- ♡ -

Felkészületlenül állt az ablaknál másnap reggel, nem számítva az ajtón berontó kék szeműre, ki belépvén rögtön támadásba lendült, nem kímélve riadtságát passzírozta őt a falhoz, hátának feszülő fájdalmat okozva, míg ajkainak szabad megkönnyebbülést. Erősen tapadt a vörös párnákra, talán onnan kívánt levegőt venni, mint rászoruló. Ujjai a finom, lágy bőrre marván vonták testét közelebb az övéhez, hogy átadhassa szerelmét, vívódását, gyötrelmét. Harry kissé ügyetlennek számított még, de ezáltal csak jobban imádta a loknist, mint angyalát. Szívesen túrt a gyűrűző, kavalkádot alkotó tincsek közé, feltekervén néhányat, csak óvatosan markolt rájuk épp, nehogy bántódás érje a zöld szeműt. S csak akkor vált el tőle, mikor tüdeje már tele lett; tűzzel és levegővel egyaránt.

- Feküdj az ágyra, angyal.

Lihegve, akár egy veszett vad, úgy nézte végig, miként az őzike lábú fiúcska lassan, részeg léptekkel közelítette meg fekvőhelyét, majd foglalt helyet rajta. Időt sem hagyván neki döntötte végig őt a puha matracon, aztán éhesen a nyakára tapasztotta fogait, s harapni, szívni kezdte. A kis göndör teljesen megfeszült, képtelen volt lehunyni pilláit a zavaros, hirtelen gyönyör miatt. Halk sóhaj hagyta el száját, mikor Louis a füle mögé csókolt, ezzel felfedvén gyenge pontját.

- Imádlak -morogta az említett, miközben szabad tenyere a másik inge alá szökött, keresvén a csúcsos bimbókat.

Miképp reájuk talált, úgy fogta egyiket két ujjbegye közé, hogy aztán finom morzsolgatás közepette ingerelni tudhassa. Sóhajok mindenütt, néma imák, halk cuppanások, szerelem.

A kisebbik nyakán szinte már alig maradt szabad felület, így az ajkak lejjebb kívántak vándorolni, ámde az a fránya, hófehér ing az útjába állott. Gyors mozdulatok következtek, gombok repültek szerte-szét, ahogy letépte kedveséről a zavaró, nem oda illő ruhadarabot. Magát is megszabadította a sajátjától, majd elsötétült íriszeit a babája homályos, mégis tündöklő smaragdjaiba fúrta.

- Olyan szép vagy -mondta neki aztán, végig simítván a kipirult, málna piros orcáján.

- Most mi lesz? -érdeklődött amaz suttogva.

Ő elnézte Harryt, azokat az imádnivaló, ijedt szemeit, az aranyló, göndör tincseit, íves száját és bordáit, melyek kirajzolódtak a hamvas bőr alól, arra áhítozván, hogy a kócos azokat is a fogai közé vegye. Tetszett neki a loknis pihés, hófehér hasa, legszívesebben az egészet édes nyállal díszítette volna. Markáns, mégis kisfiúis vonásai az őrületbe kergették, sokszor idegeinek határára üldözték az idősebbet, pedig éppen csak ránézett.

Ujjait összefonta a kisebbikével, mosolyogva vette tudomásul, hogy a loknisé mennyire aprócska, mégis, pont a tenyerébe illett az övé. Nem zavarta a fura helyzetük, önfeledten dörgölőzött arcával a kamilla illatú, krémes bőrnek mellkasán, magába szívva szívének hangos, kótyagos ütemeit. Csak ölelte őt percekig, kiélvezvén a pillanatot, hogy minden szent és tiszta volt. Már a terv is készen állt;

- Megrontalak -felelte jókedvűen, továbbra is kiscicaként bújva.

Aztán mindketten vadmacskává lettek.

- ♡ -