- ♡ -

Sombrero kalapot viselt, s közben jégkrémet evett, le sem tagadhatta volna, hogy csak egy turista. Tetszett neki az utcák hangulata, a finom illatok és a vidám, önfeledt emberek, kiknek boldogsága ragályosnak tűnt, hiszen eme hatalmas kavalkád hatására Harry ajkai is mosolygásra kanyarodtak. Édesen vigyorgott mindenre és mindenkire, pont mint egy tökkelütött. De őt egyáltalán nem zavarta ez, hiszen Louval volt, és a kék szemű vigyázott rá, más nem igazán számított.

A kócos elnézte őt, szívét elégedettség töltötte el a tudatra, hogy a kis loknisának lelke felhőtlen és szabad volt, épp mint azé a madáré, amit megnéztek az állatkertben pár perccel ezelőtt. Képtelen volt ellent mondani a göndör kívánságának, ahogy az igéző smaragdok éles pillantásait sem bírta oly sokáig állni, így könnyen beadta neki a derekát.

- Lou maci, nézzd!

A kék szeműnek még ideje sem volt arra, hogy esetleg reagálni tudjon, hirtelen pici, meleg ujjacskák kulcsolódtak csuklója köré, melyek erősnek bizonyultak, így ő csak sodródott utánuk és hagyta, hogy vezessék. Hirtelen megálltak egy vitrin előtt, ahol még sokan tolongtak, a fiatalabbiknak mégis sikerült előrébb tolakodnia, miként sikerült pont az üveg előtt helyet szereznie maguknak.

- Koala -vigyorgott aztán önfeledten, fogait kivillantva.

Louis kinevette őt, igen. Már csak két okból is, az egyik; a zöld szemű szája csupa maszat volt a jégkrém miatt, míg a másik; egyszerűen irdatlanul édes volt, mikor valaminek örülni tudott. Olyankor szemei élénk színben pompáztak, megjelentek a gödröcskéi is, s nem szégyellte fogait sem, amiket az idősebb amúgy szintén imádott.

Átkarolta hát babájának karcsú derekát, hogy megtisztogathassa őt, amit a kalapos kis göndörkéje felettébb imádott. Mikor végzett, egy csókot nyomott annak pisze orrára.

- Szép vagyok? -érdeklődött amaz gyerkőc bujasággal hangjában.

- Mint mindig -felelte a kérdezett, majd ajkait ismét a magáévá tette, ott, a koalák előtt.

- ▪ -

Az ágyon hason fekve tévézett, épp a kedvenc rajzfilmét adták, amit imádott nézni. Erről az otthona jutott eszébe majd anya, és a piros Colnago bicaja, s mindez oly hirtelen kezdett el hiányozni neki, hogy szemei sírva fakadtak. Louis úgy talált rá, zokogva, mikor kilépett a fürdőből.

- Angyal ...

Nem habozott sokáig, nem zavarta, hogy hajából még a víz csöpögött, rögtön rohant, hogy a karjai közé zárhassa őt, hogy aztán dédelgetni tudhassa. Fejét a mellkasára húzta, míg finoman a tincsei közé túrt, és simogatni kezdte loboncos fürtjeit. Nem kérdezett, csak dúdolt, nyugtatván az árva, sértett teremtést. Tudta jól, mi lelhette.

- Nemsokára, ígérem.

S ez elég volt neki ahhoz, hogy lenyugodjon. Ami hirtelen jött, az épp ugyanolyan hevességgel kívánt távozni is. Már nem sírt, csupán szipogott, és mézes ajkai csók után esdekelve csücsörítettek, míg huncut ujjai kanyarogva a másik pólója alá szökvén kezdtek bele egy őrült játékba, melynek nem lett egy hamar vége.

Hiszen ami Új-Mexikóban történik, az ott is marad.

- ♡ -