- ♡ -

Szinte átugrotta azt a maradék lépcsőfokot, ami még hátra volt, aztán őzike lábait átemelve a küszöbön szökkent be a könyvtárba, s miként orrát megcsapta a könyvek finom, régi illata, rögvest úgy érezte; haza ért. Tudatosan sétált a pult felé, ahol már várták őt; Mrs. Wolks mosolyogva köszöntötte kedvenc diákját, akit mindig szívesen látott. Az idős hölgy már akkor itt dolgozott, mikor a könyvtár még tervben sem volt, magyarán; elég régóta.

- Jónapot kívánok, hogy tetszik lenni?

- Köszönöm kérdésed drágám, meg vagyok. Jól nézel ki -kacagta a néni, majd végig vezetvén szemeit a fiatalabbikon az asztallapra könyökölt.

- Köszönöm -felelte a göndör is kissé pirultan. - Mi a mai menü?

Mrs. Wolks ajkai huncut mosolyra húzódtak, nyelvével csettintve egyet hajolt le, aztán serény kutakodásba kezdett. Aznap valami klasszikusat szánt a zöld szeműnek, ki izgatottan ácsorgott a magas pult mögött, még a  gyomra is görcsbe rándult a kíváncsiság hatására. Mindig is imádta azokat a példányokat, amiket a könyvtáros Lottie - ugyanis ez volt a hölgy hivatalos keresztneve - ajánlott neki, valamiért az összes sajátos varázserőt birtokolt, ami folyton elragadta őt az adandó könyv olvasása közben.

- Itt is van -bukkant elő hirtelen az említett, kezei között bíbor színű borító pihent, melyre aranyozott betűkkel vésték rá címét; Piroska és a farkas.

Harry száját hangos nevetés hagyta el, miként megpillantotta az iromány mivoltát.

- Na de Mrs. Wolks kérem, minek néz maga engem? Tán óvodásnak tűnök én, kinek esti mesére van szüksége ahhoz, hogy aludni tudjon?

De a könyvtáros nem szólt egy árva szót sem, csak a fiú elé tolta a könyvet, majd egy ' akkor jövőhéten ' kijelentéssel az útjára engedte őt a mesével, ami titkon a kis loknis kedvence volt.

- ▪ -

Hazafelé tekert végül, miután végzett a könyvtárban. A hétfő az új könyv napja volt, a felfedezésé. Igaz, Lottie meglepte őt, mégsem érezte magát csalódottnak evégett. Legalább kicsit nosztalgiázhat majd egy bögre kakaó kíséretében, megpihenhet.

A következő sarkon fordult be épp, mikor is szeme újra megakadt valamin, azon, amin reggel is. A fekete Pontiac közeledett felé, nem sietett, sofőrje lassan vezette azt. Ajkai rögtön elnyíltak egymástól, és miként meghallotta annak halkan morajló, észbontó hangját, még a szíve is olvadni kezdett.

Ahogy ott gurult egyenesen előtte, miképp a fényezés ismét táncba elegyedett a Nap élénk sugaraival, úgy döntött, muszáj lesz megnéznie magának, mégis ki az a mázlista, ki ilyen autót vezethet kezei alatt.

A Colnago kerekei őrülten kezdtek pörögni, mikor meghajtotta azokat, szinte már száguldott. Életét ütemező szerve a torkában dobogott, mégis reszketett, mintha csak egy bűncselekményt készült volna elkövetni akkor. Alig bírta kivárni, hogy végre egymás mellé érjenek, szegény majd' leszédült izgalmában a bringáról.

Aztán, mikor már csak méterek voltak vissza, idegesítően picike távlatok; megtörtént. Harry látta magát a fényezésben, mosolya önfeledten kunkorodott két gödröcskéje között. Nem csak ő volt vidám, hanem az is, ki az autót vezette.

Szemeinek óceánja boldogan hullámzott, miként angyalkája szinte kacagva suhant el mellette a vérpiros bicajjal. Elég lett volna kinyújtania karját a lehúzott ablakon, hogy megérinthesse őt. Azonban muszáj volt beérnie azzal a kevéske aromával is, melyet feléje sodort a játékos szellő. A kamilla illata az eszét vette.

Nemsokára.

- ♡ -