JiMin Pov

- Anya biztos? Még meggondolhatjátok magatokat- ismételte el Tae aznap délután legalább ötödjére. Örültem, hogy JungKooknak sikerült rábeszélnie és, hogy Ő már azonnal velünk is jön. Kíváncsi lennék azért, hogy ott miről volt szó úgy igazából. De mindegy is. Ez elhanyagolható. A lényeg, hogy megoldódott és van még egy nagyon fontos tagunk.

- Jajj Tae, ha még egyszer megismétled, ismét saját kezűleg rugdoslak el az ügynökségig- legyintett felé Mrs. Kim mire fia automatikusan húzta össze magát. De legalább felfogta, hogy tényleg eljöhet.

- Akkor minden cuccunk a csomagtartóban, igaz?- szegezte a kérdést Kook inkább TaeHyungnak. Rám az óta rám se nézett. Most lepődjek meg? Ő már most elkezdett ignorálni. Akkor a banda közelében se lesz probléma.

- Hát akkor... vigyázzatok magatokra- vont minket egyszerre szoros ölelésbe Kim asszony. Titkon mindig is az anyukámnak fogom tekinteni. Az első nő, aki anyai szeretettel és gondoskodással fordult felém.

- Önök is és köszönjük, hogy itt lehettünk- húztam hatalmas mosolyra dús ajkaim.

- Ugyan Chimi, mondtam, hogy ide akármikor jöhettek akár pihenni, vagy ha probléma van. Rendben?- simította meg világos hajkoronám.

Szép lassan mind a hárman beültünk a napok óta ácsorgó Mercédesbe. Természetesen Tae ült előre így hátra szorultam. Ők ketten beszélgetésbe elegyedtek, de mivel nem éreztem, hogy engem is be akarnának vonni, elnyomtam egy fáradt sóhajt és a tiszta ablaküvegnek hajtottam a fejem. Annyira másnak kellene lennie mindennek. Ennek nem így kellene végződnie... Nem így...

- Srácok, mindenki kész?- nézett végig rajtunk NamJoon, egyetlen szeretett vezérünk. NamJoon, JIn... YoonGi! Mind meg vannak? Basszus! Miről maradtam még le?

- Jimin, miért mosolyogsz úgy mint egy pszichopata?- nézett rám Tae összeráncolt szemöldökkel így azonnal rendeztem vonásaim.

- Csak... örülök, hogy láthatlak benneteket- hajoltam meg illedelmesen Hyungjaim előtt. Mindenki viszonozta most már kevésbé hatalmas, de egyetlen ember csak érzelemmentesen fixírozott. Szóval a dolgok mégsem rendeződtek JungKookkal... Megértem. Nem tudok neki megbocsátani, ahogy ő sem nekem. Kvittek vagyunk.

- Oké, akkor, ha mindenki meg van, induljunk, mert lassan itt a manager- terelt ki minket az ajtón. Mi az, hogy hamarabb kiállunk a dorm elé, mint hogy Byun idegesen rontana be és mi akkor szednénk ki az utolsó csipákat fáradt szemeinkből? Ez nem ránk vall...

- Várj...Jimin várj!- hirtelen felszólalásra kapta el a karom Kook. Nem csak én, hanem az egész banda kíváncsian fordult felénk.

- Igen?- néztem hátra, de kezem kihúztam szorításából. Hirtelen egy bizonytalan kisfiút láttam magam előtt, akinek a jelenlétét nem tudtam hová tenni. Lehet ez valamikor a magabiztos és hűvös JungKook volt, de most minden gátlását és büszkeségét levetkőzve fogta meg újra a kezem, de már nem az alkaromra kulcsolta nagy mancsát, hanem puha és kicsi tenyerembe csúsztatta a sajátját.

- Sajnálom... Tudom, hogy életem legnagyobb hibája volt, amit ettem, de nem volt érzelemmentes. Szerelemből tetem. Azt a szerelmet én nem egyik napról a másikra kezdtem el érezni, hanem akkor... mikor legelső találkozásunknál fejbe vertelek egy ajtóval...

Mi van?? Kikerekedett szemekkel néztem a nagyobb fiúra és megpróbáltam a halvány, de maradandó emléket felidézni. Ő vágott fejbe? Ő akasztott ki annyira, hogy napokig csak rá tudtam gondolni, hogy ki lehet az a faragatlan tuskó!? Ezt nem hiszem el...

- JiMIn- szólított meg gondolataim személye. - Jimin Jimin JIMIN!

Egyre szaporábban vettem a levegőt majd hirtelen nyitottam ki a szemeim. Hol vagy? Hol van Nam, Jin és YoonGI? Mi ez a kényelmes bőrülés??

- Csakhogy felkeltél. Azt hittem meghaltál- morogta már közel sem olyan kedvesen, mint ahogy az álmomban beszélt hozzám. Na igen... az tuti csak egy álom volt.

- Kösz...- szálltam ki az autóból s láttam, hogy ez bizony a buszmegállóm. Ideje hazamenni és visszacsöppenni abba az életbe, amit nem szívesen élek napról napra.

- Vigyázz magadra- ölelt át Taehyung barátságos mosolyt megejtve. - Majd ígérem meglátogatlak és majd csinálunk sok programot...

Örültem, hogy végül kaptam egy ilyen jó barátot, mint amilyen ő. Persze azt elfelejtette felmérni, hogy én dolgozok, de majd JungKook felvilágosítja. Az előbb említett személynek csak biccentettem majd bőröndömet magam után húzva, beálltam a többi emberhez, akik az érkező buszt várták.
Szokás szerint, nem várta meg, míg elmegyek, hanem kocsiba ültek s már ott sem voltak. Hiányzik, ami volt. De csak nekem.

***

Tudjátok milyen az, mikor egyik napról a másikra teljesen megváltozik az életed? Mikor csak néhány hét erejéig kiszakadsz a monoton és szürke hétköznapokból, s egyetlen ember akár csak a boldog és őszinte mosolyával szebbé tudja tenni azokat a rossz és szomorú perceket. Aki mellett nem érzed magányosnak magad, hanem tudod, hogy rá számíthatsz, de egyetlen hiba miatt teljesen eltűnik az életedből. Egyetlen hiba miatt, amit nem szándékosan ejtettél. Amikor életedben egyszer nem gondolkozol, nem másokat, hanem magadat helyezed előtérbe és próbálsz boldogulni, még ha a szíved darabokra is van törve... De Ő már nincs számodra. Ő már csak egy távoli emlék a múltból. Ezáltal újra visszaesel a folyamatos mókuskerékbe és az unalmas, szegényes életedbe. Már nincs olyan ebédidő, amikor miatta csendülne meg az ajtó feletti csengő. Már nincs olyan ebédszünet, amikor szabadságot kell kérnem, mert nyomra bukkant. Már csak a folyamatos munka létezik számomra.

- Hey, mostanában az a szépfiú merre kószál? Vizsga időszak?- bökte meg a vállam YeJun. Épp a pultnál ültem és egy lapra próbáltam kiszámolni, hogy ennyi szabadság mellett, milyen lesz a fizetésem, de olyan számot kaptam, hogy idegességemben összegyűrtem a cetlit és a kukába dobtam. A hónapban éhen fogok halni. Ez már fix...

- Mi? JungKook?- néztem rá szemöldök ráncolva, de megvontam a vállam. - Nem tudom. Nem érdekel.

- Mi? De miért? Szakítottatok?- kerekedtek ki a szemei.

- Valami olyasmi- biccentettem, s megköszörültem a torkom. - Figyelj YeJun... nem lehetne, hogy egész havi fizetést kapjak? Tudod így elég kevés lesz és a lakbérrel is el vagyok csúszva és..

- Jimin nagyon jól tudod, hogy imádlak és barátok vagyunk, de a munka az munka. Ha ennyit dolgoztál, akkor ennyit dolgoztál. Ennyi pénz jár- látszott rajta, hogy nem szívesen mond ilyet, de igaza volt. Ennyi jár nekem. De JungKook kirángat a munkából utána meg hagy éhen halni. Nagyon tisztességes...

- És ha túlóráznék? Minden nap. Ha hamarabb jönnek be? Ha én takarítanék minden este és én zárnék?- próbálkoztam akkor ezzel, hátha így több pénzt kapok.

- Ki fogsz purcanni- adott egy tálcát a fekete hajú kolléga nőnknek.

- Nem érdekel. Vagy dolgozok, vagy éhen halok. Azt pedig nem akarok- szálltam le a székről és visszakötöttem derekamra a kötényemet.

- Rendben. De akkor minden nap itt legyél reggel hatra. A zárással meg tisztában vagy- kaptam vissza jegyzettömbömet és a tollamat.

- Értettem főnök- hajoltam meg majd tovább álltam, hogy ne vesztegessem el az időmet.

Ismét rengeteg ember megfordult a kávézóban, de egyetlen barna hajkoronára és keskenyebb vállakra figyelmes lettem. Összeráncolt szemöldökkel lépkedtem közelebb a kiszemelt emberhez, majd megkocogtattam a vállát. Ijedten nézett hátra, de miután meglátott, halványan elmosolyodott.

- Szia Jimin. Ezek szerint tényleg itt dolgozol- állt fel Taehyung majd szoros ölelésbe vont.

- Ah, kitől tudod?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- JungKook említette. Őt nem tudtam elrángatni, de én itt vagyok és szeretnék először és egyszerű tejes kávét, utána pedig a társaságod. Ugye nem baj?- nézett rám kiskutya szemekkel, amikre csak bólogatni tudtam.

- Még tart az ebédszünetem, szóval nem baj. Azonnal hozom- mosolyodtam el az utóbbi hetekben talán először őszintén és visszamentem a pulthoz.

- Új kiszemelt?- suttogta mögöttem YeJun. Megforgattam a szemeim és tejszínhabot nyomtam a kávé tetejére.

- Egy régi barát. Miért hiszed egyből azt, hogy ha egy sráccal vagyok, akkor van köztünk valami?- pillantottam hátra a vállam felett.

- Mert tudom, hogy senki nem tud ellenállni neked- kaptam meg a furcsa és nem igaz választ.

Kivittem Tae rendelését és leültem a vele szembeni székre. Nem mertem egyből JungKookra kérdezni, de ő mint mindig, most is egyből a lényegre tért.

- Ne add fel- fogta meg asztalon pihenő kezem és baráti mosolyban részesített.

- Mi? Mit? És miért ne?- értetlenül billentettem oldalra a fejem.

- Többet tudok, mint gondolnád. Szóval ne add fel Törpe- simította meg kézfejem, majd mielőtt még kínossá vált volna a helyzet, elengedte mancsaim. Ez...fura volt...és érthetetlen a számomra.

Oh Boii Halii :3

Lehetnek benne hibák, elnézést ^^"

Mai első és egyben az utolsó rész. Ma nem hiszem, hogy fogok duplázni, sajnálom :c
Ki vagyok merülve és így is úgy keltem fel, hogy "Fasz ki van, én ma nem írok" de egyértelműen írok, csak nem kettőt. Szerintem most megyek és vissza is fekszek az ágyamba, mert itt ülve elalszok. ^^"
Remélem nem okoztam nektek csalódást és értékelhető rész volt ^^"

Ha tetszett a rész, hagyjatok nyomokat ^^"

Boldog születésnapot és névnapot azoknak, akik ma ünnepelnek <3

Pussz: VALAKI