A kellemes sötétségből a fájdalom rántott vissza. Még mindig a földön feküdtem, a nyakam körül még mindig egy kígyó volt. Ami persze még továbbra is fojtogatni akart, de valahogy mintha ne lett meg az ereje hozzá. Könnyedén letudtam szedni, igaz most a kezemen tekeredett. Persze megint megpróbált felkúszni a nyakamhoz ez miatt úgy döntöttem, hogy eldobom valahova. Nagy nehezen sikerült felállnom, majd rá kellett jönnöm, hogy fingom sincs hol vagyok. Addig oké, hogy valahol az erőben, de ennyire mélyre még sohasem jöttem. Ha elindulok egy irányba, akkor valahol ki kell jönnöm nem? Igaz lehet a világ végén kötök ki, de az is lehet, hogy pont jó helyen leszek. Felszedtem a poros fekete táskámat, megnéztem, hogy benne van-e a könyv. Ami még megvolt, bár nem tudom mennyire megnyugtató dolog ez. Persze időközben a kurva kígyó is visszatért. Viszont nem tudom mi elöl menekültem ennyire. Homályos az egész. Annyit tudok, hogy ez a fránya dög megtámadott, majd hála neki elvesztettem az eszméletemet. Bár lehet, hogy nem miatta, mert lehet, hogy megcsúsztam és bevertem valahova a fejemet. Nagy nehezen sikerült a kígyót megint eltávolítani magamról, majd elindultam egyenesen. Sajnos a sötétben nem sok mindent láttam, így jó párszor megbotlottam egy két dologban. Meg egy idő után eleve az volt az érzésem, hogy csak körbe-körbe megyek. Meg kellett állnom a hirtelen fejfájásom miatt. Egy két kép ugrott be, hogy pontosan mi történt. Lassan kezdem érteni, miért nem tudom levakarni magamról a kígyót. Hisz elméletileg ő az én seggnyalóm. Vagyis nem az enyém, hanem csak szerződést kötöttem vele. De akkor sins annak értelme, hogy folyamatosan meg akar fojtani. Meg az is furcsa, hogy egy alacsony rangú démon alakot tudjon váltani. Bár mondjuk ki tudja, hogy milyen rangja volt neki. Bár lehet nem ártana tudni, mert még mindig él a szerződés, hisz nem döglött meg, aminek én persze jobban örültem volna. Bár lehet, hogy én is meg haltam volna. Lassan az a kép is visszakúszott a fejembe, amikor a démonnak felrobbant a teste. Ennek hála kirázott a hideg, de egyenlőre ki kell innen jutnom. Mert van egy olyan érzésem, hogy  a bukott angyal, démon vagy akármi még mindig vissza akarja kapni a könyvét.Amit persze én nem fogok olyan könnyen adni. Megvártam míg újra vissza mászik rám a kígyó, majd a szerencsétlen állatot(démont?) benyomtam a táskába. Már csak abban reménykedek, hogy nem fog megmarni. Most pedig szépen folytathatom a körbe-körbe rohangálást. Örülnék ha lenne valaki aki megmutatná, hogy merre kell mennem. De ha ebbe belegondolok akkor nem örülnék neki, mert kitudja, hogy ki jelenne meg. Aztán még levágná a fejemet. A lábaim alatt ehetett az ágak recsegését hallani. Egyáltalán nem volt hangos. Szerintem ha én most egy süket mellett mennék el, még ő is megjegyezné, hogy nem hangos. A kígyó persze nem könnyítette meg a dolgomat, mert folyamatosan mozgott a táskába. Nem tudom hány órás gyaloglás után sikeresen kijutottam a fák tömegéből. Viszont még mindig nem kelt fel a napi, ami nagyon nem tetszett. Meg a jó fene se tudta, hogy hol vagyok. Nem jött össze a filmbeli logika, ha elindulok valamerre jó helyen kötök ki. De egyenlőre az lenne a legfontosabb, hogy valami választ találjak erre az egészre... Mintha az egész csak egy álom lenne. A dolgok megtörténnek, de egyben mégse. Elve nem vagyok tiszta vér, pedig egyszer rám robbant a démon. Utána pedig megmutatta magát Azazel. Ennek valahogy nincs értelme. Miért lennének ilyen álmaim? De ha belegondolok, úgy vesztettem el az eszméletemet, hogy a kígyó fojtogatott. De az azután volt, hogy minden megtörtént volna. De ez az egy ad magyarázatot arra, hogy álmodtam. Hogy láttam ezeket. Mintha az álmaimba látnám azt a világot, amit a valóságban a szemeimmel nem látok. De ha ez csak egy álom, vagy egy álom volt akkor miért nem vagyok még mindig a házba? A fejem megfájdult a sok gondolkozástól és egyáltalán nem akart összeállni a kép. Nehéz lassú sóhaj hagyta el a számat. Egyenlőre kéne keresnem egy helyet ahol meghúzod hatok, amíg fel nem kel a nap. Talán ha sikerül újra az álmok közé keverednem, talán tudnék egy két választ keresni. Mert egyenlőre a szabad szemmel nem megy. Nem tudom, meddig gyalogoltam tovább a semmibe. De se a nap nem kelt fel és én se jutottam tovább. Akár mennyire messze szeretnék menni, midig az erdő mellett kötök ki. Ami csak annyit mutathat, hogy ez nem a valóság. Van egy olyan érzésem, hogy ezek után már képtelen leszek meghatározni, hogy mi folyik le az elmémbe és mi a valóság. De akár hányszor vissza térek erre a helyre, mindig változik valami. Most is egy kisebb patakocska kerül ide, ahova gond nélkül előtudtam sétálni. Sőt még kényelmesen le is tudtam feküdni, majd néztem az oly sok csillagot ami az égen pompázott. Mellette pedig hallgattam a kis tavacska lágy hangját. De azért össze szedtem egy kicsit magamat és felültem, majd a kis patakocskára pillantottam. Nem akartam innen elmenni, valahogy az egész olyan békés volt. A kis patakocskán egy szöveg jelent meg, amitől kirázott a hideg. Erről annyit, hogy békés ez a hely. "A fény éltet engem, míg a sötétség megöl mégis egy oldalon vagyok vele?"  Egyértelmű, hogy ki kell találnom mi az. De...Ha fény éltet és a sötétség megöl, akkor az nem az árnyék? Hisz amikor a nap süt akkor ugye minden árnyékot vet. Ha pedig eljön a sötétség akkor az megöli. Mivel az árnyék is sötét ez miatt lehet vele egy oldalon. De most ennek mi az értelme nem tudom. De szerintem ez még később fontos lesz. Legalábbis remélni tudom, hogy fontos lesz. Nem akarom a semmiért megjegyezni. Hirtelen hideg szél kezdett fújni, amivel a békés hangulat elszállt. A helyére pedig félelem költözött. Lépések hallatszódnak mögülem. A tokromban egy gombóc nőtt és csak nehezen tudtam hátra fordulni. Nem igazán akartam megtudni mi van mögöttem. Mostanra már egy két jéghideg verejték csöppenhetett le a földre az arcomról. A gombóc csak nőtt, amikor megláttam a jó isten se tudja minek nevezzem, bukottat-démont-valamit. Vagy lehetne a nevén szólítani, de akkor is. Rémisztő kiejteni a nevét, talán még rosszabb, mint a Sátáné. Mihelyst feltűnt neki, hogy én félek tőle megállt egy helybe, sőt még egy kicsit hátrált is majd onnan figyelt. Az ajkai kicsit elváltak, mintha mondani akart volna valamit, de mégse tette. Az izzadság cseppek már patakoztak a homlokomon. A torkom szinte égett és a csomó is csak nagyobb lett. Akármennyire is sikítani, üvölteni vagy beszélni akartam nem ment. Képtelen voltam megmukkanni.

- Nem fogok annak ártani, aki a kiválasztottak közé tartozik. Nem fogok neked ártani, aki a fény. Ha kell az életemet adom azért, hogy megvédjelek. Hisz a fény élteti az árnyékot, nem? - Megfagyott az ereimben a vér. Egyáltalán nem értettem miről beszél. Mégis milyen kiválasztottak? Szeretném én is tudni, hogy miről van szó. Lila szemei amikben a világoskék ide-oda úszott, engem nézett. Ha nem merem kinyitni a számat, akkor soha nem fogom megtudni, hogy miről beszél. Meg talán ő a legnagyobb esélye annak, hogy magyarázatot adjon ennek az álom dolognak. Azazel kinyújtotta a kezét felém és nekem a könyv első oldalán lévő mondatok jutottak az eszembe. Nincs oly vágy amit ne tudna kielégíteni, bármit kérhetnék tőle...  De akkor az ő oldalára kell állnom, nem? Valami ilyesmi volt. Habozás nélkül felálltam, majd a démon-bukott angyal kezéért nyúltam. De persze ezt is elcseszve, mert valamiben hasra estem, így sikeresen a karjaiba zuhantam. A melegség újra vissza költözött a testembe. A félelem eltűnt és újra a békesség költözött a szívembe, mint amikor először leültem a patak mellé.