-Sajnálom asszonyom.
-Hogy érti azt, hogy strokeot kapott?! Hiszen csak 20 éves!
-Megpróbálom érthetően elmagyarázni... A zsírt tartalmazó csontvelő a lánya vérébe került aminek következményeként alakult ki a zsírembólia, ugyanis az apró zsírcseppek elzárták az agyi ereket.
-Sose hallottam még ilyet.
-Nem túl gyakori de sajnos nem is ritka. Nézze... Mi mindent megfogunk tenni Miracleért!

"Mi? Ezek szerint megfogok halni...?" - sikította kétségbeesetten a lány, de senki nem hallotta rajta kívül meggyötört hangját.

-Nem fogsz meghalni.
-KI VOLT EZ?!

Édes nevetés kúszott a lány fülébe, ami kellemes érzéssel töltötte fel az egész testét. Szinte a lábujjától a feje búbjáig beleborzongott az ismeretlen hangjába.

-Csak nézz ide - intett barátságosan az idegen, mire Miracle szófogadóan a hang irányába fordult és meglátta a legszebb dolgot, amihez foghatót még nem látott eddigi életében. A fiúnak világos színű mandula vágású szemei voltak, amik azonnal rabul ejtették Mirát. Arcán a szeplők úgy néztek ki, mint a csillagok az égen és mély orgánuma pedig arra késztette a lányt, hogy mindenhol libabőrös legyen.

-Hogy hívnak? - nyögte ki nehezen a szavakat Miracle, ugyanis az idegen szépségétől még a szava is elállt. A torka kiszáradt és nehezére esett emiatt a beszéd.
-Ti emberek mindennek nevet akartok adni - forgatta meg a szemeit a fiú, majd egy lépést tett Mira felé és barátságosan a kezét nyújtotta a megszeppent lánynak.
-Mi emberek? - pislogott értetlenül Mira. - Te talán nem az vagy? - kérdezte csendesen a lány, mire az idegen kitárta hófehér szárnyait és szélesen elmosolyodott.
-Hívj csak Felixnek...

A fiú hirtelen köddé vált és bár Mira tudta, hogy felébredt az álomból mégis képtelen volt kinyitni a szemeit. A teste lomha volt és nem akart szót fogadni a gazdájának bármennyire is akarta volna. Szeretett volna körbe nézni és rájönni, hogy hol van, de továbbra is mozdulatlanul lebegett a mindent elnyelő sötétségben.

-Mi lesz vele doktor úr? - kérdezte aggódva egy nő. Mira ösztönösen elmosolyodott amint meghallotta édesanyja hangját, de jó kedve nem tartott sokáig az orvos válasza miatt.
-Egyenlőre nem túl jók a kilátásai... A stroke miatt lebénult és kómában van. Ha magához tér felmérjük az állapotát és utána eltudjuk kezdeni a rehabilitációját, de addig csak találgatni tudok amit nem igazán szeretek.
-Mire készüljek...? - kérdezte sírástól remegő hangon az asszony, mire az idősödő férfi gondterhelten a hajába túrt.

-Nem szeretném, hogy hiú ábrándokat kergessen, de azt sem, hogy beleélje valamibe magát. Lehet teljesen lebénult, lehet félig, lehet újra kell tanulnia beszélni - válaszolt az orvos és tanácstalanul széttárta a karjait. - Arra kérem ne spekulálgassunk, bízzunk benne, hogy Miracle hamarosan felébred és a lehető legjobb állapotban lesz - mosolygott bátorítóan a férfi, majd barátságosan megveregette az asszony vállát és elhagyta a kórtermet, hogy a többi betegének is időt és figyelmet szenteljen.

Miracle tudatát ha lehetséges még jobban lebénították az orvos szavai. Agyvérzést kapott, lebénult és kómában fekszik... Hogyan tovább? Mi lesz most vele? Mira mindig is tudta, hogy nem vár rá túl fényes jövő hiszen nem volt kiemelkedően szép, okos vagy tehetséges és még csak nem is gazdag családból származott... De most egyenesen kilátástalannak tűnt az egész élete. Eddig legalább tudatánál volt, tudott beszélni, tudott járni, de most már ezek a természetes dolgok is köddé váltak és csodának fognak számítani, ha valaha újra képes lesz talpra állni és megszólalni.

Érezte ahogy a könnyek mardosni kezdték a szemeit, de tudta jól, hogy ez képtelenség és valami szürreális világba csöppent, ahol a stroke ellenére képes társalogni, közlekedni és sírni.

És szerelembe esni...