Szóval most nincs jobb dolgom, mint attól tartani, hogy mikor fog értem jönni Azazel. Vagyis inkább a könyvéért. A démon meg sikeresen elárulta a nevét. Legalább már nem kell seggnyalónak hívnom, ami pedig jobban passzolna hozzá. De ha belegondolok, akkor egyáltalán nem az. Akkor nem árulta el volna a saját főnöket. Mindegy, a rendes neve pedig nem más, mint Kígyó. Csak latinul. Serpens. A démontól egy héten keresztül mást sem halottam, hogy végre meg kéne tanulnom rendes fegyvert használni. Persze én meg csak a könyvet próbáltam megfejteni. A démon szerint, azaz Serpens szerint nincs sok időm megtanulni megvédeni magamat. Bár szerintem Azazel már aznap rájött, hogy a könyv nincs a helyén. Vagy egyszerűen vak és nem veszi észre. Még mindig azon csodálkozok, hogy nem jelent meg.

- Örülj neki, és imádkozz az életedért, Daniel.

- De ha engem megöl, akkor téged is megölne ezzel nem?

- De, de akkor kettőt egy csapásra. - A démon éppen valamiféle ebédet csinált. Ehetetlennek nézett ki, így nem volt semmi étvágyam. Pedig már lassan három napja nem ettem semmit.

- Remélem abban, nincs semmi szem vagy emberi testrész. Így is mérgezőnek néz ki.

- Hidd el pedig segíteni fog. Sőt az íze is finom, erőt is fog adni. - A szemeim figyelően követték a démon mozgását. Ilyen hosszú ideig egy ember se bírta ki nálam, általában az összes egy-két nap után elmenekült. Mert, hogy én dilis lennék. Amit nem hinnék, mert ezek a lények igenis is léteznek. Serpens letett elém egy tányért, majd az ehetetlen löttyből mert ki nekem egy jó adagot. Éppen kérdezni akartam, hogy hol marad egy kanál, a számba nyomta. Legközelebb nem fogom kinyitni a számat ha felém figyel az biztos. Vagy legalábbis akkor nem amikor éppen a konyhában vagyunk. Bár máshol is bármivel megtöltheti a számat.  

- Hagy abba ezt a szar perverz gondolkodást és egyél végre! Nem maradhatunk itt csak örökre. - Megforgattam a szemeimet, majd fintorogva a számba vettem az első kanálnyi leves szerű valamit. Nem tudtam semmihez fogni az ízét és nem is akartam, jó ha nem tudom miből van. De egyet tudok, hogy ez soha nem lesz a kedvencem. Miért lenne egy ehetetlennek kinéző étel a kedvencem? Bár ha ízlene lehetne az. De nem ízlik, csak ez a szörnyeteg itt sürget, hogy egyem meg. Kényszer evés, csodás.

- Ha ennyire menni akarsz, akkor ott az ajtó. - Morogtam vissza a démonnak, amikor sikeresen kiürítettem a tányért.

- Értsd meg végre, hogy el kell mennünk innen, Daniel. Vagy azt akarod, hogy egy Seraphim keressen fel és vágja ketté a fejedet, és birtokolja a könyvedet? Vagy éppen megvárod míg Azazel idejön és szép szóval vissza fogja kérni a könyvet?! Mert ez soha nem fog megtörténni! Vedd már észre, hogy ez nem a régi életed! Túl kell élned, Daniel. Többnek kell lenned, mint egy ember. Ha kell keresek neked egy fekete mágus és-

- Bármit is akarsz ezzel, mondani, nem kérem. Jó ahogy vagyok. De ha ennyire elakarsz menni, akkor mégis hova? Mert szerinted máshol nem találnak meg minket olyan hamar? - A démon lehunyta a szemét és próbált nyugodt maradni. Egyszerűen nem láttam az értelmét, hogy elmenjek innen. Ki tudja mi más vár rám odakint, itt meg egyenlőre biztonságba vagyok. Bár amiben igaza van, Azazel nem fog könyörületes lenni velem. Viszont ami aggaszt, hogy minden egyes este az álmaiban azt hallom, amit a legelső oldalon írtak. Mintha az egész csak hívna magához. Egy olyan erő amitől rettegnem kéne, de én mégis csak megnyugvást találom benne. Akivel meg szerződést kötöttem ő csak erre annyit mondott, hogy ő nem tudja miért van ez. Pedig szerintem nagyon is jól tudja, miért történik ez. Nem hinném, hogy ez mind oktalanul történne. Valamiért csak van egy értelme, miért pont azt a szöveget hallom a fejembe. A könyvben nagyon sok mindent írtak a fekete mágiáról, ígéretekről... "Mi vagyunk a sötétség ami elnyeli a világosságot."   Ez volt az utolsó mondat az egész könyvből. Olyan hirtelen kapott el az idegesség, mert egyszerűen nem tudtam, hogy most mi lesz. Lehetséges, hogy a következő párpercben megfogok halni, vagy lehet túlélem. Az egész hetemet félelemben és idegességben töltöttem. Talán sokkal nyugodtabb lennék, ha valami megjelenne elvenné a könyvet kiszedné  a hangot a fejemből és vissza adná az életemet. De elméletileg ez soha nem fog megtörténni. A démonra néztem, vagyis néztem volna. De sehol sem volt, így nekem sem volt más választásom, minthogy rendesen felöltözni és elhagyni ezt a helyet. Ha márt élve sikerül elhagynom. Egy hideg érzés futott végig a hátamon. Egyszerűen rossz érzésem volt, nem hinném, hogy jó jel ha csak így eltűnik egy démon. A ruhákat csak kapkodtam magamra, egyszerűen nem akartam egyedül maradni. Nem pont most, amikor tudom, hogy bármelyik pillanatban kinyírhatnak. Egyenlőre még nem terveztem meghalni, bár ha már egy démonnal szerződést kötök akkor erre is számíthattam volna. De a dolgok olyan gyorsan történnek, hogy egyszerűen nem is értem. Megráztam a fejemet, majd amilyen hamar csak lehetett megpróbáltam elhagyni ezt a helyet. Percekről percekre változott az egész érzésem az otthonom ami még egyenlőre  biztonságot nyújtott hirtelen csak szorongássá és félelemmé vált. Lehet kezdek bekattanni, vagy nem tudom. De biztos jót fog tenni egy kis friss levegő. Hogy ezek után, hova fogok menni azt nem tudom. Épp, hogy elhagytam a házat a démon már kint várt rám. Mintha csak előre tudta volna, hogy ez fog történni. De ezen most egyenlőre nem akartam nagyon gondolkozni, csak elakartam végre innen tűnni. Serpenst az erdő mélyébe követtem, amikor már tényleg nem tudtam, hogy hol vagy hirtelen megállt. A démon felém fordult a szemei üresek voltak, még egy csöppnyi élet se volt benne. A fogai sokkal hegyesebbek voltak, mint átlagosan. A félelem egyre erősödött bennem. A démon torkát elhagyta egy fájdalmas sikoly, majd a szemem láttára robbant fel a teste. Igen szó szerint felrobbant.(Anélkül, hogy nekem bármiféle bajom esett volna.) Az egész testem remegni kezdett sőt valamikor a földre kerültem és ott remegtem tovább. Halálfélelem kapott el, bár szerintem ez mindenkiinél így lenne. Ha most például valaki látna egy testet maga előtt felrobbanni és annak a vére téged terítene be, szerintem vagy az eszméletét vesztené az illető vagy éppen elhányná magát vagy, mint én halálra remegi magát. A sötétből egy alak jelent meg. Nem kellett sokáig gondolkoznom, ki volt az. Mégis ki lehet ne ilyen hatalmas erővel és miért ölné meg a démont? A félelem miatt egyáltalán nem voltam képes megmozdulni. Pedig tudtam, hogy a legjobb megoldás az lenne ha fognám a táskát amiben a könyv van és rohannák az életemért. De volt egy olyan érzésem, hogy mindenképpen megfogok halni. Hisz olyasmi volt a kezemben aminek soha nem szabadott lennie. Meg tudom az egész könyvnek a tartalmát, így minek a fáradságot venni, hogy kitörölje az agyamat egyszerűbb megölni. Lehunyt szemmel vártam, hogy bármelyik pillanatban éles fájdalom költözzön a testembe de nem történt. Óvatosan kinyitottam a szememet és amit láttam az teljesen meglepett. A démon vagy éppen a bukott angyal az előbb felrobbant démonba mélyesztette a a kardját. Azt hiszem nekem most fordult fel a gyomrom. A szemem láttára hullott darabokra és most mégis, hogyan él? Bár ez meg magyarázza, azt, hogy én még miért élek. De ami a másik gond, ha az egész teste felrobbant mégis mekkora ereje van ennek a szar kis démonnak? Időközben sikerült magamat annyira összeszednem, hogy talpra álljak, majd a gondolataimat összerendezni. Bár oké az agyamba lefutott az a jelenet, hogy én eltűnők a picsába, de még mindig nem ment a mozgás. De legalább mindent láttam, hogy mit csinál az a kettő. A következő sikoly ami megtöltötte az üres erdőt az a sajátom volt. Az én oldalamon álló egy kígyóvá változott, majd felém kezdett tekeredni. Persze én pánikomban rohanni kezdtem, amíg csak bírtam. Ami olyan öt perc volt. Kapkodva szedtem a levegőt, majd valami nyálkás kúszott fel a ruhám alatt. Egy újabb sikoly és megint a földön találtam magamat. Csak, hogy most próbáltam lerúgni magamról a kígyót. Ami már rég nem a lábamon tekeredett, hanem a nyakamon. Lehet nem volt valami vastag, de hosszú volt. Így probléma nélkül körbe érte a nyakamat és elszorította a levegőt. Ennek hála nem tartott sokáig, míg megint minden tiszta fekete lett.