- ♡ -

Egy verőfényes szombat délután állt előtte, madarak csicseregtek a szomszéd fáján, míg a Napocska halovány sugarai áttörtek a reluxán, csíkos fényt vetve az ágyon elterülő testre. Hason feküdt, lábai az ég felé voltak emelve, míg a halvány rózsaszín selyemlepedőn ott pihent előtte a bíborral kötött könyv, melynek szavait mohón falták szemei. Több órája olvasta már, ki sem mozdult, még egy röpke percre sem. S az órák csak úgy elszálltak a feje felett, teljesen megszámolatlanul, üresen. Nem zavarta őt egy lélek sem, az égiek hagyták elmerülni gondolataiban, mégis csalafinták voltak, ravaszak.

Harry kizárta a külvilágot, de miként az ismerős motor hangjának búgása beszűrődött, majd fülébe szökve bolygatni kezdte elméjét, kirángatta őt a mennyországból, amiben lebegett.

Először behunyva szemeit, mély levegőt véve próbálta elűzni a kísértést, ami arra ösztönözte testét, hogy az ablakhoz lépve kukucskáljon és leselkedjen egy kicsit. Vívódni kezdett önmagával, nehezen tudott dűlőre jutni. Újra a sorokat kezdte bújni, de azok sem segítettek rajta, inkább csak hajtották lelkét.

Hirtelen pattantak ki szemei, aztán őrülten ugrálva az ablakhoz szökdelt, ahová beállva kémkedni kezdett, mint az idős, nyugdíjas nénik. Nem bánta meg.

A Pontiac ott állt a szemközti ház felhajtóján, halkan búgva, akár az ördög, ki csak várt, nem mozdult. Mégis közel járt már.

A loknis szíve hevesebben kezdett verni, míg elméjét eláztatták a szép gondolatok és a csodálat, amit egyre inkább érzett. A sors egyszerre áldotta, mégis kínozta a bongyorit. Az álomautó, amit annyira imádott, ott volt. Csak pár lépés választotta el őt és a járgányt, a megvalósítás viszont messze elkerülte a fiút, szégyenlőssége ismét felülkerekedett rajta.

Igazából nem bánta, hiszen nézni nézhette, nem sajnálhatták tőle a képet, mely megengedett volt kiéhezett szemeinek. Szép volt, nagyon szép.

Miután a zöld szemű tudomást szerzett a dologról, miként az imádott autó csak egy háznyira volt tőle, megörült. Hiszen ez azt jelentette, hogy bármikor megnézheti majd, mikor a kedve is úgy tartja. Ha suliba megy, vagy sétálni csupán, esetleg bringázni egyet, a Pontiac ott lesz. Egy karnyújtásnyira.

- ▪ -

- Elmentem! -kiálltotta a serdülő bariton, majd magára kapva kabátját szinte kilibbent az ajtón.

Szíve nyughatatlan mód verdesett bordái alatt, képtelen volt leállítani azt, szinte már üldözte őt a kíváncsiság.

Mivel új szomszédnak örvendeztek, az utcájukban szokás volt, hogy az ismeretlen embereket illő süteménnyel kínálni, már csak az udvariasság szempontjából is.

Mikor elsuhant a Pontiac mellett, lába megremegett, egy másodpercre még levegőt venni is elfelejtett. De volt egy terve. Teljesen őrült, teljesen nem ő, egészen furcsa ötlet, amit a hasában repdeső lepkék eszeltek ki, alattomos módon.

Nem csak a zöld szemű volt izgatott, hanem a zafírokkal megáldott is, aki a függönyök mögül leselkedett, mint egy kukkoló. Már várta a göndört.

Csapdába akarta csalni.

- ♡ -

Uhm ...
Ez nem lett valami jó, tudom.
De már nem akartalak várattatni titeket, hihi 🙃
🖤🖤🖤