Jimin Pov

- Akkor egy süti a hölgynek. Azonnal hozom- játékos mosollyal hagytam ott az asztalt és mentem a papírral YeJunhoz.

- Dögös harmincas. Nem rossz- harapta be alsó ajkát az előző idősebb nő felé pillantgatva.

- Fúj, ilyenkor áldom az eget, hogy meleg vagyok. Kitudja mi lenne velem, ha az ilyen nőkre állna fel. Borzalom- tettem a süteményt egy fehér tányérra.

- Most mit panaszkodsz? 23 éves vagyok haver, az ilyen idős nők szeretik az olyan férfiakat, mint én- simított végig állán, amin még apró pehely szakáll sem volt, hiába annyi idős, amennyi. Kinézetre még mindig egy kisfiú. Bár viselkedésre sem panaszkodhat.

- Akkor kapd el a vadmacskát- toltam elé a tányért. Semmi kedvem nem volt visszamenni hozzá. Meg YeJun is megtanulhatja, hogyan szedjen fel egy lányt.

- Akkor te meg vidd ki a hatoshoz ezt a két kávét. Azt hiszem a dögös fekete az öltözőbe ment néhány perce, de már várnak egy ideje- kaptam egy kisebb tálcát két távéval.

- Az a göndör meg a srác?- böktem hanyagul feléjük és felkaptam a kávékat.

Röpke bólintást kaptam, s barátom már el is kezdte megkörnyékezni az egyedül ücsörgő nőt. Szoknya pecér. Tipikus férfi.
Szemeimet forgatva lépdeltem kecses mozdulatokkal az asztal felé. Nagyon beszélgethettek valamiről, bár jelenlétem megzavarta azt.

- Egy espresszo és egy cappuccino- tettem le a csészéket.

- Köszönjük,de fordítva- mondta kedvesen a lány és megcserélte a csészéket.

- Sajnálom, de nem tudtam- hajoltam meg enyhén. - Még valamit hozhatok esetleg?

- Semmi baj, JiMin. Nem, nem kérünk semmit- nevem hallatán a fiú felé kaptam a tekintetem, de szívem akaratlanul hagyott ki egy ütemet.

Lábam megremegve akart hátrálni, de minden erőmet összeszedve maradtam mozdulatlan.

- Honnan tudja a nevem?- filmbe illő alakításom kész röhej volt. De egyszerűbb tagadni az egyértelműt. Nem voltam kész erre a találkozásra. Ezzel ő is tökéletesen tisztában volt.

Férfias, erekkel tarkított kezével a mellkasomra bökött.
Ez az, JiMin, sikeresen játszod az idiótát.

- Oh,valóban. Egészségükre a kávét. Ha szükségük van valamire... szóljanak egy másik pincérnek- azzal menekülésre kapcsolva akartam hatalmas léptekkel elsietni, de JungKook lábában megakadva estem orra. A szemétje! Ez direkt volt.

- Ha ennyire ügyetlen vagy, hogy tudtad így kihozni a kávénkat? Élünk az ajánlatoddal és mást hívunk-  hanyagul nézett át válla felett s hangja a lesajnálótól is rosszabb volt.

Szóval így játszunk, huh?
Felszegett fejjel álltam lábra annak ellenére,hogy az egész kávézó minket bámult.

- Máskor kérem uram, hogy a lábát az asztal alatt tartsa. Köszönöm- azzal kimért léptekkel vágtam ki az öltöző ajtaját és eltűntem mögötte.

- Mi történt JiMin?- a jellegzetes akcentust meghallva tudtam, hogy fekete hajú kolléganőnk az öltözőben pihent munkaideje alatt.

- Semmi különös. Menj ki mert szükség van rád. Öt perc és megyek én is- hangsúlyom nem volt kedves, de ilyen idegesen nem tudom megütni, azt a szép beszéd stílust, amit érdemelne. Hisz ő nem tett semmit. Minden okozója JungKook. Pont úgy, mint 3 éve. Ha nem veszekednek minden egyes percben YoonGival, akkor mai napig nyugodtan lennénk egymás mellett és boldogan. Nem tudom elképzelni ő mit csinálhat azóta, de őszintén szólva nem is érdekel. Ha ő képes volt TaeHyungnak hinni, mikor az átverte,teljesen, akkor egészségére. Én abból nem kérek.

- Jimin ebéd idő van! Nem egy-két ember lézeng odakint!- idegesen rontott rám YeJun ezzel megijesztve engem. - Megtennéd, hogy kitolod a segged mielőtt kirugdoslak?

- Megyek már megyek...- suttogtam földre szegett tekintettel majd belevetődtem újra a munkámba. JungKook sajnos még mindig ott ült a lánnyal együtt, de azóta egy sütemény is eléjük került. Nem akarnak elmenni vagy mi??
Gondosan kerültem az asztalukat, nehogy újra beleütközzön valami a számításaimba, de mivel kiküldtek négy darab kávéval a mögöttük lévő asztalhoz, így minden bátorságomat összeszedve közelítettem meg azt. Már csak néhány lépés. Nem néz ide. Nem látja,hogy jövök. Ki tudom kerü...

- Ember! Nézz már az orrod elé!- hangos kiabálás csapta meg a fülemet, fehér ingemet pedig forró kávéfoltok tarkították. Ezt hogy? Hogy állt fel ilyen gyorsan?! Nem vagyok ennyire figyelmetlen!

- JungKook ez csak egy baleset volt- próbálta őt nyugtatni barátnője. - Rád nem ment. És lassan vissza kell mennünk az óráinkra.

Hangja nyugodt és lágy volt. Szép játék. JungKook tekintetében semmi dühöt nem láttam. Csak győzelemittas mosolyt. Megint sikerült neki. Mindig sikerülni fog neki.

Csendben távoztak, magamra hagyva megtört és megalázott valómat. Egyre jobban kezdett rámtapadni a mocskos és ragacsos ing. Ezt is levonhatják a semennyi fizetésemből. Még két ilyen alkalom, hogy Kook meglátogatja a munkahelyem és már fizetésem se lesz. Vagy kirúgnak. Ezek után is kérdéses mi lesz velem...

- Menj és öltözz át. Ma este itt maradsz munka után és feltakarítod az egész helyet. A konyhát is beleértve. A kávék pedig a fizetésedből lejönnek. Kérlek, próbálj meg láthatatlan maradni a nap további részében és ne akarj balhét- nyomott a kezembe egy rongyot YeJun mielőtt elballagtam volna.

Barátom, ez tény, de a felettesem is. És nem tűri az efféle viselkedést. Ezt már az elején kijelentette.
Ezt vissza fogja kapni Kook. Ha ő nem képes elfelejteni mi is történt, én sem fogom. Csak kerüljön a szemem elé.

***

Sepregetés kész. Az asztalok mind fényesre törölve. A felmosás is kész. Áh, mosogatás. Mindegy, azt a néhány koszos edényt inkább eldugom a szekrénybe. El kell érnem az utolsó buszt!

Felkaptam a kezembe a kabátom es gyorsan becsukva az üzlet ajtaját, rohantam is a buszmegállóba. Már fél tíz fele lehetett és tavasz. Javában sötét.
Legalább fél órába telt mindig,mire kirohantam a buszmegállóba, nem szabad sétálnom!

Épp az egyik sarkon akartam befordulni mire egy kéz vállon ragadott. Kis termetemnek és lassú reakció időmnek köszönhetően nem tudtam időben reagálni. Vagy a testem nem is akart. Lehet akármilyen hirtelen vagy erőszakos, ha az illata mindent elárul.

- JungKook- leheltem ki, ahogy hátam a hideg betonnak ütközött.

- Szóval már emlékszel rám?- támaszkodott meg fejem mellett és néhány centiről vizslatta nyugodt arcom. Látszólag nyugodt voltam, de a szívem úgy zakatolt bordáim börtönében, hogy azt hittem kiszakad a helyéről.

- Mit akarsz tőlem? - tettem fel a legnagyobb kérdést, ami bennem lapult. Érdekelt, hogy miért alázott meg odabent. Érdekelt, hogy miért várta itt meg, hogy végezzek és érdekelt, hogy mit akart tőlem. Miért pont tőlem? Ráadásul ennyi ideig várni rám, hogy elhagyjam a kávézót... túl elszánt. 

- Oké Jimin, nem fogok kertelni. Szóval- lökte el magát a faltól és zsebre csúsztatta a kezét. - Én nem fogok egész életemben egy irodában roskadni. És már csak az a kérdés,hogy te egész életedben egy ilyen helyen akarsz dolgozni reggeltől estig kevés fizetésért?- vonta fel a szemöldökét mindent tudóan.

- Te honnan gondolod mennyit kapok?- csattantam fel összeráncolva a szemöldököm.

- Szerinted nem tudom? Könyörgöm, alig kapsz valamit. De akkor válaszolj,ezzel akarsz foglalkozni örökre?- tárta szét a karjait.

- Egyértelműen nem...- hajtottam le a fejem.

- Szuper. Akkor mondom a tervet. Holnap délben jövök újra és megbeszéljük,hol találjuk meg a srácokat, Mr. Byunra pedig együtt rárúgjuk az ajtót- vázolta fel nagy vonalakban,de még igy is érthetetlen volt számomra.

- Hogy mit csinálunk? Én biztos, hogy nem- ellenkeztem, de a szavamba vágott.

- Jimin nincs de! Megcsináljuk és kész! Ez az utolsó lehetőségem, érted??- könyörgően ragadta meg a vállam és rázott meg kicsit,hogy nyomatékosítsa szavai fontosságát.

- Miért csinálod ezt JungKook? - kérdeztem meg halkan a választ várva, hisz az alapján voltam képes eldönteni,a válaszom.

- Magam miatt JiMin. Ez az utolsó lehetőségem, hogy helyrehozzam az életemet...

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, elnézést 😅

Ma duplázok te jó ég xD ilyen se volt már bő egy éve xD
Remélem nem bánjátok xD

És itt is lenne ugyebár a második rész. Most kezdenek el majd bonyolódni azok a bizonyos szálak  :3
A terv meg van, már csak meg kell valósítani :3

Ha tetszett a rész,hagyjatok nyomokat ♡♡

Pussz: VALAKI