húzott. Szóval lessek be én is? Kihasználva a lehetőséget barna szemeimmel körbepásztáztam a helyet. És tényleg ott volt. A hamisíthatatlan és mindig vidám barátunk.

- Te menj be- lökött meg enyhén JungKook mire automatikusan tántorodtam vissza.

- Én nem!- sziszegtem idegesen és megpróbáltam magamról leszedni a kezeit. Ő az idősebb! Viselkedjen férfiként!

- JungKook nem!- erélyesebb visszaszólásom következtében a sarkam a küszöbbe akadt majd elterültem a fényes bár eléggé kemény fapadlón. Szent ég...

- Oké srácok...- állt meg a zene is majd Hoseok bizonytalan hangja töltötte be a termet. Érkezésemre még a levegő is megállt a teremben. - Gyönyörű volt. Holnap találkozunk- engedte el diákjait, akik elkezdtek felém jönni.

Ijedten pattantam fel és álltam szorosan JungKook mellé.

- Szia haver- köszönt társam a még mindig ledöbbent fiúnak. Ezt is elég lesz neki elmagyarázni te jó ég..

***

- Wow... nem hittem volna, hogy pont ti ketten álltok össze- túrta hátra barna haját a legidősebb és hitetlenül nézett felénk.

- Mi sem- vágtuk rá egyszerre, ami lágy mosolyt csalt ki belőlünk.

- De ez mindegy is. Ugye... te is szeretnéd újra? Mármint értem én, hogy a tanítás meg egyebek, a versenyek... de neked nem hiányzik a csapat? Előröl, tudnánk kezdeni mindent- harapta be alsó ajkát JungKook. Most vagy soha. Ha nemet mondd Hope... az elején elvesztjük a reményt.

- Azt hittem már sose kérdezitek meg.

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, elnézést ^^"

Mai napi első rész ♡ kezdek hozzászokni a duplázáshoz,csak majd azt is meg kellene írnom xdd
Válaszoltam 60 kérdésre szóval szerintem tudjátok mennyi erőm van írni xdd

Remélem elnyerte tetszéseteket ez a rész is :D

Ha igen, hagyjatok nyomokat ♡♡

Pussz: VALAKI